KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Hajmeresztő harmadfokú ítélet a normalitáspárti mozgalmi vezető ellen

LMBTQP-zászló el nem égetése mégis „közösség elleni uszítás” a Győri Ítélőtábla szerint

Egyik kiemelten fontos nemzeti jogvédő büntető ügyünkben hajmeresztő harmadfokú ítélet született nemrég: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) társelnökét, Barcsa-Turner Gábort – számos megszüntető nyomozati határozat és másodfokú felmentő ítélet után – harmadfokon bűnösnek találták közösség elleni uszítás bűntettében és egy év próbára bocsátották. A jogerős ítélet szerint LMBTQP-zászló el nem égetése is „közösség elleni uszítás” a Győri Ítélőtábla szerint.

 

A döntés írásbeli indokolása még nem érkezett meg, ha kézbesítik az indokolást közzétesszük. Nem adjuk fel: alkotmányjogi panasszal élünk majd a harmadfokú ítélet ellen !

A mostani ítélet homlokegyenest ellentétes az idén március 21-én a Székesfehérvári Törvényszéken született felmentő ítélettel.

A felmentő ítélet kimondta: a Btk. 332. § c) pontja szerinti  közösség elleni izgatás bűntette megvalósulása vizsgálatakor a nyilvánvaló és közvetlen veszély tesztjét és a támadott értékek egyediségének követelményét mindenképpen figyelembe kell venni, és csak bizonyos mérték fölött, azaz a nyilvánvaló és közvetlen veszély esetén igazolható alkotmányosan a szabad vélemény-nyilvánításhoz való jog korlátozása. A perbeli plakát a másodfokú bíróság szerint nem volt ilyen. A felmentő ítélet indokolása a vonatkozó nemzetközi egyezményi, alaptörvényi és büntetőtörvényi hátteret részletesen vezette le és alapvetően visszaigazolta a védelem által hivatkozott érvelést megállapítva, hogy sem a közösség tagja elleni erőszak bűntettének alapesete, sem pedig közösségi elleni uszítás bűntettét nem valósította meg a 2019-ben közzétett, rendhagyó 1956-os megemlékezésre vonatkozó plakát.

Feltétlenül javasoljuk elolvasásra  a HVIM harmadfokú ítéletről kiadott közleményét, amelyben az üggyel kapcsolatos véleményük kifejtése mellett kiemelten köszönik meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálat segítségét. Mi meg köszönjük a mozgalomnak és vezetőjének az állhatatos kiállást és küzdelmet a normalitás mellett !

Soha nem adjuk fel és nem engedünk a magyarok jogaiból!

Honfitársi üdvözlettel :

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

Nemzeti Jogvédő Szolgálat

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!