Ismét a drogost választotta képviselőnek Józsefváros népe
Azt, hogy Budapest népe (tisztelet a kivételnek és akinek nem inge ne vegye magára) saját tolvajait és kifosztóit rendre megszavazza, az a tegnapi időközi választáson is bebizonyosodott. Ezért tart ott a főváros, ahol tart…
Ugyanis ismét az a Horváth Alexander, nyerte a vasárnapi időközi választáson, aki drogbotránya miatt miatt volt kénytelen a nyár folyamán lemondani képviselői tisztéről. Bár függetlenként indult, azonban annak a Pikó Andrásnak a támogatásával, aki 8. kerületi polgármesterként maga is teljesen hitelét vesztette. Legalábbis, erre lehet következtetni a konzervatív médiumok róla szóló írásaiból. Úgy látszik azonban, hogy a 8. kerületi Isten adta nép ezt másként gondolja, különben miért szavazta volna meg a drogos alakot a józsefvárosi időközi választást a 8-as számú választókerületben.
Így ünnepelték a nagy győzelmet az aberrált neobolsik tegnap este:

Legfrissebb anyagaink:
Díjazás a náci ideológiáért
Miközben az ügynökaktákon csámcsogunk, a zsebünkben hordjuk a valódi besúgót
Rászabadultak a kommentelők az „ügynökaktákra” – óriási a felháborodás
Toroczkai a felvétellel vág vissza: „Magyar Péter történelmet hamisít“ a 2006-os rendőrautós ügyben
Német katonák a Szejm előtt – Varsóban elszabadultak az indulatok
Schiffer András kiszúrta: Horn és Medgyessy nincs a listán – pedig a legnagyobb halak
Bismarck öröksége a Kremlben: Putyin üzent a németeknek






















