Elhunyt Csapó Gábor, a magyar vízilabdasport legendás alakja

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának közlése szerint a sportág legendás alakja vasárnap hajnalban halt meg.

Csapó Gábor 1970-ben került a válogatottba, 1973-ban a belgrádi világbajnokságon győztes csapat egyik legjobbja volt.

Pályafutásának csúcsát az aranyéremmel zárult 1976-os montreali olimpia jelentette, de tagja volt az 1980-as moszkvai olimpián harmadik helyezett együttesnek is.

Szerepelt a Bécsben (1974) és Jönköpingben (1977) Eb-nyertes válogatottban is.

Éremgyűjteményét három világbajnoki (1975, 1978, 1982) és egy Eb-ezüstérem (1983) egészíti ki. A magyar válogatottban 1970-től 1983-ig 272 alkalommal játszott.

A waterpolo.hu oldal megemlékezésében kiemeli: a magyar vízilabda egyik legendája távozott az élők sorából, aki játékosként és edzőként is meghatározó alakja volt a sportágnak. A hetvenes évek aranykorában a válogatott abszolút kulcsemberének számított, és rendíthetetlen oszlopa volt a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, Kupagyőztesek Európa Kupáját és bajnokságok sorozatát nyerő Vasasnak.

A sportág történetének egyik emlékezetes eseménye volt, ahogy annak idején a másodosztályú Szegedből meghívta őt a válogatottba a szövetségi kapitány, Gyarmati Dezső, a Dudi becenévre hallgató szőke óriás pedig teljesen ismeretlenül, az első világbajnokság sorsdöntő, szovjetek elleni mérkőzésén három gólt lőtt 1973-ban, Belgrádban – eleveníti fel a honlap.

Ezután több mint egy évtizedig kirobbanthatatlannak számított: saját maga úgy jellemezte ezt az időszakot, hogy számtalan zseni gyűlt össze a Gyarmati-féle aranycsapatban, amely a játéktudás mellett elsősorban azzal emelkedett a többiek fölé, amit a Csapó-Faragó-Szivós trió irdatlan magasságbeli és fizikai fölénye garantált.

A válogatott mellett kiemelkedően sikeres volt a Csapó-Faragó kettős által fémjelzett és Csapó szerint minden idők legempatikusabb edzője, Rusorán Péter által vezetett Vasas is, amely 1975 és 1984 között tízből mindössze egyszer, 1978-ban nem vitte el az aranyérmet, 1979-ben és 1984-ben pedig megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is.

A többszörös gólkirály 1985-ben egy KEK-győzelemmel búcsúzott el a piros-kékektől, mielőtt Olaszországba igazolt.

Pályafutása után sokáig jogászként dolgozott, de az utolsó két évtizedben már sokkal kevesebbet lehetett őt látni az uszodákban – a Hélia szállóban viszont bármikor meg lehetett találni, ahol a szaunában vagy a kártyaasztalnál bárkivel szívesen beszélgetett bármiről, így vízilabdáról és futballról is; igazi egyéniség volt, karakteres véleménnyel és elronthatatlan jókedéllyel – emlékezett rá a waterpolo.hu.

„Egy újabb legendát veszítettünk el, aki nem csupán azokban a csapatokban számított kiemelkedő játékosnak, amelyekben játszott, de aki egyéniségével, tudásával, karizmájával meghatározó módon formálta is a sportágat. Ő egyike azoknak, akik miatt a magyar vízilabda azt a súlyt képviselheti a magyar sportban, sőt, a világ sportjában, amit képvisel, hogy folyamatosan a legjobbak közé tartozik, hogy megkerülhetetlen tényező” – idézte az oldal Madaras Norbertet, az MVLSZ elnökét.

Csapó Gábort a Magyar Vízilabda Szövetség saját halottjának tekinti.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!