KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Évértékelő – Orbán Viktor: Brüsszelből egyre csak a baj zúdul be hozzánk

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A lemondás helyes volt, és megerősít bennünket

A gyermekek bántalmazása esetén kegyelemnek helye nincs, ezért a kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt, és megerősít bennünket – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

„A gyermek sérthetetlen, bántalmazása a legsúlyosabb büntetést vonja maga után. Kegyelemnek ilyenkor helye nincs. Ezért a lemondás helyes volt, és megerősít bennünket.” – mondta a kormányfő Novák Katalin volt államfő és Varga Judit, egykori igazságügyi miniszter lemondásával kapcsolatban.

Hozzátette: a kormányra vár a feladat, hogy a „kizökkent időt helyretolja”, az erkölcsi rendet helyreállítsa, és a kialakult helyzetet jogilag is orvosolja.

Orbán Viktor ugyanakkor megjegyezte: a politikai hiba persze akkor is bosszantó, ha van rá magyarázat, „hát még ha nincs”.

Álláspontja szerint a kegyelmi döntés miatti felháborodást az növelte dühhé a jobboldalon, hogy nem egy bonyolult helyzetben hozott döntésről van szó, hanem egy „ki nem kényszerített hibáról”. „A jobboldal számára ez olyan egyszerű, mint a faék: pedofil bűncselekményeknél nincs kegyelem!” – jelentette ki.

De ami felkorbácsolta a jobboldal dühét, az mérsékelje az indulatainkat is – folytatta -, a lemondás ugyanis elégtétel és példa az ország számára, ami esélyt adott Magyarországnak, hogy a bajból megerősödve kerülhessünk ki. „És úgy is fogunk” – tette hozzá.

A magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni

A magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, a gyermekek védelmét hivatott jogszabályokat, az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig át kell fésülni és ki kell egészíteni – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

Orbán Viktor a kegyelmi ügy kapcsán úgy fogalmazott, „az áldozatok kálváriája kötelez bennünket”, hogy megerősítsük a gyermekvédelmi intézményeink vezetését és felügyeletét, az ott dolgozókra vonatkozó előírásokat és korlátozásokat. Mindezeket együtt pedig egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában be kell nyújtanunk az Országgyűlésnek – tette hozzá.

A kormányfő sürgető feladatnak nevezte az új köztársasági elnök megválasztását. Azt kérte az Országgyűlés kormánypárti frakcióitól, hogy Novák Katalin köztársasági elnök távozásának napján indítsák el az új elnök megválasztásához vezető eljárást.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter "svájci" magyarja korábban szégyennek nevezte Magyarországot

Orbán Viktor azt mondta, „a kibillent egyensúlyt helyreállítani, a felháborodás magasba csapó hullámait megszelídíteni, a család és gyermekvédelem ügyében a nemzetet újraegyesíteni csak az elnök lemondásával és új elnök hivatalba lépésével lehet”.

A ’23-as extra nehéz évből sikerült „ép bőrrel kikecmeregni

A ’23-as extra nehéz évből sikerült „ép bőrrel kikecmeregni”, az eredményekkel „nem lehetünk elégedetlenek” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

A miniszterelnök azt mondta: ötödik éve kell rendkívüli körülmények között és embert próbáló nyomás alatt élnünk és dolgoznunk, ötödik éve az egész ország és minden család keményen dolgozik, hogy „megvédhessük azt, amit korábban már elértünk”.

Értékelése szerint a legfontosabbat, a munkahelyeket sikerült megvédeni, sőt, még soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint éppen most.

Emellett sikerült megvédeni a nyugdíjakat is és visszaadni a 13. havi nyugdíjat, amit még a baloldal vett el az emberektől – mondta.

Az inflációt – a jegybank segítségére sietve – sikerült a rekordmagas 25 százalékról 4 százalék alá szorítani, a költségvetési hiányt csökkenő pályán tartani, a minimálbért 15 százalékkal, a szakmunkás minimálbért 10 százalékkal emelni – sorolta, hozzátéve, hogy az eredményekkel „igazán nem lehetünk elégedetlenek”.

A jövő a zöldenergiáé

A jövő a zöldenergiáé, meg persze azoké, akik gyorsan és ésszerűen tudnak átállni – jelentette ki a miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

Orbán Viktor azt mondta: miután visszataláltunk „a 2019-ben kényszerűségből elhagyott kocsiútra”, azzal is számot kell vetni, hogy a világ közben sokat változott. A gazdaságban a zöldenergia korszaka már nem kopogtat az ajtón, hanem berúgta azt.

A kormányfő szerint a zöldátállás Magyarországnak épp kapóra jön, „két legyet üthetünk egy csapásra”. Élhetőbb lesz az országunk, és kiszabadulhatunk a monarchia szétesése óta gyötrő energiafüggőségünkből is – mutatott rá.

A zöldátálláshoz Orbán Viktor szerint két dolog kell: a zöldenergiát meg kell termelni, és el kell tárolni. A mi tervünk az, hogy megépítjük Paks 2-t, Paks 1 üzemidejét meghosszabbítjuk, és szélsebesen felépítjük a kisebb-nagyobb naperőműveinket – emelte ki a miniszterelnök.

Képzeljék el Győrt az Audi vagy Kecskemétet a Mercedes nélkül!

Megmentjük az autógyárainkat is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, Budapesten tartott évértékelő beszédében. A miniszterelnök rámutatott, hogy a nyugati világban sok autógyárat zárnak be és helyeznek át, „ezt Magyarországon el kell kerülni”.

Ez is érdekelheti:  Az oroszok ismét jelentős támadást intéztek az ukrán energetikai létesítmények és az ukrán fegyveres erők ellen

Képzeljék el Győrt az Audi vagy Kecskemétet a Mercedes nélkül! – emelte ki a kormányfő.
Azt mondta: csak néhány év kérdése, és életünk minden szegletében ott lesznek az energiatároló eszközök, az autóinkban, a házainkban, a munkahelyeken, a gyártelepeken, az ipari parkokban.

A magyar kormány erre a célra hatalmas összeget, több százmilliárd forintot fordít – közölte.

Hozzátette: a magyar autóipari termelés értéke több mint 13 ezermilliárd forint; több százezer család kenyerét adja, hatalmas szak- és mérnöki tudást halmoztunk fel.

A kormányfő kiemelte azokat a területeket, amelyekben Magyarország világszínvonalon sikeres: a gyógyszeriparban, a vetőmagtermelésben, az élelmiszeriparban, az infokommunikációban és az autógyártásban.

A parlamenti ülésszak kezdetén ratifikálhatjuk Svédország NATO-csatlakozását

A parlament tavaszi ülésszakának kezdetén ratifikálhatjuk Svédország NATO-csatlakozását – közölte szombaton, Budapesten tartott évértékelő beszédében Orbán Viktor miniszterelnök.

Jó hír, hogy a Svédországgal fennálló vitánk a lezárás felé közeledik. A svéd miniszterelnökkel fontos lépéseket tettünk, hogy a bizalmat újraépítsük. Afelé haladunk, hogy a parlament tavaszi ülésszakának kezdetén ratifikálhatjuk Svédország NATO-csatlakozását – fogalmazott a kormányfő.

Brüsszelből egyre csak a baj zúdul be hozzánk

Brüsszelből egyre csak a baj zúdul be hozzánk, Brüsszel Ukrajna-stratégiája látványosan megbukott, nem csak a harctéren, hanem a nemzetközi politikában is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

A kormányfő kiemelte: hiába mondták, hogy ez a háború két szláv nép testvérháborúja, s nem a miénk, Brüsszel szinte „belevetette magát” a konfliktusba. Úgy értékelt: a béke melletti álláspontjával Magyarország ugyanúgy egyedül maradt, mint korábban a migrációellenessel, és pont ugyanúgy lesz majd igaza a háború ügyében is. Tragédia, hogy addig több százezer embernek kellett és kell meghalnia – jegyezte meg.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország álláspontja változatlan: „nem hagyjuk magunkat belerángatni a háborúba”, nem fogunk fegyvert szállítani, akkor sem, ha vannak nagyhatalmak, amelyeknek ez nem tetszik. „A brüsszeli válságkezelés klasszikus: Amerikának klassz, a többieknek kuss” – fogalmazott.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: A migrációs paktum egy újabb szög az EU koporsójában

Arra is kitért: az Egyesült Államok egyre inkább vonakodik, egyre csökkenő lelkesedéssel fizeti Ukrajnát, a terhek egyre növekvő része pedig arra az Európára hárul, amelynek gazdasága „egyébként is ágynak esett”. Úgy értékelt: „nem babra megy a játék”, bele fogunk gebedni, és rámehet az egész kontinens.

Szeretnénk, ha Donald Trump visszatérne az elnöki székbe, és békét csinálna Európa keleti felén

Szeretnénk, ha Donald Trump visszatérne az Egyesült Államok elnöki székébe, és békét csinálna Európa keleti felén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a szombati évértékelő beszédében, a budapesti Várkert Bazárban.

A miniszterelnök kiemelte: 2024 sorsfordító év lehet. „Szuperválasztási év”, amikor Brüsszelben, az Egyesült Államokban, Indiában és még egy tucat helyen döntenek az emberek arról, milyen vezetéssel akarnak tovább menni.

Magyarország számára ebből annyi a fontos, hogy nagy esélyek nyílnak meg előttünk – fogalmazott. „A világpolitika színpada az év végén teljesen más képet mutat majd, mint most, az év elején, és ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor Magyarország mozgástere nem csökken, hanem régen látott mértékben kitágul” – tette hozzá Orbán Viktor.
Kijelentette: nem szólhatunk bele más országok választásaiba, de nagyon szeretnénk, ha Donald Trump elnök visszatérne az elnöki székbe, és békét csinálna itt, Európa keleti felén.

Azt is mondta, a brüsszeli bürokraták nem fogják kihúzni Európát a válságból, valódi változást egy új európai jobboldal hozhat, amelynek mi, magyarok is részei vagyunk.
Ugyanakkor – figyelmeztetett – elkerülendő, hogy a „fürdővízzel a gyereket is kiöntsük”, az „új jobboldal nem Európa alternatívája, hanem európai alternatíva” kell, hogy legyen.

Orbán Viktor miniszterelnök teljes évértékelő beszéde:

 

Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnök évértékelõ beszédét tartja a Várkert Bazárban 2024. február 17-én / MTI/Koszticsák Szilárd

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük