Földi László: A logikát nélkülöző háború
A történelmi korokban a háborúk, fegyveres konfliktusok, pláne a hódító területrablások mind-mind logikai képletek alapján épültek fel. Az úgynevezett katonai alakulatok nyílt ütközetei végkifejletnek minősültek. Egyértelműnek tűntek a kiváltó okok, még ha az összes fellelhető háttérinformáció nem is állt a társadalmi nyilvánosság rendelkezésére. Mindez drasztikusan megváltozott napjaink interneten megjelenő információáradatának hatására.
Élő példa kiszolgáltatottságunkra korunk békétlensége, az orosz–ukrán konfliktus, mely nemcsak a képzeletet haladja meg, hanem a logika mindeddig ismert alaptéziseit is sutba dobja. Milyen háború ugyanis az, ahol a támadó fél – ez esetben az orosz – részéről nem célpont az élőerő? Hisz a támadás megindításakor csak technikai harcálláspontokat iktattak ki, a laktanyákban lévő katonákat nem érte sérülés. Jóllehet, azzal számolniuk kellett a moszkvai központban is, hogy amennyiben az A terv, vagyis az élőerő megkímélése nem fog működni, és a Zelenszkij-kormány a pusztítás elkerülése érdekében nem kezd azonnal tárgyalásokat, akkor komoly ellenállással kell számolniuk. Így is történt, mert az ukrán politika kezdetben alig felfegyverzett katonákat és Molotov-koktéllal felszerelt civileket küldött orosz tankok elé.
Kijev számára – érzékelhető módon – nem tűnt fontosnak az élet védelme, különben a válaszcsapást megelőzően erőltetnie kellett volna a tárgyalások megkezdését. Mindez logikus lehetőséget biztosított volna arra is, hogy fölkészüljenek egy esetleges kevesebb áldozatot követelő válaszcsapás megindításához. Mert az orosz fél is tudja, hogy a háború, a vérontás sosem lesz igazi megoldás még az olyan borzalmakra sem, mint amit az elmúlt nyolc évben a fasiszta jelképeket magukra tetováló ukrán nacionalista fegyveresek – a kijevi kormány hallgatólagos támogatásával – követtek el, amikor több ezer orosz nemzetiségű ukránt gyilkoltak meg a keleti tartományokban. Vélelmezhetően ezen áldozatok neveit tartalmazó listák rövidesen nemzetközi „hírtérben” is napvilágot látnak majd, miként azt Lavrov orosz külügyminiszter bejelentéséből tudjuk. Ezzel egy időben az ENSZ elé terjesztik azokat a dokumentumokat, melyek bemutatják, hogy milyen víruskutatások folytak – egyébként jó néhány NATO-ország együttműködésével – az orosz határ közelében található ukrán katonai laboratóriumokban. Akkor is logikusabb lett volna, ha Moszkva nem a fegyverek árnyékában próbálja jobb belátásra bírni az ukránok elfogadhatatlan gyakorlatát, hanem sokkal nagyobb nyomást és energiát fektet a világ közvéleményének tájékoztatására. Nem így történt. Abban sem a logika diktál, hogy a világ országainak többsége békét követel az oroszoktól, közben néhány NATO-tagállam – úgymond semleges pozícióból – fegyvereket és önkénteseket, valamint Pentagon-tiszteket küld ukrán oldalon a háborúba. Mindebből következően, képtelenség elfogadni azt a politikai kommunikációt, hogy a fegyveres konfliktus csupán két nép, az orosz és az ukrán küzdelme. Az eszkalálódott helyzet miatt ugyanis már világháború zajlik, amit nemcsak a nemzetközi csapatok és harceszközök ukrajnai telepítése fémjelez, hanem a járulékos körülmények is. A világgazdaságban lévő egyensúly mesterséges megbontása, vagyis az oroszellenes szankciók az emberiség érdekeinek figyelmen kívül hagyását jelentik, és a dolog logikájából adódóan jelzik a háború kiszélesedett voltát. Nehéz felmutatni az objektivitást a nemzetközi propagandában is, ahol az ukrán oldalt erkölcsileg felmagasztalják, bármit is tesz, míg a másik felet kizárólag elvetemült agresszornak minősítik. Történetesen arról van szó, hogy külföldi zsoldos katonák ukrán oldalon az Iszlám Állam terrorszervezet hadseregét is megszégyenítő módon kínozzák meg és gyilkolják le az orosz hadifoglyokat. A borzalmakat fel is veszik az áldozatok mobiltelefonjára, és a felvételeket elküldik a legyilkoltak családtagjainak. Másfelől orosz katonák is követnek el háborús bűncselekményeket. A régmúlt idők háborúiban az sem volt gyakori, hogy a külföldi zsoldosokat – akik állítólag civilként vannak jelen – haláluk után az oroszok, vagyis az ellenségeik temetik el. És az útleveleikbe beleírják, hol vannak elhantolva, így továbbítják az adott nagykövetségekre. Amit mi később úgy olvasunk a fősodratú médiában, hogy újabb tömegsírt találtak Ukrajnában, az többnyire a fent jelzett eljárásból jutott az ukrán illetékesek és a külföld tudomására. Az ilyen gátlástalan csúsztatás viszont korunk sajnálatosan elfogadott logikája.
Meglehetősen meghökkentő az is, hogy több mint félmillió ukrán állampolgár menekül az ellenséghez, Oroszországba, ahol nem táborok várják őket, hanem ellátás és az életük újraindításának feltételei. Szóval, hol van itt már megint a fránya logika?! Talán ott lelhető fel az abszurdnak minősülő fordulat, hogy a száz éve létrejött ukrán államot főként oroszok, lengyelek, krími tatárok leszármazottai népesítik be. Vagyis nem kevesen vannak, akiknek orosz vér csörgedezik ereikben. Felmerül hát a kérdés: hihető-e az a teória, hogy nincs mód korrekt tárgyaláson megtalálni a megoldást az évek alatt elmérgesedett viszonyra a két szomszédos ország között?
Nem erre halad a folyamat, mert megkezdődött a világháború, melyet nem nemzetek és népek vívnak, hanem a nemzetközi politikai elit bizonyos érdekkörei, és így diplomaták helyett továbbra is fegyveresek százai tartanak Ukrajna földjére. Számunkra csupán egyetlen logika maradt. Mi, magyarok kimaradunk mindebből, és a békét számon kérve szervezkedünk. Nekünk ugyanis több száz millió főt számláló, nyugalmat és konszolidált életet akaró „hadsereg” áll rendelkezésünkre, Európa polgárai. Fogjunk össze, szálljuk meg az utcákat és kérjük számon Európa – általunk megválasztott – vezetőitől elvetemült és érdekeinkkel ellentétes, logikátlan harci kedvüket. Egy eredménye biztos lenne: az elsápadt arcú politikai elit kétségbeesett magyarázkodása. A többit meglátjuk…
(Ez az írás a Magyar Nemzet május 6-i számában is megjelent.)
Kiemelt kép: Szentkép egy katonai fejfedő mellett (Fotó: MTI/AP/MNO/Alekszej Alekszandrov)
Mementó 2006 emlékmű
