Avagy hogyan vették át az uralmat a nemzetközi bankárok Amerika felett.
A hatalom most már elképesztő mértékben központosítottá vált. Ideje volt háborút indítani, egy igazán nagy háborút. Az I. Világháborút. A központi bankárok számára a háború politikai vetülete természetesen közel sem volt olyan fontos, mint nyereségtermelő képessége, és semmi sem hoz létre annyi adósságot, mint a hadviselés. Erre legjobb példa Anglia volt akkoriban. A Bank of England megalapítása és Napóleon Waterloo-i veresége között eltelt 118 éves időszak alatt Anglia 56 éven keresztül viselt háborút. A fennmaradó időben pedig háborúra készült.
Az I. Világháborúban a német Rothschildok a németeknek kölcsönöztek pénzt, a brit Rothschildok a briteknek kölcsönöztek pénzt, a francia Rothschildok pedig a franciáknak kölcsönöztek pénzt. Amerikában J. P. Morgan volt a hadifelszerelést értékesítő ügynök a briteknek és a franciáknak egyaránt. Valójában hat hónappal a háború kitörését követően Morgan lett a világ legnagyobb fogyasztója, napi 10 millió dolláros költekezésével. Irodájában, itt a Wall Street 23 alatt, nyüzsögtek egy üzlet nyélbeütésén ügyködő brókerek és kereskedők. Annyira elfajultak a dolgok, hogy a banknak minden ajtóhoz őrt kellett állítania, akárcsak az üzletfelek otthonaihoz.
Gary Allen kutató ezt így magyarázza: „Ha megértjük azt, hogy a szocializmus nem egy osszuk-meg-a-vagyont program, hanem valójában egy módszer a vagyon összevonására és befolyásolására, akkor az a látszólagos paradoxon, miszerint szuper-gazdag emberek a szocializmust hirdetik, máris megszűnik paradoxonnak lenni. Ehelyett a hatalom-hajszoló megalomániások logikus, sőt tökéletes eszközévé válik… A kommunizmus, vagy még pontosabban a szocializmus nem a rongyos tömegek mozgalma, hanem a gazdasági elité” – Gary Allen, író.
A kommunisták, és szocialisták butaságának, és az őket ideológiailag megvezetők aljasságának, köszönhetően sikerült sok jobb érzésű baloldali felfogású embert a bankcápák szekértolóivá süllyesztenie! Az oktatás aljas silánysága, és az önálló gondolkodásra való képtelenség, vagy lustaság nem csak a legnagyobb bűn, és métely, hanem olyan érdekek kiszolgálóivá teszi ezeket az embereket – akár “jobb meggyőződésük ellenére is”, mely a népirtás, és fizikai, és ideológiai tömegmészárlás melegágya!
Ahogy W. Cleon Skousen írta 1970-es könyvében, a Meztelen Kapitalistában: „Bármely forrásból eredő hatalom további hataloméhséget szül… Szinte elkerülhetetlen volt, hogy a szuper-gazdagok egy nap ne csak saját vagyonuk, hanem az egész világ vagyona feletti uralomra ácsingózzanak. Ennek elérése érdekében teljes mértékben hajlandóak voltak kielégíteni a hataloméhes politikai összeesküvők ambícióit, akik elkötelezték magukat minden létező kormányzat megbuktatása, és egy világméretű központosított diktatúra kialakítása mellett. — W. Cleon Skousen.
De mi van, ha ezek a forradalmárok irányíthatatlanná válnak, és a szuper-gazdagoktól próbálják megszerezni a hatalmat?
Végül is Mao Ce-Tung volt az, aki 1938-ban kifejtette hatalommal kapcsolatos álláspontját: a politikai hatalom a puskacsőből ered. A Wall Street – London tengely döntött: vállalja a kockázatot. A fő tervezők azzal próbálták irányítás alá vonni a forradalmi kommunista csoportokat, hogy nagy pénzekkel támogatták őket, ha engedelmeskedtek, és megvonták a pénztámogatást, sőt akár az ellenfeleiket támogatták, ha irányíthatatlanná váltak.
Lenin kezdte megérteni, hogy hiába ő az új Szovjetunió abszolút diktátora, a pénzügyi szálakat nem ő mozgatja.
Ki áll mögötte? Louis T. McFadden képviselő, aki a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke volt az 1920-as években és a Nagy Válság idején az 1930-as évekig, így magyarázta: „Az orosz történelmet valójában nagyban befolyásolták a nemzetközi bankárok műveletei… A Szovjet Kormány Egyesült Államok Kincstári papírokat kapott a Federal Reserve Testületétől… a Chase Bankon keresztül intézve. Anglia tőlünk vett fel pénzt a Federal Reserve bankokon keresztül, és újra kikölcsönözte azt magas kamatokért a Szovjet Kormánynak… A Dnyeper Gátat olyan pénzből építették, amit az Egyesült Államok Kincstárától törvénytelen módon vett el a korrupt a Federal Reserve Testület és a Federal Reserve Bankok.” — Louis T. McFadden.Valaki más irányított csendesen a háttérből „Az állam nem úgy működik, ahogy szeretnénk. Az autó nem engedelmeskedik. Egy ember ül a kormánynál, és úgy tűnik, hogy ő vezet, de az autó nem a kívánt irányba halad. Úgy mozog, ahogy egy másik erő kívánja.” – Vladimir Lenin.
Más szóval a FED és a Bank of England az őket irányító nemzetközi bankárok parancsára megteremtett egy szörnyeteget, ami hét évtizednyi példátlan kommunista forradalmat, háborút, és ami a legfontosabb, adósságot gerjesztett. Ha azt hiszed, hogy van esély arra, hogy a pénzváltók irányították a kommunizmust, aztán elvesztették az irányítást fölötte, 1992-ben a Washington Times azt írta, hogy az orosz elnök, Borisz Jelcin feldúlt volt, mert a befolyó külföldi segély legnagyobb része visszakerült „egyenesen az adósságszolgáltató nyugati bankok pénzesládájába”.
Ép ésszel senki sem állítaná, hogy egy akkora háborúnak, mint az I. Világháború egyetlen oka volt. A háborúk összetett dolgok, számos kiváltó tényezővel. Másrészről viszont ugyanolyan butaság lenne tagadni, hogy az I. Világháború elsődleges okozói azok voltak, akik a legtöbbet nyerték a háborún. A pénzváltók szerepének felismerése nem vad összeesküvés elmélet. Volt indítékuk, egy rövid távú öncélú indíték, és volt egy hosszú távú politikai indítékuk is, diktatórikus kormányok kialakítása, ahol a pénzváltók irányítják a pénzügyeket, hogy kézben tarthassanak bármilyen vezető pozícióba kerülő politikust.
A következőkben megnézzük, mi a pénzváltók végső politikai célja a világ számára.
NAGY VÁLSÁG
Röviddel az I. Világháborút követően a pénzváltók átfogó politikai terve körvonalazódni kezdett. Most, hogy már egyenként uralták a nemzeti gazdaságokat, a következő lépés az egyesítés végső formája volt: a Világkormány. Az új Világkormány tervezete elsődleges fontosságot kapott az I. Világháború utáni Párizsi Békekonferencián. NÉPSZÖVETSÉG volt a neve.
De Paul Warburg és Bernard Baruch legnagyobb meglepetésére, akik Wilson elnökkel együtt vettek részt a konferencián, a világ még nem állt készen a nemzeti határok megszüntetésére. A nacionalizmus még erősen dobogott az emberek mellkasában. Lord Curson Brit külügyminiszter például egy jó viccnek nevezte a Népszövetséget, noha a brit hivatalos álláspont támogatta azt. Wilson elnököt megalázva az USA kongresszus sem hagyta volna jóvá a Szövetséget. Annak ellenére, hogy sok más ország jóváhagyta, a Szövetség kimúlt, mivel nem folyt be pénz az USA kincstárából.
Annak ellenére, hogy a háború tízszer nagyobb adósságba sodorta Amerikát, mint a saját polgárháborúja, az amerikai gazdaság tovább erősödött. Az arany özönlött az országba a háború alatt, és ez a továbbiakban is így maradt. Az 1920-as évek elején e bank, a New Yorki Federal Reserve Bank feje, Benjamin Straw rendszeresen találkozott a Bank of England zárkózott és különc vezetőjével, Montegue Normannal. Norman eltökélten próbálta pótolni az aranymennyiséget, amit Anglia Amerikával szemben veszített az I. Világháborúban, és próbálta visszaállítani a Bank of England korábbi uralkodó szerepét a világ pénzügyi rendszerében.Az I. Világháborút követően az emberek belefáradtak a demokrata Woodrow Wilson internacionalista politikájába. Az 1920-as elnökválasztásokon a republikánus Warren Harding fölényes győzelmet aratott, a szavazatok több mint 64 százalékával. Harding mind a bolsevizmus, mind a Népszövetség elkötelezett ellenzője volt. Megválasztása, ami egy 12 éves republikánus elnökség kezdete a Fehér Házban, példa nélküli gyarapodási időszakot eredményezett, amit az Virágzó Húszas évekként emlegetnek.
Mindezek tetejébe – aranyban gazdagon – az amerikai gazdaság ismét kicsúszhat az irányítás alól, ahogy a polgárháború után közvetlenül történt. A következő nyolc évben, Harding és Coolidge elnöksége alatt, az I. Világháború során felhalmozott hatalmas szövetségi adósságot 38%-kal, 16 milliárdra szorították vissza, ami a legnagyobb mértékű csökkenés az USA történelmében. Az 1920-as választások alatt Warren Harding és Calban Coolidge ellenfele James Cox Ohio kormányzója és a kevésbé ismert Franklin D. Roosevelt volt, aki korábban még nem jutott magasabbra Wilson elnök Haditengerészeti titkárhelyettesi posztjánál. Beiktatását követően Harding igyekezett, hogy hivatalosan megbuktassa a Népszövetséget.
Harding megbetegedett egy nyugati hajókiránduláson és hirtelen meghalt. Noha boncolást nem végeztek, tüdőgyulladást vagy ételmérgezést neveztek meg a halál okaként.Aztán gyorsan nekilátott, hogy csökkentse a belföldi adókat, miközben rekord magasságokba növelje a vámokat. Ez most egy olyan jövedéki politika volt, amit az alapító atyák többsége bizonyára helyeselt volna. Hivatali idejének második évében
Amikor Coolidge helyébe lépett, folytatta Harding gazdasági belpolitikáját a magas import tarifákkal és a jövedelemadók csökkentésével.
Ennek eredményeként a gazdaság olyan mértékben erősödött, hogy a nettó állami jövedelem még tovább növekedett. Nahát, ennek aztán véget kellett vetni. Így, mint ahogy korábban rendszeresen tették, a pénzváltók úgy döntöttek, hogy ideje tönkretenni az amerikai gazdaságot. A Federal Reserve elkezdett pénzt pumpálni az országba. 62%-kal növelték a pénzkínálatot ezekben az években. Pénzbőség volt. Ezért hívják ezt az időszakot Virágzó Húszas Éveknek. Halála előtt
Roosevelt elnök megpróbálta figyelmeztetni az amerikaiakat. A The New York Times 1922-es márciusi számában Roosevelt ezt mondta: Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Oil érdekek irányítják az újságok többségét, és a lapok hasábjait hogy engedelmességre kényszerítsék őket, vagy elkergetik azokat a köztisztviselőket az állásukból, akik megtagadják az árnyékkormányt képező nagyhatalmú korrupt csoportok parancsainak teljesítését. — Theodore Roosevelt.
Mindössze egy nappal korábban a New York Timesban Rooseveltet idézte New York polgármestere, és azokat átkozta, akik szerinte megszerzik az irányítást Amerika, politikai gépezete és sajtója felett: Theodore Roosevelt figyelmeztetése napjainkban még időszerűbb, mivel valós veszélyt jelent köztársaságunknak ez az árnyékkormány, ami mint egy óriás polip ráterpeszkedik ragadós csápjaival városra, államra, nemzetre!
Hosszú és erős karjaiban tartja fogva közigazgatási hivatalnokainkat, törvényhozó testületeinket, iskoláinkat, bíróságainkat, újságjainkat és minden közbiztonság érdekében létrehozott szervet! De hagyjuk a puszta általánosításokat, hadd mondjam el, hogy e polip fejét a Rockefeller- Standard Oil érdekek és befolyásos bankházak kis csoportja alkotja, akikre általában, mint nemzetközi bankárokra utalnak. A nagyhatalmú nemzetközi bankárok kis zárt társasága gyakorlatilag saját önző céljaik szerint irányítják az Egyesült Államok kormányát. Voltaképpen ők irányítják mindkét pártot, ők írják a politikai programokat, kihasználják a pártvezetőket, kihasználják a magánszervezetek vezetőit, és minden eszközt igénybe vesznek, hogy csak olyan jelölteket nevezzenek ki magas állami pozíciókba, akik hallgatni fognak a korrupt Nagy Pénz parancsaira. Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Oil érdekek irányítják az újságok és magazinok többségét az országban. — John Hylan.
Az emberek miért nem hallgattak az ilyen súlyos figyelmeztetésekre, és miért nem akarták, hogy a kongresszus visszavonja a 1913-as Federal Reserve Törvényt? Mert emlékezzünk rá, hogy ezek az 1920-as évek voltak. A banki kölcsönök folyamatos bővülése piaci növekedést eredményezett. Más szóval, akárcsak napjainkban, a gyarapodás éveiben senki sem akart gazdasági kérdéseken morfondírozni. Ez akkor is, ma is súlyosan felelőtlen politikai, gazdasági rövidlátás, és tunyaság. Viszont e gyarapodásnak van sötét oldala is. Az üzlet bővült, és ráhangolódott a hitelre. A virágzó értéktőzsdén féktelenné vált a spekuláció.
1929 augusztusában a FED elkezdte szűkíteni a pénzkínálatot. Nem véletlen egybeesés, hogy a kor Wall Street-i óriásainak, John D. Rockefeller, J. P. Morgan, Joseph Kennedy, Bernard Baruch önéletrajzai csodálattal adóznak zseniális előrelátásuknak, hogy pont az összeomlás előtt kiléptek a tőzsdéről, és mindenüket készpénzbe vagy aranyba fektették.
Itt kell figyelmeztetni arra, hogy a pénzvilág urai egyáltalán nem “zseniális előrelátók”, mindössze jól informáltak! Ami nem is csoda, hiszen a ők maguk rendezték, tervezték és vitték is végbe, régi unalomig ismételt és úgy tűnik mindig be is váló taktikát: a gazdaság pénzügyi hintáztatását. Napjainkban is pontosan ez zajlik. A gazdasági, és pénzpiaci összeomlás, mint az a fentiekből, a korábbi részekből, valamint rengetek egyéb leleplező munkából (cikkek, videók, filmek, könyvek, stb) is jól megismerhető – egyáltalán nem a véletlen műve! Sosem az! Pontosan tervezett pénzkínálattal és pénzszűkítéssel idézik elő a válságokat és a fellendüléseket.1929 október 24-én a nagy New York-i bankárok lehívták 24 órás azonnali visszafizetésre felmondható kölcsöneiket. Ez azt jelentette, hogy mind az értékpapír brókereknek, mind a fogyasztóknak azonnal piacra kellett dobniuk értékpapírjaikat, és eladni bármi áron, hogy kölcsöneiket fedezni tudják. Ennek eredményeként a piac összezuhant, és ezt a napot Fekete Csütörtöknek nevezik.
Az eladósításon van mindig a hangsúly, akit sikerül eladósítani, afölött már meg is szerezték az uralmat. Ahogy a banki adósokkal, a vállalkozásokkal, elbánnak, ugyanez zajlik nagyban az országok esetében. A régi trükköknek azok dőlnek be, akik ennyire sötétben maradtak, vagy nem is érdekli őket, hogy mi a mozgató rugója a nagy pénzügyi eseményeknek, vagy akiket ezért megfizetnek. Bár ez utóbbiak sincsenek teljesen tisztában az pénzügyi folyamatokkal, eseményekkel, hiszen ezt titokban tartják előttük is, de mivel anyagilag érdekeltek a fosztogatásban, ezért fényesre nyalják a cipőtalpakat.
Az 1929-es összeomlás idején – John Kenneth Galbraight szerint – az eladási őrület tetőfokán Bernard Baruch elvitte Winston Churchillt a New Yorki értéktőzsde vendéggalériájába, hogy szemtanúja lehessen a pániknak, és hogy elkápráztassa az teremben tomboló események fölötti befolyásával.
Louis McFadden kongresszusi képviselő, a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke 1920 és 1931 között, tudta, hogy kit kell hibáztatni.
A FED-et és a nemzetközi bankárokat vádolta a krach megkomponálásával és levezénylésével: „Nem volt véletlen. Gondosan kitervelt esemény volt? A nemzetközi bankárok arra törekedtek, hogy kétségbeesett légkört szítsanak itt azért, hogy uralkodóként emelkedhessenek mindannyiunk fölé.” — Louis T. McFadden.
De McFadden ennél is messzebb ment. Nyíltan vádolta őket azzal, hogy azért okozták az összeomlást, hogy ellopják Amerika aranyát. 1931 februárjában, a válság közepette így nyilatkozott: „Úgy gondolom aligha vitatható, hogy az európai államférfiak és pénzügyi szakértők készek szinte bármilyen eszközt bevetni, hogy gyorsan visszaszerezzék az aranykészletet, amelyet Európa elveszített Amerika javára az I. Világháború eredményeként.” — Louis T. McFadden.
Curtis Dall, a Lehman Brothers egyik brókere éppen a New Yorki tőzsdén dolgozott az összeomlás napján. 1970-es FDR My exploited father in law című könyvében elmagyarázza, hogy az összeomlás kiváltó mozzanata a New York-i pénzpiacon az azonnal visszahívható kölcsönök megtervezett hirtelen fellépő hiánya volt: „Ténylegesen ez a közemberek előre kiszámított „megkopasztása” volt a világ pénzügyi hatalmai által, amit a New York-i pénzpiacon azonnal visszahívható kölcsönök megtervezett hirtelen fellépő hiánya váltott ki.” — Curtis Dall, FDR (Franklin Delano Rooswelt) vője. Néhány héten belül úgy tűnt, hogy 3 milliárd dollárnyi vagyon egyszerűen eltűnt. Egy éven belül 40 milliárd veszett el. De tényleg eltűnt? Vagy egyszerűen csak kevesebb kézben összpontosult? Joseph P. Kennedy vagyona az 1929-es 4 millióról több mint 100 millió lett 1935-re.
És mit tett a Federal Reserve?
Ahelyett, hogy a gazdaság kisegítésére igyekezett volna a kamatlábak gyors csökkentésével a gazdaság élénkítése érdekében, a FED tovább folytatta a pénzkínálat brutális szűkítését, tovább mélyítve a válságot. 1929 és 1933 között a FED további 33%-kal csökkentette a pénzkínálatot. Noha az amerikaiak többsége soha nem hallott róla, hogy a válságot a FED okozta, a vezető közgazdászok előtt közismert a dolog. Milton Friedman, a Nobel-díjas közgazdász, most a Stanford Egyetemen tanít, ugyanazt mondta egy országos kereskedelmi rádió interjújában 1996-ben: „Egyértelműen a Federal Reserve okozta a Nagy Gazdasági Válságot azáltal, hogy 1929 és 1933 között egyharmadával szűkítette a forgalomban lévő pénz mennyiségét.” — Milton Friedman.
De az amerikaiak többsége válság alatt elveszített pénze nem tűnt csak úgy el. Egyszerűen csak átkerült azok kezébe, akik időben kiszálltak az összeomlás előtt és aranyat vásároltak, ami mindig biztos pont, ahova pénzünket rakhatjuk válság előtt. De Amerika pénzéből került a tengeren túlra is.
Hihetetlen volt, hogy miközben amerikaiak milliói éheztek a válság mélyülésével, Hoover elnök “hősiesen” próbálta megmenteni a bankokat és a kijelölt üzleti vállalkozásokat.
Akár csak a mostani válságnál, a Gyurcsány kormány arra vett fel csillagászati összegű IMF HITELEKET, hogy azokat a bankokat támogassa, akik addig is betegre keresték magukat rajtunk, a gazdatesten!
Az I. Világháború után Németország a nemzetközi bankárok ölébe hullott. Azok a bankárok megvették szőröstül-bőröstül. Megvették az iparát, jelzálogokkal terhelték földjeit, irányítják termelését, irányítják minden közszolgáltatását. (Ahogy csak minket! Magyarországot is eladósították a végletekig)
Hitler, a szabad választásokat követő győzelme után nem tétlenkedett, s ennek következtében Németország gazdaságilag talpra állt, sőt hatalmas fejlődésnek indult.
Ezt pedig úgy érte el, hogy beszüntette a fizethetetlen jóvátételeket és a cionista tőkét kiebrudalta az országból, ezzel Németország kikerült az adósságcsapdából. Valamint a kereskedelemből is kiiktatta a pénzoligarchia mohó csápjait.
De lássuk, mit mondott erről Lipusz Zsolt:
Az alábbi összeállítás egy 1996-ban készült film szövegéből készült….
