Kiemelt kép: (Fotó: Ukrajna Védelmi Minisztériuma)

Európa kimerült, Amerikától pedig egyre kevesebb támogatás érkezik Ukrajnába

Ebbe az ellentámadásba az ukránok beleadtak apait-anyait

„A Nyugat többször jelezte, hogy segít az újjáépítésben, a kérdés, hogy mik lesznek a viszonyok, hol fognak húzódni a határok. Az igazi kérdés, hogy az oroszok mit akarnak hagyni. Ukrajna önerőből nem fogja tudni újjáépíteni az országot”

– foglalta össze a háború utáni viszonyokat Somkuti Bálint a Magyar Hírlap stúdiójában.

Ukrajna a függetlenségért harcol, amihez kritikus fontosságú, hogy legyenek katonák – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Somkuti Bálint. A biztonságpolitikai szakértő hozzátette, eddig néhány száz ezer katonát vesztett Ukrajna. Megjegyezte, az Európai Unió nincs egységes állásponton Ukrajna támogatásában.

Prigozsin állítólagos életben maradásáról elmondta, olyan mennyiségű hazugság érkezik a nyugati médiából, hogy nem lepődik meg, ha sokakban kétségek merültek fel, de biztos benne, hogy Prigozsin meghalt. „Ő volt a támadás célpontja, és nem vagyok benne biztos, hogy orosz volt az illető, aki végrehajtotta a merényletet” – tette hozzá.

Kifejtette, Ukrajna élő erőből is eljutott a határokig, de az igazi problémát az jelenti számukra, hogy Nyugatról egyre kevesebb katonai támogatás érkezik. Európa kimerült, az USA-tól pedig egyre kevesebb felajánlás érkezik.

A most zajló ellentámadásról elmondta, az ukránok ebbe beleadtak apait-anyait, de ez ennyire volt elég. A tél beálltával inkább az oroszok lendülhetnek támadásba.

Tavaly már látszott, hogy a Bahmutért folytatott harcnak fontos következményei lesznek

– emlékeztetett a szakértő.

Kifejtette, olyan hírekről beszélnek a nyugati sajtóban, mint a korrupció, bizonyos területeken a katonák 70 százalékos halála vagy a befuccsolt támadás, ami azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb álláspontot kell változtatnia Ukrajnának.

„A Nyugat többször jelezte, hogy segít az újjáépítésben, a kérdés, hogy mik lesznek a viszonyok, hol fognak húzódni a határok. Az igazi kérdés, hogy az oroszok mit akarnak hagyni. Ukrajna önerőből nem fogja tudni újjáépíteni az országot”

– foglalta össze a háború utáni viszonyokat Somkuti Bálint.

Magyar Hírlap

Kiemelt kép: (Fotó: Ukrajna Védelmi Minisztériuma)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

One thought on “Európa kimerült, Amerikától pedig egyre kevesebb támogatás érkezik Ukrajnába

  1. Ukrajna mekora területet tud újjáépíteni saját erőból ??
    Európának hány négyzetkilométerre futja a megmaradt pénzéből ??
    USA-nak mekkora területre van szüksége az amerikai partok védelme érdekében ??
    A maradék természetesen az oroszoké lesz….ha kell nekik egyáltalán.

Itt várjuk hozzászólását!