KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elegem van a demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulókból!

A nemzeti történelmi emlékezet holnapi jeles évfordulójára történő lelki készülődés közepette hozzám is eljutnak a hírek természetesen, hogy nem csak mi, a magunkfajták, hazában-nemzetben gondolkodók készülődünk Horthy Miklós Kormányzónk nemzetgyűlési beiktatása 100. kerek évfordulója megemlékezésére, hanem a másik oldal is és másképpen.

A másik oldal, ha úgy tetszik az a másik maradék Magyarország rész, akiknek megállt a történelem, valahol a múlt század negyvenes éveinek végén, a kékcédulás választások után, amikor a munkásosztály ökle lecsapott és tudati rendet teremtett az osztálygyűlölet nevében, vélt ellenségeit megsemmisítve, elhallgattatva mindenkit évtizedekig

A gyűlölet kiteljesedett és emberiségellenes tevékenysége minden mérhető ponton jócskán meghaladta a nácizmus rémtetteit, időlegesen megállítva és visszaforgatva a történelem folyását.

A cél elérése akkor sikerült és mindmáig méregként hat, csak hogy most más a neve a tudatos megtévesztésnek. Akkor a szocialista jövő volt, most liberális demokrácia a fedőszerv. Akkor az ÁVH (a fiataloknak Állam Védelmi Hatóság) és utódszervezetei, most a politikai korrektség ember  és közösség ellenes liberális terrorja fenyeget minden önállóan, Nemzetben és Hazában gondolkodót és a történelem valóságával megismerkedni igyekvőt.

Nem célom és nem is vállalnám fel, hogy történelmi kutatások és hivatkozások igényével mutassam be, miért nem kétséges csatlakozásom azokhoz, akik Kormányzónkra vitéz Nagybányai Horthy Miklósra ma úgy emlékeznek, hogy minden ismert és korhoz kötődő hibái ellenére joggal emelhetjük nemzetünk nagyjai közé nemzetünk történelmi panteonjába, példaként az utódok elé állítva nemzetmegtartó és nemzetegyesítő tevékenységét. Különösen a trianoni, ránk kényszerített diktátum 100. évében!

Különleges közösségi élményem volt Kormányzónk hamvainak 1993-ban történt hazatérése és újratemetése családi birtokán, Kenderesen és a közel százezer megemlékező között sok olyan társammal találkoztam meglepetésemre a főhajtók között, akik vállalták származásukat és egyértelműen kifejezték magyarságunkhoz való tartozásukat hozzám hasonlóan.

Hiteles antibolsevizmusomat lengyel testvéreink segítő, több évtizedes támogatásával még a hatvanas évektől, hiteles Trianon elutasításomat székely véreink értő segítségével a hetvenes évek közepétől alapoztam meg.

A lengyelországi és székelyföldi élmények és a kenderesi közösségi élmény kényszere miatt kezdtem el forgatni az ideiglenesen sikeresen meghamisított történelemkönyvünket, hogy eljussak oda, hogy jelenlétem nélkül ne lehessen Kormányzónkra emlékezzünk itthon és otthon egyaránt.

Nincs és soha nem is volt megszólalási kényszerem, de ha a szoboravató megemlékezőktől vagy az írott és elektronikus médiától erre megtisztelő felkérést kaptam, soha nem féltem egyértelmű véleményt nyilvánítani felelősséggel.

Látva az értelmezhetetlen, úgynevezett antifasiszta készülődést és a hamisított történelem csapdája tudati állapotában vergődő fenyegetőket a Kormányzónkra hitelesen emlékezőkkel szemben kijelentem, hogy elegem van belőlük, és még egyértelműbben odaállok magyar honfitársaim és véreim mellé büszke magyar emberként, soha nem tagadva meg származásom és soha nem feledve a gyászom sem családtagjaim, sem az ártatlanul elpusztított mártír honfitársaim emlékét a náci és a bolsevik megsemmisítő haláltáborokban, a faji és az osztály gyűlölet következményeként!

2020. március 1-én minden megemlékezővel együtt jelentem ki, hogy valós történelmünk pontos ismeretében büszkén állok oda honfitársaim mellé Kormányzónkra úgy emlékezve, mint aki államférfiként a legtöbbet tette a trianoni diktátum nemzetünket megsemmisíteni szándékozó drámája után nemzetünk megmentéséért és nemzet újraegyesítéséért.

Elegem van az úgynevezett demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulókból a nemzeti érdekeinket júdáspénzért kiárusítókból a külhoni és beltenyésztett ellenségeinkből.

Hiszek Hazám és Nemzetem feltámadásában!

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Elegem van a demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulókból!

  1. Kicsoda Reiner Péter, a Magyar Gárda alapító tagja?
    1944-ben születtem Budán, a Maros utcai zsidókórházban. Édesapám haláltáborban pusztult el, édesanyámmal a pesti gettóban éltük túl a vészkorszakot. A fertődi Esterházy-kastélyban tanultam, szőlész-borász és kertész szakmérnök vagyok, már nyugdíjas. Holocaust-túlélőként saját magam, és elhunyt édesapám jogán szerény kárpótlást és életjáradékot is kapok
    Magyarnak, zsidónak vagy mindkettőnek vallja magát?
    Vállalom a zsidó származásomat, és az egész felnőtt életem arról tanúskodik, hogy büszke vagyok a magyarságomra. Tehát az egyik vállalás, a másik megalapozott büszkeség.

    https://index.hu/belfold/reiner6945/
    Elegem van az úgynevezett demokratikus liberalizmus álarcába öltözött árulókból a nemzeti érdekeinket júdáspénzért kiárusítókból a külhoni és beltenyésztett ellenségeinkből.
    Hiszek Hazám és Nemzetem feltámadásában!
    Reiner Péter
    https://internetfigyelo.wordpress.com/2020/02/29/elegem-van-a-demokratikus-liberalizmus-alarcaba-oltozott-arulokbol/#respond
    Kedves Péter!
    76 éves vagy 2020. 03. 01.-én Nekem személyszerint nincs kifogásom írásaid ellen – de meg kell jegyeznem, hogy ne hidd de tudd – minden az aminek akinek születik, a fehér – a fekete, a sárga , a vörös – ember – azon belül nemzetségek vannak!
    Mi magyarok a hunok szkíták egyik törzse nemzete – nem azt mondjuk, amit te idézlek:
    „…Hiszek Hazám és Nemzetem feltámadásában!…”
    ha nem : Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
    Hiszek egy isteni örök igazságban,
    Hiszek Magyarország feltámadásában.
    Ez az én vallásom, ez az én életem,
    Ezért a keresztet vállaimra veszem,
    Ezért magamat is reá feszíttetem.
    Én id. Kiss László ezt így vallom neked:
    Tudom Isten van, tudom a hazám!
    Tudóm egy Isteni örök valóságban!
    Tudom Magyarország feltámadását!

    Ez az én hitem ez az én küzdelmem!
    Ezért ezt a háborút magaménak tudom!
    Ezért magamat nem mártírnak tudom!
    stb.-re átírva – nincs érzelgés ma már – mert a szocializmus a kommunizmus – elzsidósított bennünk – de nem váltunk zsidókká a többek!
    – és ne haragudj Péter és bocsáss meg nekem, de én nem tudok népedről a zsidókról ilyen szépeket írni mint amit te írtál, annál az egyszerű oknál fogva, hogy például ma is a rabtartóm gyarmatosítom és hazám Magyarország ura, és én nem szeretem őket, mert életemet folyamatosan megkeserítette és keseríti ma is……. kelt: Bázakerettye, 2020. március 1-én id. Kiss László
    utóirat: Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úrról egy rosszat tudok mondani – nem szabadott volna a Donba küldeni katonáinkat….. mert a háború tisztességtelen pénzurai háborúja volt és megint a származásod népét kell megemlítenem okként! .

    1. Tisztelt Kiss Úr !
      Teljesen Korrekt Írás ! Engedelmével csatlakozom Önhöz,de mindenek elött Emelem a kalapom !
      Üdv. Tóth Ferenc

Itt várjuk hozzászólását!