KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Halálbüntetést is kaphat Trump?

Vegyesek a republikánus elnökjelölt-aspiránsok reakciói a Donald Trump volt amerikai elnök elleni legfrissebb vádemelésre, amelynek négy pontja között akad olyan, ami a súlyosbító körülmények miatt akár halálbüntetéssel is sújtható. A 45 oldalas vádiratban nem nevesített hat bűntárs egyike Rudy Giuliani korábbi New York-i polgármester, Trump ügyvédje lehet.

Újabb szövetségi vádemelést kezdeményezett az igazságügy miniszter által kijelölt különleges ügyész, Jack Smith Donald Trump volt amerikai elnök ellen az 2021. januári Capitoliumi tüntetés és az ahhoz vezető események miatt. A négy vádpont közül a legsúlyosabb a „jogok elleni összeesküvés”. Ennek alap tényállása tíz évig terjedő börtönnek büntethető, azonban ha a rendelkezés hatálya alá tartozó cselekmények halálos kimenetelűek, az elkövető akár halálbüntetést is kaphat – már pedig a 2021. január 6-i eseményeknek volt halálos áldozata, amikor tüntetők egy csoportja berontott a Capitoliumba.

A további vádpontok közül az „Egyesült Államok megtévesztésére irányuló összeesküvés” tényállásának maximális büntetése öt év börtön.

„hivatalos eljárás akadályozására irányuló összeesküvés” vádpont egy olyan törvényen alapul, amelyet eredetileg a tanúk befolyásolásának büntetésére alkottak meg, maximális büntetése húsz év szövetségi börtön annak, aki „befolyásolja vagy akadályozza bármely hivatalos eljárást”.

„hivatalos eljárás akadályozása és akadályozásának kísérlete” szintén húsz évig terjedő börtönbüntetéssel jár.

Ha Trumpot mind a négy vádpontban elítélik, és a maximális börtönbüntetést kapja, akkor akár 55 évre is börtönbe kerülhet. Ha ezt hozzáadjuk a bizalmas dokumentumok hanyag kezelésével kapcsolatos eljárásban kiszabható 460 évnyi börtönbüntetéshez, akár több mint fél évezred, 515 év is várhat a volt elnökre a rácsok mögött

− írja a Breitbart amerikai híroldal.

A 45 oldalas vádiratban hat bűntársról is szó esett, őket azonban nem nevezték meg. Gyanítható azonban, hogy az egyikük Rudy Giuliani korábbi New York-i polgármester lehet, aki egy a Newsmaxnek adott interjúban indulatosan kifakadt, és hangot adott annak a véleményének, hogy inkább Jack Smith különleges ügyészt kellene bíróság elé állítani, amiért eljárást indított Trump ellen.

Trump republikánus riválisai az elnökjelöltségi csatában meglehetősen vegyesen reagáltak az újabb vádemelés hírére. A versengésben Trump mögött stabil második Ron DeSantis floridai kormányzó nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy szerinte

reformokat kell életbe léptetnünk, hogy az amerikaiaknak joguk legyen Washingtonból a saját körzetükbe vinni az ügyeket. Washington DC egy »mocsár«, és igazságtalan, hogy olyan esküdtszék előtt kelljen bíróság elé állni, amely a mocsár mentalitását tükrözi. Országunk hanyatlásának egyik oka a jogállamiság átpolitizálása. Nincs több kifogás – véget fogok vetni a szövetségi kormányzat fegyverré válásának.

Tim Scott dél-karolinai szenátor azt írta:

Továbbra is aggódom Biden igazságügyi minisztériumának fegyverré válása és a politikai ellenfelekkel szemben alkalmazott óriási hatalma miatt. Amit ma látunk, az az igazságszolgáltatás két különböző vágánya. Az egyiket a politikai ellenfelek számára, a másikat pedig a jelenlegi elnök fiának tartják fenn. Azt látjuk, hogy Biden igazságügy-minisztériuma továbbra is a republikánusokra vadászik, miközben a demokratákat védi.

Vivek Ramaswamy üzletember nyilatkozatában azzal vádolta a hatóságokat, hogy „a korrupt szövetségi rendőrség egyszerűen nem áll meg addig, amíg el nem érik küldetésüket: Trump likvidálását. „Ez Amerika-ellenes és elkötelezem magam, hogy megkegyelmezek Trumpnak ezekben a vádakban.”

Ez is érdekelheti:  Magyarbarát alelnöke lehet Donald Trumpnak

Ramaswamy szerint „nem Donald Trump az oka annak, ami január 6-án történt. Az igazi ok a polgárok szisztematikus és mindenre kiterjedő cenzúrája volt az azt megelőző évben.”

Teljesen másképp vélekedik a vádemelésről Trump hajdani alelnöke, Mike Pence, aki maga is a Capitoliumban volt, amikor az épületbe benyomultak a tüntetők. A volt alelnök a hírekre reagálva azt írta, hogy „a mai vádemelés fontos emlékeztetőül szolgál: aki az alkotmány fölé helyezi magát, az soha nem lehet az Egyesült Államok elnöke.”

Nem kímélte Trumpot a korábbi CIA-kémből lett elnökjelölt, Will Hurd sem, akit nemrég egy iowai republikánus rendezvényen ki is fütyültek, amiért kritizálta a volt elnököt. Hurd így fogalmazott: „Hadd legyek kristálytiszta: Trump elnökjelöltségét az a törekvés vezérli, hogy távol maradjon a börtöntől, és átverje a támogatóit, hogy fizessék a jogi számláit. Továbbá a 2020-as választási eredmények tagadása és a január 6-i tettei azt mutatják, hogy alkalmatlan a hivatalra.”

Trump kampánycsapata a Fox News amerikai televíziós hálózatnak adott nyilatkozatában „választási beavatkozással” vádolta a Biden-kormányzatot és az igazságügyi minisztériumot. Ahogy fogalmaztak,

a Trump elnök és támogatói elleni üldözések törvénytelensége az 1930-as évek náci Németországára, az egykori Szovjetunióra és más tekintélyelvű, diktatórikus rezsimekre emlékeztet.

Kónya Rita – Magyar Nemzet

Kiemelt képen: Donald Trump volt amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük