Itt az ősz: egyre nagyobb a brüsszeli szankciók ára 📺
Deák Dániel politikai elemzése
A szeptemberrel elkezdődik az őszi politikai szezon, ami a háború folytatása és az elhibázott brüsszeli szankciók fenntartása miatt sok nehézséget tartogat Európa számára. Az európai energiaválság már annyira súlyos, hogy rendkívüli uniós csúcsot kell tartani jövő pénteken, amelyen több nyugati tagállam is a magyar modellhez hasonlító uniós szintű extraprofitadót és árstopot javasolhat – mondta szezonnyitó videóelemzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: ebben a rendkívül nehéz globális környezetben Magyarország számára komoly versenyelőny a cselekvőképes kormány, illetve a stabil gazdasági alapok, amelyet jól példáz, hogy még ebben a háborús helyzetben is az EU egyik legnagyobb GDP-növekedését produkálta Magyarország. A baloldal kapcsán kiemelte: a tragikus szervezeti, a személyi és a szellemi állapotuk okán még csak értelmezni sem képesek a jelenlegi geopolitikai helyzetet, rájuk ebben a válsághelyzetben sem lehet számítani.
Már több mint fél éve tart az orosz–ukrán háború és közel ugyanennyi ideje kezdték el bevezetni a különféle szankciókat Oroszországgal szemben – hívta fel a figyelmet szezonnyitó videóelemzésében Deák Dániel. A vezető elemző emlékeztetett: akkor a nyugat-európai és amerikai vezetők azzal indokolták ezen lépések szükségességét, hogy csak így lehet megállítani Oroszországot és véget vetni a háborúnak. Azonban az azóta eltelt időszak jól mutatja szerinte, hogy ez nem így történt, sőt a szankciókkal éppen az ellenkező hatást érték el: az egekbe emelkedtek az energiaárak, így Oroszország rengeteg pénzt keresett még úgy is, hogy kevesebb gázt és olajat adott el az európai országoknak.
De nem csak az energiaárak emelkedése mutatja, hogy a szankciókkal saját magát lőtte lábon Európa, több mutatószám is ezt jelzi.
A munkanélküliségi ráta Oroszországban alacsonyabb (3,9 százalék), mint az unióban (6,0 százalék); a feldolgozóipari beszerzési menedzser index Oroszországban jóval magasabb, mint az EU-ban; a szolgáltató cégek beszerzési menedzser indexe is javul Oroszországban, míg az EU-ban romlik; Oroszországban csökken az infláció, míg az EU-ban nő; Oroszországba áramlik a pénz külföldről, míg az EU-ból kifele látható pénzmozgás – sorolta az elemző.