KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Fehéroroszország megfenyegette az egész nyugati világot

Fehéroroszország a szövetségesei elleni támadást az új katonai doktrína értelmében úgy fogja értékelni, mint saját területe elleni agressziót – jelentette ki vasárnap Arcjom Butorin, a fehérorosz vezérkar információs-elemző részlegének vezetője az SZTV helyi hírtelevízió műsorában.

Bármely velünk szövetséges állam elleni támadást a Fehérorosz Köztársaság elleni támadásnak fogunk minősíteni”

– ismertette a vezérkari illetékes. Butorin szerint az új katonai doktrínában külön fejezetben foglalják össze a szövetségesekkel, ideértve a nemzetközi szervezetek keretében kötött és ratifikált nemzetközi megállapodásokból fakadó rendelkezéseket.

„A katonai doktrínában átfogó jelleggel összesítjük ezeket, viszonyunkat ahhoz, hogy miként tekintünk szövetségesi kapcsolatainkra stratégiai partnereinkkel”

– tette hozzá.

Butorin közölte, hogy ebben a fejezetben rögzítik majd alapjait annak is, hogy Fehéroroszország miként viszonyul a biztonsági kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezetek – így az ENSZ vagy a több szovjet utódállamot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) – égisze alatt végzett békefenntartó tevékenységhez.

 

Kiemelt képen: Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök / Sputnik News

Ez is érdekelheti:  Reuters: Irán elutasította a tűzszünetet

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!