GEOPOLITIKA ÉS/VAGY GEOÖKONÓMIA, IV. rész

A 21. század világgazdasági és világpolitikai folyamatainak összefüggései

4. rész

DR. BERNEK ÁGNES, a földrajztudomány kandidátusa

főiskolai tanár, a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője

bernek.agnes@zskf.hu

Pax Russica – Az Orosz Birodalom

Az új orosz geopolitikai/geoökonómiai törekvések

Oroszország a világ legnagyobb területű és 9. legnépesebb országa (142 millió fő). 2008-ban az összes GNI értéke alapján (1364 milliárd USD) már a világ 11. leg- nagyobb nemzetgazdasága volt. A kőolaj 2007. évi rekordszintű világpiaci árának köszönhetően a világ leggyorsabban növekvő nemzetgazdaságai közé tartozott, az orosz gazdaság növekedési rátája 2006 és 2007 között 6-7% körül mozgott.

1. térkép: A világ 500 legnagyobb vállalatának (Global 500) összes jövedelem értékei, az anyaország szerint összesítve, milliárd USD, 2008

Az adatok forrása: Fortune Global 500 – money.cnn.com/magazines/fortune/global500/2009/

Az 1990-es évtizedben Oroszország összes termelési értéke közel a felére esett vissza. Az ország GNI értéke, exportja és importja is folyamatosan csökkent 1999- ig. Az 1999. évi mélypont az 1998. évi orosz pénzügyi válság eredményeként alakult ki. Napjaink orosz gazdasági fellendülése a 2000. évben megkezdődött politikai irányváltáshoz kapcsolható. A 2000. évben V. Putyint választották államelnökké, aki meghirdette és azóta is következetesen alkalmazza (a 2008. év márciusától immár mint miniszterelnök) az új orosz gazdaságpolitikát és az új orosz geopolitikát. Ennek mottója a következő: „Oroszországnak minden erőforrása megvan ahhoz, hogy ismételten nagyhatalom legyen!” Az ipari termelés fellendítése, az állami tulajdon és az állami befolyás növekvő szerepe, a folyamatosan emelkedő export, a kőolaj 2007. évi rendkívül magas világpiaci ára, s az egyre inkább a világgazdaság élvonalába tartozó orosz vállalatok révén már egyre inkább „új” Oroszországról beszélünk. Olyan Oroszországról, amely immár egyértelműen a világgazdaság és világpolitika meghatározó államává vált, pontosabban szólva kíván válni.

Az új orosz geopolitika fő kidolgozója és „vezéregyénisége” Alekszandr Dugin, aki 2002-ben megszervezte saját pártját, az „Eurázsia” politikai mozgalmat (http://eurasia.com). Vagyis Mackinder Eurázsia politikai kifejezése a jelenlegi orosz geopolitikai irány abszolút „kulcsszavává” vált. Mivel az eurázsiaiságnak nagyon komoly történelmi múltja van Oroszországban, (például Dosztojevszkij 1881-ben azt írta: „Ázsia minden lakójának nagyobb becsben kell tartani az orosz cárt, mint bármelyik maharadzsát. […] Ázsia az oroszok megváltója lesz.”) így e jelenlegi orosz geopolitikai irányt Dugin neoeurázsiaiságnak nevezte el. Az Eurázsia párt honlapján olvasható annak a 2001. évi orosz közvélemény-kutatásnak az eredménye, amely azt állítja, hogy „Az orosz állampolgárok 71%-a szerint Oroszország az ortodox civilizáció, Eurázsia része, így Oroszországnak nem a fejlődés nyugati útját kell követni”. E neoeurázsiaiság szemben áll az atlantizmussal, s a legfőbb orosz geopolitikai cél a többpólusú világ megteremtése! Az Eurázsia pártnak határozott geoökonómiai szemlélete is van, ugyanis a párt keretében létrehozták az Eurázsiai Gazdasági Klubbot, amelynek kiemelt „küldetéstudata” az egységes eurázsiai gazdasági erőtér megteremtése.

Dugin az új orosz geopolitika elméletét a „A geopolitika alapjai” c. könyvében fektette le, amelyet részben vagy egészben már több nyelvre lefordítottak. E művéből magyarul részletek a Gazdag, F. és Siselina, L. által szerkesztett, „Oroszország és Európa – Orosz geopolitikai szöveggyűjtemény” c., 2004-ben megjelent könyv- ben olvashatóak.

Dugin e műve alapján az orosz geopolitika legfontosabb tényezői és célkitűzései a következők:

• Az unipoláris, az atlanti-erőtérből irányított világpolitikai rendszerrel szemben bipoláris világpolitikai rendszert kell kialakítani, s Eurázsiát ismételten a világpolitika egyik meghatározó központjává kell tenni;
• Az eurázsiaiság (pontosabban neoeurázsiaiság) megerősítésének központi hatalma Oroszország, amelynek kiemelt célja új összeurázsiai egyezmények megkötése Ázsia vezető hatalmaival (kiemelten Japánnal, Kínával és Indiával), valamint a FÁK ázsiai államaival);

• Oroszország nem egyszerűen „csak” állam, nem egyszerűen regionális hatalom, hanem világhatalom, s e világhatalom fő célja az új Orosz Birodalom kiépítése;
• Oroszország gazdasági érdekszférájának kiépítésében központi szerepe van az európai kontinens országaival – elsősorban Németországgal és a kelet-közép-európai térség államaival – folytatott új típusú gazdasági kapcsolatok kiépítésének.

Az új orosz geopolitika a Clinton-doktrína geoökonómiai szemléletét, vagyis azon elemét, hogy bármilyen politikai célt legegyszerűbb gazdasági úton elérni, következetesen alkalmazza. 2008-ra Oroszország már jelentős működőtőke- exportáló állammá vált, az összes külföldön lévő orosz működőtőke-érdekeltség ér- téke már több mint 200 milliárd USD! Ez egyben azt is jelenti, hogy 2008-ra a világ összes külföldi működőtőke-érdekeltségeinek 1,2%-a már orosz tulajdonban van.

Az új orosz gazdasági érdekszféra kiépítése jelenleg elsődlegesen még a földgáz- hoz és a kőolajhoz kapcsolódik. Oroszország a világ legnagyobb földgáztermelője és exportálója, valamint (Szaúd-Arábia után) a világ második legnagyobb kőolaj-termelője és exportálója. Oroszország jelenlegi áruexportjának közel 80%- át (!) kizárólag a kőolaj és a földgáz teszi ki. Az orosz földgáz messze legfontosabb értékesítési piaca az Európai Unió. Oroszországnak kiemelkedő szerepe van az EU, s egyben hazánk energiaellátásában is. Az Európai Unió által importált összes kőszén közel 20%-a, az importált kőolaj 17%-a, s az importált földgáz 40%-a kizárólag Oroszországból kerül az EU piacára.

Az új orosz geoökonómia, az orosz gazdasági (és részben politikai) érdekszféra kiépítésének „vezérhajója” a Gazprom, Oroszország legnagyobb vállalata. Maguk az oroszok a Gazpromot úgy is emlegetik, hogy „állam az államban”, ugyanis becslések szerint az orosz GDP 25%-a közvetve és közvetlenül a Gazpromhoz kapcsolódik. Miután 2005-ben az ország akkori leggazdagabb embere, Roman Abramovics magántulajdonú vállalatát a Szibnyeft-et eladta a Gazpromnak (13,1 milliárd USD-ért), az állami részesedés a Gazpromban 50% felé emelkedett. 2008-ra a Gazprom kiemelkedően jó évet zárt, a vállalat évi jövedelmének értéke 141 milliárd USD (a magyar éves GNI érték 2008-ban 129 milliárd USD volt), s ezzel 2008-ban már a világ 22. legnagyobb vállalata volt. Sőt a Gazprom a Fortune 2009. évi Global 500-as listáján világelső lett a profit értéke alapján. 2009-ben a világ 500 legnagyobb vállalata közül a Gazprom érte el a legnagyobb profitot, 25 milliárd USD-ét!

A Gazprom Európa messze legnagyobb földgázszállítója, s az európai földgáz- export közel 70%-a öt kiemelt relációban bonyolódik le: Németország, Olaszország, Törökország, Franciaország és Magyarország irányába. Geopolitikai szempontból elmondható, hogy ezek az országok az új orosz külpolitikában „kitüntetett” helyen szerepelnek. Németország és Oroszország megerősödő kapcsolatára utal a Gazprom

2. térkép: A világ 100 (102) leggazdagabb emberének vagyona, állampolgárság szerint összesítve, 2009

Az adatok forrása: Forbes magazin 2010. évi listája alapján –

www.forbes.com/lists/2010/10/billionaires-2010_The-Worlds-Billionaires_Rank.html valamint a Világbank World Development Indicators adatállomány – www.worldbank.org

egyik kiemelt nemzetközi projektje a „Nord Stream” vagyis az „Északi áramlat” vezeték megépítése. A Gazprom és a BASF együttműködésében megépülő vezeték (Ukrajna és a balti államok kikerülésével) Oroszországból a Balti-tenger alatt fog haladni, s közvetlenül Németországba fog érkezni. A vezeték építése már tart, s 2012-re tervezik az átadást. A Gazprom Európát délről egyfelől a „Blue Stream” vagyis a „Kék áramlat” vezetéken át fogja elérni. Az orosz Sztavropolból a Fekete-tengeren át, s majd Törökországon át Európába tartó vezeték építése a tervezett ütemben halad, s a 2012-re tervezett átadás szintén teljesen reálisnak tűnik. Másfelől a Gazprom európai szállításainak kiemelt projektje, a „South Stream” vagyis a „Déli áramlat” vezeték, melynek építése várhatóan 2015-re fejeződik be.

Több nemzetközi és hazai szakértő is a „Kék áramlat” és a „Déli áramlat” vezetékeket az EU tervezett vezetékének, a Nabucco-vezeték versenytársának tekinti. De a Nabucco-vezeték építése még egyelőre el sem kezdődött. Sőt a Nabucco vezeték egyik fő forrásának tekintett türkmén földgáz is már inkább a „Kék áramlat” és a „Déli áramlat” vezetékek forrásának tekinthető, ugyanis 2007 tavaszán Oroszország és Türkmenisztán új együttműködési szerződést kötött.

De Oroszország egyik kiemelt kockázati tényezője, hogy a 2000. évtől megindult orosz gazdasági fellendülés a társadalmi egyenlőtlenségek végletekig történő differenciálódását eredményezte. Az orosz népesség 6%-a jelenleg a világméretű szegénységi küszöb alatt él, vagyis a napi bevételi szintje még az 1 USD-ét sem éri el. Ugyanakkor a népesség felső 20%-a rendelkezik az ország összes jövedelmének 51%-ával. Míg a lakosság jelentős része élelmiszersegélyekre szorul, addig a világ leggazdagabb emberei között egyre több az orosz milliárdosok száma. Ahogy a mellékelt térképen is látható, a Forbes magazin 2010. évi listája alapján a világ 100 leggazdagabb embere között szereplő orosz állampolgárok összes vagyon 144 milliárd USD! Ez az érték az orosz GNI 11%-nak felel meg. Egyébként e 144 milliárd USD 14 orosz állampolgár tulajdonát képezi. Elgondolkoztató tény, hogy az USA után Oroszországban lehet a legnagyobb magánvagyonokat felhal- mozni. De a térkép arra is utal, hogy ha összeadjuk a világ 100 leggazdagabb emberének összesített vagyonát, akkor ennek 36%-a amerikai, 10%-a orosz és 9%-a indiai állampolgárok tulajdonában van. De egyébként több nemzetközi szakértő szerint valójában felmérhetetlen az orosz magánkézben lévő vagyonok pontos érté- ke, s legfőképpen e hatalmas magánvagyonok politikai és gazdasági vonatkozásai. Geoökonómiai értelemben így a lényegi kérdés: valójában kiké Oroszország?

Pax „China” – A Kínai Birodalom

Kína 21. századi geoökonómiai stratégiái

Vitathatatlan, hogy Kína hatalmas mértékű gazdasági növekedése alapvetően át- alakítja a 21. század világát, s kiemelten világgazdaságát. Döbbenetes prognózisokat olvashatunk, melyek szerint várhatóan 2020-ra nem az Amerikai Egyesült Államok,

hanem Kína lesz a világ legnagyobb nemzetgazdasága. De ugyanakkor a nemzetközi elemzők egyetértenek abban, hogy Kína vezető világgazdasági szerepköréhez nem társul egyértelmű geopolitikai stratégia, sőt geopolitikai szakértők sora állít- ja, hogy Kínának nincs is átfogó stratégiája a 21. századra. A nemzetközi sajtóban már több helyen megjelent megállapítás szerint, Kínának nem geopolitikai, hanem geoökonómiai stratégiája van.

Kína a világ negyedik legnagyobb területű (Oroszország, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok után) és egyben a világ legnépesebb országa. Kína lakosságának a száma 1,33 milliárd fő, ez a világ összes népességének 20%-a, vagyis Földünkön minden 5. ember Kínában él. Az 1970-es években kezdődött meg az a népesedési politika, amely családonként egy gyermek születését engedélyezi. E népesedési politikai révén a születési arányszám jelentősen visszaesett. Napjainkra az ország népessége már csak 0,6%-kal nő évente.

A Kínai Népköztársaság jelenlegi világgazdasági helyzetét az 1979-ben megkezdett nyitási politika alapozta meg. Ennek központi eleme a nemzetgazdaság megnyitása a külföldi befektetők előtt. A gazdasági reformok sikere megkérdőjelezhetetlen, az 1980-as évtizedtől 2007-ig Kína GDP-je évente átlag 10%-kal nőtt, vagyis a világ összes országa közül Kína érte el a legmagasabb gazdasági növekedési ütemet. A világméretű pénzügyi válság nyomán, 2008-ban és 2009-ben a kínai gazdaság „csak” 8-9%-kal nőtt, de a 2010. évre vonatkozó előrejelzések szerint a kínai GDP-nek közel 12%-os növekedése várható.

A hatalmas mértékű kínai gazdasági fejlődés eredményeként 2008-ra Kína vált a világ harmadik legnagyobb nemzetgazdaságává (az USA és Japán után). A világ összes GNI értékének, nemzetgazdasági teljesítményének már közel 7%-át Kína állítja elő. A korábban alacsony jövedelmű ország 1999-től sorolható a köze- pes jövedelmű országok alsóbb csoportjába. Jelenlegi gazdasági fejlettségi, vagyis GNI/fő értéke már megközelíti a 3000 USD-t. Az OECD prognózisai szerint a kínai nemzetgazdasági teljesítmény várhatóan 2020-ra fogja meghaladni az USA nemzet- gazdasági teljesítményét, így várható, hogy 2020-ra Kína lesz a világ legnagyobb nemzetgazdasága.

A nemzetközi elemzők többsége Kína nagyhatalmi szerepkörét főleg az alapján kérdőjelezi meg, hogy az ország világszinten kimagasló gazdasági növekedése csak szűk területekre koncentrálódik. Erre utal az is, hogy a külföldi befektetések nagy része a déli-délkeleti tengerparton lévő különleges gazdasági övezetekbe érkezik. Az export több mint 80%-a abból a hat különleges gazdasági övezetből származik, amelyek mint vámszabadterületek jelentős adókedvezményeket és megfelelően kiépített infrastruktúrát kínálnak a befektetőknek. E hat különleges gazdasági övezet mellett a gazdasági fejlődés meghatározó helyei még a kiemelt fejlesztési területek és az 1984-ben megnyitott 14 kikötőváros. 1985-től napjainkig fokozatosan nőttek a külföldi műkődőtőke-befektetők előtt megnyitott területek. Ma már az egész tengerparti sáv, a Jangce folyó melléke, a fontosabb határvárosok és a tartományi szék- helyek is lehetőséget kínálnak a külföldi befektetők számára.

A hatalmas mértékű területi egyenlőtlenségeket csak az egyes társadalmi ré- tegek közötti különbségek múlják felül. A Világbank felmérései szerint Kína la- kosságának 36%-a – vagyis közel 500 millió fő (!) – tekinthető szegénynek, azon mutató alapján, hogy ezen emberek napi bevételi forrása nem éri el a 2 USD-t. Ugyanakkor a Forbes magazin 2010. évben készült azon listáján, amely a min. egymilliárd USD vagyonnal rendelkező személyeket tartja nyilván, már 64 fő a kínai állampolgár.

E rekordmértékű nemzetgazdasági növekedésnek elsődleges tényezője, hogy Kínába hatalmas mértékű külföldi működőtőke-befektetések érkeznek. 2005 és 2008 között évente 70–100 milliárd USD értékű működőtőkét fektettek be a világ legnagyobb transznacionális vállalatai. Ez azt is jelenti, hogy évente a világ ösz- szes külföldi működőtőke-befektetésének 6-7%-a kizárólag Kínába irányul. De ha az ún. „szárazföldi” Kína adataihoz Hongkong és Tajvan adatait is hozzáadjuk, akkor éves szinten a világ összes külföldi működőtőke-befektetésének 10%-a irányul Kínába. 2008-ban az USA és Franciaország után ide érkezett a legtöbb külföldi működőtőke-befektetés, közel 110 milliárd USD, s ez több mint 15-szerese a hazánkba érkező külföldi működőtőke-befektetéseknek. Egyébként a világ ösz- szes külföldi tulajdonú leányvállalatainak 1/3-a található már Kínában. A Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések döntő része a feldolgozóiparba áram- lik, köszönhetően a transznacionális vállalatok két legfontosabb telepítő-tényezőjé- nek, a hatalmas mértékű piacnak (Kína egyértelműen a világ legnagyobb piaca) és a viszonylagosan alacsony költségszínvonalnak. A jelenlegi világgazdaságot már úgy is szoktuk emlegetni, hogy „Made in China”, vagyis szinte bármilyen terméket megnézünk, majdnem biztosak lehetünk abban, hogy az adott terméket Kínában gyártották. „A világgazdaságának gyárának” is nevezett Kínában az összes GDP 50%-át állítja elő az ipar, s 40%-át a szolgáltatás.

A 2000-es évek egyben változást hoznak a tekintetben is, hogy Kína maga is jelentős működőtőke-exportáló országgá vált. 2008-ra a kínai külföldi működőtőke-export értéke már közel a fele volt a Kínába érkező külföldi működőtőke- befektetéseknek.

Mindezek eredményeként a WTO legújabb 2009. évre vonatkozó adatai szerint már Kína a világ legnagyobb exportáló állama, Németország „csak” a második, s a világ jelenlegi legnagyobb nemzetgazdasága, az USA már „csak” a világ harmadik exportáló állama. Kína kivitelének közel teljes egészét – 90%-át – a feldolgozott gyáripari termékek teszik ki.

E hatalmas mértékű kínai növekedés a világ legnagyobb vállalatainak rangsorát is átrendezte. A Fortune amerikai üzleti folyóirat ún. Global 500-as listája alapján 2008-ra a világ 500 legnagyobb vállalata között már 37 kínai vállalat volt. Sőt Kína legnagyobb vállalata a kőolaj-kitermeléssel és feldolgozással foglalkozó Sinopec 2008-ra a világ 9. legnagyobb vállalata lett. A Sinopec 2008. évi jövedelemértéke meghaladta a 200 milliárd USD-ét, s ez az érték közel 80 milliárd USD-vel több mint hazánk évi összes GNI értéke, vagyis nemzetgazdasági teljesítménye.

Kína rekordmértékű gazdasági növekedése nyilvánvalóan a rekordszinten fokozódó energia- és nyersanyagfogyasztással jár együtt. A 21. század geopolitikáját egyre többen már úgy is értelmezik, mint az energiahordozókért folytatott világméretű harcot. A Pentagon 2010. évi áprilisi jelentése szerint 2015-re már olajhiány „kö- szönthet” a világra, mert ekkorra már várhatóan napi 10 millió hordóval kisebb lesz a kőolaj-termelés a fogyasztási szükségleteknél. Több nemzetközi jelentés prognózisa szerint 2030-ra a világ energiaszükséglete 50%-kal lesz nagyobb a jelenleginél. S bár rendszeresen az alternatív energiaforrások fokozódó szerepéről beszélünk, de a nemzetközi megítélés szerint a közeljövőben nem várható az alternatív energiaforrások felhasználásának jelentős növekedése, egyrészt a még hiányzó technikai áttörés, másrészt az atomenergiához való politikai hozzáállás miatt. De mi is ennek a 21. századi „nagy stratégiának” a két meghatározó tényezője? Egyrészt az, hogy a világ két legnagyobb kőolajfogyasztó országa az USA és Kína, másrészt az, hogy a világ kőolaj-termelésének 25%-a kizárólag Szaúd-Arábia és Oroszország kezében van. Vagyis a kőolajban gazdag országok a geopolitikai stratégiák kiemelt területeivé válnak, s a legnagyobb energiafogyasztó országok 21. századi harca különösen arra irányul, hogy hogyan tudják az energia- és nyersanyagforrások felett a gazdasági és a politikai hatalmat megszerezni.

Kína bár a világ hatodik legnagyobb kőolaj-termelő országa, de ez messze nem fedezi az ország kőolaj-fogyasztását. Így jelenleg Kína az USA és Japán után a világ harmadik legnagyobb kőolaj-importáló állama. Napjainkra már az ország kőolaj-függősége 51%, vagyis a fogyasztásra kerülő kőolaj több mint fele importból származik. A kínai statisztikai hivatal prognózisa szerint Kína kőolaj- függősége 2015-re 65%, s 2020-ra már 70% is lehet. Ha megvizsgáljuk a kínai kőolaj-import legfontosabb forrás-országait, akkor láthatjuk, hogy néhány afrikai országnak kiemelkedő jelentősége van. Például 2010. év januárjában Kína kőolaj- importjának 21%-a származott Angolából, 7%-a Szudánból és 2%-a a Kongói Demokratikus Köztársaságból. Az afrikai térségen kívül a kőolaj-import meghatározó országai még Szaúd-Arábia, Oroszország, Irán (a világ negyedik legnagyobb kőolaj-termelő és harmadik legnagyobb kőolaj-exportáló országa) és Kazahsztán (Tengizben, Karacsaganakban és Kasaganban lévő kőolaj- és földgázmezők világ- szinten jelentősek).

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Kína kőolaj-importjának legfontosabb irányai közel egybeesnek a kínai külföldi működőtőke-kivitel kiemelt célországaival. Egyébként 2008-ra Kína összes külföld- ön lévő működőtőke-érdekeltsége már elérte a 150 millliárd USD-ét. Az amerikai Heritage Foundation adatállománya (www.heritage.org) alapján Kína külföldre irányuló működőtőke-kivitele rendkívül koncentrált, ugyanis az összes működőtőke-kivitel fele kizárólag hat országba irányul. Sorrendben a következőkbe: Ausztrália, USA, Irán, Kazahsztán, Egyesült Királyság és a Kongói Demokratikus Köztársaság (a világ legnagyobb kobalt- és iparigyémánt-bányái, vala- mint világszinten jelentős rézbányák találhatóak ebben az országban). Ha nem az egyes országok szerint, hanem nagytérségi régiókként elemezzük a kínai külföldi működőtőke-kivitelt, akkor megállapíthatjuk, hogy Kína legfontosabb befektetési területe Fekete-Afrika. Nem véletlenül Fekete-Afrikára már egyre többen tekintenek úgy, mint a kínai geopolitikai/geoökonómiai törekvések egyik legfontosabb célterületére. Szintén ki kell emelnünk, hogy bár a kelet-, délkelet-ázsiai országokba is jelentős a kínai működőtőke-befektetés, de jelenleg Kína közel kétszer annyi működőtőkét fektet be Nyugat-Ázsiába, mint Kelet-Ázsiába. Kína külföldi működőtőke-kivitelének erős földrajzi koncentrációja magyarázható a rendkívüli ágazati koncentrációval. Ugyanis a kínai külföldi működőtőke-kivitel 96%-a (!) mindössze három ágazatba irányul, az energiaszektorba, a fémbányászatba/ fémiparba és a pénzügyi szférába.

Vége a IV.résznekNemzeti InternetFigyelő (NIF)