KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy orvos levele Orbán Viktornak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tisztelt Miniszterelnök Úr, kedves Viktor!*

Gyakorlatilag egykorú vagyok Önnel, 1989-ben szereztem orvosi diplomát. Az utolsó egyetemi években már mi is lázasan „ittuk” a politikát, és próbáltunk eligazodni a nehezen értelmezhető magyar politikai erőtérben.

Pályaválasztásunkból adódóan történelmi ismeretek kevéssé segítettek bennünket a tájékozódásban. Akkor még a nemzetközi viszonyok oly tisztának, egyértelműnek tűntek, (lásd még Francis Fukuyama 1989-es művét a történelem végéről) hogy azon nem is törtük a fejünket. (O sancta simplicitas!)

Nos, akkor átszellemülten figyeltük az eseményeket, libabőrösen hallgattuk többek között az Ön beszédét Nagy Imre újratemetésen, és éreztük, hogy rendkívüli dolgok történnek. Optimisták voltunk, mint mindenki. Az egészségüggyel kapcsolatban talán még inkább, hiszen azzal a tudattal mentünk az „orvosira”, hogy sokat kell tanulnunk, nagy felelősséggel sokat kell majd dolgoznunk, de mégis az egészség a legnagyobb kincs, hiszen még a Kádár rendszerben is jó egzisztenciát biztosított a benne dolgozóknak.

Hát még most, hogy egy érték-alapú nyugati típusú demokrácia építésébe kezd az ország! Ezzel szemben elkezdődött a magyar egészségügy negyedszázados gyalázatos leértékelése. Egy emberöltőn keresztül kopott az ágazat reputációja, kis hullámvetések mellett folyamatosan szembesültünk a „még mindig van lejjebb” tendenciájával.

A levél nem ennek a szomorú folyamatnak a részletezéséről, vagy a drámai hanyatlás bizonyításáról szól.

Bizonyítéknak elég az ágazatban bekövetkezett költségrobbanás ellenére 25 éves távlatban folyamatosan szűkülő GDP-arányos ráfordítás ténye.

Levelemnek nem célja a politikai hitvallás, ennek ellenére fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár személyes kapcsolatom a pártjával soha nem volt, jómagam az Ön híve vagyok. A mi generációnkból sokan vagyunk így, tudtunk együtt gondolkodni Önnel, családot, munkát, nemzetet érintő beszédei és cselekedetei hitelesnek tűntek, utólag is igazolódtak.

Arra kérem, Miniszterelnök Úr, hogy a fizetésemelésért feltételként szabott „nem fogadunk el hálapénzt, és nem hagyjuk el az országot” nyilatkozat követelésével ne alázzon meg bennünket!

Ez is érdekelheti:  Magyar Pétert ismét feljelentették, most az Alkotmányvédelmi Hivatalnál

A hálapénz rendszerét NEM MI vezettük be! Beleszülettünk, és szégyen, hogy egy ilyen gyönyörű szakmát – sokaknak egy életen keresztül, nekünk MÉG MINDIG – ilyen körülmények között kell végeznünk. Önök (a mindenkori politikusok) szemforgató módon rosszallják a hálapénzt, pedig cinkostársak ebben az egészségügy gépezetét kórosan ugyan, de életben tartó tisztességtelen társasjátékban. A pénzt ugyanis, amit törvényesen kellene a rendszerbe vinni, a bajbajutottakkal és hozzátartozóikkal fizettetik ki, így a költségvetésből közvetlen politikai haszonszerzésre alkalmasabb dolgok valósulhatnak meg.

2010-es hatalomra kerülésüket követően súlyos bel- és külföldi konfliktusok árán ágazati különadókat vetettek ki.

Ezek a források segítettek a költségvetés egyensúlyának helyreállításában és a hiány 3 százalék alá szorításában. Nos, úgy érzem, ezt a különadót az egészségügyre már a rendszerváltás óta kivetették! Ez az Ön által is oly nagyra tartott Nemzet szempontjából talán legfontosabb ágazat már minden tartalékát felélte.

Működése elsősorban a humánerőforrás elkötelezett, önfeláldozó helytállása, és a fentebb említett hálapénz miatt lehetséges. A szűkös erőforrások miatt a megalázó, Kádár rendszerből átmentett mindennapos praktikák, hálapénz és magánrendelők világa recsegve-ropogva ugyan, de legalább helytáll, és ellátja a betegeket.

Önök jól tudják, hogy a hálapénzre, a külföldi munkavállalásra, és az állami intézményekben működő magánrendelőkre vonatkozó tilalmak egy ilyen szegény országban az emberek rossz ösztöneire építve széles társadalmi támogatottságot fognak kiváltani.

Azonban tudniuk kell, hogy a magyar orvosok világviszonylatban (és nem csak az OECD országokhoz mérten) kifejezetten szegénynek számítanak, és csak egy valóban elenyésző része keres a nyugati viszonyokhoz mérhető szinten.

Az orvosok elvándorlása miatt korábban már kényszerű béremelések történtek, ennek igazságosságát – együtt érezve az ország általános állapotával – nem firtattuk, örültünk, hogy fiataljaink egy részét itthon maradásra késztette.

össz

Közben az országban EU-forrásokból jelentős kórházi építkezések indultak, aminek nagyon örülünk. Ezek a beruházások azonban minimális hazai költségvetési pénzt emésztenek fel, szemben a stadionokkal.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó nyíltan elmondta: szerinte így érhet majd véget az orosz-ukrán háború

Felhívom a figyelmét azonban, hogy az alulértékelt egészségügyi személyzet sokkal közelebb áll a világszínvonalhoz, mint a futballistáink! (Még szerencse, hogy nem fordítva!) De ha pár év múlva a szép új stadionjainkban a mai színvonal lesz, az új kórházakban pedig komoly működési zavarok lesznek a maradék orvosgárda kiöregedése és az elvándorlása miatt – na, akkor kell majd elszámolni a lelkiismerettel, meg a választókkal!

A helyrehozatal pedig hosszú ideig fog tartani, és sokkal drágább lesz. Ez a forgatókönyv az Ön és pártja politikai tőkéjének erodálásához bőven elég lenne, hiszen az ismert hazai viszonyok között csak a két szélsőséges narratíva létezik.

A nagy formátumú, történelmi jelentőségű államférfi kedvenc sportjának felvirágoztatása, és a felelőtlen, voluntarista kalandor rombolása. Az erősen kontrasztos értelmezések közötti döntéshez a díszletet pedig a valóság fogja adni!

Mostanában kissé értetlenkedve folyamatosan arról értekeznek az elemzők hogy miért pártolt el a Fidesztől egy millió választó. Nos, véleményem szerint, ami most az egészségügyben történik, az egy kitűnő példa. Azt már a tudomásunkra hozta, hogy (sajnos) Miniszterelnök Úrnak az egészségügy nem prioritás, hiszen látjuk, mire képes a futball ügyéért. Ez rendben van, az Ön politikai pályafutása és teljesítménye, együtt a politikai paletta reménytelen kínálatával ezt számunkra elfogadhatóvá teszi. De hogy ilyen fölösleges, hangulatkeltő zsarolással álljanak elő, az kiábrándító, ráadásul visszahozza a balliberális oldal uralma alatti hangulatot. Ettől nem lesz több pénz, jobb ellátás és hangulat az egészségügyben.

Csak azt tudom mondani Önnek, Miniszterelnök Úr, amit Ön az évértékelő beszédében mondott Balog Zoltánnak: több önbizalmat! Csak tessék elkezdeni a bérfelzárkóztatást, aztán majd ha ez eléri azt a minimális elfogadható szintet, szép lassan a hálapénz ki fog kopni. A betegek nem adnak, az orvosok kinézik maguk közül azokat, akik még elfogadják, vagy kikényszerítik azt.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

A külföldön dolgozó orvosok pedig szépen haza fognak szállingózni. Hiszen akik ezt a gyönyörű hivatást választják, eleve nagyobbrészt humán beállítottságú empatikus emberek, akiknek fontos, hogy magyar betegeket gyógyítsanak a saját hazájukban.

Akik itt maradtak, vagy hazajöttek, eddig is csak ilyen megfontolásból tették ezt, hiszen az egzisztenciális különbségek leírhatatlanok. Tehát csak pozitívan, és inkább az összetartozást, az Önöktől eddig inkább megszokott kölcsönös tiszteletet hangoztatva tessék kommunikálni! Most Önöknek kell megérteni, hogy jelen körülmények között – itt Európa közepén – a magyar orvosokkal szemben egyszerűen nincsenek alku-pozícióban!

Úgyhogy hagyják ezt az aláírósdit!

Ellenségek helyett nem szövetségesekre van szükségük az átalakításhoz?!

Jó egészséget és sikeres kormányzást kívánok Önnek!

Dr. Tóth László

50 éves, megyei kórházi főorvos két szakvizsgával. Eddig nyolc évet dolgoztam külföldön, hat éve magyar betegeket gyógyítok itthon.

Havi nettó bérem 260 000 Ft.
(K. W-K)

Forrás: www.balrad.com

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

50 thoughts on “Egy orvos levele Orbán Viktornak

  1. Kedves Dr-úr. ön vagy nem a mi hazánkban él vagy olyan ideológus aki a fellegekbe repked.”Szegény fiú kár érte semmivé lesz. Mily szép halála lenne harcaimba.” Csongor -és Tünde.”-Ez a válasza orbánnak és az ön által is megválasztott pártjának. Volt alkalma a „Jobbikat” választani,ön ezt választotta ne reklamáljon egye ezt. De ahogy ismerem a köreit 2018-ban is öket fogja visszaválasztani. 2020-ban pedig újra nyafog.Egész addig mig még hazája sem marad, nem hogy Mütője,MMM.

    1. Pontosan ilyen értelmű gondolatok ötlöttek fel bennem is, míg a levelet olvastam! És sajnos, nem csak az orvosok gondolkodnak így. Az ún. „értelmiség” többsége (tulajdonképpen a gyáva, megalkuvásra kész, korrupt kispolgárság/nyárspolgárság) még mindig Orbánban látja a maga messiását, és képes szemet hunyni a nyilvánvaló disznóságok fölött is, csakhogy ne kelljen beismernie bődületes tévedését! Pedig Tóth doki is látja mi folyik „stadionépítőéknél” (dohány, média és föld einstandolóéknál), akik még a határzár kerítést sem tudták korrupció-mentesen kivitelezni (mert a vérükben van), de a Jobbiktól még most is úgy rettegnegk, mintha maga volna a Sátán.

      1. Tisztelt doktor úr! Egyetértek sokban önnel, de a hálapénz, magánpraszis annyit hoz önöknek, hogy a kórházakban lelkiismeretes gyógyítás csak kevés esetben van,akkor is csak hálapénzért.(tisztelet a kivételnelnek és azoknak a doktoroknak akik így gondolkoznak mély tisztelet), Tudom a „fizetésük” állami fizetésre gondolok, megalázóan kevés, de talán az állam mindig is a hálapénzt beleszámolta a fizetésükbe (sajnos) . Jelenleg egy kórházi orvosnak (nagyon sok esetben) van magánrendelése ,plusz valamilyen” magán klinikai” praszisban dolgoznak,igaz heti 2-3 alkalommal,de számoljuk csak ki mennyit hoz ez önöknek. Tudom,látom ezt kényszerből csinálják,fáradtan,de talán nézzük csak meg a vagyoni helyzetüket. Inkább ne! Még egyszer elnézést kérek az igazmondó hozzászólásomért,tudom nagyon-nagy felelőség van önökön doktor úr,azt is tudom, hogy nem a hálapénzzel és különböző” magán prasszisokkal” kellene megoldani,hanem a mindenkori kormányoknak ezt a helyzetet.. De akkor ha tisztességes fizetésük lenne,nem fogadnák el a hálapénzt? Ill. magánklinikák nem lennének? Vagy azok az orvosok akik ezt választják,akkor csak ott dolgozzanak és lelkiismeretesen.A nem tisztességes gyógyítással szinte átkényszerítik a betegeket a magánrendelésekre. Én találkoztam lelkiismeretes orvossal aki magán klinikán is és a kórházban is egyaránt lelkiismeretes,de ez ritka eset. Bocsánat ismételten a bírálatért,még egyszer tisztelet és hála azoknak az orvosoknak,akik nem így dolgoznak.Kívánom, hogy az állam oldja meg tisztességes fizetéssel a problémát.

      2. .Kedves Miki MM ésd Patmosz! Önök csak vádaskodnak, de arról szót sem ejtenek, hogy kiben, melyik pártban látják a kivezető utat!? Egyébként nem az „értelmiségből” van több ebben az országban, a szavazók nagy része tehát nem közülük kerül ki!

    2. még úrként tisztelitek meg, mikor kutyába sem vesz. elég kishitűek vagytok :-/

      1. Igen ez a szomorú hogy emberek 100-ai hallnak meg mert nincs pénze a gyógyszere!És az orvosoknak sem tud pénzt adni. Már a nővérek is úgy beszélnek az emberrel mint a kutyával ,mert épen szólni mert hogy a beteg akit szívinfarktus, vagy agyvérzéssel vitt be a mentő és már 12-16-órája ott ül ha van egyáltalán üllőhely, ha nincs akkor össze esik és megkérnek valakit hogy álljon fel hogy őt oda húzzák a padra és ennyi ,ez sajnos velünk is megtörtént már, és miért szólni mertem 13-óra várakozás után rögtön rá jöttek ,hogy nem indokolt a befekvése . Mondtam az orvosnak hogy haza sem tudom vinni hiszen a parkolóig sem tudom kivinni, őt nem érdekli a leletei azt mutatják hogy nem indokolt a befekvése! Megkérdeztem és miért kellet erre 15-órát várni?Bele vigyorgott az arcsomba és kész. Közöltem vele hogy, felfogom jelenteni vigyorogva mondta hogy már is megtehettem! ./PL DÉLTEPSI/ nem véletlen írtam Így! Sajnos az orvosoknak is ha nem nyomja az ember a hála pénzt felbuksz, és átlép rajtad a nővér is ,sajnos ennek is a szem tanúja voltam. Azért tehetik meg az orvosok is meg a nővérek is mind ezt a sokk szemétséget,mert tudják hogy ,ez mocskos kormány úgy sem vonja még csak felelősségre sem őket !Szinte rá játszanak a kormány kezére.Miért nem lehet itt is azt csinálni mint a Románoknál a Csaucseszkut meg az Ellenával. AZÉRT MERT BIRKA A MAGYAR NÉP. Még mielőtt még valaki azt írná hogy én is rájuk szavaztam nagy tévedés , én utálom az összes politikust, mindegyiktől elvenném az összes vagyonukat .és minimálbért adnák nekik meg egy albérletet, és éljen meg belőle. Ahogy elfogyott a pénzük ,vizes kötéllel ütném a következő fizetésik.Mocskos egy mafia korrupt banda,Tőlünk meg ellopnak mindent.Ha van esetleg munkahelyed, /nem jár szabadság betegállomány, fizetett ünnep,műszak pótlék, levonják a járulékot de nem fizetnek be belőle csak a TB a többit zsebre teszik./Akinek nem inge nem veszi magára! SOKAN SZIDJÁK A KÁDÁR RENDSZERT HA ABBAN AZ IDŐBEN,EZT MEGMERTÉK VOLNA CSINÁLNI. VALAMELYIK ORVOS VAGY NŐVÉR VAGY FEKETE MUNKA STB MEGNÉZHETTE VOLNA MAGÁT. A KÁDÁR NEM ARANY KANÁLLAL EVET ÉS A NÉPE MEG* MEG DÖGLÖTT ÉHEN .Ő HAGYTA AZ EMBEREKET ÉLNI ,NEM ÚGY MINT EZ A MOCSKOS BANDA .

  2. Nem értem. Nem értem, hogy a társadalom nagy része ki lett fosztva így, vagy úgy. Nincs egy olyan hét, hogy ne születne egy olyan rendelet, ami vagy nagyon igazságtalan, vagy megkeseríti az emberek életét.
    A rengeteg hazugságtól, és elferdítésektől nézhetetlen a televíziók nagy része, hallgathatatlan a közszolgálati Rádió. A nyugdíjak, és fizetések nem hogy nőnének, hanem elértéktelenednek.
    A több száz államtitkár, és helyetteseik mamelukokén vetekednek abban, hogy a vezér elvárásait ki teljesíti jobban.
    Közben, és talán ezért is születnek az olyan ostoba rendeletek, mint a jogosítvány elvétele olyan esetben, ha a páciens nem alszik jól.
    És ezzel szaporodnak a várólisták, hogy a témánál maradjunk.
    És mégis a társadalom nagy része bután bámul maga elé, és meg van hatódva, ha az Orbán olyan látszat rendeletet hoz, ami segíti hazánkat.
    Ami a kötelessége lenne a hatalma egész ideje alatt.
    Kíváncsi vagyok, hogy ez a hazugságból épített vár mikor fog összeomlani, és mikor fogja a híveket is maga alá temetni.

    Baumag

    1. És akkor ráadásul a kormány leszarja a Baumagosokat.Hát ez aztán felháborító.Nemhogy kifizetné kapzsiéknak a veszteséget!
      Dolfi

      1. Mintha Dolfi úr nem pénzből élne. Tehát akkor ő is kapzsi, nyugodtan el lehet lopni a pénzét, és ha reklamál akkor meg kell büntetni, hogy felélte az összes pénzét, és nem járult hozzá kellő képen a hatalmasok vagyon gyarapodásához.
        Dolfi úr beteges egyén, jobb távol tartani magát az embernek az ilyen beteges alaktól.
        És valószínű,hogy a pénzintézetekből eltűnt százmilliárdok az ő, és hasonló mentalitású társainak zsebében landolt.
        De mint írtam, nem tudom, hogy véleményem leírása alapján a beteges agyával hogy jutott el a kapzsiságig.
        De épp ésszel ezt nehéz felfogni.

        Baumag

  3. Dr Tóth László! Te egy fiktív személy vagy, az ATV által megkreált személyiség. Ezek a kunbélaféleségek és a helerágiféleségek legújabb harcmodora. Nevezetesen megírunk egy ártatlan levelet az ATV egyik helyiségében és úgy tesszük ide föl, mintha egy ártatlan írni, olvasni nem tudó megalázott állampolgár írta volna…..ez egy provokáció, kérek minden igaz magyarembert, hogy érdemben ne reagáljon erre a mocskosságra.

    1. Kedves Ede! Kérjük írja meg pontosabban, hogy mit is kifogásol a cikkben! Csak akkor lehet vitát indítani! Az általánosításokkal nem megyünk semmire. Az orvosoknak rettentően alacsony a fizetésük, de a munka nehezét végző ápoló személyzeté még alacsonyabb. Úgy könnyű nem tudni az egészségügyben lévő afrikai viszonyokról, ha a kormánytagok külön kórházakban, klinikákon kapnak kezelést. A politikai elit csak akkor tudná képviselni a népet, ha nem járna nekik külön bánásmód sehol!

      1. Teljesen egyetértek az előttem szólóval. Én is Eü-ben dolgozom sok munkatársammal együtt. Szégyen az egész rendszer, szégyen a bérezés, ami az éh-halálhoz sok, de a megélhetéshez, és családfenntartáshoz: 0. A feladat már erőn felüli, és egyre több a beteg már a kollégák között is. Úgy látom egyes hozzászólóknak csak a szája nagy, amikor itt mocskolódnak. De ha leesnek lábról, akkor az ilyen „fiktívnek” nevezett személyektől várják majd a csodás gyógyulást és az ágytál alá helyezést! (Igaz Ede Gracz?)

    2. Amit Ön most itt irt, az azt jelzi, hogy nem orvos, és nem dolgozott az egészségügyben soha. Egy orvosnak, egy nővérnek TILOS!!!!! TETSZIK EZT A SZÓT ÉRTENI? TILOS!!!!! A BETEGEK KÖZÖTT KÜLÖNBSÉGET TENNI NEMRE, KORRA, VALLÁSI HOVATARTOZÁSRA, VAGY PÁRT HOVATARTOZÁSRA TEKINTETTEL KÜLÖNBSÉGET TENNI!!!!!!! TETSZETT EZT A MAGYAR MONDATOT ÉRTENI? mERT BELÉNK EZT BELÉNKVERTÉK AMIKOR KEZDTÜK A SZAKMÁT. TETSZIK TUDNI MI AZ HOGY EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓK? MI AZ HOGY ORVOS? NŐVÉR? HM? nEM ORBÁN VIKTORRÓL MEG OLGICÁRÓL VAN SZÓ… !!!!!! NEHÉZ UGYE EZT FELFOGNI?

    3. Az, hogy én az Ede Gracz hozzászólása alá irtam, és nem ott jelent meg, gratulálok annak, aki igy szerkesztette meg ezt az oldalt… ért hozzá látom..

      1. A szerkesztők nem informatikusok. A wordpress programozása pedig elég nehézkes. Még vannak hibák, melyek néha abból adódnak, hogy a wordpress-t fejlesztik és régi jól működő oldal a wordpress frissítése után hirtelen egy-két új hibát mutat fel. A NIF portál már sok éve működik! A jelzett hibákat, vagy azokat, amiket mi magunk is látunk, próbáljuk kijavítani. Néha azonban tanácstalanok vagyunk! Pénzünk meg nincs informatikusokat megfizetni, hogy az oldalt még tökéletesebbé tegyék, optimalizálják, keresőgép baráttá tegyék, stb.
        Türelmüket köszönjük.
        NIF
        NIF

    4. Ede, miért van az az érzésem a kommentje olvastán, hogy az „írni olvasni nem tudó” állampolgár az nem – a fiktív vagy valódi – dr. Tóth László?

  4. Bezzeg van akinek nem marad pénze, mert ha pénzt érez a zsebébe addig nem nyugszik, amíg el nem költi.
    De úgy érzem ez nem ide való téma, mert van aki nagyon jól megél a másoktól elrabolt pénzből.
    Jó volna máskor a témánál maradni.

    Baumag

    1. Hmm!Kedvesdoktortothlászlómegyeikorházifőorvoskétszakvizsgával! Már az én időmben is az járta,hogy hazudni már pedig nem szabad!!! De ismereteim szerint -bár bőven a fiam lehetnél-,ez mára is érvényes! Előre leszögezem:ez annyira hazug firka,hogy egy betűt sem érdemel! Mérgemben mégis tollat fogtam!Most fél mondatban Idézlek: „bár személyes kapcsolatom a pártjával sosem volt,de én az ön híve vagyok”!Ekkora hazugság után Dokikám,már nincs is miről beszélni! Te a büdös életben sem voltál az Ő híve -egyébként az összes bolsiklibsijobbikocskák betanult szövege ez-,hanem mindég ellene voltál,ééééééééééérted??? Miért állítom ezt? Azért,hogy aki ilyen aljasul stadionozik -célozva ezzel a M.elnök Úr foci szeretetére,akivel az én DRÁGA FIAM is focizhatott- ,az soha-soha nem volt az Ő híve! Csak még annyit kérdeznék DOKIKÁM,hogy:ilyen lesújtó vélemény után -ahol kormánybukást vizionálsz- miért,jöttél haza rombolni,amikor ott csaknem tízszerese volt az obulusod hálapénz nélkül,hmmm? Kívánok Neked/ és Drága Családodnak is / Áldott Karácsonyi Ünnepeket/ és Boldog Újévet Szeretettel:soltipista

      1. Kedves Olvasónk! Stadionozni lehet bárkinek, még Orbán Viktornak (OV) is. De neki nem a szülőfalujában kellett volna stadionozni. Ilyent csak a véreskezű magyargyűlölő román diktátor Csausészku csinált, amikor az afrikai színvonalú szülőfalujában (Scornicesti, Oltenia megye) stadiont épített, és később első osztályú labdarúgó csapatot telepített. Természetes, hogy ilyen pénzpazarlások láttán felforr az éhbérért dolgozó EÜ-i alkalmazottakban a vér! Arról ne is beszéljünk itt, hogy a szülőfalu polgármestere milliárdos lett, az OV veje úgyszintén. Hányingert keltő rendszer alakult ki a FIDESZ körül.

  5. Lehet,hogy kreált a levél,kitalált az irója,de az eü valóban bajban van,bárki is mondja,jó lenne ebben lépni előre,mert már tényleg kevés a tartalék,eüsként nagyon is érzem ezt a bőrömön és persze a betegek és a kollégáim is.

  6. T. doki egy kicsit igaza van de, mint egy előző,hozzászóló is jelezte ön
    is a szoclib oldal szócsöve s a lényegről nem beszél…Ki tette tönkre az egészségügyet? Ki privatizált,hordta szét az eszközöket,zavarta a dolgozókat külföldre?..El lehet menni akinek nem tetszik..böszme idézet…A mostani kormánynak épp elég helyrehozni valója volt , van,és lesz is remélhetőleg az egészségügy is hamarosan sorra kerül, de előtte meg kell győződnie hogy akik ide juttatták az országot, sose legyen lehetőségük, újra ezt megtenni…én még az elrabolt értékeket is visszaterelném az egészségügybe hogy mindnél előbb az helyreállhasson.

    1. Egy INDEX cikk 2013 február hónapban .http://index.hu/gazdasag/2013/02/01/mennyit_utal_haza_a_felmillio_kituno_magyar/ Részlet: A Világbank megerősíti: 2010-es migrációs adatai szerint már akkor 462 ezer magyar élt külföldön; a diplomások 13, azon belül orvosok 10 százaléka hagyta el az országot. A második Orbán kormány 2010 május végén kezdte el a működését és vette át Bajnaitól a kormányzást.Orbán miatt vállalt munkát 462 ezer fő nyugaton a jobb megélhetés érdekében?

  7. A 260 ezer netto mellett mennyi folyt be a szerencsetlen, utolso forintjaikat odaado emberektöl? Akkor tisztessegesebb külföldön gyogyitani.
    Dr. Racz Attila

    1. Az SZJA bevallásnál azt a rovatot mely a borravalóból és egyéb jövedelemből származik miért nem vallották be?

  8. Hyppokratész forog a sírjában! Elfelejtik mire esküdtek fel dr urak! Lehetőleg ne árts! Se tettel,se szóval. ( a többes szám a hozzá szóló orvosnak is szól) Elsődleges lenne a saját népüket „gyógyítani,mint ahogy az ember a saját gyerekének ad enni először. De ha fizetség az első, akkor a hivatásról beszélni nem lehet. A politika és a gyógyítás nem fér meg egymással, mert nem tehet különbséget, hogy bűnözőt,vagy „szentet kell gyógyítani. A politikus a pénzt szolgálja, az orvosnak a rászorulót kellene. El kellene dönteniük ki mellé teszik le a voksukat, kit SZOLGÁLNAK. Mert ezzel egy életre megpecsételték a sorsukat!

    1. Nem vagyok orvos,igaz 63 évem ellenére beteg sem .Mond az orvosok a Hyppokrateszi esküben vállalták a nyomort is ?A gond a magyar ember aki nem élt külföldön az fel sem fogja ,ott volt a lehetőség az egészségügy rendbe tételére !A holland eu rendszert akarták adaptálni de Dr Mikola és Dr Éger István a Fidesz kampányával elbuktatta a 300 ft -s szavazást .Hollandiában élek 9 éve és mondhatom jól működik !Nincs hálapénz de várólisták vannak.Viszont MINDENKI fizet betegbiztosítást ! 16 éves kortól ha szakmunkásképzőbe jár az is és a 80 éves nyugdíjas is ! Vannak 110 -600 euro havidíjak lehet választani ki egészséges az általában 160 euró körülit köt.Ez azért van mert nem ingyenes bizonyos részt fizet csak a biztosító .Ha holland állampolgár nem fizet ez előbb utóbb kiderül és ellátják de egy hét alatt lezajlik a tárgyalás és adócsalásnak minősül ,ezért be is csukják ,valamint kifizettetik vele az elmaradottat és naponta a börtönt is fizetnie kell amíg csücsül,napi 17 eurot .Plusz kiszámlázzák neki a gyógyítás költségeit ami horror lehet .Egy kéz gipszelés 3000 -5000 euro !Külföldi akár más unios országbelit kitoloncol és behajtja ,bárhol megtalálja hacsak nem Afganisztánba bújik el.Ismerősöm felvett támogatást és Salzburgba költözött fél év múlva levonták az ottani fizetéséből.Nos visszatérve itt van az hogy 3 millió ember ingyenesen ” az jár nekem ” és a befizetők vannak 2 milliónyian. Én nem értem miért adnak családi pótlékot 13 éves leány anyáknak meg olyan családoknak akik sosem dolgoztak !Itt azonnal leállit minden iylen jutattást ha valaki ” kilép „Orvosi ellátást sem kellene adni persze aki nem fizet !Na ekkor megállna az orvosok kivándorlása hiszen havi 600 000 ft-s fizut kaphatnának !Mivel privát biztosító figyel mindenre ,ezért nem lehet sem kikövetelni sem plussz juttatást követelni de extra gyógyszer felírás is lehetetlen.A biztosító az orvossal fizetteti ki ,ha eltér a protokolltól .Néha kellemetlen, mert 55 éves kor után építőmunkásoknak alapból kiveszi a kopásos gerinc műtétet !Ez gondolom lehet 100 000 euró is ez nagyon sok pénz ( havi1600 eurot keresek mint szakmunkás )Nos ha nem tudja kifizetni talán bankkölcsönt probál felvenni ,vagy ha nem megy akkor könnyebb munkát keres ,vagy eladja házát,kocsiját egyebeket és megmütik .Nem kell aggódni ha valakinek a gerince baleseltebn vagy munkahelyen sérül nincs kibújás valaki kifizeti ezt.A mentő előtt sokszor ott a rendőr és ő a garancia hogy a cég nem tudja kisunnyogni .Meg amúgy minden ilyen hely biztosítva van !Ez így működik meg lehetne csinálni Magyarországon nem pénzkérdése !

      1. Sok jó meglátása van. Ismerem a nyugati biztosítókat. Éltem 2 országban is. Ismerem a magyar egészségügyet is, mégpedig belülről. Jelenleg csak arra térek ki, amit nem említettél. A magyarországi kórházak rettentő állapotban vannak. Rettenetes mennyiségű pénz kell ezeket európai színvonalra felszerelni. Ha ez megvan már, akkor következik a személyzet viselkedésének az átnevelése. Az orvostól az ápolókig. Ez köpedelem, sajnos. Gyakran elfogadhatatlan a viselkedésük, a betegekkel szemben és a munkamoráljuk is. Az egyesülés után Kelet-Németországban a közszolgálatban dolgozók számára átnevelési továbbképzőket szerveztek. Így is pl. a Svájcot elözönlő keletnémet orvosokra folytonos a panasz: gorombák, nem pontosak, nagy a várakozási idö, elfelejtenek gyógyszert felírni, stb.

  9. T.transyadmin!
    A lényeget írta ! A többi idióta fideSS rajongónak is illene elolvasni! De őket nem érdekli a szegények, a Magyarok sorsa, mert a „koncot minden hónapban megkapják,valamilyen mutyi formájában. Júdások! Akik némi jobb élet reményében oda dobnak „mindent. Amit tisztességnek, becsületnek hívnak. Ha tudják mi az!

  10. Van pofátok, orvosok még itt nyávogni? Már régóta nem hálapénz a hálapénz. Hanem ott dögölhetsz meg, ha nem fizetsz előre, és annyit amit a mocskos orvosok kérnek. Utolsó szemétláda valamennyi. Két évig jártam orvosról orvosra, hat hónap táppénz ezalatt, mert vagy hatvan vizsgálat alatt egyetlen szemétláda sem vette észre, hogy a térdemben a patkóporc el van törve. Érdekes, a magán klinika azonnal tolt a műtőbe. Ezt bármikor akár bíróságon is bizonyítani tudom.

  11. T.Arnold Horváth!
    Uram! Szerencsésnek mondhatja Magát! Én nyolc évig levoltam szedálva, majd két napi kóma után közölte velem az orvos (?) ,magának megkellet volna halnia. Imádkozzon. Azt tettem. Élek és virulok. Amikor a bátyám 39 évesen kórházban meghalt,azt mondta az orvosa(?),pechje volt. A két árva gyereknek akik itt maradtak,nekik is. Az anyámnak is,57 évesen, az unoka öcsémnek is 25 évesen. A nyáron kértem időpontot egy könyök vizsgálatra,megnézni a röntgen felvételt, 160 euro. Inkább kihagytam.
    Az orvos kérdés nagyon sikamlós pálya,mindenkinek megvan a maga „keresztje. Jobban teszik az orvosok ha nem feszegetik az indulatokat. A „Népnek is lenne joga az igazságérzetének rendbetételére.!!

  12. D. Pityuka hozzászólása nagyon helyes!!!GYURCSÓTÁNY aki eladta az országot és privatizálta, meg a Bajnai libatolvaj, stb. Amit az az akasztófára való tett , visszaforditani nagyon de nagyon nehéz. Azt én is vallom, hogy a stadionok jöhetnek miután az egészségügyet helyre hozták, de nem forditva. A másik ha kialakitanának egy olyan rendszert az egészségügyben mint sokfelé, van a biztositó, ahol kifizetik az orvosoknak járó részt a számlából, természetesen normális százalékban, s akkor olyan fizetésük lenne , úgyszintén az ápolóknak is, hogy azt a szégyenteljes hála pénzt ne vegye el.S abból nagyon jól éljenek. Tanult érte, megérdemli. Természetesen felháboritó, a mai napig is fenn áll ez, mert pl. akinek van havi 80 ezer Ft. nyugdija, megélni a legszükségesebbre nem tellik belőle, az hogyan adjon hála pénzt, főleg mikor az orvos kijelenti, hogy ha a boritékban lesz legalább 60 ezer Ft. akkor megműtöm. Micsoda borzalom ez? Mindegy hogy élet mentésről van szó, de az a szerencsétlen nem tud adni a semmiből, akkor dögöljön meg??????
    Ezen sürgősen kéne a kormánynak változtatni.!!!!
    Miért nem lehet kiépiteni biztositós rendszert? S a betegnek csak vizit dija legyen, amit a nyugdijas is ki tud fizetni. Ez kb. igy néz ki. A számokar csak példaként irom. Az orvos küldi a számlát a biztositónak, 30ezer Ft. abból a biztositó az orvosnak kifizet 10ezret a vizit dij mondjuk 500 Ft. A fennmaradó számla összege a biztositót terheli.Egy nap az orvos, belgyógyász biztosan a rendelési idő alatt vagy 10 beteget ellát naponta.

    1. EZT VÁLLALTAD EZÉRT FIZETNEK, VAGY VALAKI PISZTOLYT TART A FEJEDHEZ HOGY MÁR PEDIG EZT KELL CSINÁLNOD?? .ÉN IS 78000 Ft DOLGOZOM 3 MŰSZAKBAN,JA ÉS NE IS BESZÉLJÜNK RÓLA HOGY 3-EMBER HELYET KELL DOLGOZNI. VAN OLYAN 12-ÓRA HOGY ÚGY JÖVÖK HAZA HOGY ENNI NEM VOLT IDŐM. TUDOM ÉN VAGYOK A HIBÁS SOKAN MONDJÁK, MIÉRT NEM TANULTAM ÉS AKKOR LEHETTEM VOLNA VALAKI! CSAK ABBAN AZ IDŐBEN ELKELLET MENNI DOLGOZNI 15-ÉVESEN MERT NEM VOLT PÉNZÜNK. CSAK AZ A SZOMORÚ HOGY EZT A BETEGEN TÖLTÖD KI AKINEK A NYUGDÍJA VAGY A FIZETÉSE MÉG KEVESEBB MINT A TIED. NEKTEK AZÉRT CSAK CSURRAN-CSEPPEN !!!!!! BELE SEM GONDOLSZ UGYE A DOLGOKBA, MIT SZÓLNÁL HOZZÁ HA EZT A TE SZÜLEIDEN TÖLTENÉNEK KI.NEM ITT KÉNE ZSAROLNI A BETEGEKET ,MERT NEM Ő TEHET RÓLA ,HANEM EZ A MOCSKOS KORMÁNY.KÉRDEZEM HÁNYSZOR VOLTÁL KINT EZÉRT AZ UTCÁN??? BIZTOS EGYSZER SEM!! CSAK A SZÁTOK JÁR ÉS BÜNTETITEK A BETEG, EMBEREKET, A HELYET HOGY ÖSSZE FOGNÁNK ÉS TENNÉK ELLENE! HA RÁ NÉZEL EGY BETEGRE GONDOLJ, A SZERETETEIDRE CSAK ERRE KÉRLEK!!!MERT SAJNOS VOLT MÁR RÉSEM NAGYON SOK GONOSÁGBAN ÉS MEGALÁZTATÁSBAN MERT NINCS PÉNZEM AZ ORVOSOKNAK MEG A NŐVÉREKNEK !!.AZ ILYEN FELFOGÁSÚ ORVOS MEG NŐVÉR AKINEK LELKE NINCS, MEGYEN EL BÁBOLNÁRA TOJÁST VÁLOGATNI. TÖBB SZÁZEZER EMBER SEM KAP EGY FILLÉR BORRA VALÓT SEM MERT BE MEGY DOLGOZNI. KÖZTÜK ÉN IS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÉN A HELYEDBEN SZÉGYELLTEM VOLNA LEÍRNI. ELTUDOM KÉPZENI MIT CSINÁLSZ EZEK UTÁN A BETEGEKKEL.

  13. Kedves orvos gyűlölök.! Nem az orvosok, vagy nővérek hibásak abban, hogy idáig fajul a helyzet,hogy egy 94-éves nénit órákig kell hurcolászni, mert már a megmaradt kórházak sem biztos, hogy befogadják.( Megtörtént eset a kerepestarcsai kórházban.)
    Az egész politika tette tönkre az egészségügyet az MSZP-tól, a Fideszig.
    De azt hiszem, hogy be kell látni, hogy a FIDESZ-KDNP az, amelyik az utolsó szöget veri be az egészségügybe, míg ők a VIP kezeléseken törik a fejüket a bosszún, ha valaki a lábukra lépett és ott kenegetik beteg testrészeiket.

    Baumag

  14. Saját tapasztalatomat irom le. Nyugaton élek már éppen 30 esztendeje. Edesanyámat kellett Magyarországon a korházba bevinni, aztan meglátogatni és mindennap felügyelni. Vastagbél rákkal mütötték. A sebészt, aki müteni fogja megkerestem. Egy másik sebész baratomtol tudtam ezért a mütétért mennyit kell fizetni. A pénz a zsebemben volt elökészitve. De a sebész „Kollegától nem fogadunk el semmit!”- kijelentéssel visszautasitotta a pénz átvételét. A mütétet valoszinü egy rezidens, tapasztalatlan orvosra bizta ez a „kedves” kollega, aki belevágott a hugyholyagba is és a vastagbél mütétjénél, fekália került a hasüregbe. Igy elöre tudhato volt, egy eröteljes hashártyagyulladás fog következni, amibe még fiatalok is belehalnak, hát akkor mit várhat egy 83 éves beteg. Ez lett az eredménye annak, hogy a hálapénzt nem tudtam átadni. 10 napig volt édesanyám komaba. En kellett bejárjak hozzá naponta 2x, hogy forgassam, megmasszirozzam, ne keletkezzenek felfekvési sebek rajta. Miközben beszéltem is hozza (a komában lévö betegeknek jo tesz) a személyzet ott ült-álldogált a központi pultnál és hangosan röhécselt az egyik férfi kollega viccein, aki ki nem fogyott a viccekböl. Az intenziv osztály fönökét személyesen ismertem és kitünö szakembernek tartottam, aki dolgozott Angliában, Németországban, Ausztriában is. S mindezek mellett egy szerény ember is! De a rendszert megváltoztatni egy-két fecskének nem lehetséges. Komoly állami (kormányzati) programm szükséges, de ehhez az egészségügyi minisztereket, államtitkárokat, osztályvezetöket nem haveri alapon kellene kiválasztani. Nem azért odatenni öket miniszternek, mert kitünö pártkatona, aki fönöke minden parancsát lesi és elharitja a kormány és párt elleni tamadasokat.
    Készitettem egy reform programot legalabbis egy korhaz reszere, amiben garantaltam, hogy a korházat gazdaságilag fellenditem, aminek következtében modernizalom is, a személyzetnek meg tetemes prémiumokat biztositok. Ezzel pályáztam meg az igazgatoi allast. Az elképzeléseimet országos szinten is alkalmazni lehetne. Az állást nem kaptam meg. Oda egy buta FIDESZ-pártaktivistát helyeztek. Valoban egy tehetségtelen valaki volt, még aktivistaként is.
    Az egyik elképzelésem életképes lenne még most is: Több nyugati országban a programozhato mütéteknél 3-5 évig is kell várni, amig sorra kerülsz. Ezeknél a mütéteknél kellene a magyar egészségügynek megfogni a nyugati betegeket. Mivel van egy EU-s buktatoja a dolognak ezért államközi megegyezés kellene hozzá. Ugyanis a nyugati betegbiztosito nem fizeti ki a számlát, amennyiben annak összege magasabb a magyar kezelési költségnél. Ezt a nyugati betegbiztositok lobbiztak össze az EU-nal. A magyar egészségügynek ez egy biztos kitörési lehetöség lenne, amennyiben a kormany ki tudna alkudni hogy mütjük az angol/német/holland/stb. betegeket, de a szokasos angol arakon, vagy német, stb., arakon. Hatalmas mennyiségü betegröl lenne szo. A kivándorolt kollegak is hazajönnének sokan, ha egy ilyen programm beindulhatna. Mert Magyarországon is kell várni a mütétekre,de ez a kivándorlásbol adodo orvoshiany miatt keletkezett. A programhoz tartozna egy elözetes, allamilag finanszirozott nyelv tanitas is: angolul, németül az orvosoknak, apoloknak.
    Mindenkinek kellemes vasarnapot!
    Baratsaggal

    1. Erről van szó, kedves futurist1!
      Sajnos a mostani miniszterelnöknek csak az a fontos, hogy a hozzá dörgölődzötteket felemelje, az ellene szólókat meg ellehetetlenítse.
      A nép, az ésszerűség, a hozzáértés már hátrány. Így tették tönkre a Magyar Rádiót is. Aki értett hozzá, azt kirúgták,
      Lehetőleg karácsony előtt. Ez meg a kegyetlenségre is utal.

      Baumag

  15. Szerintem a mára – 2010 óta köbre emelt tempóban, gyűlöletet és agresszivitást nem nélkülözően – kialakult gazdasági és politikai helyzetben dicsérendő, hogy valaki veszi a tollat és – quázi belülről – figyelmeztet a sok-sok (sok ezer ?) nyilvánvalóan barom, autokrata, teljesíthetetlenül meghirdetett irányvonal ellen. Ilyen kis lépések kellenek, hogy figyelmeztessék azokat akik a fától nem látják az erdőt, illetve az erdőt figyelembe sem veszik…pedig az ott van…! (Bocsánat a hosszú mondatért !)

  16. Ha majd a Magyaroknak Magyar kormánya lesz,akkor lesz majd egészségügy is. De addig csak a betegség ügy marad. Fel kell ébredni,hogy idegen érdekeket szolgáló kormányoknak, teljesen mindegy,hogy mi van és mi lesz a Magyarokkal. Az ő számukra a Magyar Ember,csupán „élő munkaerő,egy robot. Úgy is bánnak vele. A hivatalokban,az úton és útfélen. Nekik nem a lét a fontos,a nem lét, ami a többséget illeti.

  17. Szép levél volt! Egy kérdés merült fel bennem miközben olvastam. Megfordult-e valaha a fejében, hogy sok ember egész havi fizetését, vagy nyugdíját csúsztatja az önök zsebébe a lelkiismeretes ellátás reményében. Nem hálából, hanem azért, hogy megkapja önöktől azt a figyelmet és gondosságot, ami hálapénz nélkül is járna, de nem kapja meg. Hogy sok létminimumon élő ember az utolsó filléreit teszi a borítékba, hogy az ön megalázó fizetését kiegészítse. Hogy nem egy ember az ön munkaidőben, állami eszközökkel végzett munkáját honorálva a falatot vonja meg magától? És vajon megfordul-e a fejében, hogy a tanárnőnek, aki a gyermekét a szorzótáblára tanítja, néha a zsebébe dugjon egy borítékot pár tízezressel, mert nekik valóban megalázó még önhöz képest is a fizetése? És ebben a példában a tanárnő még vagy 100 olyan foglalkozással felcserélhető, aki hálapénz nélkül is elvégzi a munkáját, az önök fizetésének töredékéért…

  18. T. transyadmin!
    „a magyarországi kórházak rettentő állapotban vannak.
    Akkor ez a szerencsétlen pszichiátriai beteg, akit orbánviktornak hívnak és a Magyarok miniszterelnökének tartja magát, miért stadionokat,kerítéseket épít, súlyos milliárdokért? Amint mondja(?),hogy ne arra figyelj amit mondok,hanem amit teszek, akkor igazolja magát,hogy fogalma sincs arról,hogy valójában mit miért mond,vagy tesz. Ha egy pszichés problémával küszködő beteg túl költekezik,gondnokság alá helyezik. Nem lenne itt az ideje őt is az alá helyezni,vagy felmenteni a beosztása alól? A legtöbb munkavállalónak alkalmassági vizsgálaton kell átesnie, hogy ne csináljon marhaságot. Nem tűnik fel senkinek,hogy „ez folyton csak azt csinál!!

    1. Miközben folyton az ajkait nyalogatja! A polineurózis jele, amit az állandósult stressz okozhat!

  19. ” plusz, paranoid skizofrénia, kevert szorongásos depresszió, pánik betegség.!! A leszázalékoláshoz egy „átlag embernek kevés,de „neki túl sok ahhoz,hogy a pusztulásba vigye az Országot.

  20. Hoppá Doktor úr!Miről is beszél „ma”?Az egészségügy negyedszázados leértékelődéséről!Mikortól érti ezt Ön?1989- től vagy 2010-től?Mert óriási a különbség!És megkérdezném szíves engedelmével:az előző húsz évben miért nem emelték fel a szavukat,miért nem lázongtak,miért nem követelőztek?Hallgattak.Miért?Most lehet lázongani ,mert fejlesztések vannak,béreket emelnek(amennyit az ország elbír) és minden orvos elött csak az anyagiak lebegnek?Önök röhejesek és szégyelni valók.Nem erre tettek esküt!

  21. Szavakban fejlesztenek, emelnek béreket. Van egy két intézmény ahol kifestenek, és ablakokat cserélnek, hogy legyen mit mutogatni kedves Pillar Ferenc.
    Sajnos azt tapasztalom, hogy akik rendszeresen templomba járnak, azok egyre inkább belerúgnak embertársaikba, vagy a kutyába, ha hazaérnek Isten házából.
    Vagy Orbánt fontosabbnak tartják, mint a saját családjukat, akiket hamarabb eldobnak már mint saját gyermeküket, aki már észrevette azt a sok átverést, amit naponta tapasztalunk saját kormányunktól.

Hozzászólás a(z) Csoki Edit bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük