Jogerős ítélet kötelezi Bákó megye prefektusát az Úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó iratok kiadására
A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden kimondott jogerős ítéletben kötelezte Bákó megye prefektusát az úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó iratok kiadására.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A pert Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke indította magánszemélyként, miután a Bákó megyei prefektus elutasította adatigénylési kérését.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus az MTI-nek elmondta: az igényelt iratok azt bizonyíthatják, hogy Darmanesti (Dormánfalva) hamis iratok alapján kebelezte be a temetőt, és fontos bizonyítékot képeznek az Úzvölgye kapcsán elindított 12 per mindegyikében.
MTI
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













Mára már elverte a jég őket , jobban tennék ha befejeznék a magyar halott katonák háborgatását ,, mert jöhet keményebb büntetés az égből