KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt kép: Az Európai Unió EUFOR műveletének katonai egységei Szarajevóban 2004. december 2-án (Fotó: MTI/EPA)

Félmillió európai katonát indítana azonnal Ukrajnába a liberális elit

A Tisza pártot támogató egykori SZDSZ-es, volt oktatási miniszter Magyar Bálint is támogatja a szándékot.

Ötszáz európai és nemzetközi közéleti, tudományos és politikai szereplő, valamint tudósok, katonai tisztviselők és egykori miniszterek nyílt levélben fordultak az európai kormányfők felé, azt követelve, hogy Európa azonnal küldjön katonai csapatokat Ukrajnába. Az ügynek magyar vonatkozásai is vannak.

A nyílt levél – melynek címe: „Európa válaszút előtt” – egy 180 ezer fős európai haderő Ukrajnába történő telepítését szorgalmazza. A katonai sztenderdek szerint a csapatok megfelelő pihentetését és folyamatos rotációját is biztosítva a feladat valójában 540 ezer európai katonát igényelne.

A támogatói levél leszögezi, hogy az európai kormányoknak 30 ezer katonát azonnal útnak kell indítania a háborúba, hogy az ukrán hadsereg határvédelmi feladatait átvállalja a belorusz határ mentén.

További 150 ezer katonát a következő hónapokban, valamint ahogy a levél fogalmaz „az ukrán katonai győzelem után” kellene Oroszország és Ukrajna közé vezényelni.

A dokumentumot aláíró 500 közéleti szereplő csupán 60–65 százaléka való az Európai Unióból, 35–40 százalékuk pedig az EU-n kívüli országokból szorgalmazza Európa katonai részvételét a háborúban. Az aláíró nevek között megtaláljuk például Francis Fukuyama amerikai politológust és Guy Verhofstadt belga liberális politikust is, de Magyarországról is pártolták néhányan az ötletet.

 

A Tisza Párthoz közel álló politikus is aláírta

Magyarországról a nyílt levelet

aláírásával támogatta Magyar Bálint egykori szabad demokrata (SZDSZ) oktatási miniszter.

Magyar Bálint a közelmúltban egyre aktívabban szólal meg különböző politikai eseményeken. Az elmúlt hónapokban többször is a Tisza Párt vidéki rendezvényeinek az előadója volt a politikus.

Az utóbbi hetekben a Tisza Párt egyre támogatóbbnak mutatkozik az Ukrajnának való további segítéségnyújtás témájával kapcsolatban, miután a párt szimpatizánsainak 58 százaléka belső szavazáson is kinyilvánította, hogy támogatják Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozását.

Ez is érdekelheti:  Átlátszó sufnituning amolyan törvénykezés módjára

Az európai nyílt levél aláírói világossá tették véleményüket, miszerint a háborúban Ukrajna katonai győzelmére van szükség. A támogató művelethez szükséges 540 ezer európai katona kiállítása hatalmas erőfeszítéseket igényelne a résztvevőktől. Jelenleg az EU legerősebb gazdaságának, Németországnak is csupán ennek a létszámnak az egyharmadát teszi ki a teljes hadserege.

 

hirado.hu

 

Kiemelt kép: Az Európai Unió EUFOR műveletének katonai egységei Szarajevóban 2004. december 2-án (Fotó: MTI/EPA)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!