Hét törzs meg a két törzs – I. rész

A föld egyik népénél sem oly erősen fejlett az önfenntartás ösztöne, mint az u.n. „kiválasztott népnél”. … Nincsen a világon még egy nép, amely az utolsó két évezred folyamán oly keveset változtatott volna jellegzetességén, karakterén, mint éppen a zsidó A zsidó vallás tanítása elsősorban a zsidó vér tisztán tartásának, valamint a zsidók egymás közötti és a külvilággal (a nem zsidókkal) való közeledésének tana. [Mein Kampf XI. fej.]

Gének vetélkedése.

Magyarnak lenni ma már tudomány: magyarságtudomány, amelynek feladata a magyar tudat, a magyar tudatosság, a magyar öntudat ébresztése.

Sajnos ebben a törekvésben keveset számíthatunk történészeinkre, ideértve a nevesebbjét is.

Máig sem világos, hála nekik is, hogy kik vagyunk, honnan mikor és miért jöttünk ide. Nagyjából hihető, hogy a Kárpát medencét hét (esetleg nyolc) magyar néptörzs foglalta el (vagy vissza): Álmos, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba, Tétény…

Ezek egymással még az Etelközben vérszerződést kötöttek, Álmost és leszármazottait ismerve el vezérlő fejedelmüknek. Álmos fiát Árpádot a törzsfők úgy iktatták Álmos örökébe, hogy pajzsra ültették és fejük fölé emelték. A hon(vissza) foglalás utáni államberendezést „kodifikáló” Pusztaszeri Alkotmány (vérszerződés) Árpád vezérségét, mint Álmos utódlását folytonosította.

De mi a törzs, a néptörzs? Egy egészen testhezálló fogalom-meghatározást találtam. „Néptörzs – bizonyos különvált szokásokkal, sajátságokkal bíró nép.”

Hát a faj? Hű, ez egy nagyon kényes, alighanem a legkényesebb kérdés. A „tudósok” többsége az emberi fajok létezését is tagadja. Ha mégis valaki azt állítja, hogy fajok igenis léteznek és még azzal is megtetézi, hogy a fajok különbözőségét génjeik különbözősége határozza meg, végleg elásta magát.

Herzl Tivadar ugyan kijelentheti a zsidókról, „egy nép vagyunk, egy nép”. Emlegetheti „fajunk szagát” is. Neki szabad.

Más a helyzet, ha valaki magyar. Pl.  Szekfű Gyula a legismertebb magyar történész a „Történetpolitikai tanulmányok” c. művének középpontjába azt a kérdést állította, hogy vajon a magyarság mint kollektivitás faji-biológiai vagy pedig történeti közösségként értelmezendő-e? A biológiai alapú (etnocentrikus) felfogást egyértelműen elvetette, sőt az ideológiai harc eszmei fegyvereit vonultatta fel fajvédők ellen. Az új kategóriák között megkülönböztetett szerepet kapott nála a „történeti népfaj”, amely Szekfű számára azok közösségét jelentette, akiknek azonos a történelmi tudatuk, és akiket emocionális kötelékek fűznek össze.

Szekfű, meg a hasonszőrű történészek, mára haszontalanná, sőt károssá váltak a nemzet számára, mert épp a nemzeti gondolkodást terelgetik zsákutcába.

A „történeti népfaj” haszontalan fogalom, ha a magyarság kénytelen együtt élni két olyan törzzsel: a zsidósággal és a cigánysággal, amely törzsek etnocentrikusak és faji alapon definiálják önmagukat. ők valóban két, „különvált szokásokkal ill. sajátságokkal bíró népet” alkotnak a magyar néptesten belül..

Kezdjük az előbbiekkel.

Köszönettel tartozunk Konrád Györgynek, a nagynak mondott zsidó írónak, „Áramló leltár” c. könyvéért! Miért is? Hát csak azért mert, idő előtt elkukorékolva magát, leleplezte a napjaink zsidó rasszizmusát. Elolvastam a könyvet, és annyira megörültem neki, hogy kommentáltam is „Ex libris Konrád György – Kosher génkoktél”  címen. Attól tartok, hogy aki meg akarja érteni ezt a cikket, annak el kell olvasnia azt a cikket is [kelte 2009.06.15]. Annyira azért nem vagyok komisz, hogy a „műben” felfedezni vélt kulcsmondat idézését mellőzzem. „A zsidók (sehol) nem lesznek utcaseprők, mert a sok évezred alatt felhalmozódó intellektuális tőke tovább öröklődik az utódokra. Az érzékenységet, az alkatot és valószínűleg intelligenciánk természetét is összeadjuk abban a génkoktélban (!), amik: a gyerekeink. Hordozható örökség ez, és bárhol működtethető.”  Nem mondom, hogy Konrádot általában könnyű megérteni, de aki ezt a mondatát sem érti, talán hagyja is abba az olvasást…

Voltaképp az történt, hogy a majdnem nobeldíjas belekapaszkodott az asztalterítőbe és lerántotta, a „TABU”-val együtt. Hogy mi is a tabu? „A tabu szentként vagy tiltottként megnevezett bármely emberi tevékenységre vagy szokásra kiterjedő erős társadalmi tiltás vagy tilalom; a tabu megszegését a társadalom általában kifogásolhatónak és elítélendőnek tartja.” A legerősebb tilalom egy, addig nemlétezőnek minősitett, létezőre: az emberi fajokra vonatkozott. Ám ha léteznek olyan „koktél-gének”, amelyek csak a zsidókra jellemzőek, úgy létezniük kell más olyan géneknek is, amelyek csak a nemzsidókra jellemzőek, hacsak… Hacsak nem arról van szó, hogy csupán azoknak vannak génjeik, akiknek fenséges emberi lelkük „neschmann”-juk van és azoknak, akik csak „nepesch”-ük van, azaz tulajdonképp embertestű állatok (a gojok), akiknek tulajdonképp génjeik sincsenek, se koktél formában, se simán. Konrád nyilván így gondolja, én meg ellenkezőleg.

Megvallom: hiszek az isteni arányérzékben, azaz abban: nem úgy gyúrta a sarat, hogy abból tizenötmillió génes és hatmilliárd géntelen lény keletkezzen.

De söprögessünk csak saját portánkon és vessük fel a legkényesebb kérdést: léteznek e magyar gének, létezik e magyar faj?

Úgy tűnik, igen! De a bizonyításhoz ugorjunk vissza cirka kétezer évet, mert akkor még okosabbak voltak az emberek.

„Ősidők óta vizsgálják, melyek azok a vonások, amelyek egy népet jellemeznek. [A legutóbbi időkig föl sem merült a kétség, hogy ilyenek ne lennének!] Tacitust a példás történetírói szemléletén („sine ira et studio” – keserűség és elfogultság nélkül) és e megközelítésmód régiségén túl azért kell külön megemlíteni, mert az általa fölállított kritériumok mindegyikének egy-egy modern tudományág felel meg: a „testi megjelenéssel” a történeti embertan, az „erkölcsökkel”, „életmóddal”, „szokásokkal”, „hitvilággal” a néprajz, a „nyelvvel” a nyelvtudomány, a „fegyverekkel” pedig a régészet foglalkozik.”

Tacitus idején még nem volt elektron-mikroszkóp, nem volt genetika, ezért a fajok meghatározásához a felsorolt kritériumokat elemezték – sine ira et studio…

Ma azonban már van tudományos genetika és u.n. marker-gén vizsgálatokat végeznek. Lássuk, miket mondanak e vizsgálatok rólunk.

Az alaki embertani vizsgálatokkal párhuzamosan egyre inkább előtérbe kerülnek olyan etnikai meghatározásra is alkalmas fehérje, főleg immunológiai (ellenanyag) vizsgálatok, amelyek objektív módon alkalmasak arra, hogy az összetartozó embercsoportokat kimutassák és a különbözőket egymástól elválasszák.

Magyarország is bekapcsolódott a nagy japán kutatás-hálóba, amelynek hozadékául Hideo Matsumoto és munkatársai arra a megállapításra jutottak – ezt nemzetközileg kötetekben és térképen is publikálták, – hogy az a marker-jelleg, amelynek legnyugatibb elterjedési területe a Kárpát-medencében a magyaroknál van, legkeletebbre Kelet-Turkesztánban a mai ujgurok és jugarok-lakta területen fordul elő, de megtalálható Mongólia egyes délnyugati területein is. E két népesség között élettani, immunológiai rokonság áll fenn. … A biológia kizárja a magyaroknak a finnekkel és az ugorokkal való közös ősiségét (bármiféle ősi kapcsolatát), ugyanakkor bizonyosságot nyer az a tény, hogy a magyarság átvonult azon a területen, ahol a mai finnugor népek élnek.

Épületes história, mire jutott a Rockefeller alapítvány a „zsidó gén” kutatása során. „Wilder Penfield professzor néhány évvel ezelőtt megbízatást kapott a Rockeffeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be van-e és melyik az a gén fajta, amely a földünkön alapvető gén. A kutató csoport megtalálta a remélt szemita gént is, de talált egy másik (!) ilyen ‘fölényes gént’, amelyiknek nincs neve. Erről a másodikról Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy ennek legtisztább képviselője a Közép-Európában élő és ma magyarnak nevezett náció…

Értelmezést igényel a ‘fölényes gén’ fogalma. Ez alatt – maguk a genetikusok is – azt értik, hogy a gén elnyomhatatlan, azaz minden keresztezés alól újra meg újra előbukkan. Dr. Czeizel Endre (is) arról ír, hogy a 2000-ben elvégzett u.n. Semino féle Y kromoszóma vizsgálat (lásd: (Tóth Imre: Génjeink) ) azzal az eredménnyel zárult, hogy a magyar férfiak 60 %-a EU-19-es – őskőkorszakbeli – ősapa leszármazottja. További 13 %-uk az EU 18, 11 % az EU 7, 8.9% az EU 4 ősapák utóda. Azaz a magyar férfi népesség 93.3 %-ánál a fenti ősapai eredet a génekben kimutatható. Ezek közül 73.3 % már az őskőkorszakban itt élt férfiak utóda.

Közben „bejött” valami, a „Michelangelo”-féle tanulmány A térképekkel, képekkel és ábrákkal gazdagon spékelt PDF fájl a fenti linken elérhető, angolul tudók előnyben jeligére. Nem állhatom meg, hogy egy tetszetős térkép ikonját ide ne illesszem. Teljes pompájában a PDF fájlban látható.

Vicc lenne mindez? Aligha!

A régmúlt, vagy elvont dolgok bizonyítása persze sohasem futhat egy szálon. Ideje tehát tényleg visszamenni Tacitushoz és szerbe – számba venni azokat a tudományosan, ill. történelmileg bizonyítható további tényeket, amelyek a magyarság eredetére visszamutatnak.

Okszerű a magyar nyelv tulajdonságaival kezdeni. „A Sorbonne (!) egyetem nyelvészei, akik összehasonlításokat végeztek számítógépek segítségével, a nyelvek ősiségének vizsgálata kapcsán, hogy mely nyelv őrzött meg legtöbbet az ősműveltség elemeiből, az ős-etimonokból, alapszavakból, a következő eredményre jutottak: a mai angol nyelv 4 % etimont, a latin 5 %, a héber 5 %, a csendes-óciáni nyelvek 7 %, az indiai mundakhol 9 %, a tibeti szanszkrit 12 %, az őstörök, türkmén 26 %, a mai magyar nyelv 68 % ős-etimont tartalmaz!”

Ami a magyar népdalt, népzenét illeti, szintén sok a „furcsaság”. „Mélyebben élünk a népdalkultúrában, mint valaha gondoltuk,” – olvassuk Bartók Béla gondolatait – „mert a kunyhókba szorul a magyar lélek ősrétegének minden maradványa.” „A magyar zene kialakulásának útja sem lehetett más, mint a nyelvé, a népé. Amerre járt, amint nőtt a nép, zenéje velejárt, ami hatott a nyelvre, hathatott a zenére is. Egyedül a finn nép rendelkezik gazdag zenei gyűjteményekkel. Zenéje azonban annyira távol áll a magyartól, hogy eddig lényeges egyezéseket kimutatni nem sikerült, a magyar népzene minden jelenségét, aminek sem az európai, sem a körülálló népek zenéjével kapcsolata nincs, keleti eredetűnek kell tartanunk.” „Letörölhette az idő a magyarság arcáról a keleti vonásokat, lelke mélyén, ahol a zene forrása fakad, ott még él egy darab őskeletű. Csodálatos, hogy annyi idegen hatás, vérkeveredés után is megmaradt a magyarság ősi zenei nyelve”.

Ez nem kunszt, ha a gének kitartanak. Azok pedig stabilak…

A magyar mese, ill. mondavilág a következő „hungarikum” (unikum). Engedtessék meg figyelmüket felhívni egy nagyon szép és gazdag honlapra, amelynek bevezetője így szól. „Az ‘ősi múlt” napjainkban még nem veszett el teljesen, pedig ez alatt a hosszú idő alatt, sokan megpróbálták elfeledtetni. A mondák, regék, mesék, énekek azonban túlélték ezt a sötét korszakot, s jelennek meg újult erővel. Lapom a magyar mitológiáról szól, melynek szerves részét képezik a különböző történetek, mesék, mondák. Ezeket szeretném most, itt bemutatni.” A honlap tulajdonosa szép lélek lehet és finom árnyalással fejezi ki magát. Én azonban egy csöppet sem vagyok gyengéd lélek és másként fogalmazok. A hosszú idő ezer esztendő volt. Az „elfeledtetés” pedig a „szentistváni” galádságokkal kezdődött, amelyekhez hason lót legfeljebb a spanyolok produkáltak az inkvizíció – Diego di Landa – irányításával, hogy megsemmisítsék azt a déla merikai indián kultúrát, amely sok tekinteben különb volt mint az övék. A gyilkoskirály az olasz és német inkvizítor papok, valamint a német rablólovagok segítségével minden tárgyi emléket megsemmisíttetett és mindenkit meggyilkol tatott ami és aki a magyarokat multjukra, önmagukra emlékeztethette. Hiába! A gének erősebbek voltak. Az „Árpád házat” követő hatszáz éves Habsburg elnyomás sem volt képes a magyarokat koldussá, katolikussá és németté tenni, ahogy Kollonich Lipót esztergomi érsek úr szerette volna.

Az az 1948-as szabadságharc és az 1867-es kiegyezés azonban minden addiginál veszélyesebb „eredményt” hozott: a zsidóság egyenjogúsítását – „emancipációját”.

Lássuk a Zsidó Lexikont, mit értenek emancipáció alatt a zsidók – hivatalosan.

„Emancipáció, a magyar zsidók polgári egyenjogúsítása, A XVIII. sz. végén Európa szerte megindult az emancipációs mozgalom, melynek célja volt, hogy a jogfosztott zsidók részére kivívja a polgári egyenjogúságot. Magyarországon az 1790. évi országgyűlés óta a zsidók újabb meg újabb petíciókban kérelmezték az országgyűlésnél egyenjogúsíttatásuk törvénybe iktatását. Az 1839-40. évi diétán Vas vm. követe, majd az 1840 márc. 4-én tartott ülésen Pest vm. követe, Dubraviczky Simon követelte a megyéjétől nyert utasítás értelmében a zsidók egyenjogúsítását. A javaslatot, melyet Deák Ferenc is pártolt, a rendek nagy többsége elfogadta, a főrendek azonban Barkóczy székesfehérvári püspök és báró Eötvös Ignác tárnokmester pártolása ellenére elvetették. Helyette olyan törvény készült (1840: XXIX. t. c.), mely kimondja ugyan a zsidók szabad letelepülési jogát a városokba, biztosítja részükre a szabad kereskedelmet és ipart, de korántsem adja meg nekik a polgári egyenjogúságot (l. Jogkiterjesztés). Az emancipáció kérdését ekkor a sajtó tartotta napirenden. Kossuth Lajos Pesti Hírlapja és a Jelenkor nyitotta meg hasábjait a kérdés tárgyalására, míg a Budapesti Szemlében br. Eötvös József írt feltűnést keltő tanulmányt «A zsidók emancipációja» címen. Török Pál pesti református, Székács József pesti evang. lelkész és Albach pozsonyi ferencrendi hitszónok a zsidók egyenjogúsításának szükségességéről prédikálnak. Az 1843-47. évi két utolsó rendi diéta, úgyszintén az 1848. évi első népképviseleti országgyűlés még Beöthy Ödön, Klauzál Gábor, Kállay Ödön felszólalása ellenére sem tartotta időszerűnek az emancipáció törvénybe iktatását. A szegedi nemzetgyűlés 1849 júl. 29-iki utolsó ülésén kimondja ugyan egyhangúlag a zsidók emancipációját a szabadságharcban tanúsított honszeretetük elismeréséül, a törvény azonban a szabadságharc leveretése folytán nem lépett életbe. Az abszolutizmus első évtizede már csirájában fojtott el minden jogkiterjesztésre irányuló törekvést. Csak a politikai helyzetnek 1860-iki enyhülése hozott újabb reményt a zsidóknak is. Az 1861-iki országgyűlésen, melyet az uralkodó csakhamar feloszlatott, valamint a Deák-féle húsvéti cikk nyomán 1865-ben egybehívott országgyűlésen minden párthoz tartozó tekintélyes képviselők követelték a zsidók egyenjogúsítását, így többek között Deák Ferenc, báró Eötvös József, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Szász Károly, gr. Széchenyi Béla, Trefort Ágoston. A kérdés ez időben már annyira érett lett az élet számára, hogy annak megvalósítása tovább nem volt elodázható. Jött a kiegyezés, a koronázás és ez életbevágó eseményekkel összefüggő sürgős közjogi törvények megalkotása után gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1867 nov. 25. haladéktalanul beterjesztette az egyenjogúsító törvényjavaslatot, melyet a képviselőház minden vita nélkül, egyhangúlag, a főrendiház pedig 64 szavazattal 4 ellenében fogadott el. I. Ferenc József király szentesítő aláírásával lépett azután életbe az 1867: XVII. t.-c, melynek egyszerű, világos szavai így szólnak: «1. §. Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt Jogosítottaknak nyilváníttatnak. 2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik.» Ezzel megvalósult a hazai zsidóság régi jogos követelésének egyik része, amely később kiegészítést nyert a recepció (l. o.) törvénybe iktatásával.  Recepció. A zsidó vallás egyenjogúsítása Magyarországon, amelyet az 1895. XLII. t.-c. biztosít.”

És mit értenek egyenjogúság alatt, maguk között?

„A régmúltban mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a néptömegek közé ezeket a jelszavakat: ‘szabadság, egyenlőség, testvériség’ … Az önmagukat bölcseknek képzelő gójok, az intellektuelek a maguk elvontságában mit sem tudtak kezdeni ezekkel a szavakkal; nem vették észre, milyen ellentmondás van a szavak értelme és azok egymás mellé helyezése között; nem látták meg, hogy a természetben nincs egyenlőség, nem lehet szabadság; hogy a természet maga rendelte a nézetek, jellemek és képességek egyenlőtlenségét. …” [CBJ. 1. sz. jegyzőkönyv.]

Az egyik önmagát bölcsnek képzelő gój éppen Deák Ferenc volt, akit a többi buta gój máig a „haza bölcsének” nevez… Bedobtak persze egy másik hülyeséget is: a zsidóság asszimilációját. Erről a madzagról is sokáig nyalogatták a mézet a buta gójok. Igaz, akkor még nem volt Wikipédia, ami oly plasztikusan megfogalmazza, mit kell e fogalom alatt érteni.

„Az asszimiláció vagy beolvadás etnikai szempontból az a jelenség, amikor egy etnikum [népcsoport, nemzet, nemzetiség] vagy annak tagja nem képes saját értékeinek megtartására, és a többségi vagy más etnikum részévé válik. A beolvadás lehet egyedi vagy csoportos, továbbá önkéntes vagy erőszakos.”

Hát’ napjainkban asszimilációról már szó sincs. Ellenkezőleg! A zsidóság elérkezettnek látja az időt, hogy programjával a nyilvánosság elé lépjen. De milyen program ez? Vallási, nemzetiségi, faji program? Mindhárom együtt! A zsidóság – Konráddal szólva – olyan államot óhajt szervezni, a jelenlegi Magyarország helyén, ahol mások lesznek az utcaseprők.

Konrád szerfölött leegyszerűsíti a kérdést. Voltaképp arról van szó, hogy a zsidóságnak [és a cigányságnak] nincsenek talajgyökerei, azaz közvetlenül a földből megélni nem tud, nem is akar. Ezért nem alakult ki náluk ötezernéhány száz év alatt a földművesek osztálya. „A testi és szellemi munka különböző értékeléséhez hozzájárult az a tapasztalat is, hogy a kifejezetten testi munkára utalt és abból élő föld népe tényleg tudatlan volt és az is maradt. A föld népe és a „tudatlan” fogalom megjelölése a héber nyelvben ugyanazon szóval történt. Az „amhaarec” jelentette „a föld népét” és a tudatlant is. [Dr. Fejér Lajos – „Zsidóság” ] Ezért nem hajlandók földrajzilag körülhatárolt területen egységes népként megtelepedni. Létformájuk a diaszpóra, amit nem az üldöztetés kényszerít rájuk. Gyökereiket az őket „befogadó” nép testébe mélyesztik és kiszívják abból az élet-nedveket, a termelő munka gyümölcsét. Ez egyfajta „szimbiózis”, a fa és a belőle élősködő fagyöngy együttélése, melynek során a fa egyre sápadtabb erőtlenebb lesz, a fagyöngy pedig egyre szebben virít…

Ez egyáltalán nem új jelenség. Ezt csinálják több mint ötezer éve. Az „eredmény” mindig és mindenütt ugyanaz: a gazdanép türelme elfogy és a gyilkolják, fogságra vetik, deportálják, stb.  őket. A zsidóság minden „üldöztetésből” levonja a tanulságokat, a maga módján. Azaz egyre állhatatosabban ragaszkodik saját ártatlanságához és egyre eszelősebben gyűlöli a gonosz gójokat. Így vált a „gyűlölet népévé”.

A genetikai alapon determinált zsidó gondolkodás jellegzetes kettősséget mutat. Teljes irracionalitás a gondolkodás alapjaiban, magas fokú racionalitás a felszíni jelenségek elemzésében és megoldásában.

A huszadik század zsidó modus vivendi-je a két alapvető világrendszer, a szocializmus és a kapitalizmus felülvezérlése, azaz zsidó hegemónia itt is – ott is. Herzl Tivadar ezt még úgy fejezte ki a Zsidó Állam c. könyvében: „…ha süllyedünk, a forradalmi proletáriátus élcsapatává válunk, ha emelkedünk, velünk emelkedik a ‘pénztárca’ szörnyű hatalma.” Európában a bolsevizmus segítségével próbáltak uralomra jutni, azaz „emelkedni”. Ennek szolgálatába szegődött az európai és magyar zsidó értelmiség színe – java. Gondoljunk csak Lukács – Löwinger Györgyre és társaira, akik az orosz forradalom lángját akarták mindenáron átdobni Európába.

Kezdetben jól is indult a dolog. A Kelet Newyorki zsidó kahal [kehillah] által verbuvált és kiképzett kommandó, Trockij vezetésével, a stróman Lenin cégére alatt, igába hajtotta az orosz népet és a világtörténelemben addig páratlan mészárlást hajtott végre. Elpusztította, a földbirtokoson és a tőkéseken kívül, az orosz nép egész tudathordozó rétegét a falusi tanítókig bezárólag. De baj csúszott a számításba. A zsidó királyság mintájára szervezett szovjet rendszer kivetette magából a zsidókat. Nemcsak a szag miatt… A „sztálini ellenforradalomra” gondolok, amely Hitler nyomdokába lépve, eljutott a zsidóság teljes megsemmisítésének elhatározásáig [Wannsee – endlösung-II.]

A világtörténelem legnagyobb árulása, a Gorbacsov paktum, révén a világ egypólusúvá vált. Megint minden simának tűnt. Jelcin idején már – már úgy látszott, hogy az orosz államot a féktelen korrupció révén sikerülni fog gazdaságilag leigázni és kizsákmányolni. Ezt a kort jellemzi a zsidó Hodorkovszkíj üstökös-szerű felbukkanása, aki meghatározó részesedést szerzett az állami földgáz, ill. olajvagyonban és nem kisebb célt tűzött maga elé, minthogy a nép ásvány kincsét részvényekké konvertálva bevezesse a newyorki tőzsdére. Az orosz nacionalizmus azonban ismét felébredt, a hideg szemű kágébés képében, és tigrisketrecbe dugta.

Ahol viszont jódolguk volt, mint Amerikában, ott emelkedett a pénztárca szörnyű hatalma, amit Soros a „megaspekuláns” alakjával szemléltethetünk. Mi a különbség a süllyedés Lukácsa és az emelkedés Sorosa között? Lényegében semmi. mindkettő csak szerep játékos egy olyan színdarabban amelyet a cion bölcsei menedzselnek.

Az egypólusú világot a saját ízlésük szerint próbálják berendezni. A mai világképet nagyjából a következők jellemzik.

    * A nemzetközi zsidó tőke gyorsuló tempóban szipolyozza ki és teszi tönkre a nemzeti gazdaságokat szerte a világon, jelesül Európában.

    * Amerika a világ több pontján háborúkat folytat, hogy a mások ásványkincseit megszerezze és a háborús „konjunktúrából” extraprofitot sajtoljon.

    * Izrael Palesztina földjén „homogén nemzetállamot” hoz létre. Kegyetlen elnéptelenítési politikát folytatva elűzi, sanyargatja, gyilkolja az őslakosságot. Fegyveres csapásokat mér szomszédaira, akik arab testvéreikkel szolidaritást mernek vállalni.

    * Az alija „sikerein” felbátorodva Izrael most Európa, pontosabban Magyarország, felé fordul. Itt nem volt szükség Balfour nyilatkozatra, sem ENSZ mandátumra. Magyarországot már megvásárolták, ha hihetünk elnöküknek Simon Peresznek. Miért ne hihetnénk? Hogy mikor, kitől, mennyiért vettek meg minket? Ez egyelőre „üzleti titok”.

Mindenesetre készülnünk kell az új nyugati irányú alijára és az új szolga szerepre. Ideje elgondolkodnunk, a palesztinok sorsán és a magunkén…

2011.06.19

Szeszák Gyula

Folyt. köv.!

Közreadta: Nemzeti InternetFigyelő