KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy középiskolás fiatal benyomásai A Lovasíjászról

12799029_942829635802528_837065650363665166_n

A HVIM szegedi tagszervezetének egy fiatal tagja írta le benyomásait A Lovasíjász című film kapcsán.

Érdekes jelenség, hogy a nemzetközi bűntudatkeltés már a középiskolákban megkezdődik. Olykor az aulákban vetített holokauszt képsorokkal, máskor a kötelező filmvetítésekkel ösztökélik a fiatal generációt a gyűlöletre, amelynek mindig ugyanazok a célpontjai. Szerencsére akadnak gondolkozó, büszke, hazafias szellemű srácok is, akiket nem könnyű megtéveszteni. Bizony egyre gyakrabban derül ki, hogy a magyarok nemtől, kortól és neveltetéstől függetlenül igenis szomjazzák az igazi, nemzeti témájú műveket, máskülönben nem kapott volna vastapsot a szegedi moziban Kaszás Géza A Lovasíjász című filmje. Alább olvasható középiskolás tagunk benyomása a műről:

“A tegnapi nap folyamán tagszervezetünk, majdnem teljes létszámmal megtekintette a sokak által dicsért (utólag kijelenthetem teljesen jogosan) Lovasíjász című magyar filmet. A film megtekintése után rettentően sok érzés kavargott bennem és ahogy láttam,az emberek nagy részében szintén.
Ilyen egyedi és nagyon nehezen megfogalmazható élményt még egy film sem tudott nekem nyújtani. Mindenféleképpen kiemelkedik a mai mozikban vetített “ZS” kategóriás vígjátékok, elcsépelt akció filmek, elfogadást és toleranciát akarva akaratlanul a nézőkre ráerőszakoló filmek világából.
Miután kileptem a teremből csak egy valami fogott el hirtelen, ez a BÜSZKESÉG volt. Büszke voltam hogy magyar vagyok, és büszke voltam hogy vannak még olyan emberek mint Kassai Lajos, és hogy egyre többen lesznek.Sajnos a büszkeség mellé lassan hozzá társult a szégyen. Szégyelltem magam és szégyelltem a magyar emberek többségét amiért hagyták csodálatos hagyományainkat és kultúránkat így elhanyagolni. A film ösztönzött hogy továbbra is tegyek a hagyományokat pusztító és kártékony eszmék ellen és hogy mindenkit a helyes útra tereljek egy ilyen szennyezett világban. Igen, tenni akarok és tenni is fogok! Minden elismerésem Kassai Lajosnak!”

A szegedi HVIM tevékenységét a hivatkozásra kattintva kísérheti figyelemmel.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

(Szegedi HVIM – Ősök Szelleme – SZKR), márc 12, 2016
Nemzeti Internetfigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Egy középiskolás fiatal benyomásai A Lovasíjászról

  1. ” Fiataloknak!
    Kelljetek ki az ágyakból, fotelekből és torna gyakorlatokkal eddzétek testetek,” mert egy rothadó testben a lángelme semmit nem ér!
    Keressetek a történelmi Nagyjaink közül magatoknak példaképet, és legyen vezérfonala életeteknek. Senki és semmi ne tántorítson el benneteket az IGAZSÁG keresésétől. A változtatást mindig magadon kezdjed,ott is érjen véget. Ha Te magad változol,a környezeted is fog. Nézd meg, holnap is azt akarod e amit tegnap akartál,hogy elég erős e a hited,hogy megingathatatlan vagy. Soha ne a tömeget kövesd,a SZÍVED hangját,az SOHA nem csap be.
    Ha most mosolyogsz, nem Te vagy a hibás. A véred! TF:

  2. Magyar Fiatalok!
    Ezt a tanácsot érdemes megfogadni.
    Hazánkban nem az országgal van baj,hanem az élősködő,idegen vezetőkkel.

  3. “hanem az élősködő, idegen vezetőkkel.
    és az őket éltető,ajnározó,kiszolgáló, kollaboráns Magyarnak hazudó “nemzeti polgárokkal !

  4. Kíváncsian várom,mikor kapnak Kossuth Díjat a film szerzői,szereplői ?!

  5. Tisztelt v.Ignácz János !
    Urambátyám,akkor hosszú életre számíthat !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük