Egy egyiptomi rendőr megölt két izraeli turistát (18+ videóval)

A jelentések szerint egy egyiptomi állampolgár is életét vesztette az Alexandriában történt incidensben

Két izraeli turista és egy egyiptomi állampolgár halt meg vasárnap, amikor egy egyiptomi rendőr izraeli turistákra nyitott tüzet az egyiptomi Alexandria városának Mansheya negyedében – írja az RT Arabic az afrikai ország biztonsági szolgálatának egyik tisztviselőjére hivatkozva.

„Egy izraeli turistacsoport két tagja meghalt, egy egyiptomi, és egy másik turista megsebesült” – közölte egy egyiptomi biztonsági forrás az RT Arabic-kal. „A rendőrtisztet azonnal letartóztatták, ellene megteszik a szükséges jogi lépéseket. A sérülteket kórházba szállították”.

A lövöldözésért felelősnek tartott rendőrtiszt az értesülések szerint a saját lőfegyverét használta a támadás során, amely a turisták által kedvelt Pompejiosz-oszlop közelében történt.

Arról is beszámoltak, hogy az áldozatok egy izraeli városnéző csoport tagjai voltak. A közösségi médiában terjedő felvételeken legalább három mentőautó látható a helyszínen, a bámészkodók pedig a rendőrségi kordonok mögül figyelik a fejleményeket.

Az izraeli külügyminisztérium vasárnap közleményben erősítette meg két állampolgárának halálát.

A támadásra egy nappal azután került sor, hogy palesztin fegyveresek Gázából behatoltak Izraelbe. Egyiptom és Izrael évtizedekkel ezelőtt békemegállapodást kötött, és Egyiptom több alkalommal is részt vett közvetítői tárgyalásokon az izraeli-palesztin konfliktusban.

Az észak-afrikai országban azonban továbbra is nagy az Izrael-ellenesség.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük