KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Bene Gábor S.: Szájzár a holokauszt ügyben

„Sem a gyűlölködés, sem a problémákról való hallgatás nem hozhat megoldást!” BGS

,,Üldözik a zsidókat, mert azt mondják, gazemberek. – Üldözzék a gazemberséget! S jaj a zsidóknak, ha azok…” Karinthy Frigyes

Véleményem szerint értelmes ember nem tagadhatja a nácik, a bolsevikok, a fasiszták vagy más nevet viselőknek az emberiség (fajok, nemzetek, államok, hívők, stb.) ellen elkövetett bűneit.

Ami a holokausztot illeti, az előzmények ismerete, valamint az okok feltárása adhat némi magyarázatot (de nem felmentést) a probléma vizsgálatához.

A téma iránt érdeklődőknek javaslom elolvasásra Herzl Tivadar : „A zsidó állam” c. művét, mivel a pesti születésű szerző definiálta a zsidó fajt és leírta annak okát, hogy miért szükséges nekik önálló állam. Ha létezik a téma megértéséhez autentikus szerző, akkor ő az!

Idézek néhány gondolatot tőle:

„Elnyomás és üldözés által nem vagyunk kiirthatók. A történelem egyetlen népe sem bírt ki annyi küzdelmet és szenvedést, mint mi. A zsidóheccek nyomán mindig csak a férgese hullott le a zsidóság fájáról. A zsidókérdés mindenütt megvan, ahol zsidók nagyobb számban élnek. Ahol nincs, oda magukkal hurcolják a bevándorló zsidók. A zsidókon való felülkerekedés eme lehetetlensége csak erősíti, és elmérgesíti a gyűlöletet. A nép körében napról napra, óráról órára nő az antiszemitizmus, és még tovább kell nőnie, mert okai továbbra is fennállnak és nem küszöbölhetők ki. A távolabbi ok az, hogy a középkorban elveszítettük asszimilálódó képességünket, a közvetlen ok pedig az, hogy túltermelésünk van középintelligenciában, amelynek nincs elhelyezkedési, sem emelkedési lehetősége, nevezetesen nincs egészséges levezetődése és nincs egészséges emelkedése. Lefelé felforgatókká proletárosodunk el, minden forradalmi pártnak az altisztjeit mi szolgáltatjuk és egyidejűleg félelmetesen nő pénzhatalmunk.”

Tehát Herzl világosan leírja, hogy a zsidóság egy jelentős része – más népekhez nem tud és nem is akar, alkalmazkodni. Megvilágítja azt is, hogy a kapitalizmus és a kommunizmus közös gyökerét éppen a zsidó nemzet adja. Elismerem, hogy sok tisztességes zsidó gondolta a kommunizmust, valóban kommunizmusnak. Azt hitte, hogy valóban a közösségi érdek fog dominálni. Ám a magyar lélektől még a közösség érdekében történő erőszak is idegen. Ha valaki meg akarja érteni a holokauszt tagadásának a kialakulását, annak meg kell értenie a zsidóság sajátos helyzetét, s azt is, hogy a megvalósult zsidó állam miért nem a béke szigete, az antiszemitizmust miért éppen a zsidók egy meghatározó rétege gerjeszti? De meg kell érteni azt is, hogy egyetlen áldozat is áldozat, s a számháború csak azok érdeke, akik káoszt akarnak és antiszemitizmust, vagy helyesebben anti judaizmust. Az antiszemitizmussal és a holokauszttal kapcsolatos számháborút tehát csak a tudás és a korrektül bizonyított álláspont szüntetheti meg.
A nemrégen megszavazott BTK módosítás – sajnálatosan – nem ezt, segíti elő! Logikátlan, provokatív és torz szülemény!

A magyar országgyűlésnek nevezett alsóház a kettős mérce szerint alkotott törvényt e témakörben. Azért van erre – a szájzár jellegű szabályozásra – szükség, mert vannak, akik tagadnak számokat és tényeket a zsidó holokauszt kapcsán? Ám ezzel szemben vannak olyan képviselők is az alsóházban, akik nem hajlandók tudomásul venni a nemzetellenes szocialisták vagy bolsevik brigantik bűneit, vagy az 56’-os forradalmunkat ellenforradalomnak nevezik! Az már közismert, hogy a hatmillió zsidó áldozatot emlegetők erőteljesen csúsztatnak, hiszen a szám nem felel meg a valóságnak. A Jad Vachem (hitelesebbnek tűnő) adatai (kőbe vésve) mintegy másfél millióval kevesebb áldozatra utalnak. Hasonló – eltérő -, számadatok publikálása vezetett a „számháborúhoz”, és ingatta meg a közvéleményt a valós események korrekt megítélésében. Bár arról nincsen tudomásom, hogy bárki is tagadta volna, hogy a történelemben igenis voltak szörnyűséges népirtások. (még az ószövetségben is olvashatunk ilyet)

Nézzük csak a törvény szövegét: A Btk. új, 269/C paragrafusa alapján „aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Katyn-t, a Gulágokat, a délvidéki partizán mészárlásokat , valamint az örmények, a mexikói őslakosok, az írek vagy a kurdok „megtizedelését ” , illetve azok tagadását vajon miért nem tartalmazza a BTK új törvénye?

Tegnap találkoztam Reiner Péter barátommal, aki zsidó származása ellenére nem örvendezett a holokauszttagadás büntetőjogi tiltásán, sőt azt a megjegyzést tette, hogy: „megalázták őseinket is ezzel”. Egyetértek vele, mert a jelenlegi ál-képviselőknek minden „döntése” megalázó rájuk. A folyamatos bűnpártoló tevékenységük miatt, de minden egyéb esetben rossz fényt vet – még a véletlenül jó cél érdekében meghozott – döntéseikre is. Nem a politikának, hanem a tudománynak kellene a különböző népirtásokkal foglakoznia, hiszen éppen azon okból van zavar a kérdésben, mert a politika beleavatkozik a történelemtudomány munkájába!

Nekem persze egyszerű, hiszen több alkalommal leírtam már a véleményemet a náci tettekről, a bolsevik őrületről, a globalista mészárlás napi gyakorlatáról, s így nem rettegek a hatalomtól, s az általa irányított bíróságok döntéseitől. Azonban ez a módszer alkalmatlan a cél elérésére.

Sokkal egyszerűbb lett volna a büntetőjog eszköztára helyett: egy nemzetközi bizonyító eljárást kezdeményezni a valós tényekről, mellőzve a számháborúsdit! Ebben az eljárásban össze lehetne vetni a valós bizonyítékok tömegét a nemrégen felszabadított orosz levéltári adatokkal, a kikényszerített vallomásokat a koncentrációs tábor tényleges lehetőségeivel, valamint az ásatások során előkerült csontok tömegével. Mindezt, szigorúan objektív, tudományos és abszolút pártatlan alapon.

Én magam nem vagyok a kérdésben szakértő, ám Reiner Pétert mindenképpen ajánlanám a tudományos munka pártatlanságának felügyeletére, hiszen családtagjai is odavesztek – tehát érintett – de azért is, hogy ne csak egyoldalú vélemények alakuljanak ki, hanem végleg elejét lehessen venni a további pro és kontra bizonyíték áradatnak. Ebből a munkából persze ki kellene az olyan személyiségeket zárni, akik már elkötelezték magukat a végeredmény mellett így vagy úgy. Nem a BTK módosítás hiányzott tehát, hanem az egyértelműen tudományos megközelítés, amely minden – jogos vagy jogtalan – kételyt eloszlat! Az idő múlásával ugyanis nem csak az emlékezet homályosul, hanem új bizonyítékok is előkerülhetnek, amely ezt a sajnálatos ügyet egyértelműen lezárhatná, s a zsidóság új generációjának nem egy állandó bizonytalanító „suttogópropagandával” és nem egy holokauszttagadók elleni szájzártörvénnyel, hanem az egyértelműen bizonyított tényekkel kellene találkoznia. Ugyanezt szeretném elérni végre a magyar holokauszt kapcsán is, amelyet Titó partizánjai, a Szovjetunió hadserege és az NKVD, valamint a Rákosi-féle ÁVO és ÁVH követett el – magyar állampolgárokkal szemben (beleértve a svábokat, a cigányokat, a szlovákokat és a zsidókat is), válogatás nélkül.

Dr. Bene Gábor S.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=9QK6-pOVrsQ]

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Dr. Bene Gábor S.: Szájzár a holokauszt ügyben

  1. Elöszőr,már azt hibás feltételezésnek tartom,hogy külömböző izmusokat,tettekkel párositunk.Lásd atom energia ill bomba,egy „demokratikus”ország dobta le elsőként.Véleményem szerint,a nácik nem voltak gyilkosok.A Zsidók debortálását üzleti érdekek váltották ki!Az europában élő zsidó emberek utjában voltak az idegenszivű csak a profit érdekelt Zsidó milliárdosnak.Azt kel írjam,hogy Hitlert ezek az üzlet emberek ülteték be,a kancellári székbe.Csak a kutya elszakítota a láncot és elszabadult,önálló életett kezdett,amit már nem tudtak kordában tartani!Attól is féltek,hogy kiderül kik állnak a háttérben,így kiszáltak az egészből.A háborút is azárt veztette el mert elzárták a pénz csapokat.Most a cionisták már új eszközökhőz nyúlnak,ez pedig az europai unió,amit zsidó,cigány, szerb,magyar stb nagyon meg fog szenvedni.

Itt várjuk hozzászólását!