KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Drámai demográfiai változások Flandriában – exkluzív interjú Dr. Rob Verreyckennel a PEGIDA belgiumi társszervezetének alapítójával

Rob VerreyckenA Nemzeti Jogvédő Szolgálat december 5-én tartott konferenciájának meghívott vendégelőadója volt dr. Rob Verreycken flamand jogász, az Európai Parlament politikai tanácsadója és a  PEGIDA Belgium (Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizációja Ellen, németül:  Patriotische Europäer gegen die Islamisierung des Abendlandes) társalapítója, aki egészen más képet alkotott az európai fősodratú médiumokhoz képest arról, hogy Belgiumban hogyan is gondolkodnak a hétköznapi emberek a migráció kérdéséről. Vele folytattunk egy rövid beszélgetést, melyből egy olyan kép rajzolódik ki, ami igencsak elüt a hazai, szintén fősodratú médiumok híreihez képest.

Rob Verreycken drámai hangon és rendkívül hatásosan ecsetelte azt a súlyos demográfiai fordulatot, ami Belgiumban zajlott le az utóbbi három évtizedben. Előadásának hangvétele már-már egy európai szabadságharcos hangulatát idézte.

Az előadását hallgatva nekem úgy tűnt, mintha Ön egyfajta szabadságharcot folytatna hazájában. Jól éreztem?

Fogalmazhatunk így is, de ezt mindenképpen pontosítanunk kell. Valóban szabadságharcot folytatok, de ezt a gondolatok erejével teszem. Tudni kell, hogy az elmúlt évtizedekben hihetetlen demográfiai változás ment végbe Belgiumban és azon belül is saját szülőföldemen Flandriában. Amikor én kezdtem az iskolát, száz tanuló közül csupán 3 volt külföldi. Amikor az én gyermekeim kezdték az iskolát, ez a szám 30 volt, és most már százból száz gyermek nem flamand, konkrétan abban az iskolában, ahol én kezdtem tanulni. Ez jól mutatja, milyen hihetetlen mértékben változott meg az idegen kultúrából érkezők aránya a helyi lakossághoz képest. Ezeknek az embereknek a gondolkodásmódja, életszemlélete az európaival nem összehasonlítható. A média döntő része pozitív képet nyújt ezeknek az embereknek az életmódjáról és azt sugallja, hogy nekünk kötelességünk elfogadni és befogadni őket, mindenképpen toleránsnak kell lennünk velük szemben. Pedig tudni kell, hogy az elmúlt évtizedekben is látható volt, hogy a bűnelkövetések száma egyre emelkedőbb tendenciát mutatott részükről. Amivel kezdték, az a zsebelés, rablás volt. Normális esetekben az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőit elítélik, azonban a média áldozatoknak mutatta be őket. A média pedig jól tudjuk, hogyan képes hatni a tudatra. Az átlagpolgár elfogadta, vagy legalábbis nem gondolta „másnak” a jelenség létét. Nekem pont az a dolgom, hogy az emberek gondolataiban rendet tegyek, bizonyítsam nekik, hogy ez az állapot tarthatatlan, ezen változtatnunk kell, mert ha ezt nem tesszük, magunk is elveszünk. Az iszlám gondolkodásmód amennyiben szélsőségbe csap át, nem válogat az eszközökben, ezt jól példázzák a párizsi események is, melyek megszervezését Brüsszelből irányították. Lényegében igen, egyfajta szellemi szabadságharcos vagyok.

Ennek a folyamatnak a felgyorsulásában úgy gondolom, az Európai Unió felelősségét nem szabad szó nélkül hagyni. Ebből következik, hogy keresni kell a felelősöket vezetői szinten, illetve önkéntelenül is felvetődik a korrupció gyanúja.

Az Európai Uniónál abszolút nyílt kártyákkal játszanak, korrupcióról beszélni nem lehet, mert az mindig rejtve marad. Helyette az eszköz az, ami rendkívül sportszerűtlen, ugyanis nyíltan megmondják, ha feladod az állami szuverenitásod, akkor kapsz pénzt. Ha erre nem vagy hajlandó, pénz sincs. Ott van például Görögország esete. Megmondták, hogy a migránshelyzet kezelésére akkor kapnak elegendő pénzt, ha építenek egy nagy mecsetet Athénban. A görögök kifejtették, hogy ők Athénban nem akarnak mecsetet építeni. Mire a válasz, akkor nincs pénz. Jelenleg mi van? A görögök beadták a derekukat, épül a hatalmas mecset ennek fejében az EU biztosítja a szükséges anyagi eszközt az athéni kormánynak.

Meglátása szerint, hogyan lehetne ezt a hihetetlen migrációs áradatot megállítani? Mert úgy tűnik, mintha a jogi eszközök kevésnek bizonyulnának?

A jogi eszközök alkalmasak, csak alkalmazni kell ezeket. Minden országnak meg kell védenie határait. Magyarország például ezt nagyszerűen megcselekedte.

Meg is kapta a billogot érte hazánk. Ezt a magyar politikát hogyan láttatják, és hogyan látják az emberek az Ön hazájában, Belgiumban?

Azoknak az embereknek a többsége, akiket érdekel a politika és nyomon követték az eseményeket tisztában vannak a valósággal és kiállnak a magyar emberek és Orbán Viktor miniszterelnök mellett. A képek, amelyeken a magyar rendőrök vízágyúval szétkergették a migránsokat végigfutott a teljes belga médián. A hivatalos lapok tragikusnak, szégyenteljesnek bélyegeztek az eseményeket. Ezzel szemben, amikor ugyanezeket a képeket kihelyeztük a PEGIDA Facebook oldalára, több tízezer helyeslő hozzászólás érkezett, ami egy meglehetősen jelentős szám. Azt írták az emberek: „Köszönjük Magyarország!”Ez azt hiszem, sok mindent elárul.

Magyarország megvédte magát az Európai Unió szabta törvényes keretek között. Ezt Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter is többször kiemelte. Tehát hazánk ebben, az úgynevezett menekültválságnak nevezett helyzetben jogilag nem ment szembe semmilyen hatályban lévő szerződéssel. Persze a liberális média Európa szerte ezt másként tálalja. De hogyan látják Önök például Putyin szerepét és kiállását, aki szintén markánsan védi hazája érdekeit?

A nemzetközi kapcsolatok nem barátságról, hanem érdekekről szólnak. Tökéletesen érthető, hogy az orosz elnök kiáll országa és nemzete érdeke és jogai mellett. Úgy gondolom, ez teljesen érthető, normális módon ennek így kell lennie. Ami Szíriát és Oroszországnak az ottani szerepét illeti, az teljesen érthető a részünkről. Ami Ukrajnát illeti, ott más érdekek vezérlik a nyugati államokat, mint Oroszországot. Azzal azonban nem értek egyet, hogy Európa lényegében támogatta azokat az erőszakos eseményeket, amelyek ott kialakultak. Ez nem volt szerencsés lépés. Megértem az ukránokat, akik a saját jogaikért harcolnak, azonban a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben nem jó és nem előremutató Oroszországgal szembe menni. Ezt az éles szembenállást kerülni kellene és a két ország viszonyát mihamarabb rendezni kell, mert ez lenne Ukrajna, Oroszország, de Európa érdeke is.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Drámai demográfiai változások Flandriában – exkluzív interjú Dr. Rob Verreyckennel a PEGIDA belgiumi társszervezetének alapítójával

  1. Nagyon örülök, hogy ezeken az oldalakon is szó esik a Pegida csoportokról. Mivel sok Pegida oldalt látogattam meg az utóbbi időben, magam is tanúsíthatom, hogy a magyar politikát a kanadai, ausztráliai és egyéb Pegida Facebook csoportoknál sokra értékelik. legutóbb Morvai Krisztina egy felszólalásának videóját láttam a Pegida Canada timeline oldalán, s nagyon pozitív hozzászólások kísérték. Ha az ember ezeken a lapokon barangol azonnal szembetűnik, hogy milyen éles az ellentét a hivatalos média által közölt hírek és az ezeken az oldalakon megjelenő hírek, videók, beszámolók között. vannak olyan hozzászólások, nem is egy, amely felveti, hogy ennek és annak a fiókját a Facebook csoport letiltotta, mert úgymond, ellenséges, rasszista volt a muszlimokkal szemben.A kifogásolt postokat azonban képformában felteszik a hozzászólók, s azokat megnézve, semmi olyan szélsőséget nem láthatunk, ami ezeket a letiltásokat indokolná.
    nem is nagyon csodálkozom, hiszen a CitizenGo egyik angol nyelvű oldalán cikket közöl a Norvég családügyi Hivatal határozatáról, amely értelmében a keresztény családtól minden gyermeket, a nemrégiben született kisbabát is, állami gondozásba vesznek, a “tűrhetetlen keresztény” ideológia miatt.
    Láttam képeket, amelyeket a hivatalos média nem közöl. szíriai kisgyerekek lemészárolt holttesteit.Többségük tán hat éves sincsen, s mindezt a “Iszlám a béke vallása” jegyében, mert nem tértek át muszlim hitre. Nem is lehet itt Európában ezt megérteni; egy gyermek nálunk Gyermek és szent és sérthetetlen. Egyáltalán hogyan lehet egy gyermeket ilyen választás elé állítani, hiszen fel sem fogja, ami körülötte zajlik. Salman Rushdie The Satanic Verses című könyve, ami itthon is megjelent talán pár éve, s amiért az írót halálra ítélték az iszlám “felkentjei”, tehát ez a könyv pontosan megmutatja mi is az iszlám. A korán Magyarországon is megjelent 1987-ben, s ha fellapozzuk a 8/12 surát, láthatjuk fekete – fehéren az iszlám nem a béke vallása, hiszen felhatalmazza a híveit, hogy Allah nevében és neki tetszően gyilkolják le a hitetleneket (minket, lásd a történelmünket). s ezekkel a gyilkosságokkal Allahnak tetsző cselekedetet hajtanak végre.
    S még sok pontot lehetne előhozni, amit a Pegida oldalak bizony meg is tesznek.
    Ha lenne reá módja a szerkesztőségnek, akkor talán mások is örömmel olvasnának a különböző pegida csoportok híreiből amolyan lapszemle félét. Van egy viszonylag hatalmas Facebook és Twitter csoport is a WCAI Worldwide Coalition Against Islam, amit szintén érdekes lenne a magyar olvasóiknak is megismerni.
    Elnézést kérek a szerkesztőségtől, bizonyára sok dolguk van ezzel a kitűnő Internet Figyelővel is,
    Ez csak felvetődött bennem, ennek a cikknek az olvasása közben.

    Jancsó Tibor

    1. Kedves Jancsó Tibor!
      Köszönjük tartalmas hozzászólásait.
      Felvetése a PEGIDA hírekkel kapcsolatban érdemes a megfogadásra, azonban túl kevesen vagyunk és egyáltalán semmilyen pénzügyi támogatást a munkánkhoz nem kapunk. Így kevés időnk van cikkeket lefordítani. Inkább talán kivonatolt állapotban szoktunk közreadni cikkeket vagy éppenséggel orosz híreket német fordításból.
      Viszont a szerkesztőségi email ismert (nif.info@gmail.com) és oda lehet beküldeni cikkeket. Amennyiben van önnek annyi ideje, hogy a PEGIDA oldalakról egy-egy cikket kivonatolva ismertessen és a cikkek végén a linkeket megadja, akkor ezeket szívesen közöljük. Kívánsága szerint a nevével vagy anélkül.
      barátsággal
      Transyadmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük