Donald Trump bejelentette: Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünet feltételeit
Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünet véglegesítéséhez szükséges feltételeket – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) 🇭🇺
Hírek, politikai elemzések, belföldről és külföldről
Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünet véglegesítéséhez szükséges feltételeket – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden.
Donald Trump amerikai elnök aláírta a Szíria elleni szankciók feloldásáról, illetve enyhítéséről szóló rendeletét hétfőn, életben hagyva ugyanakkor az Aszad-rezsim egykori tisztségviselőire vonatkozó büntetőintézkedéseket.
Ruszin-Szendi Romulusz törvénytelenül és közpénzből végeztetett magánzsírleszívást a Honvédkórházban – olvasható a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) honlapján.
Iránban a parlament megszavazta a Starlink nevű amerikai műholdas internetszolgáltatás betiltását, használóit ezután két évig terjedő börtönnel, pénzbírsággal, illetve testi fenyítéssel büntethetik – közölte vasárnap az ISNA iráni hírügynökség.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) új eljárásában ismét megtiltotta a négy jogvédő szervezet által szombatra bejelentett gyűlést – közölte a rendőrség a police.hu oldalon szombaton.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter óva intette az európai politikusokat a magyar emberek sértegetésétől pénteken Komáromban, és rámutatott, hogy nincs még egy ország Európában, amelyik kikérte volna a saját polgárainak … OLVASS TOVÁBB!
Az Irán elleni szankciók feloldását fontolgatta az utóbbi napokban Donald Trump amerikai elnök, de a legfőbb iráni vallási és politikai vezető „gyűlölködő” csütörtöki megszólalása után elállt ettől a tervétől – … OLVASS TOVÁBB!
A Budapest Büszkeség elnevezésű rendezvény miatt szombaton közlekedési változások lesznek a fővárosban a Városháza parktól a Kiskörút–Szabadság híd–Műegyetem rakpart útvonalon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök terve súlyos energiaellátási kihívásokat jelentene Magyarország számára, minthogy mára a Török Áramlat vezeték jelenti hazánk földgázellátási biztonságának gerincét, amelyen keresztül júliusban napi további 750 ezer köbméterrel … OLVASS TOVÁBB!
Fegyveresek helyi idő szerint kedd este legkevesebb 11 embert meggyilkoltak a Mexikó központi részén található Irapuato városában – közölték szerdán a helyi hatóságok.