Ha Kína sikerrel jár, a BRICS lehet az új világrend egyik szimbóluma
Az eurázsiai fókuszú Sanghaji Együttműködés Szervezete mellett egyértelműen a BRICS-csoport az, amely Kína vezetésével komoly kihívást intéz a nyugati világgal szemben, és évről évre egyre nagyobb erőt képes felmutatni. Az újonnan felvett tagokkal, elsősorban a dúsgazdag olajállamokkal még inkább növekedett a BRICS súlya, noha a hazai és a nyugati sajtó nagy része azt sulykolja, hogy hiába a jól hangzó számok, a nagy ívű elképzelések, a szövetség valójában nem is valódi szövetség, és így nem is érdemes túlzottan komolyan venni.
A legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő BRICS-csoport nyár végi johannesburgi csúcstalálkozóján hat új országot hívtak meg a szervezetbe. Szaúd-Arábia és Irán mellett Argentína, Egyiptom, Etiópia és az Egyesült Arab Emírségek csatlakozik 2024. január 1-jével a jelenleg Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát magában foglaló, formális szervezeti keretekkel alig-alig rendelkező országcsoporthoz.
A BRICS-tagállamok vezetői a csúcstalálkozón egyhangúan a szervezet további bővítése mellett foglaltak állást azzal az indoklással, hogy szembe tudjanak nézni a világméretű zűrzavar és átalakulás korszakával. A tagok között azonban véleménykülönbség volt a bővítés mértéke és gyorsasága tekintetében.
Még gyerekcipőben jár a szövetség?
A BRICS jelentősége voltaképp az ukrajnai háború kirobbanása és az Oroszország elszigetelésére tett nyugati kísérletek, és a világban végbemenő erőteljes blokkosodás miatt értékelődött fel igazán, holott a szövetség már 2009-ben létrejött, akkor még BRIC néven Brazília, Oroszország, India és Kína részvételével. Dél-Afrika 2010-es csatlakozása után vette fel a csoport a ma ismert nevét. (Melynek eredete a Goldman Sachs közgazdászához, Jim O’Neillhez köthető.)
A bővítéssel már a világ népességének 46 százalékát képviselő, a világgazdaság mintegy 37 százalékát és a globális olajtermelés 42 százalékát birtokló csoport nem titkolt célja egyfajta alternatívát felmutatni az Egyesült Államok vezette nyugati világgal szemben. Igaz, a BRICS-en belül sincs teljes egyetértés a kérdésben. Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök például úgy fogalmazott a dél-afrikai csúcstalálkozón, hogy „nem akarunk a G7, a G20 vagy az Egyesült Államok ellenpólusává válni”, valamint hogy „mi csak saját magunkat akarjuk megszervezni”. Rögtön hozzátette ugyanakkor, hogy a közös valuta létrehozására irányuló erőfeszítések előremutatók, még ha azzal nem is az amerikai dollárt utasítják el.
A nyugati szakértők többsége szerint a BRICS még gyerekcipőben jár, vannak ugyanakkor, akik szerint az említett országok csatlakozása – még ha számos konfliktusforrást is hoznak a szervezetbe – mindenképpen figyelemre méltó, és nem szabad egy legyintéssel elintézni. Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy
Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Irán felvételével a csoport immáron a világ olajtermelésének jelentős részét ellenőrzése alatt tartja.
Szaúd-Arábia, mint a világ legnagyobb nyersolajexportőre a maga 17 százalékos piaci részesedésével, de Irán sem szégyenkezhet a napi több mint 2 millió hordós exportjával.
Kína az alfa és az omega
A szövetség legerősebb és legbefolyásosabb tagja vitathatatlanul Kína. A világ gyáraként is emlegetett ázsiai nagyhatalom a 16 legfontosabb ipari ágazatból 9-ben a világ legnagyobb termelője. Hogy ezt fenntartsa, Pekingnek nagy mennyiségű nyersanyagra és természeti erőforrásra van szüksége, ez pedig az élénk kereskedelmi kapcsolatokat teremt, elsősorban azon országokkal, amelyek úgy látják, Kína sikereiből ők is profitálhatnak. Ezek közé tartoznak a BRICS-országok is, melyek Kína növekedésének fenntartásához szükséges nyersanyagok jelentős részével – Szaúd-Arábia és Oroszország a kínai olajimport közel 40 százalékát adja – és a nagyobb vásárlóerővel bíró kínai lakosság megnövekedett igényeinek kielégítéséhez szükséges élelmiszer-ellátási kapacitásokkal is rendelkeznek.
A BRICS sokak szerint éppen Kína elsöprő nyersanyag- és élelmiszer-szükségletén alapul, ez adja a csoport szinergiáját, hisz jelentős hasznot hoz a BRICS-gazdaságoknak. Az ezen országok közötti kölcsönös szükséglet és az egyre bővülő kereskedelem olyan összekötő erővé vált, amely mindaddig egyesíti őket, amíg Kína növekedése töretlen marad.
A szervezet tagjai közötti kereskedelem 2017 és 2022 között mintegy 56 százalékkal, 422 milliárd dollárra nőtt, és ez a tendencia a jövőben várhatóan folytatódik.
Szakértők szerint Peking azon dolgozik, hogy tőkét kovácsoljon ezekből a kapcsolatokból, miközben biztosítja, hogy gazdasági és külpolitikai célkitűzései vezéreljék a csoporton belüli változásokat, például az új tagok felvételét is, még ha a mostani találkozó után Hszi Csin-ping kínai elnök úgy is nyilatkozott, a bővítés tükrözi a BRICS fejlődő országokkal folytatott együttműködés iránti elkötelezettségét, amely megfelel a nemzetközi közösség elvárásainak és a feltörekvő piacok közös érdekeit szolgálja.
Kína egyik elsődleges geopolitikai és gazdasági érdeke a dollár olaj- és gázkereskedelmi dominanciájának megtörése, a Nyugattal szembeni minél nagyobb egyensúly és függetlenség megteremtése. Könnyen lehet, hogy ez volt az oka annak is, hogy Peking idén tavasszal közvetítőként lépett fel Szaúd-Arábia és Irán között, melynek történelmi békülés lett a vége. Mindez jelentősen megnövelte Kína közel-keleti befolyását.
Mit szól ehhez az Egyesült Államok?
A helyzet persze nem olyan egyszerű, hogy a BRICS-országok zárójelbe szeretnék tenni az Egyesült Államokat és a Nyugatot, amit az támaszt alá, hogy a tagok többsége igen élénk gazdasági kapcsolatokat tart fenn a világ első számú hatalmával, valamint a G7-tagállamokkal, ráadásul India és Brazília olykor kissé bizalmatlanul nézi Kína tevékenységét, és elég erősnek érzik magát a két ország ahhoz, hogy ellenálljon az esetleges hegemóniatörekvéseknek.
A másik oldalról persze Washingtonnak sincs könnyű dolga,
úgy kellene ugyanis megfednie Szaúd-Arábiát, az Emírségeket vagy éppen Brazíliát és Dél-Afrikát a Kínával és Oroszországgal való együttműködésért, hogy közben nem idegeníti el őket teljesen el magától.
Elemzők szerint azzal, hogy az USA globális befolyása csökken, egy olyan világ jöhet el már a közeljövőben, ahol a globális nagyhatalmak kénytelenek lesznek számolni a regionális hatalmak érdekeivel is. Így van ez például az olajkitermelés csökkentése kapcsán is: Szaúd-Arábia vezetésével önkéntes alapon csökkentette olajkitermelését a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének több tagja, annak ellenére, hogy az egyébként is szűkös piaci kínálat közepette az Egyesült Államok és más országok is az olajkitermelés fokozása érdekében igyekeznek nyomást gyakorolni rájuk (az amerikaiak közvetlenül már nem függenek a szaúdi olajtól, de közvetetten az arab ország olajkitermelése által befolyásolt világpiaci ártól viszont igen).
agy éppen az Oroszország ellen hozott nyugati szankciók esetében. Egy rövid pénzügyi válság után
Moszkva átirányította kereskedelmének nagy részét az ázsiai gazdaságok felé, és átvészelte a kezdeti szankciós támadást.
Az ázsiai gazdaságok az orosz export alternatív célállomásaként és új importforrásként is működtek. A Kínával, Indiával, Törökországgal, az Öböl menti államokkal és a közép-ázsiai országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok fellendítették az orosz gazdaságot.
Azért vannak bőven problémák is
Kína és India, a blokk két legjelentősebb ereje – és a világ két legnépesebb országa – közötti ellentétek mindenképpen mérvadók.
India a közelmúltban lépéseket tett a Nyugat felé, ami arra enged következtetni, hogy a BRICS-hez való ragaszkodása némiképp enyhült,
elég csak arra gondolnunk
, hogy Újdelhi megerősítette a gazdasági, védelmi és technológiai együttműködést az Egyesült Államokkal, Japánnal, Ausztráliával és az Európai Unióval, valamint aktív szerepet játszott a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (Quad) nevű csoportosulásban, különösen a világjárvány közepette az indo–csendes-óceáni térség számára vakcinák előállításával. A Quad, amely Ausztráliát, Japánt és az Egyesült Államokat foglalja magába, az elmúlt években éledt újjá, válaszul Kína növekvő globális befolyására. A bővítés kapcsán szintén kevés egyetértés volt a felek között, de, ahogy látjuk, a kérdésben egyértelműen Kína akarata érvényesült.
Komoly az ellentét a világ leghosszabb – 3340 kilométeres – határvonalán osztozó Kína és India közötti több évtizedes határvonalon is, melynek rendezését éveken át húzódó tárgyalásokkal sem tudták elérni, és ami a legutóbbi indiai felfedezések hatására akár komolyan el is mérgesedhet.
Hosszú távon a BRICS célja az amerikai dollár egyeduralmának megtörése, ez azonban jelenleg még nem következett be, noha a világ országainak valutatartalékain belül a dollár már csak mintegy 58 százalékot tesz ki, vagyis a valutatartalékoknak a 42 százalékát a különböző országok más valutákban, esetleg klasszikus módon aranyban tartják. Említhetjük azt is, hogy a világkereskedelemben a dollár, mint fizetőeszköz részesedése az utóbbi időben 60 százalékról 50 százalék alá csökkent, a különböző áruszállításokért tehát a kifizetéseknek jelenleg kevesebb mint fele zajlik amerikai dollárban. Ugyanakkor – és az oroszok ezt gyakran sérelmezik –
a blokk országain belüli kereskedelemnek még mindig közel 30 százalékát dollárban bonyolítják le,
igaz nemrég ismét terítékre került, hogy legalább az olajüzletágak dollárról való leválasztása történjen meg belátható időn belül. Erről a szaúdiak és a kínaiak élénk tárgyalásokat folytatnak.
A „dollármentesítés” azért is lehet célja a Kína dominálta csoportnak, mert az az USA egyik fontos hatalmi eszköze, amivel az amerikaiak rendre élni is szoktak. A johannesburgi csúcsot megelőzően az Új Fejlesztési Bank (NDB, a blokk pénzintézete) közölte, brazil reálban, valamint dél-afrikai randban kezd hitelezni, magán a találkozón pedig ismét előkerült a közös valuta létrehozásának ötlete, de egyelőre nem tudni konkrét intézkedésről ezzel kapcsolatban.
Nehéz lesz továbbá egy tömbbé gyúrni a csoportot, ami a versenyképesség egyik katalizátora lehetne. Az érdekek meglehetősen széttartók lehetnek, ami éppen a bővítés kapcsán meg is mutatkozott. Brazília, India és Dél-Afrika ódzkodtak attól, hogy elveszítsék mostani befolyásukat a BRICS-ben. Az új tagok nagyrészt azért csatlakoznának, hogy Kínához kerüljenek közelebb, ne pedig Brazíliához vagy Indiához.
Ha már bővítés, a nehézségek között nem csak az indiaiak „felhígulástól” való félelmét, hanem a potenciális új konfliktusokat is lehetne említeni. Ott van például a „hagyományos” szaúdi–iráni ellentét, mely ugyan a közelmúltban Peking közbenjárására elcsitult, a jövőben akár ki is újulhat. Ráadásul a két ország érdekei igen gyakran keresztezik egymást.
Mindenesetre a 2024-től csatlakozó országok mellett
Algéria, Bahrein, Banglades, Fehéroroszország, Bolívia, Honduras, Indonézia, Kazahsztán, Kuba, Kuvait, Marokkó, Nigéria, Palesztina, Szenegál, Thaiföld, Venezuela és Vietnam is jelezte már csatlakozási szándékát, de szerb döntéshozók fejében is megfordult a csoporthoz való csatlakozás szándéka,
ami a BRICS egyre vonzóbb voltára utal. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy 2020 óta a BRICS-államok világgazdasági növekedéshez való hozzájárulása már meghaladja a G7-államokét.
Ha azt jelenleg még nem is lehet kijelenteni, hogy a BRICS megvalósította volna az „ellen-Nyugatot”, de mindenképpen történtek komoly lépések ebbe az irányba, és amennyiben sikerült megszilárdítani a szövetséget, elmélyíteni az együttműködést, akkor hosszú távon megkerülhetetlen tényezővé válhat a csoport.
Horváth Angelus – hirado.hu
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt kép: A BRICS-országok vezetőiről készült közös fotó a johannesburgi találkozó utolsó napján (Fotó: Per-Anders Pettersson/Getty Images)
Mementó 2006 emlékmű
