Hollai Hehs Ottó: A látogatás után
Nem emlékszem, hogy magyar kormányfő valaha is ilyen bizakodással utazott volna Washingtonba, mint most Orbán Viktor. Reméljük, hogy ez a bizakodás gyümölcsözik a következő hetekben.
Az amerikai–magyar viszony alakulása a modern történelmi időszakot tekintetbe véve a XIX. század végére tehető. A polgárháború utáni Államok és a kiegyezés utáni új dualista magyar államnak egyformán az újrakezdés nehézségeivel kellett megküzdenie. Az első hivatalos kapcsolatfelvétel 1869-ben történt, amikor amerikai külképviselet nyílt Pesten.
Azóta több mint másfélszázad telt el, rengeteg változatos történelmi eseménnyel. Két világháborúban álltunk az Egyesült Államokkal ellentétes oldalon, és a hidegháború időszakában sem voltunk puszipajtások, de mindezek ellenére állíthatjuk, hogy a két, különben minden tekintetben különböző államszerveződés inkább jó mint rossz kapcsolatra tekinthet vissza.
Pozitívumként kezelném, hogy Washington nem írta alá a trianoni békediktátumot, és a későbbiekben, a jóvátételi fizetések alatt szenvedő Magyarországnak anyagi segítséget is nyújtott.
Visszaugorva a jelenbe, a most lezajlott washingtoni tárgyalásokra az egész világ odafigyelt, és sokan – a békepártiak – valami fordulatot is várnak, és remélik, hogy a fővárosunkba tervezett béketárgyalásokat hamarosan elkezdik. Brüsszel nem boldog, nem lelkesedik a találkozás kapcsán, ott sem Trumpot, még kevésbé Orbánt nem kedvelik. Itthon a konzervatív kormányoldal reményekkel teli, hiszen a két államfő kapcsolata ténylegesen nagyon jó, és lássuk be, az Egyesült Államok elnökének barátsága többet ér, mint mondjuk a monacói herceg baráti kegye. Nálam előtérbe került egy kis óvatosság, nem vagyok a túlzott lelkendezés híve.
A legfontosabb gyakorlati eredmény, amit az utóbbi órákban, az amerikai elnök engedményének köszönhetően kaptunk, az energiaellátással kapcsolatos: az orosz gáz, olaj akadály nélkül továbbra is megérkezhet hazánkba, nagy segítség, de az egész – sajnos – ideiglenes, és nem is olcsó. Ideiglenes, mert Trump elnök, és az egész amerikai geopolitika egyelőre még mindig oroszellenes, hiszen Trump állandóan támadja az Uniót, mert még mindig nem mondott le teljesen az orosz gázról, olajról, ezzel szemben velünk, Orbánnal való barátsága jeléül kivételt tesz. Ez ellentmondásos, ugyanakkor jelentősége csökken, mert a ruszofóbia uralja Európát, de látjuk az amerikai gondolkodást is. Addig, amíg ez a kérdés nem tisztázódik, nem lesz rend, de béke sem Európában.
A másik bökkenő a finom tálalás mellé, hogy Magyarország rengeteg fegyvert, nukleáris technológiát, és persze amerikai gázt is köteles vásárolni a barátoktól. Egy üzlet végeredményét csak akkor látjuk, ha az lezajlott, tehát egyelőre várjunk. Nem vagyok borúlátó, jelenős előrelépésnek tartom a látogatást, de minden csoda három napig tart, aztán jön a felocsúdás. Évek óta hallani, hogy új világrend van kialakulóban, egy többpólusú rend, ahol a régi szuperhatalmi ambíciók eltörpülnek, és az emberiség végre békében, a közös problémák megoldását és a közös érdekek megvalósítását együttesen végzi el. A szép álom viszont csak akkor lesz valóság, ha a ma még valamennyire szuverén szuperhatalmak legyőzik a közös ellenséget, azt a bizonyos háttérhatalmat, amely láthatatlanul, de annál érezhetőbben mindenütt jelen van.
Legnehezebb dolga az Egyesült Államoknak van, ahol nagyon ritkán kerül olyan elnök hatalomra, akit nem a fent említett erő irányít. Nehéz a dolgok igazi menetébe belelátni, de a tények mintha azt igazolnák, hogy sem Putyin, sem Kína első embere nem szolgálja a háttérhatalmat. Vagy mégis? Az orosz–ukrán proxyháború gonosz terv alapján született, és bár amerikai kézzel és pénzzel, de hátsó erők irányításával. (Lásd Viktoria Nuland és társai…) A három még létező szuperhatalomnak eltérőek a geopolitikai elképzelései.
Trump, bár tényleg békét szeretne, elköveti azt a hatalmas hibát, hogy az oroszokat szankciókkal akarja a tárgyalásokra kényszeríteni, ami teljesen reménytelen, sőt további konfliktusokhoz vezet.
Az oroszok nem engednek, védik az ezeréves birodalmat, védik saját érdekeiket, de nem utasítják el a diplomáciai megoldásokat. Kína soha nem volt a háborúk oldalán, de gazdaságilag óriási erővel terjeszkedik, és ezt fékezni lehet, de leállítani soha.
Következtetésem: a jelenlegi nagyon nehéz világpolitikai válsághelyzetből csak egy módon lehet kilábalni, ha saját geopolitikai elgondolásaink kelepcéjéből kiszabadulva, a másik féllel közösen ellenállunk az ún. háttérhatalom terrorjának, és igyekszünk, amennyire ez lehetséges, ezt az erőt saját fegyverarzenáljával legyőzni. Itt elsősorban a médiára, másodsorban a fegyvergyártásra gondolok. Ha a média többsége a konzervatív, nemzeties, szuverén politikát követők kezébe kerül, a tömeg nézőpontja is megváltozik, és ez robbanásszerűen pozitív változáshoz vezet. A tömeges fegyvergyártást pedig egyszerűen ki kell iktatni, háborúkkal nem lehet boldog jövőt építeni.
Itthon pedig lássuk be, hogy hazánk jövőjét nem külső támogatással, csak belülről, saját erőnkre támaszkodva lehet optimálisan felépíteni, de ehhez elsősorban nemzeti egységre lenne szükség.
A szerző: közíró
Toll és Igazság – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója a washingtoni Fehér Házban 2025. november 7-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű
