KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Horthy és a zsidóság

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Reiner Péter
Reiner Péter

Olyan témához nyúlok és osztom meg a széles nyilvánossággal, melyhez ritkán szoktam és nagyon régen, öt évvel ezelőtt nyilvánítottam véleményt utoljára. Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán fűzzek hozzá előtte véleményt, de mivel meghívottként múlt héten jelen voltam Rabinovich előadásán és hozzá is szóltam nem tehettem meg, hogy most hallgatok.

Különösen fontos, hogy az 1938-ban a bolsevikok Gestapo-ja az NKVD által meggyilkolt volt moszkvai főrabbi 40 évvel ezelőtt Amerikába emigrált unokája orosz zsidóként kutatásai során hogyan jut el Magyarország kormányzója Horthy Miklóssal kapcsolatos meglepő és tisztességes következtetéséig.

Érdekes, hogy írásom délutánján tárgyalt látogatása utolsó állomásaként a hazai zsidó szervezetek képviselőivel Angela Merkel német kancellár és számomra meglepő módon a hírekből úgy tűnik, azonosult a Mazsihisz és egy másik zsidó szervezet által a találkozó után kommentált álláspontom szerint megalapozatlan és sommás véleménnyel, a hazánkban szerintük növekvő antiszemita jelenségekkel. (nálunk úgymond az antiszemitizmus szerintük a közbeszéd részévé vált).

Természetesen szigorúan a véleménynyilvánítás alaptörvényünkben garantált szabadság jogával élve veszem magamnak a bátorságot, hogy származásom okán ismételten kijelentsem, hogy amint Merkel asszony nem tudta értelmezni Orbán Viktor illiberális fogalmi rendszerét, úgy én sem tudom értelmezni az antiszemitizmus fogalmi rendszerét.

Pontosítva a német kancellár asszony NDK-ás múltja garanciája annak, hogy érti szerénységem politikai megállapításként tett kijelentését, hogy ami a soha nem felejthető vészkorszak már ismert szörnyűségei után hazánkban 1945 után a tomboló bolsevizmus idején történt  (a németeknél 1949 és 1990 között a volt NDK-ban) ,de különösen 1990 után, ahol a bolsevista csendet Magyarországon a még nagyobb, a „politikai korrektség” csendje és megfélemlítettsége váltotta fel, ott már valóban nehezen fogható fel az antiszemitizmus szóhasználat és értelmezhetősége.

Már többször megírtam, hogyan függ össze hazánkban az igazságtétel teljes elmaradása a mindmáig politikailag kezeletlen trianoni drámánkkal, Soros György édesanyjának közszájon forgó megállapításával, amit fiának mondott és sajnos fia magyarság ellenes tevékenysége bizonyítja, hogy alapvetésévé is vált:

„Édes fiam,jegyezd meg, ha magyarok Erdélyt kezdik emlegetni, már másnap viszik a zsidókat!”

Rendkívüli jelentősége van a számunkra idegen Rabinovichnak a Kormányzóval kapcsolatos kutatásai nagyon tisztességes következtetéseinek, mert sajnos a Kormányzó ránk hagyományozott életműve továbbra is megosztja közvéleményünket és ez így nagyon nincs rendben!

Az a kijelentése különösen származása miatt nagyon fontos, hogy a nácik által megszállt Európában Horthy Kormányzó mentette meg kemény kiállásával a legtöbb, közel 250 ezer magyar és idemenekült zsidót a biztos pusztulástól.

Szeretettel kérem minden olvasómat, hogy kellő beleérzéssel és megértéssel fogadja és ossza meg erre fogékony ismerőseivel és barátaival mind bevezetőmet ,mind pedig a rabbi unoka kutatásai szerkesztett rövidített összegzését (az előadás eredetileg orosz nyelven történt).

2015. febr. 2.

Reiner Péter


A magyar elit és a zsidóság a második világháború alatt

Fotók: Thaler Tamás

Eliezer Rabinovich
Eliezer Rabinovich

A magyarországi zsidó szervezetek között tapasztalható villongások, a két világháború közötti időszakra vonatkozó, különösen az utolsó háborús évvel kapcsolatos ellentmondásos múlt-magyarázatok arra is ösztönözhetnének bennünket, hogy kerüljük a témát. De minél későbben nyitják meg Budapesten a Sorsok Házát, minél inkább egy helyben topogunk, annál kevésbé értjük meg a múltunkat, hogy a jelenünkről ne is beszéljünk. Van, aki szerint adott a veszélye annak, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el ismét, amelyeket 1944-ben. Gecse Géza, az Aspektus témafelelőse elmondta még: az izraeli és amerikai állampolgársággal rendelkező Eliezer Rabinovich ugyan a Szovjetunióban született, de egy izraeli kitérőt követően az Egyesült Államokban telepedett le. Anyai nagyapját, Moszkva

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

karizmatikus zsidó főrabbiját 1938-ban a Szovjetunióban agyonlőtték, apja pedig több éven keresztül volt a szovjet lágerrendszer foglya. Ám az Aspektus 2015. január 29-i rendezvényén, az ELTE BTK kari tanácstermében nemcsak erről volt szó.

Eliezer Rabinovich néhány éve kezdett el foglalkozni a magyar holokauszt történetével, s közben mintegy véletlenül fedezte fel Horthy Miklós alakját. Az amerikai zsidó kutató úgy látja, hogy a kormányzónak és néhány barátjának rendkívüli befolyása volt Magyarország sorsára. Ezzel kapcsolatos észrevételeit Eliezer Rabinovich nemcsak a Jevrejszkaja Sztarina, vagyis Zsidó Régiség nevű Németországban megjelenő folyóirat tavalyi számaiba írta meg oroszul, hanem amerikai lapokba – angolul is.

Rabinovich.Rein

 Egyik korábbi budapesti látogatása során a Cipők a Dunaparton-emlékműnél járva jutott eszébe, hogy vizsgálat tárgyává teszi a magyarországi zsidó közösség pusztulásának történetét. Kutatni kezdte, mi vezetett ide. Eliezer Rabinovich meglepve tapasztalta, hogy az 1867-es kiegyezést követően Magyarországon harmonikusan alakult a zsidók jogi és társadalmi helyzete: a zsidók Magyarország keresztény lakóival együtt sokat tettek azért, hogy az ország gazdasági élete fellendüljön. Ám az 1919-es véres kommün, amelynek vezető alakja Kun Béla volt, sokat rontott ezen a viszonyon. A Magyar Tanácsköztársaság vezetői között – az oroszországi bolsevik forradalomhoz hasonlóan – ugyanis a zsidók társadalmon belüli arányszámukat meghaladóan vettek részt. 1920-ban, amikor Magyarországon az alkotmányos rendet helyreállították, Horthy Miklós került hatalomra. A kormányzó tevékenysége határozta meg az azóta „Horthy-korszak” néven emlegetett két és fél évtizednyi időszakot. Hogy milyen módon, az azonban ma is vitatott, és még ma sem közmegegyezés tárgya, hiszen Rabinovich is úgy látja: „Horthy olyan személy, akinek alakját a legtöbb hazugság övezi.”

Noha a Trianon által sújtott Magyarországnak 1938-ban és 1940-ben Olaszország és Németország segített visszaszerezni az elcsatolt területeket, Horthy – ennek ellenére – azon kevés európai politikus egyike volt, aki a hitleri Németország virágzása idején is szembe mert szegülni Hitlerrel.

Kun Béláék tevékenységét követően a magyar társadalomban bizonyos mértékű antiszemitizmus uralkodott el. A háborús években a magyar kormány igyekezett jó viszonyt kialakítani a németekkel. Magyarországon ekkor több mint 800.000 zsidó élt, azaz a lakosság körülbelül 8–10 %-át a zsidó nép adta. Az Anschluss után megerősödő német nyomás hatására a magyarországi zsidók jogait korlátozni kezdték, a rendszer és annak vezetői mégsem engedtek Hitler nyomásának, vagyis nem távolították el a zsidókat a magyar életből, ahogy ez Magyarország szomszédainál Szlovákiában és Romániában történt. Horthy ugyanis a szóba jöhető politikusok piacán Kállay Miklós és Keresztes-Fischer Ferenc személyében megtalálta azokat, akikkel együttműködve meg tudta őrizni Magyarországot olyan helynek, ahol a zsidók sárga csillag és minden megkülönböztető jelzés nélkül, szabadon közlekedhettek az utcán.  Hitler azzal vádolta Magyarországot, hogy ebben az időben hetvenezer további zsidót fogadott be a környező államokból, akik letelepítését Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter sikeresen szervezte meg.

1944-ben a magyarok, ahogy Európában mások is, hitetlenkedve fogadták a koncentrációs táborokról, így Dachauról és különösen a megsemmisítő táborokról, főként Auschwitzről szóló híreket. Horthy nem tudta elképzelni, hogy a háborús körülmények közepette nem dolgozni viszik a deportáltakat. A híres Auschwitz-jegyzőkönyv magyarországi fogadtatása még ma is sokkoló. A Stern Samu által vezetett budapesti Zsidó Tanács nemcsak a magyar társadalom, hanem a zsidó lakosság előtt is hosszú ideig titokban tartotta azt. Török Sándor író, a Zsidó Tanács keresztény tagja hetekig nem talált olyan embert, aki hajlandó lett volna a kérdéssel érdemben foglalkozni. Amikor azonban az anyag 1944. július 3-án eljutott Horthy menyéhez, özv. Horthy Istvánné született gr. Edelsheim-Gyulai Ilonához, az ő tájékoztatásának hatására Horthy gyors döntésre volt képes. Egész Európában egyedüliként Koszorús Ferenc páncélosainak a segítségével leállíttatta a budapesti zsidók deportálását. Vajon hány életet menthetett volna meg, ha Török tíz nappal korábban érkezik meg a grófnőhöz?

Ez is érdekelheti:  Kirill Budanov kijelölt célpontja lett az oroszoknak

Ha nincs Horthy Miklós, azaz ha Kállay tanácsára a kormányzó a német megszállást követően lemond, Wallenbergnek és a hozzá hasonló zsidómentőknek semmilyen történelmi szerepe sem lehetett volna, hiszen a kormányzó júliusi beavatkozása nélkül az összes zsidót deportálják. Wallenberg ennek tudatában jelenthette a svéd kormánynak a következőket: „Horthy pozícióját a kérdésben az fejezi ki egyrészt, hogy a deportálásokat az ő parancsára állították le, másrészt számos másfajta, kisebb beavatkozás. Ezek közé tartozik, hogy két esetben foglyokkal teli vonatokat fordítottak vissza még a határ előtt.”

Ezek az Európában valóban példátlan tettek alátámasztják Horthy beszámolóját Magyarország német megszállásának indoklásáról. A németek ezek szerint azért szállták meg Magyarországot, mert a magyarok csupán mímelték a német hadsereggel való katonai együttműködést, s Magyarország nem tette meg a szükséges lépéseket a zsidók ellen.

Nem véletlenül fogalmazhatott Horthy életrajzírója, az amerikai Thomas Sakmyster a következőképpen: „Horthy tette előzmények nélküli a holokauszt történetében. Soha korábban nem fordult elő, hogy egy európai államférfi sikerrel alkalmazta volna a katonai erővel való fenyegetést, annak érdekében, hogy megállítsa a zsidók haláltáborokba való deportálását.”

Kállay Miklós Bárdossy László helyére való kinevezésekor éles vita alakult ki a kormánypárt és Kállay közt. A párt vezetői ugyanis szabályosan rettegtek a kommunizmustól, aminek felülkerekedésével számoltak a szövetségesek győzelme esetén. Ezzel magyarázható, hogy miért voltak a németek győzelmének a hívei. Lássuk be, félelmük nem volt alaptalan. E magyar politikusok ugyanakkor azzal is tisztában voltak, hogyha hazájuk továbbra is pozitívan áll a zsidókhoz, akkor Németország Magyarországot ellenségesen fogja kezelni esetleges győzelme után. Kállay volt a fék, aki a zsidókérdés végleges rendezésének a háború utánra halasztásával valójában védelmet nyújtott a zsidóknak. Horthy, Kállay és Keresztes-Fischer Ferenc ekkor tehát Kállay-kettőst táncolt egy szakadék szélén, de tevékenységük hatásos volt mind a párt antiszemita köreivel, mind Hitler akaratával szemben. Mindezt tették ugyanakkor azzal a tudattal, hogy tisztában voltak vele: az utókor ezért aligha lesz nekik hálás.

Kállay 1942, majd 1943 folyamán Hitler követelése ellenére nem egyezett bele abba, hogy Magyarország még több katonát küldjön a keleti frontra, sem abba, hogy 300.000 magyarországi zsidót Németországba vigyenek. Mint ahogy nem járult hozzá a sárga csillag viselésének elrendeléséhez sem. Hitler hiába követelte Horthytól már 1943 tavaszán Kállay leváltását, a kormányzó ettől mereven elzárkózott, és kijelentette, hogy Kállay továbbra is teljes bizalmát élvezi.

Amikor 1944 márciusában Salzburg mellett Hitler bejelentette Horthynak, hogy megszállják Magyarországot, a kormányzó első gondolata az volt, hogy lemond. Ezt minden további nélkül megtehette volna, akár idős korára, akár személyes, családi körülményeire hivatkozva. A Koronatanács utáni, a budai palotában éjszakába nyúló beszélgetésükön barátja, Kállay Miklós is erre kívánta rávenni a kormányzót, hiszen – a német megszállást követően – már nem volt parlament, sem valódi alkotmányos alap a kormányzáshoz.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter ma kétszer is megbuktatta a kormányt... - ja, most nem... majdan

Horthy azonban végül mégsem mondott le, mert úgy gondolta, hogy a süllyedő hajó kapitánya nem hagyhatja ott a parancsnoki hidat, amíg mindenkit, akit csak lehet, ki nem menekít. Utólag mondhatjuk akár, hogy Kállaynak igaza volt, és Horthy nem volt más, mint egy hiú vénember. De fel kell tennünk a kérdést, mi lett volna, ha lemond?

És valóban: noha a német megszállással megszűnt Magyarország szuverén államként való létezése, neki mégis sikerült később visszaszereznie a hatalom egy részét, és olyan cselekedeteket hajtott végre, amelyek példa nélküliek a holokauszt történetében.

Természetesen Horthy hathatós zsidómentő tevékenységéhez szükség volt bizonyos fokú társadalmi támogatottságra is. Annak ellenére, hogy a deportálásban egyes nézetek szerint akár 200.000 ember is közreműködhetett, teljesen helytálló Deák István, a New York-i Columbia Egyetem egykori tanárának véleménye, aki szerint „figyelembe véve, hogy Budapesten majdnem mindenki képes volt felismerni a zsidókat és a bujkálók legtöbbjét a németek nem fedezték fel, elmondható, hogy legalább százezer nemzsidó aktív segítséget nyújtott a zsidóknak és jóval többen pedig passzívan járultak hozzá a túlélésükhöz azáltal, hogy nem adták fel őket.”

Bár ezt követően a nyilaskeresztes banditák mintegy 10–15 ezer zsidót megöltek, majd körülbelül 5 ezer zsidó lett halálmenetek áldozata, a magyarokkal együtt pedig sok zsidó is a bombázás és Budapest ostromának következtében vesztette életét, mégis elmondható, hogy nem utolsósorban Horthy tevékenységének köszönhetően a budapesti zsidóság legalább 90%-a életben maradt. Ha Horthy nem állíttatta volna le a deportálást, ma ők és utódaik nem élnének. 1944 nyarától a háborús és gazdasági körülmények miatt a németeknek már sem fizikailag, sem infrastrukturálisan nem volt lehetőségük a tömeges deportálások végrehajtására.

Bár itt csak pár mozzanatot emeltünk ki a Horthy–korszak politikai és katonai történéseiből, ezek  alátámasztják Rabinovich összegző megállapításait, amelyek szerint ezek az emberek ugyan nem szerették különösebben a zsidókat, de szerették Istent. Nem voltak szentek, nem tudtak mindent megtenni, nem tudtak kimaradni a háborúból, de az ember lélegzete mégis eláll attól, mi mindenre voltak képesek. Magyarország olyan sziget maradt, ahol a magyar zsidók és a menekültek 95%-a még mindig életben volt!

Ha Horthy és társai néha meginogva a könnyebb utat választják és például Kállay nem fogadja el miniszterelnöki kinevezését, Wallenberg és mások zsidómentő tevékenysége nem valósulhat meg.

Eliezer a kommunizmust a legvéresebb diktatúrának tartja a világon. „Tagadom, hogy aki antikommunista, az egyértelműen rossz ember lenne. Lehet, hogy Horthy nem volt ideális vezető, de a feljebbviteli bíróság már megbocsátott neki, mivel több mint negyedmillió zsidót megmentett! Remélem, hogy az alsóbb fokú bíróság, vagyis a magyar nép is tevékenységének megfelelően fogja értékelni mindazt, amit tett, és minden felekezet együtt fog emlékezni a Budapest belvárosában hamarosan felállítandó emlékműve előtt. Nem szabad engedni, hogy a hazugságok a valós nemzeti emlékezet kialakulásának útjába álljanak!” – zárta elgondolkodtató, további elemzésre ösztönző előadását Eliezer Rabinovich.

Kékesi Raymund

http://www.aspektus.eu/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

24 thoughts on “Horthy és a zsidóság

  1. A társadalmunk azon részét amely tovább is csak pocskondérozza Horhy Miklóst, hiába próbáljuk megyőzni igazznkrol. Találó szólás szerint a butákkal, korlátozott rövidlátó elfogult fanatikusokkal s a részegekkel vitátkozni – saját kárunkra. Egy mód van: ha a kormány és a MTA határozottan egyértelmüen kijelentené az igazságot, és nem csak Hortyrol, de Petőfiröl is. Na, de ugy látszik mind a két szervben még szép számmal vannak akikel értelmetlen diszkutálni. Még sokan haveri alapon lettek kinevezve vezető poziciójukba.

    1. Majdnem… A kinevezések 80%-a faji alapon történik. A magyar történelem hamisítása kb 500 éve folyik. (a negatív befolyásolás már legalább 4000 éve) és akkor vannak, akik elhiszik, hogy a „választások” nem csalások. Elhiszik, hogy az ezer évek óta szövögetett háló épségét a szélre, a véletlenre bízzák.

  2. Számomra érdekes dolog, hogy Magyarországon az a rendes ember, aki megment zsidókat. (ez a világ bármely országára érvényes) Ki a fenét érdekel, hogy a zsidókkal mi van, mi volt? A magyarok országában a magyarokkal kell törődni elsősorban nem másokkal. Ha a magyarok nem szeretik a zsidókat akkor mi van? Ne jöjjenek ide és ennyi. Ha idejönnek, fogadják el az itteni szokásokat és ennyi. De nem, idejönnek, szívják a vérünket, lopnak, csalnak, hazudnak és még nekik áll feljebb. Én persze megértem, ha a szúnyog neheztel rám, amiért csapkodok a kezemmel, de habozás nélkül szétnyomom, mert nem tűröm, hogy szívja a véremet.

    1. Rövid,tömör,igaz.
      H.B.
      „Nézd meg, kit nem szabad bírálni, és tudni fogod, ki uralkodik fölötted”(Voltaire)

  3. Eliezer Rabinovichnak jo pár honapra kéne látogatoba menni Budapestre és lehetöleg minden megmozduláson ami evvel a témával van ott kéne lenni és rögtön elöadást tartani na meg a TV-ben sem ártana gyakorta elöadását közvetiteni. Arrol nem beszélve, hogy Lauder Ur részére szintén a nagy nyilvánossággal együtt közölni ezeket a tényeket. Mert sajnos addig mig ez csak ilyen mellék oldalon találhato nem veszik igen tudomásul.

  4. A szépség hibája a mesének, hogy csak a 19-es vörös terror leverése lehet pozitív Horthy megítélésében! Utána a tettei kizárólag a zsidókat hozta helyzetbe minden téren! Csak meg kell nézni kik voltak a Magyar honvédség „udvari” beszállítói akik a papírtalpú bakancsokkal látták el őket! A mai állapotokat Horthy készítette elő ezzel a viselkedésével! Amikor még a legszűkebb baráti köre (kártya partnerei) is zsidókból álltak nincs miről beszélni! Nem véletlen, hogy nem kellett Nürnbergben bíróság elé állnia a mert a zsidók kimentették és utána is azok tartották el! Szánalmas, hogy milyen igyekezettel akarnak belőle tisztességes embert faragni utólag!
    Horthy mindig is szégyenfoltja marad a magyar történelemnek a zsidó bérenc cselekedetei alapján!

    1. …” nézd má’ nincs rajta sapka!, nem baj kérünk tőle cigarettát, ha ad akkor azé’ ha nem ad akkor azé’ verjük meg”…. 😉

    2. Igye figyelj te dodi bunkó házmester!

      A magadfajta fél, vagy inkább negyedművelt, velünk élő kipusztíthatatlan csótányok, akiknek soha nincs nevük, emailjük és visszahívhatóságuk, csak kapucnijuk a fejükön egészen biztos hogy nem kerültök be a majdani országháza második kamarájába, amit a nemzeti radikális mozgalom megálmodott.

      Nem vagy magyar, csupán szegényesen tanultad nyelvet, mert a kollektív bűnösségben, mellyel bennünket a tótok, oláhok és a csetnikek soha nem volt államaikban száz éve alaptalanul vádolnak, te ugyanezzel vádolod a száz- ötszázezer éve itt élőket, a magyarrá vált tótokat, szászokat svábokat, zsidókat és vagy tíz nemzetséget, akiknek pont úgy fáj és égeti Trianon, mint a hazát sikeresen újraegyesítő Kormányzónknak Horthy Miklósnak!

      Nem szégyenled szádra venni Kormányzónk nevét!

      Állj ki, légy bátor és gyere el a Kormányzónkra hűséggel, a hét végén méltó módon emlékezők közé és nézz a szemükbe férfiként, vagy egyenes gerincű asszonyként!

      Csak arcoddal, neveddel és visszahívhatóságoddal együtt jelezz vissza te lárva, én is akkor nyitom fel sisakrostélyom és mondom meg a helyszínt.

      Szőke Dénes

      1. Kedves Dénes!
        Az érzelmi elfogultságot megértem, de nem árt használni a fejünket is. Amit dodi17 írt a zsidó kapcsolatokról, az igaz. Sajnos nekem van egy olyan előérzetem a jobbikkal kapcsolatban, hogy azért csinálták meg a pártot és Vonát, hogy az újabb határmódosítást lenyomhassák a torkunkon, amikor hatalomra kerülnek. Ne felejtsük el, hogy ugyancsak Horthy volt, aki aláírta a terület elcsatolásokat. Tehát valóban nem olyan egyértelműen pozitív a szerepe, mint sokan igyekeznek beállítani. A zsidók szempontjából pedig egyáltalán nem negatív szereplő, bár nagyon igyekeznek befeketíteni.
        Üdv

  5. Lehet itt dumálni, de Horthy több mint 150 000 embert küldött a biztos halálba, Hitler parancsára, ugyanis Hitler többször kijelentette és éreztette, hogy gyűlöli a magyarokat! Ezért küldte a Don kanyarba a magyar katonákat hiányos ruházat és fegyverzettel.

  6. Ezt a dolgot és még sok ehhez hasonlót a zsidóság szándékosan holtvágányra terel ,mivel őket csakis a kártérítés érdekli,,az igazság nagyon távol van a zsidóktól, a mai időkben

    1. „az igazság nagyon távol van a zsidóktól, a mai időkben”
      Az mindig is úgy volt és úgy is marad.A zsidóknak olyan elképzeléseik vannak a jövőt illetően,hogy az a gójok előtt vállalhatatlan.
      H.B.

      „Elhitték, hogy ha már beférkőztek szinte minden kormányba és egyházba (Vatican), egybemostak feketét és fehéret, vöröset és sárgát, akkor már a világ is az övéké lesz: kiirthatják az emberiséget és elérhetik végső nagy álmukat, az ötszázmilliós földi népességet. Ahol százmillió 0,03% százalékos „emberre” jut négyszázmillió génmanipulált (kevertetett és lezüllesztett) rabszolga, aki csak rájuk fog dolgozni.
      Ezért is várják messiásukat, hogy ezt megcselekedje!”

  7. Horthy tudásához nagy volt a feladat,amit rá rótt a kormányzóság.Magyarul:nagy volt a kabát.Horthy kártyapartnerei,meg társasági ismerősei csaknem mind zsidó volt,valósággal hozzájuk idomult a kormányzó,valamint a közbeszéd azt tartalmazta hogy a felesége zsidó származású volt!Volt is olyan röplap,amin az állt,hogy „Ki a palotából Rebekával!Egyébként meg túlságosan sokat foglalkozunk Magyarországon a zsidókkal,pláne nem kellene nemzetinek mondott weboldalon ennyit foglalkozni velük!

    1. Dodi! Biztos, hogy a NIF-fel van bajod? A többi oldalhoz viszonyítva ez a béke szigete. Nyugi!

      1. Csupán annyi a bajom, hogy a miért törli a tényeket?
        Akik kritizálnak ordenárébb stílusban teszik csak az ő szövegük egybe vág a NIF által „polkorrektnek” tartottal, mindösszesen annyi a bajom!

  8. Nifadmin
    Akik velem ellentétes véleményeket írnak azokra nem vonatkozik a „kulturált” fogalmazás?

    1. Nocsak, nocsak! Ahonnan átvették a kitűnő írást, egy időben még a zs betűt sem lehetett kiejteni!

Hozzászólás a(z) szekelyse50 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük