Dr. Polgárdy Géza: Emlékezés Kerényi Gyulára, megmaradásunk beregszászi jó szellemére

A magyarság érték.
Még akkor is az, ha ezt nem mindenki gondolja így, s a múltban is, – meg sajnos a jelenben is, – óriási erők munkálkodnak itthon és határainkon túl is, a gyengítésén, az elpusztításán! S mert ez vitathatatlanul így van, nekünk, magyar lelkű magyaroknak kötelességünk a magyarságot minden erőnkkel védeni, azok példáját pedig, akik ezt a védelmet a múltban eredményesen tették, időről időre felmutatni, hogy munkásságukból erőt meríthessünk.

Papp-Váry Elemérnét és dr. Urmánczy Nándort követően ezért most egy időben hozzánk közelebb élt jelesünk, a beregszászi Kerényi Gyula emlékét emeljük a magasba: életműve messze világító fáklyaként mutassa számunkra az utat a magyar megmaradás, a magyar fennmaradás felé!

Kosztyó Gyula ácsmester és Jerema Mária fia, az ifjabb Kosztyó Gyula, Bereg-szászban született, a Trianont követő évben, 1921. augusztus 11-én, s itt, szülő-városában végezte elemi, majd gimnáziumi tanulmányait is. Szüleitől és a Vérke parti város Királyi Állami Főgimnáziumában kapta azt a meghatározó és öntudatos magyar nevelést, amely a harmincas évek elején nevét Kerényire magyarosító kiváló embert, – bármily patetikusan is hangozzék ez, – a legelkötelezettebb magyar patrióták közé emelte.

Miután elvégezte a gimnáziumot, – melynek épületével szemben egy, már abban az időben is öreg platánfa állt, – a budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának hallgatója lett. Megszerezve diplomáját, nem a könnyebb utat, az itt maradást választotta, mint oly sokan, hanem visszament szülőföldjére, az övé közé. Mert tudta, hogy ott nagyobb szükség van rá.
S mi több, itt mindvégig kitartott! 1991-es nyugdíjazásáig mindössze öt, építész- mérnöki végzettségének megfelelő munkahelye volt, s valamennyi Beregszászban.
Még 1950 februárjában megnősült, feleségül vette Káposzta Klárát, s három gyermekük született. Gyula 1954-ben, Klára 1956-ban, Katalin pedig 1965-ben.

…Amikor Gyula bácsit 1994 őszén személyesen is megismerhettem, már idős volt, 74. évében járt. Akkori munkahelyem turistáival teli buszunk ekkor Ungvár és Munkács után Beregszászra ért, s Gyula bácsi már várt minket. Előzetesen egyeztettünk, s Ő vállalta a cicerone szerepét. Három napot töltöttünk Bereg-szászon, keresztül-kasul bejárva a várost, s vezetőnk csaknem minden házról tudott valami fontosat vagy érdekeset mondani, pedig a lábainkat szint a térdünkig lejártuk. Városi mérnök volt: kisujjában volt a város története…
Aztán a város Petőfi-szobrához érve, a szeme könnybe lábadt. Merthogy egyetlen, végtelenül szeretett fia emlékét idézte fel, aki fiatalon meghalt. A tehetséges szülész-nőgyógyász orvos egy tragikus lovaglás áldozataként, 1982-ben, mindössze 28 évesen Magyarországon hunyt el. Oroszlányban temették. Az apai fájdalom azonban ekkor, még 12 évvel később is könnyeket csalt barázdált arcára, hangja pedig el-elcsuklott. Idősebb lánya orvos asszisztens, a fiatalabb pedig reumatológus orvos lett.(Később, az apa halála után, édesanyjukkal együtt mindhárman átköltöztek Miskolcra.)

De térjünk csak vissza a szép és felemelő birodalmából a földre, ott is az ötvenes évek Szovjetuniójára, amikor Beregszász is a kommunisták földre szállt paradicsomához tartozott. Csak természetes, hogy ekkor Kerényi Gyulát is üldözték! Különféle hatóságok, különféle koholt vádakkal illették testileg-lelkileg gyötörték. Hol kémkedés gyanúja, hol más volt a „vád” – elvégre magyar volt, magyarnak vallotta magát! Noha sem a közeli Szolyván, sem más szovjet halál-táborokban nem tüntették el végleg Kerényi Gyulát, a makarenkói új ember kovácsai, üldözték, gyötörték, – hátha megtörik! Itt, ebben a pokolban indult neki az életnek, itt, ebben a förtelemben pergetve napjait vált azzá az emberré, aki aztán a beregszászi magyarság jó szelleme lett.

Fentebb már említett, egykori gimnáziumának valaha volt tanulóit felnőttként szerteszét szórta a nagyvilágban a magyar sors. Ausztráliától Chiléig, Dániától az USA-ig, a kicsiny Beregszászból csaknem a világ össze államába jutott egy-kori Vérke – parti diák. Állandó, szüntelen magyar exodus, örökös szerteszétszóratás! Ahhoz, hogy e világgá mentek legalább évente egyszer összejöjjenek, kellett egy páratlan kitartású és fáradhatatlan szervező.
Kerény Gyula volt az!

Példa nélküli levelezésbe kezdett a nagyvilágban szerteszét szóródott egykori iskolatársakkal. Száz és ezerszámra mentek és jöttek a levelek. Kerényi Gyula pedig minden egyes általa küldött levél borítékjába beletett egy falevelet is az egykori alma máter épületével szemben álló platánfa ágairól. Saját levele mellé egy platán levelet. Az összetartozás, csak számukra értékkel bíró szimbólumát!

Kerényi Gyula pedig a maga kis mikrovilágában ez által is hatalmassá, óriássá magasztosult! Mert szervező munkája eredményeként minden év júniusában létrejött a Vérke – parti öregdiákok találkozója.

Számon tartotta az évfordulókat, rendezvények százai fűződtek a nevéhez, melyeken megemlékezéseket mondott. Épületeket hivatalból tervezett, a vér-tanuk sírjait azonban már magyarként gondozta. Emléktáblák, szobrok elhelyezését és felavatását kezdeményezte. Nem csupán lokálpatrióta volt, hanem a beregszászi magyarság tündöklő szelleme. Ápolta a hagyományokat, összekötő kapocs volt a város múltja és jelene között. S ha Beregszászra turisták, látogatók érkeztek, ha csak tehette, vezetőjükké szegődött! Mint a mi estünkben is! Beregszászért végzett több évtizedes munkássága elismeréseként élete vége felé Pro Urbe díjat kapott. Az egyetemes magyarságért, annak megmaradásáért végzett munkájáért, – úgy tudom, – nem részesült elismerésben.
Kerényi Gyula 1998. április 25-én reggel, a beregszászi kórház intenzív osztályán, egy szívinfarktust követően távozott el szeretett szűkebb családja és-nagy, igen nagy szavak! – a magyarság köréből. A helyi görög katolikus temetőben helyezték végső nyugalomra, szülei és nővére mellé.

…Én azonban képtelen vagyok visszaemlékezésemet itt, Gyula bácsi halálával befejezni. Mert eszembe jut, hogy milyen sokat kaptam azoktól a nagy magyaroktól, akikkel Sorsom különös kegye folytán, hosszú életem során találkozhattam. Domonkos Pál Pétertől és Janics Kálmántól, Gy. Szabó Bélától és Szervátiusz Jenőtől, Beke Györgytől és igen, Tőle, Kerényi Gyulától. Akiknek példája, számomra azzal a tanulsággal szolgált, hogy ugyan sok a magyarság ellensége és hatalmas erők munkálkodnak az elpusztításunkon, a tönkre tételünkön, de nekünk, magyar lelkű magyaroknak mégis, bármi áron a magmaradásunkon, a fennmaradásunkon kell dolgoznunk. Mindig, minden erőnkkel, amíg csak élünk.
Mert a magyarság érték!
Vigyázzunk rá!

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, közíró
Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Kiemelt kép: Kerényi Gyula emléktáblája BeregszászonNemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Dr. Polgárdy Géza: Dr. Urmánczy Nándor, a nagy nemzetpolitikus emlékezete