KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hun Tv: Aktuálpolitikai kerekasztal (2016. augusztus 24.)

kerekasztalAkik az alábbi témákról beszélgetnek: Győrei Attila,  Szendi Lajos,  Boda Róbert 

A „hatalmas támogatottságú„ liberális párt /Fodor Gábor egyszemélyben/ – államalapításra biztatja az Európát elözönlő közel-keleti és afrikai migráns – invázionistákat. Mondván, hogy a „Magyarok is így leltek új hazára”

Bővebben elemezzük Vásárhelyi Mária korábbi tanulmányát a „kétféle magyarországi középosztályról és a közöttük zajló „élet – halál” harcról, amely aktuálisabb kérdés mint valaha is volt!

A pártok tulajdonképpeni szerepe, hogy elfedjék, eltereljék a figyelmet a valódi, és mára már módfelett egyenlőtlenné vált küzdelemről. Tulajdonképpen a Szent István kultusz szintén jó rész idegen érdekek szolgálatára született, hiszen nem ő volt az első államalapítónk, és a bizánci hátterű keresztény egyházat megelőzően már a Magyarok és ezt megelőzően a Hunok is ezt az ős hitet gyakorolták. Elég a korabeli Magyar, Hun, Avar sírokban talált számtalan mellkeresztre utalni. A gyermekekre szerelt bombák, a legújabb „terrorista?” rémtettek! Vajon ki(k) állnak ezek mögött a valóban sátáni ötletek és cselekedetek mögött?

Még egyszer Szent Istvánról, a korabeli társadalmi rendező elvet intézkedéseivel teljesen derékba törte, viszont egyes korabeli ábrázolásokon 6-újjal ábrázolták, tehát táltos,vagy mágus király volt. Bazileus, és István közötti történelmi azonosság is érdekes kérdéseket vethet fel. Nagy változások történnek folyamatosan, a katonai puccskísérlet után is a Török politikában, amely kihat Erdogan Európával kapcsolatos eddigi stratégiájára, de ugyanúgy a döntő fordulat történt az Orosz –Török viszonyban, valamint a Török Amerikai viszonyban is, csak pontosan ellenkező előjellel! A háttérben nem kis mértékben az energiahordozók feletti uralom húzódhat meg, de a kurd kisebbség szeparatista törekvései is jelentős mozgatóerővel bírnak. Amerikában számottevő, a mindenkori hatalmat ellenőrző körök is működnek, amelyek a hatalom túlkapásaival szemben rendszeresen fellépnek. Hiszen az elmúlt évtizedekben a „nagypolitikára” erős ámde negatív befolyással bíró körök egyre erősebb dominanciája érződik. A párizsi merényletsorozattal kapcsolatban is komoly kutatási eredmények bizonyítják annak a megrendezett voltát, amely tendencia azóta is töretlenül folytatódik, sőt bizonyos szempontból növekszik is az intenzitása. Az okok között természetesen nem az Iszlám Állam- fiktív szervezete keresendő, hanem a 9/11-típusú merényletek egyedüli célja a társadalom kivívott emberi, társadalmi jogainak, fokozatos visszavonása, az emberek mozgásterének, lehetőségeinek csökkentése, és egy kvázi rabszolga –társadalom kereteinek megteremtése. Folytatódik, és eszkalálódik az amerikai elnökválasztási cirkusz. Kimondatlanul,de az látszik, hogy mind a két jelölt tulajdonképpen alkalmatlan. Bizarr jelentések jönnek a választási küzdelemről, felborulni látszik az eddig megszokott információs menet. Mivel Obama elnök is különös szinte kódolt beszédeket mond, elgondolkodtató, hogy lesz e elnökváltás Amerikában? A szabadkőművesek rendező elve, Teremts káoszt és, áldani fognak az emberek, ha utána elhozod számukra a RENDET!

Ez is érdekelheti:  Vučić: Az ukrán konfliktus „kicsúszik” az Egyesült Államok irányítása alól

http://huntv.info/huntv/
NIF

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük