Emlékezetkiesés

Mintha új kórkép bontakozna ki a kétharmad árnyékában, amolyan előre levajazott összhatalmi amnézia. A hírek szerint két fő kérdéskör határozta meg gergényi péter mai bizottsági meghallgatását. A Magyar Televízió épületének ostroma és az azzal kapcsolatos különös jelenségek, események. Mondhatnánk rágós gumicsont! De nem, mert a kérdések zápora lepattogzott róla, mint a borsó a falról.

A másik megbocsáthatatlan történelmi mocsoktett 2006 október 23-án történt.

Bevezetésként vizsgáljuk meg, mit nem kérdeznek azóta sem!
Teszik ezt a köztájékoztató felületek minden szintjén, teljes szélességben, szinte szervezetten. Kimondatlanul feléledt egyfajta kádári gyökérzetű konszolidációra kényszerülő összekacsintósdi. Én erről nem beszélek, te meg arról hallgatsz, az igazat pedig együtt agyonhallgatjuk. Végül kialakul egy egypárti összehallgatás, ami kitermeli a hatalmi struktúrában az új aczéli kort. Taps! Mintha csak összefélték volna magukat a negyedik hatalmi ágban pöffeszkedők a lapok hasábjain, a hangszórók mögött meg a kamerák előtt.
Bizony-bizony, kedves firkászok, ezt az utóbbi nyolc, de leginkább négy esztendő híreit erősen elgyártották! Nevezzük nevén a tettet! „Hazudtak reggel, délben és este, hazudtak minden hullámhosszon.”. Ezen az sem változtathat, ha schuhosított mű-madárrikoltozástól volt hangos az éter.

A tévé ostroma ugyebár azzal kezdődött, hogy két ismert és becsületes magyar embert megválasztottak maguk közül a Parlament előtti Kossuth téren összegyűlt emberek. Ők voltak azok a küldöttek, akik azt szerették volna elérni, olvassák be élő adásban a magyarok követeléseit. Nem is akármiről szólt ez! A legfőbb követelés az volt, hogy gyurcsány ferenc és kormánya távozzon a hatalomból, mert az előző napon köztudottá tétetett balatonöszödi beszédében olyanokat mondott, amit ép tudatú, egészséges magyar ember nem képes és nem akar elviselni. Az is megérne egyszer egy misét, miként, ki, hol hogyan, és miért szivárogtatta ki ezt a förmedvényt!
A két küldött átment a Szabadság térre. Nem engedték be őket. A Magyar Televízió akkori hírigazgatója, nevezett rudi zoltán állítólag úgy döntött (lásd fentebb összekacsintás), hogy nagyjából 60…80 ezer magyar ember, s még akik akkorra már országszerte szintén tiltakoztak a mosdatlan, szennyes kommunista szöveg ellen, nem hírértékű. Vagyis ez a rudi zoltán állítólag egyedül úgy döntött, nem olvassák be a tömeg követelését.
Ekkor a küldöttek visszamentek a Kossuth térre. Az egyik küldött elmondta, milyen fogadtatásban volt részük. Ott voltam, hallottam, emlékszem. Rövid idő alatt sok ezer ember indult meg mögötte, menetoszlopba fejlődve, egyszerre lépve, indulókat énekelve. Az eső változatlanul zuhogott.
A tömeg csupán felsorakozott a téren és hangosan követelte a petíció beolvasását. Skandálták az addigra közszájon forgó, majd klasszikussá vált rigmust, hogy „gyurcsány takarodj!”.
Mint megtudtuk azóta, aljas kis szemetek voltak a tömegben, amolyan – azóta kapucnisként elhíresült – patkányfigurák, akik a kapucnival takart füldugójukon át, ki tudja honnan kapott utasítások alapján módszeresen izgatták a tömeget az ostromra.
Császár Attila, a HírTV tudósítója eltett azokból a lőszerhüvelyekből egyet a zakója zsebébe, amik a tévé székház homlokzati főbejáratán át történő kilövésekből származtak. Az első rohamot végrehajtók egyikétől kapta élő egyenes adásban. Ez a jelenet látható a nevezett csatorna által a Célpont műsorából és a folyamatos helyszíni tudósítás felvételéből kiválogatott vonatkozó dvd-n kiadott összeállításban. Ezt később egy parlamenti tudósításra érkezvén a kormányőrség emberei a detektoros kapunál meg is találták nála.
Állítólag rendőr lőtt ki a bejáraton. Bizonyos, hogy az éles lőszerrel leadott, százak által tanúsított éles lőszerrel leadott lövések megtörténtek, és a tévé székház ajtajából dördültek el. Egy fiatalembernek az egyik fülét kicakkozta az egyik lövedék. A lövések után az első roham a lépcső ellen azért volt, nehogy a rendőrök összeszedjék aljas provokációjuk bizonyítékát, később letagadva ezzel már-már gyilkos szándékukat.

Kérdések:
A követelések beolvasásának megtagadása valóban a rudi zoltán nevű beszélő szénvegyület (copyright Bayer Zs.) ötlete volt? Volt-e a hírigazgatónak bármilyen politikai, akárcsak ráutaló üzenetváltása a kormánykörökből „leszóló” akárkivel?

Ma már mindenki tudja, ez a hasadt tudatú táncos azon az estén és éjjelen a Teve utcában vélte az élvezetet meglelni. Egy pszichopata, ami egyesek szerint vezényelt is (és ez azóta ami!), bicsaklott tudatával tán még élvezte is a helyzetet.
A kör itt bezárul. Kiváló bosszúalapot gondolt ki és hajtatott végre a pitbulljaival. Igazi, vérbeli kommunista provokáció. Egyedül ezt nem tervelhette ki! Ehhez idegen tanácsadókra is szükség volt. Ha mégis egyedül tette, menthetetlen bűne annál súlyosabb. Ártatlanokat sodort védhetetlen helyzetbe, majd utána három egész napon át zajlott a fővárosban a hajtóvadászat mindenki ellen, aki csak mozgott. Főleg sötétedés után. Lóhátról verve az ártatlan magyarokat, kutyákat is bevetve a Köztársaság téren. Vigyázat gergényi, film van róla! Láttam, ahogy mindenki láthatta.
Gondoljunk csak a Blaha Lujza tér környékét akkor éjszakánként rettegésben tartó, később október 23-án még aljasabb kegyetlensége miatt közutálatot kivívott lovasrendőrökre. Akár a „Majmok bolygója” című klasszikus fantasztikus film elevenedett volna meg a pesti utcán! A tekintélyük ma is a porban hever!
Csak a lovakat sajnáltam.

Beköszöntött 2006. október 23. Véres, aljas bosszú a sok sérült rendőr miatt, és a szent emlékezetű forradalom, jelesül az ötvenedik évforduló meggyalázása. Már három nappal előtte készültségben tartották az állományt, nem mehettek haza, nem telefonálhattak, mondván bármelyik pillanatban robbanásveszélyessé válhat a helyzet.

Szóljunk egy keveset arról is, többen idegen szavakat, mondhatni szlovák, héber hanglejtés véltek kihallani az azonosító nélküli egyenruhások magából kivetkőzött ordítozásából. Ott voltam a Dohány utca sarkán, magam láttam és hallottam, amikor a zsinagóga sarkán vihogva átöltöztek az idegenek, majd besoroltak a magyarverők közé. Állítom és akár eskü alatt is hajlandó vagyok elmondani, hogy idegen országok egységei éppenúgy részesei voltak a megfélemlítő aljas akciónak, mint a magyarnak hazudott rebiszesek, ami egységet azóta a nyomok eltüntetése okán azóta átszerveztek és mint szervezeti formát részben feloszlattak.

A rendőrök persze tagadnak. Mind. Körbehazudják, letagadják az összes bizonyítékot. Ez a gergényi ma változatlanul azt állította, hogy nem tudott róla, nem is látta, hogy a rebiszes egységek viperát, vagyis teleszkópos acélbotot használtak volna.
Kivétel nélkül azonosító jel nélkül engedelmeskedtek a benderlogok. Az egész eseménysor kimeríti a nagy tömeg sérelmére, aljas indokból, szervezett keretek között elkövetett háborús bűncselekmény fogalmát.
Aki számára hozzáférhető, javaslom, olvassa el Dr. Völgyesi Miklós tizennyolc oldalas beadványát ezzel kapcsolatban, amit 2008. március 13-án a budapesti Király utcában, az Articsóka étteremben olvasott fel, miután a szemközti épületben letette feljelentését a lesajnálóan mosolygó főügyész asztalára.
Minden képzeletet meghaladó gonosz és elmebeteg az, aki ilyen cselekmélnyeket megenged, mi több arra parancsot ad.

Ki kell mondani, még ha közvetlenül nem is, de félreérthetetlen ráutaló felbujtással a főbűnös ebben az akkori miniszterelnöknek hazudott pszichopata beszélő szénvegyület volt.

A büntetőjogi felelőssége akkor is fennáll, ha nem adott parancsot ezekre a kegyetlenkedésekre csak éppen tudott róla.
Például, hogy mást ne említsünk, a Magyar Rádió udvarán számtalan ember térdeltetése kiemelkedő ebből a szempontból. Szintén nem lehet, és nem szabad megbocsátani.

Nincs megbocsátás! Akit elér az Igazság, azokra börtön vár. Mindre. Parancsnokra, legénységre, politikusra egyformán. Egy sincs köztük, akinek fájt volna a szíve, amikor koponyákat szakított be az ólmos végű viperával, amit a vetített filmbejátszások ellenére a gergényi nevezetű szemtől szemben letagadott, nagy nyilvánosság előtt.

Ez a gergényi is csak parancsra cselekedett? Alig hihető. Az viszont alapos indokkal vélhető, hogy pontosan tudatában volt, és teljes egészében átlátta, hiszen megengedte, minden percben annak a folyamatnak, amiből a véres megtorlás kialakult.

Az sem felel meg a valóságnak a fidesz és a fideszközeli sajtó részéről, hogy rátolták a békés tüntetőkre a rendbontókat. Miféle rendbontókat?

Kisebbik fiammal ott voltunk a Madách téren az árkádok alatt egy címeres magyar zászlóval, ahol öt perccel később a kékek letiporták az azóta maghalt magyar öttusázó olimpikont, Móczár Istvánt. Ott a talpig könnygázfelhőben vált felnőtté egyetlen óra alatt a fiam. Soha nem gondoltam, hogy ez ilyen körülmények között történik meg. Lelkileg máig nem heverte ki az ellenünk elkövetett háborús gaztettet.

Kérdés:
Rendbontó-e az, aki minden tisztességes jogrend szerint elismert hazugság nyomán jogosan követeli választottnak hazudott rabtartói takarodását? Ez a gyurcsányi, vagy gyurcsány egy ilyen idegen érdekek mentén támogatott, választási csalással hatalomba erőltetett báb volt. A felelőssége akkor is változatlanul fennáll a mindenkori törvények értelmében.
Ne felejtsük el, ma az a figura a belügyér, aki 2002-ben elvileg a választásokra felügyelt, aki minden megbízható forrásból tudhatóan puszipajtása a viperát tagadó főkopasznak.

Mert, és már sokszor leírtam:
2006. október 24-étől kezdve 2006. október 23-dika az a nap, amit soha, sehol, senki magyar el nem felejthet, meg nem bocsáthat ezeknek a vérengző vadaknak!

Nyomukban leszünk mindaddig, ameddig háborús bűncselekményük miatt örökre rács mögé nem kerülnek. Soha többé ne láthassák a szabad eget.
Bízom ma is abban, ezek nem kerülhetik el a megfelelő büntetésüket! Bár, amire gondolok, arra a mai magyar törvények nem adnak lehetőséget. Igen, szemet szemért!

A kilőtt szemű magyarok nyomorúsága ma is égbekiáltó gaztettre emlékeztet. A megtalált puskás fickó pedig ma is büszke tettére. Kerámia maggal bélelt, meg „egyszerű”, ám rendszerbe soha nem állított gumilövedékkel és igazolhatatlan összetételű, valamint ismeretlen származású könnygázgránáttal fejmagasságban leadott, célzott lövések vannak a számlájukon. Örök számla. Az égieken múlt csak, hogy nem váltak gyilkosokká, mint elődeik 1956-ban.
De tettük rosszabb, bűnösebb. Megfogalmazottan a tömeges megfélemlítés volt az aljas céljuk.
Kik ezek? Mik ezek? Egyáltalán emberek ezek, vagy csupán bankárok kesztyűbábjai?

Rács mögé jutnak a gazok, kivéve, ha a jaffa-i befolyás másképpen nem dönt erről. Annak pedig a mostani 52 százalékosan örömködő-keménykedő kétharmad be fog hajolni, mint ahogy a miniszterelnöknek nevezett figura testőrségét is egy bizonyos közel-keleti népség terror-kommandója képezte ki erre a célra. S látja majd el tanácsokkal a mindent ellepő lakóparkjaik nagyobb dicsőségére, és a mi ritkaságnak vélhető viszonylag bő, tiszta ivóvizünk, meg zsíros termőföldjeink terhére. És ami testőrség 10 milliárd kemény magyar adóforintját emészti a semmire, a semmibe. 10 milliárd!
Ez a 89-ben szakállas gyerek mára kissé középkorúan félőssé vált a vasalt ingében, aminek ujját csak szóban rántotta fel, hogy „betelt a pohár!”? Hányadik pohár volt az? Csak nem a lelkiismerete szólalt meg 2006. október 23-dika miatt?
Mert mint mindenki pontosan emlékszik, amikor már hallatszott a lövöldözés, meg a rendőrkopterek undorkeltő rajzása, ez a fickó a felolvasás után bepattant a személyesen neki kiutaltan juttatott, államilag páncélozott négykerekű erődbe, majd hanyatt-homlok elhajtatott a helyszínről. Elmenekült. Köd előtte, köd utána. De micsoda köd? Miközben teljesen tisztán tudatában volt az ünneplő tömeg majdnem mészárlásig fajuló eltiprásának. Ez az alak ma az ország miniszterelnökének kiáltatott valaki. Ehhez nincs mit hozzá tenni! A véletlenül sem tagadható tény önmagáért beszél. Övé a hatalom és az ország. Vae victis. Persze ha kommunistáról van szó, akkor ugyebár….

És a legbeszédesebb tény az, hogy a most általuk fennen vizsgáltatott sukorói, meg Hajógyári szigetre tervezett kaszinó-ügy kipattanásának idején vették őrizetbe az utóbbi évtized egyik legkiemelkedőbb magyar hazafiát, Budaházy Györgyöt. Igen, az ő nevét lehet és illik is nagybetűvel kezdeni. Ő igazán megérdemli! Az előzőekben említettek nevét meg csupa kisbetűvel illik írni. Lelketlen tárgyak, bábok idegen kezekben.

Így a feltoluló emlékek mentén mindig előjön az ünnepi gyomorgörcs, ami azóta is, mint egy démon jár közöttünk.
Csak annyit hagytam a végére, hogy hiába minden előre kigondolva jól szerkesztett, hangos mondat, ha a parlamenti domesztikáció mindent és mindenkit beolvaszt, amiben sokan nagyon is bíztak.
2009. október 23-dikán a budapesti Erzsébet téren szép szónoklatokat lehetett hallani. Majd a békés elvonulásra kérés követte az emelkedett hangulatot. Hazatérve itthon ültünk fiammal a szobában. A gyerek ráborult a vállamra és hangosan sírva mondta, hogy „Ma sem történt semmi!”. Tömör korrajz egy húsz esztendős, politikailag lelki sérült generációtól, egyenesen a szemünkbe. Ennyit az ünnepi szónoklattanról, amikor mindenki számára nyilvánvaló létszám és erőfölényben voltak az ünneplők a helyszínen, és mégsem tették meg a vezetők az egyetlen erkölcsileg lehetséges lépést. Elkiáltani a nyolc éve várt és ígért szót: „Utánam!”. Pedig nagyon tetszettünk volna végre forradalmat csinálni! Ott volt az ideje! Halljátok feleim?! Ott volt az ideje!!! Most már a könnygázos pesti köd emészti a hevületet, ami aligha tér vissza a napsütésben lobogtatott zászlók tövébe.
Nekik sem tetszett?

Ma már tisztán látszik, amit akkor csak a kommunista módon belterjes bennfentesek mertek sejteni, ez az egész vérengzés arra kellett, hogy lazán betereljék az országot egy bizonyos globál-szervilis dominique strauss-kahn küldőinek karmaiba. Egy megfélemlített, megalázott, és meggyalázott, végleges eltiprásra, kiirtásra szánt nemzet aligha fog újabb zavargásba kezdeni. „Gyűlölhetnek minket, ameddig félnek tőlünk!” – vallotta birodalmi alapvetését az ókori Róma. Még az ellen is csak hangos szót emel és nem kaszát, ha a bivalybőr táskában a Magyar Szent Koronával együtt a teljes nemzeti vagyon elzálogosításáról is szóló paktum, mondhatnánk inkább, egyoldalú diktátum lapul.

Nos, azóta meggyőződésem, nálunk, akik a hatalom közelébe keverednek, azoknak fertőző emlékezetkiesése van. Kevés arra hivatkozni, hogy mennyit enged meg a demokrácia! Ugyanazt tette a narancsnépség nyolc alig viselhető éven át. Kevés a szavakkal zsonglőrködni kemény szófordulatokat mikrofonba gyömöszölni!
Ez a memóriakórság a vesztébe is sodorhatja nemzetünket!

Vigyázat! Aki csoda folytán ráeszmél, hogy becsapták, nagyon haragossá válhat!
Csoda? Tényleg az kell nekünk! Nem is egy csoda, hanem inkább mindjárt ötvenhat csoda.

Az önkormányzatinak kommunikált választásig még ötven nap van hátra. Ti választotok, ön kormányoz. Ezt pedig narancssárgával kellene írni most, mint megjelölt céljukat.

Kérdés:
Esetleges államcsőd lázas forgatagában kitörő argentin mintájú zavargások idején gergényi vezényel majd otthoni foteljából a tévé elől a haverjának, hogy hol, hogyan, mivel és kiket kell rúgni, ütni, lőni?

Ferencváros, 2010. szeptember 3.

Lengyel Károly

Nemzeti InternetFigyelő