Elhunyt Csapó Gábor, a magyar vízilabdasport legendás alakja
Hetvenkét esztendős korában elhunyt Csapó Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó – közölték a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapján vasárnap.
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának közlése szerint a sportág legendás alakja vasárnap hajnalban halt meg.
Csapó Gábor 1970-ben került a válogatottba, 1973-ban a belgrádi világbajnokságon győztes csapat egyik legjobbja volt.
Pályafutásának csúcsát az aranyéremmel zárult 1976-os montreali olimpia jelentette, de tagja volt az 1980-as moszkvai olimpián harmadik helyezett együttesnek is.
Szerepelt a Bécsben (1974) és Jönköpingben (1977) Eb-nyertes válogatottban is.
Éremgyűjteményét három világbajnoki (1975, 1978, 1982) és egy Eb-ezüstérem (1983) egészíti ki. A magyar válogatottban 1970-től 1983-ig 272 alkalommal játszott.
A waterpolo.hu oldal megemlékezésében kiemeli: a magyar vízilabda egyik legendája távozott az élők sorából, aki játékosként és edzőként is meghatározó alakja volt a sportágnak. A hetvenes évek aranykorában a válogatott abszolút kulcsemberének számított, és rendíthetetlen oszlopa volt a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, Kupagyőztesek Európa Kupáját és bajnokságok sorozatát nyerő Vasasnak.
A sportág történetének egyik emlékezetes eseménye volt, ahogy annak idején a másodosztályú Szegedből meghívta őt a válogatottba a szövetségi kapitány, Gyarmati Dezső, a Dudi becenévre hallgató szőke óriás pedig teljesen ismeretlenül, az első világbajnokság sorsdöntő, szovjetek elleni mérkőzésén három gólt lőtt 1973-ban, Belgrádban – eleveníti fel a honlap.
Ezután több mint egy évtizedig kirobbanthatatlannak számított: saját maga úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy számtalan zseni gyűlt össze a Gyarmati-féle aranycsapatban, amely a játéktudás mellett elsősorban azzal emelkedett a többiek fölé, amit a Csapó-Faragó-Szivós trió irdatlan magasságbeli és fizikai fölénye garantált.
A válogatott mellett kiemelkedően sikeres volt a Csapó-Faragó kettős által fémjelzett és Csapó szerint minden idők legempatikusabb edzője, Rusorán Péter által vezetett Vasas is, amely 1975 és 1984 között tízből mindössze egyszer, 1978-ban nem vitte el az aranyérmet, 1979-ben és 1984-ben pedig megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is.
A többszörös gólkirály 1985-ben egy KEK-győzelemmel búcsúzott el a piros-kékektől, mielőtt Olaszországba igazolt.
Pályafutása után sokáig jogászként dolgozott, de az utolsó két évtizedben már sokkal kevesebbet lehetett őt látni az uszodákban – a Hélia szállóban viszont bármikor meg lehetett találni, ahol a szaunában vagy a kártyaasztalnál bárkivel szívesen beszélgetett bármiről, így vízilabdáról és futballról is; igazi egyéniség volt, karakteres véleménnyel és elronthatatlan jókedéllyel – emlékezett rá a waterpolo.hu.
„Egy újabb legendát veszítettünk el, aki nem csupán azokban a csapatokban számított kiemelkedő játékosnak, amelyekben játszott, de aki egyéniségével, tudásával, karizmájával meghatározó módon formálta is a sportágat. Ő egyike azoknak, akik miatt a magyar vízilabda azt a súlyt képviselheti a magyar sportban, sőt, a világ sportjában, amit képvisel, hogy folyamatosan a legjobbak közé tartozik, hogy megkerülhetetlen tényező” – idézte az oldal Madaras Norbertet, az MVLSZ elnökét.
Csapó Gábort a Magyar Vízilabda Szövetség saját halottjának tekinti.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…