KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Jobbik: pótcselekvés a Fidesz laptoposztása

laptopA választások közeledtével 20 ezer laptopot készül kiosztani a Fidesz Miskolcon, hivatkozva arra, hogy fejlesszék a lakosság digitális írástudását. A kormánypárt szerint ez példátlan siker, ami egyben kitörési lehetőség is Miskolcnak. A Jobbik szerint azonban pótcselekvés, mellyel a munkahelyek hiányáról akarják elterelni a figyelmet. Az akció ezúttal 4 milliárd (!) forintba kerül az adófizetőknek.

Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő szerint a „kitöréshez” Miskolcnak nem 20 ezer laptopra, hanem 20 ezer munkahelyre van szüksége. Mint mondta, szerencsésebb sorsú nagyvárosokban a városvezetők munkahelyeket teremtenek, jövedelemhez juttatják a lakosságot, akik így megvásárolhatják a laptopokat. Miskolcon fizetés híján ma valóban csak a „Fidesz kegyéből” juthat a többség számítógéphez, ez pedig nem példátlan siker, hanem példátlan kudarc – tette hozzá a politikus, aki szerint a Fidesz valódi célja 20 ezer szavazat megvásárlása.

A politikus kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy jó helyre fognak e kerülni az eszközök. Mint mondta, azok után, hogy korábban mind a Fidesz, mind az MSZP megszavazta a Miskolcra tervezett cigányközpontot, a lakosság joggal bizalmatlan a két párt szándékaival kapcsolatban. Hangsúlyozta azt is, a legutóbbi közgyűlésen a Fidesz leszavazta azt a javaslatukat, hogy a számítógépek célcsoportjainak kijelölésében a Jobbik képviselői is részt vehessenek.

„A Fidesz szerint ez szakemberek feladata. Mint tudjuk, a trafikokat is szakemberek osztották szét, így kerültek fideszes rokonokhoz” – érvelt Jakab. Hangsúlyozta, a Fidesz a négy fal között fogja eldönteni, kik kapják a laptopokat, annyit azonban már most is lehet tudni, hogy a Digitális Otthon Program három célcsoportra fókuszál: a diákokra, az időskorúakra és a cigányokra.

Jobbik, Miskolc

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Sokan megsérültek a Beér-Seva kórházat ért iráni támadásban

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Jobbik: pótcselekvés a Fidesz laptoposztása

  1. Sziasztok !
    Lesz aki azonnal eladja ( szinte ingyen ), hogy legyen pénze.
    Lehet 20 000 internetes előfizetés.
    Nem hiszem, hogy 20 000 szavazatot jelent mert eleve FIDESZ – es tagok kapják, illetve családtagok ( Vító Corleone ) akik lecserélhetik régi ( tavaly kapott ) készülékeiket
    Az biztos nem a segítő szándék vezérelte őket, hanem valamilyen
    PROFIT !

    Péter

  2. Nem ismerem e döntés hátterét, de kíváncsian várom, hogyan boldogulnak a laptopokkal. Az viszont tény, hogy munkahelyeket kellene teremteni, mert katasztrofális a helyzet, akár van laptopja valakinek vagy nincs és legyen fiatal, középkorú vagy idős.
    Anna

  3. Kormányzati szintre emelt korrupció!
    Mint a pedagógus béremelés fél évvel a választások előtt. A leggyávább, legkönnyebben megvásárolható „értelmiségi” réteg éppen a pedagógusok. (Természetesen a csekély, ám mégiscsak létező kivételt leszámítva.)
    Megvették a külhoni szavazókat, a belhoni „integráltakat”, a felső-középosztályt is. Még a nyuggereknek kell lökni némi alamizsnát, (csak kicsit később, mert már feledékenyebbek), és meglesz az 50%.

    4 milliárd? Ha jól számolok, akkor az 200 000 Ft/db. Vajon melyik Nyerges, Szíjjártó vagy Simicska-cég nyeri a tendert?
    Ja, és az kb 400Ft/fő „hozzájárulás”, még a csecsemőktől is.

    (Megyek hányni…)

    Patmosz

  4. Én sem szeretem őket, de valaki mondja meg végre …….ha a többség ellene van akkor ki a pöcs szavazta meg ezeket ?

    Péter

    1. Honnan veszed, hogy a többség ellenük van? Sajnos még mindig mellettük van, ha nem is kétharmaddal. Ezek mára profi gazemberekké kupálódtak az „emútnyócév” (+ az „emút” 3és fél) alatt. Semmit nem bíznak a véletlenre. Épp most vásárolják meg a pedagógusok voksait.
      Patmosz

      1. Azért gondolom, hogy sokan vannak ellenük mert nem találkoztam olyan emberrel aki támogatná őket . ( kivétel egy vállalkozó )
        Péter

Leave a Reply to Aramis PatmoszCancel reply