KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elhunyt Benkő László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega tagja

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A muzsikus halálhírét az Omega saját Facebook oldalán közölte, Benkő László 77 éves volt.

Benkő László (1943-2020)
Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad.
A temetéséről később intézkednek, de a járványhelyzetre való tekintettel a temetésen mindössze 20 fő lehet jelen. Ezért családja kívánságát tolmácsolva azt kérjük, hogy a háza előtti, tiszteletére ültetett emlékfánál helyezzük el virágainkat, mécseseinket.
Omega Facebook

Benkő László tanulmányait a fővárosban kezdte el. Középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető.

Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. 1968-tól Presser Gábor személyében másik billentyűse lett az együttesnek, ekkor Benkő többféle hangszeren játszott: furulyán (Kiabálj, énekelj, Ha én szél lehetnék), trombitán (Trombitás Frédi, Régi csibészek), citerán (Kállai kettős), időnként zongorázott is az orgonán játszó Presser mellett. A kezdeti években, amikor nyugati slágereket dolgoztak fel, még sokszor énekelt, később az Omega saját szerzeményű dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat.

Presser távozása óta viszont kizárólag billentyűs hangszereken játszik, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon. Az Omega 6 – Nem tudom a neved nagylemez és az 1976-tól 1979-ig tartó space-rock korszak hangzásának meghatározó elemét jelentették a kidolgozott szintetizátorszólók. Első szerzeménye a XX. századi városlakó volt. A későbbi időkből nehéz biztosan megállapítani, mik tekinthetők az ő alkotásainak, mert az 1976–1987 közötti dalokat kollektíven jegyezték, azonban legvalószínű, hogy Benkő kevés dalt írt az Omegában, de azok általában a legjobbak közül valók.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

Az Omega jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon). Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is, leginkább Ihos Józseffel együtt.

2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője. 2013-tól rendszeresen fellép a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák.

2017-ben májrákkal diagnosztizálták, kitartó küzdelem után felépült, de a koncertezést ez idő alatt se hagyta abba. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 2020. november 18-án hunyt el.

Wikipédia

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Elhunyt Benkő László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, az Omega tagja

Hozzászólás a(z) szekelyse50 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük