Jelenczki István: A tisztánlátás érdekében II.
A nemzet jövője iránti felelősségtől és aggodalomtól áthatva, felhívom a figyelmet arra, hogy nemzetünk és a magyar állam súlyos nemzetbiztonsági, külpolitikai, gazdasági, legfőképp morális vészhelyzetbe kerülhet, amikor egy népirtást, háborús bűnöket elkövető állam, Izrael mellé áll.
Ebben a helyzetben a magyar kormány és a magyar köztársasági elnök annak az országnak a politikáját támogatja, amely évtizedek óta nem hajlandó az ENSZ határozatait végre hajtani, és a német náci terrorhoz hasonlóan a hétköznapi népirtást gyakorolta és gyakorolja. Novák Katalin ölelkezik Izraelben. Sulyok Tamás köztársasági Elnök, Orbán Viktor Miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyminiszter, teljes magyar kiállásról biztosítja Izrael politikai vezetőjét. Erről nem kérdezték a magyar választópolgárok véleményét! Erre, ki és mikor adott felhatalmazást?
Két történelmi példa áll a jelenlegi politikai vezetők előtt.
Az első Tisza István, a másik Teleki Pál. Ők ellenezték az I. és a II. világháborúban való részvételét az országnak. Mind a két háború esetében világpolitikai hatalmak kényszerítették, rá a történelmi, majd a csonka Magyarország politikai vezetőit, hogy rész vegyünk a példátlan világégésekben.
A jelenlegi helyzet más. Magyarország jelenlegi politikai vezetői Önként és felelőtlenül idéztek és idéznek elő a nemzetbiztonságra veszélyt jelentő helyzetet.
A világ nagy részével mentünk szembe, amikor az ENSZ–ben Izrael érdekében a humanitárius tűzszünet ellen szavaztunk. Amikor a világ 145/7 arányban elutasította az izraeli telepesek erőszakos terjeszkedését Ciszjordániában, mi– nem mi, – hanem a politikusaink ismét Izrael mellett szavaztak.
A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, valamint Joáv Galant nemrégiben leváltott védelmi miniszter ellen – tájékoztatott a hágai székhelyű bíróság 2024.november 21–én csütörtökön.
„Szégyenletesnek és abszurdnak” nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki az izraeli miniszterelnök és a védelmi miniszter ellen.
„Magyarországi látogatásra hívja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt Orbán Viktor. A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken az izraeli miniszterelnök ellen előző nap a Nemzetközi Büntetőbíróság által kiadott elfogatóparancsot felháborítóan pimasz és cinikus döntésként értékelte. Egy folyamatban lévő konfliktusba avatkoznak be jogi köntösbe öltözve, de valójában politikai célokból – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: ez önmagában helytelen, és a nemzetközi jog teljes lejáratását eredményezi, s még olaj is lehet a tűzre. Nincs más választás, szembe kell szegülni ezzel a döntéssel – szögezte le Orbán Viktor.”
TISZTELT HONFITÁRSAIM!
Hiteles dokumentum
Részletek a zsidó származású izraeli újságíró, Amira Hass írásából 2023–12–19 Haaretz
Angolból fordította: Naetar–Bakcsi Ildikó.
Izrael több ezer gyermeket ölt meg Gázában. Hogyan tud ennyi izraeli közömbös maradni? A Gázai övezetet fokozatosan eltörlik, családjaival, embereivel, gyerekeivel, mosolyukkal és nevetésükkel együtt. Mi teszi lehetővé a zsidó izraeliek többsége számára, hogy támogassa ezt a szisztematikus és tömeges eliminálást (kiküszöböl, kiiktat, eltávolít)?
Mi teszi őket képessé arra, hogy ezt tekintsék az egyetlen megfelelő válasznak a Hamász és bűntársai által elkövetett mészárlásra, Izrael katonai megalázására és a túszok, a sebesültek, a túlélők, családjaik és a több száz halott családjának leírhatatlan szenvedésére?
Az izraeli hadsereg felszámolja a gázai városok utcáit és a menekülttáborok sikátorait. Eltörli Gáza tengerparti sétányait, falvait és még létező mezőgazdasági területeit. Eltörli kulturális intézményeit, egyetemeit és régészeti lelőhelyeit.
A Hamász katonai infrastruktúrája megsemmisül, és lehet, hogy teljesen megsemmisül. Több ezer fegyveresét ölték meg és fogják megölni. De a szervezet újjá fog épülni; ez és vezetői virágozni fognak minden olyan közösségben és helyen, ahol Gáza kiirtása folytatódik.
Mi teszi lehetővé, hogy a zsidó izraeliek többsége ne döbbenjen rá arra a tényre, hogy körülbelül két hónap alatt körülbelül 7000 gyermeket öltünk meg (ez egy ideiglenes szám) az amerikaiak továbbfejlesztett bombáinak segítségével?
Mi teszi lehetővé a legtöbb zsidó számára, hogy ne kapkodjon levegő után rémülten, amikor 1,8 vagy 1,9 millió embert zsúfolnak össze mintegy 120 négyzetkilométeren, egy „biztonságos területen”, amelyet folyamatosan bombáznak? Mi akadályozza meg ezeket a zsidó izraelieket abban, hogy felsikítsanak, amikor hallanak a 2,2 millió palesztin civil szomjáról és éhségéről, valamint a zsúfoltság, a vízhiány és a működésképtelen kórházak miatt terjedő betegségekről?
Az izraeli hadsereg felhagyott a visszafogottsággal Gázában, és az adatok példátlan gyilkosságokat mutatnak.
Izrael több ezer gyermeket ölt meg Gázában.
1.Dokumentum.
TISZTELT HONFITÁRSAIM!
Nemzetbiztonság (Magyar Kormány portál)
A nemzetbiztonság egy adott állam szuverenitásának (önállóságának) és alkotmányos rendjének biztonságát jelenti. Komplex (összetett) kategória, amely nemcsak a katonai, de a politikai, gazdasági társadalmi, emberjogi, környezeti és informatikai biztonságot is magában foglalja, szorosan összefügg az adott állam szűkebb és tágabb környezete, valamint szövetségesei biztonságával.
Az 1907. október 18–án kiadott IV. hágai könyv 22. cikke[1] szerint „A hadviselő felek joga elfogadni, hogy az ellenségnek okozott károk eszközei nem korlátlanok.”[2] A 20. században több más nemzetközi szerződés vezetett be hadviselési korlátokat. Ezek között egyesek – köztük a hágai és genfi egyezmények, valamint a népirtásról szóló nemzetközi egyezmény – a nemzetközi szokásjog részeinek tekintendőek és mindenek felett állnak,[3][4] mások pedig csak akkor kötelezőek az egyénekre nézve, ha a szembenálló hatalmak egyike ratifikálta a kérdéses nemzetközi egyezményt, amely rá nézve kényszerítőleg hatályos (ilyen például az ENSZ Alapokmánya).
2.Dokumentum.
Háborús bűncselekménynek számítanak:
egy katonailag megszállt terület lakosságának bántalmazása, meggyilkolása, vagy deportálása rabszolga koncentrációs táborokba;
hadifoglyokkal, polgári internáltakkal való rossz bánásmód, meggyilkolásuk; védett személyeknek a szembenálló fél hadseregébe történő kényszerítése; túszok meggyilkolása;
kémek vagy más személyek, akiket tisztességes jogi eljárás nélkül ítéltek el háborús bűnösként bántalmazása, meggyilkolása, települések indokolatlan megsemmisítése, vagy bármilyen objektum lerombolása, ami nem indokolható meg katonai szükségszerűséggel.
A NÉPIRTÁS BŰNTETTE
A népirtás nemzetközi jogi fogalmát a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló ENSZ–egyezmény határozza meg 1948–ban, amelyhez Magyarország is csatlakozott, és az egyezményt az 1955. évi 16. törvényerejű rendelettel ki is hirdette. A magyar büntetőjog ennek az ENSZ- egyezménynek, mint magasabb rendű, nemzetközi jogi normának a meghatározása alapján határozza meg és szankcionálja a népirtást.
3. Dokumentum
2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről,[6] 142. §,
Népirtás :
(1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
a) a csoport tagjait megöli,
b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
TISZTELT HONFITÁRSAIM!
Egy nyíltan fajelméleten alapuló népirtást kell a magyar kormánynak támogatni?
Nem jutnak el a hazai és nemzetközi helyzetről, valós tényeken alapuló információk a legfelsőbb vezetőkhöz? Milyen külföldi és hazai kollaboránsok csapdájában, bilincsében vergődik a miniszterelnök? Milyen külső és belső kényszerítő erő az, ami ezt az indokolatlan megfelelni vágyást rákényszeríti a magyar kormányra, úgy, hogy ilyen mértékben káros és vészterhes legyen nemzetbiztonsági szempontból, az ország, a honfitársaink számára.
Ez a politika a Magyar Nemzet állampolgárainak, biztonságát, életét veszélyezteti, kiszolgáltatja az országot a nemzetközi terrorizmusnak!
TISZTELT HONFITÁRSAIM!
Kérem, minden magyarul beszélő, gondolkozó és a Hazáért tenni cselekevő honfitársunkat, a tisztánlátás és a reális helyzet felmérésére.
ISTEN ÓVJA, ÁLDJA MAGYARORSZÁGOT!
A Szent Korona, Boldogasszony, Szűz Mária Királynőnk országában
A szerző filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
Kiemelt képen: Az Izraeli Védelmi Erők Gázát bombázzák / Fotó: archív / AFP
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kapcsolódó:
Jelenczki István: A tisztánlátás érdekében – Köszöntés A DIGITÁLIS DIKTATÚRÁBAN!