A KÚRIA KIMONDTA, JOGSZERŰ A RENDŐRSÉG DÖNTÉSE A PRIDE BETILTÁSÁRÓL
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Great Reset – figyelmeztetést küld a bank, ha “túl sok” húst, vagy tejet veszünk

Egy angol bank az online fizetési rendszerén keresztül vizsgálta az ügyfelei fogyasztási szokásait, a bankkártyával történt vásárlások alapján fogyasztói kosárporfóliót állított össze az ügyfeleiről. 

Erre önmagában még talán nem kapnánk fel a fejüket, de a globális uralmi rend és Great Reset szellemében a NatWest (ez a bank neve)

egyszer csak felszólította ügyfeleit, hogy hagyjanak fel a húsfogyasztással,

majd elkezdte átfésülni számláikat, hogy kiszámítsa szénlábnyomukat.

Totális kontroll

A bank mobilalkalmazása a tranzakciós adatok alapján tesz ajánlásokat a szén-dioxid-termelés csökkentésére az új “Carbon Footprint Tracker” kampány keretében.

Emellett még azt is javasolják, hogy a vásárlók új ruhák vásárlása helyett inkább javítsanak ruhákat, és cseréljék le a tejterméket növényi alapú alternatívákra.

További nyomásgyakorlásként a NatWest mobilalkalmazása lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy a “kiadásaim” helyett “lábnyomom” fejlécük legyen, hogy ne az elköltött pénzt, hanem az általuk okozott környezeti kárt lássák először. Természetesen a bank a saját maga által okozott lábnyomot nem reklámozza ilyen elkötelezetten.

Alkalmazáson belüli üzenetek

Az alkalmazás egyik üzenete így szólt:

“Ha 15 fontot költ egy ruhára egy nagyáruházban, az 16 kg CO2-lábnyomnak felel meg”.

Az ügyfelek havonta még személyre szabott szénlábnyom-értékelést is kapnak kilogramm CO2-ben kifejezve. Az Egyesült Királyság átlagos havi szénlábnyoma körülbelül 1000 kg [CO2].

Az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése érdekében a brit tudósok azt javasolják, hogy 2030-ra törekedjünk arra, hogy a fejenkénti szén-dioxid-kibocsátásunk 180 kg körül legyen évente.

A javasolt változtatásokat a kiadások különböző területei, például a közlekedés, az élelmiszerek, a számlák és a vásárlás kategóriákba vannak sorolva. Mindegyikhez saját, személyre szabott szénlábnyom-értékelés tartozik annak alapján, hogy az ügyfél hogyan költötte el a pénzét az adott hónapban.

Az emberek érdekében

A NatWest szóvivője szerint az ügyfelekben van igény arra, hogy fenntarthatóbb módon éljenek, ezzel egyidejűleg pénzt takarítanak meg például az energiaszámlákon, de nem mindig tudják, hol kezdjék, emiatt szükséges a megfigyelő alkalmazás.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij csalódott, mivel Trump nem találkozott vele a G7 csúcson

Magyar Jelen

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!