Hamarosan játékfilm készülhet a kitörésről

A Magyar Jelen Alkay Zsolttal, a „Katonasír Kutató és Ápoló Egyesület” vezetőjével készített interjút, annak apropóján, hogy a tervek szerint film készül az 1944-es budapesti ostromról, amelynek hősies, de egyben tragikus akkordja volt a kitörés 1945. február 11-én. Erre emlékezünk minden esztendőben azon a napon. Ezért is érzi erkölcsi kötelességének az egyesület minden tagja az 1944-45-ös budapesti ostrom hős védői emlékének ápolását.

– Miért tartották fontosnak, hogy ápolják, felújítsák a II. világháború egyik legendás magyar tábornokának, Billnitzer Ernőnek a sírját?

– Az egyesületünk tagsága erkölcsi kötelességének érzi, hogy méltóképpen gondozza az 1944-45-ös budapesti ostrom hős védőinek az emlékét, amiről úgy gondolom, napjainkban méltatlanul kevés szó esik.

Szeretnénk a sírok helyreállításával is emléket állítani a helytállásuknak, annak, hogy mindvégig hűek maradtak katonai esküjükhöz, s ahogy lehetett, kitartóan védték szeretett fővárosunkat.

Egyesületünknek célja – nevéből következően is – a hadszíntérkutatás, katonasírok rendbetétele, egykori állásoknak, lövészárkoknak, bunkereknek felkutatása, rendbetétele, karbantartása, illetve – közösen a Pilisi Parkerdő Zrt-vel – a budai hegyekben olyan tanösvények kialakítása, melyeket ismertető- és emléktáblák szegélyeznek. Szervezünk túrákat is, ahol mindezek bemutatásra, ismertetésre kerülnek.

Tevékenységünkhöz tartozik még irodalmi anyagok megjelentetése, valamint filmes interjúk készítése még élő veteránokkal, túlélőkkel, szemtanúkkal.

– Egy rövid életrajzban bemutatná azt a tábornokot, akinek rákospalotai sírját méltó állapotba hozták?

– Billnitzer Ernő 1889-ben született Fiumében. Elvégezte a Műegyetemet, de annyira megtetszett neki a katonai pálya, hogy azt választotta. 1914-ben avatják hadnaggyá, majd végigharcolja az első világháborút, a frontról századosként tér vissza. A proletárdiktatúra alatt megszervezi Nógrád vármegye közbiztonságának helyreállítását, ezután a Vörös Hadsereg kötelékében harcol a románok és csehek ellen. 1919 végén belép a Magyar Nemzeti Hadseregbe, 1930 májusától őrnagy, 1936-tól alezredes, 1940 szeptemberétől ezredes.

1943-tól kerül az új, kísérleti rohamtüzér-kiképző kerethez, 1944 májusában kezdi el a Zrínyi rohamtarackokkal a kiképzést. A cél, hogy a gyors, páncélozott tarackokkal segítsék a gyalogság harcát.

1944 októberétől rohamtüzéreivel az Attila védvonalban foglalnak állást, december 11-én aknaszilánktól megsebesül. Az ostromgyűrű bezárulása után is tüzéreivel marad, a parancs ellenére 1945. január elején nem repül ki, hanem végig a katonái mellett harcol.

1945. február elsején altábornaggyá nevezik ki, néhány nappal később részt vesz a kitörésben, de csak Perbál térségéig jut el, ott orosz fogságba esik. A szovjet hadifogságból 1948 nyarán tér vissza, de az ÁVH rögtön letartóztatja, kegyetlenül megkínozzák, koncepciós perben elítélik, mindenétől megfosztják. 1956 májusában szabadul, de csak segédmunkásként dolgozhat. Időskorában nyugdíjat nem kaphat, portásként dolgozik, haláláig méltánytalan körülmények között egy ablaktalan kis szobában nyomorog mozgásképtelen feleségével és lányával. 1976. december 16-án hunyt el, sírhelye Budapesten, a Rákospalotai temetőben található (62. parcella, ll. szakasz, 0. sor, 60. sír).

– Vannak még mindig feltáratlan „fehér foltok,” felfedezésre váró sírok, egykori katonai harcállások a budai hegyekben?

– Igen, még mindig vannak feltáratlan helyszínek, s ezeket mi továbbra is kutatjuk.

Ha egy sírt találunk, azonnal értesítjük a rendőrséget, a magyar hadisíros szakembereket, másrészt jelezzük a régészeknek, történész szakembereknek. Amennyiben pedig a dolog német vonatkozású, akkor a németországi hadisírgondozó illetékeseknek is.

– Említette a filmet. Az utókor mindmáig adós egy játékfilmmel, ami Budapest ostromát mutatná be. Ebben lehet most előrelépés?

– Komoly és biztató tárgyalásokat folytatunk a Magyar Nemzeti Filmintézettel, ennek hatására rövidesen elkészülhet egy kedvcsináló videó – egy úgynevezett trailer –, ami informálja majd az érdeklődőket a filmünkkel kapcsolatban.

Ha a film műfaját kellene meghatároznunk, akkor az mindenképpen játékfilm, viszont a történet megtörtént eseményekre – többek között a vértanúhalált papjaink helytállásának bemutatására – épül. A pályázatot 2024-ben írják ki – ezen mi egy szinopszissal, egy forgatókönyv-tervezettel indulunk – s ha sikeres lesz a pályázatunk, akkor a film elkészültét, bemutatóját várhatóan 2026-ra tehetjük.

A film elkészítési költsége meglehetősen visszafogott, mindössze néhány millió forintról van szó, de egy jó szereplőgárdával, egy sikeres forgatókönyvvel bízom benne, hogy elérjük a kívánt sikert.

– Az ostrom óta eltelt közel 80 év. Ez elég hosszú idő vajon ahhoz, hogy végre reális képet kaphassunk az akkori történésekről?

– Hiába telt el már viszonylag hosszú idő, még mindig elég kényes a téma, s pont ezért senki nem akarta felvállalni ennek a filmnek az elkészítését. Reméljük, most már lesz rá lehetőség – s a tárgyalások is erre biztatnak minket –, hogy politikai felhangoktól mentesen, elsősorban a katonai helytállást kiemelve a nézők elé kerülhessen erről a nevezetes történelmi – és katonai – eseményről egy méltó filmalkotás.

A film főszereplői tulajdonképpen Budapest védői, akik magyar részről a honvédség állományából, a harcoló hungarista egységekből, illetve a csendőrség és a rendőrség állományából álltak.

Bár a filmben mi a magyar védőkre koncentrálunk, kitérünk a védelem másik gerincét alkotó részekre, az itt harcoló német Wehrmacht és SS egységekre, és bemutatjuk a polgári lakosság megpróbáltatásait is.

– Folyik a vita arról, hogy egyáltalán volt-e értelme katonailag Budapest védelmének. Ebben a kérdésben állást foglalnának?

– Úgy gondolom, ennek megítélése a történészek, a szakemberek dolga. Az itt szolgáló katonák parancsot kaptak – amit nem mérlegelhettek -, s ennek végrehajtásában igyekeztek a legjobb tudásuk szerint megfelelni a parancsnokaik elvárásainak. Mint tudjuk, a magyar honvédségen belül tilos volt a politizálás, a katonák azt teljesítették, amire katonai esküjük és a parancsok kötelezték őket.

Ha pedig az volt a parancs, hogy a végsőkig védjék Budapestet, akkor ezt ők erejükön felül is megtették, ezért pedig úgy kell rájuk tekintetünk, mint a magyar történelem dicsőségesen helytálló hőseire.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Tölgyesi Tibor – Magyar Jelen