FELDERÍTŐ – „Rohadt jobbikos!”- a földön rugdosta a 88 éves embert
Brutálisan támadás történt október 4-én Vácon. Saját szomszédjuk verte össze a 88 éves Tóth Lajost és feleségét. A bácsit még földre kerülése után is rugdosta, a nénit pedig olyan erővel vágta arcon, hogy szétszakadt az arcbőre. A verés után az elkövető azt ordította: „Nesze neked jobbikos!”
Az idős házaspárnak több konfliktusa is volt már korábban szomszédjával. Azt mondják meg is lopta őket: 80 kiló barackjuk tűnt el. A szomszéd T. József, az eset után nem sokkal nagyüzemi pálinkagyártásba kezdett. Véletlen lenne?
N1Tv
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű













Hm. Várom a folytatást, az ügy lépésről lépésre való tájékoztatását. Első körben a két igen idős ember súlyos bántalmazásáért, és külön-külön, majd együttesen a közösségi (jobbikosok) elleni, aljas támadó különös kegyetlenséggel elkövetett tettei ellen.
és még él az a szardarab ?
Minden igaz MAGYAR legyen betyár (sereg)