Felhívás: A MAGYAR ANYAFÖLD nemzeti LÉTSZÜKSÉGLET!!!
NIF: A volt gyarmatok örökre megtanulták, hogy a föld az államé és nem tartozhat magánszemély tulajdonába. Kibérelheted 99 évre, komoly művelési feltételekkel és kötelezettségekkel vagyis a mezőgazdasági minisztérium által kidolgozott programban való részvétellel. Több volt gyarmaton jártam személyesen. Mindenhol ez az egyetlen megoldás. Legyen a bérlő bel- vagy külföldi, egyre megy. A föld az államé marad!!! A belföldi polgár az adót fizet a bérelt területért, mig a külföldi az bérleti dijat.
Ezt Magyarországon be kell vezetni: a föld a magyar államé!!!
A MAGYAR ANYAFÖLD nemzeti LÉTSZÜKSÉGLET!!!
Az ügy annyira fontos, hogy minden magyar embernek egy kötelessége van: megőrzését támogatni!
KSM
Az Élőlánc Magyarországért közleménye Budapest, 2016. május 26., csütörtök (OS) –
Történelmi jelentőségűnek tartjuk, és messzemenően támogatjuk azt a népszavazási kezdeményezést, amely azt kívánja elérni, hogy az Országgyűlés az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének tilalmáról alkosson törvényt.
A nemzetek biztonsága ma már egyre inkább attól függ, hogy kinek a kezében vannak a természeti erőforrások és rendszerek, amelyekkel az alapellátások – az élelem-, ivóvíz- és energiaellátás – biztonsága megteremthető. Ezek között is kiemelt szerepet játszik az élelmezés-biztonság megteremtésének alapeszköze, a nemzeti szuverenitás egyik legfontosabb megtestesítője, a termőföld.
A kormány mindezt figyelmen kívül hagyva kezdte meg az árveréseket, melyek adatai ma már világosan jelzik, hogy egy félfeudális, birtokadományozó, klientúra építő, korrupt folyamat elszenvedői vagyunk. Közös nemzeti vagyonunk stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű maradékának a közvélemény megtévesztésével végrehajtott dobra verése, a közjó helyett a magánérdekek érvényesítése, a magánvagyonok spekuláns gyarapítása nem csupán a jelen, de a jövő nemzedékeit is kiszolgáltatott helyzetbe, végveszélybe sodorja.
Ezzel a lépéssel, az állami földek “értékesítésével” az ország vezetése súlyos határkőhöz érkezett, ahol nekünk állampolgároknak megálljt kell parancsolnunk a várost és vidékét egyaránt veszélyeztető, mohó zsákmányszerzésnek, a gátlástalan földspekulációnak.
Élőlánc Magyarországért és Dr. Ángyán József egyetemi tanár
www.kielegyenafold.hu, határidő: június 20!
Kiadó: Élőlánc Magyarországért
Beküldte: Kincsesné, Ács Sándorné
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
“kinek a kezében vannak a természeti erőforrások rendszerek?
A kérdés költői, mert a választ a többség tudja. Hogyan várhatók el a Magyar érdekek érvényesítése,amikor idegenek uralkodnak az országon. Hasonló,amikor a Palesztinok igazságért kiáltanak. Ki hallja meg? Miért nem egyértelmű ez még mindig sokaknak, hogy Magyarország, idegenek által megszállt övezet,és a megszállók akarata érvényesül. Ha majd az országnak Magyar kormánya lesz, ilyen, és hasonló kérdés fel sem fog merülni.
. A föld a nép tulajdona, Isten teremtette, ezért nem lehet SENKI magántulajdona. A földünk NEM ÁRU. Mi címen rendelkeznek saját szűk érdekükben, saját szájuk íze szerint a pont (ideiglenesen) hatalmon levő személyek a nem saját tulajdonukkal (pl. az én és a Te földeddel)?!
Mi alapon, ki érdekében állapítja meg a kormány, vagy bárki is e felbecsülhetetlen értéknek az árát?
Gyűjtsünk aláírásokat egy népszavazás (referendum) kiírására, amelyben népünk megkövetelné, hogy ALKOTMÁNYILAG legyen megtiltva a földünk magántulajdonba való adása. Földterület csak hosszútávú haszonbérbe adható, kizárólag magyar állampolgároknak. Saját tulajdona felett rendelkezzen az egyetlen törvényes tulajdonos – a Nép,de nem a parlament és annál inkább nem a MINDENKORI kormány.
Talán célszerű lenne beszúrni egy ilyen kérdést a tervezett népvalasztásba.
Ezeket a gondolatokat már kiforrott formában tartalmazza a régi Szent Korona Alkotmányunk. Ld. Bene Gábor írásait, Abból az is következik,hogy a jelenlegi hatalom illegitim. Ha a nép gondolna egyet és visszatérne a történelmi alkotmányunkhoz, egy csomó probléma automatikusan megoldódna.
http://nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg
“Ezt Magyarországon be kell vezetni: a föld a magyar államé!!!”
Egyetértek – az állam pedig az állampolgárokat szolgálja.
ZSIDÓK!!! SZOLGÁLJA NEM PEDIG URALKODIK RAJTUK !!!
H.B.