Dohán Mihály: Zöldek – A zöld mozgalom kezdettől fogva csak a pénzről és a hatalomról szól

Sosem foglalkoztam velük. Sosem értettem, mit akarnak. Kiirtani az emberiséget, hogy ne zavarja a természetet? Mert mi másra gondolhatna az ember hallván, hogy a csecsemők számát csökkenteni kell, mert sok üvegház hatású gázt termelnek? A csecsemők környezetpusztítók, mert – már elnézést – amikor „pupulnak”, eléggé el nem ítélhető módon, metánt is bocsátanak ki. De megmondaná nekem egyetlen zöld mozgalmár is, hogy hány millió évig tartana, míg a föld jelenlegi csecsemőállománya ki tudna bocsátani annyi metánt, mint amennyi a légkörbe került, amikor az USA fölrobbanttatta az Északi Áramlat gázvezetékeket? Akkor miért nem tiltakoznak az utóbbi, balvégzetű esemény miatt? Lapítanak, mint szar a fűben.

Elnézést az obszcén hasonlatért, de nem találtam olyan udvarias kifejezés, amely megfelelően írná le a viselkedésüket. Miért csak a csecsemők okoznak nekik gondot? Talán csak nem azért, mert a vezeték robbantatóktól „guruló dollárokat” várnak, a csecsemők pedig semmit sem tudnak adni, de még védekezni sem?

Egyetlen könyvet olvastam a tárgyban 20-25 évvel ezelőtt. Érdekes volt. Már nem emlékszem sem a címére, sem a szerzőjére, csak arra, hogy egy kiábrándult, német zöld mozgalmár írta. A zöldekből ábrándult ki. Hogy miért? Az volt a megállapítása, hogy miután nyugaton a zöldek bekerültek a hatalomba, a zöldségük célból eszközzé változott. Eszközzé a hatalom megtartásáért és növeléséért folytatott harcban. Szerintem korábban sem volt másképp, csak addig el tudták hitetni az ellenkezőjét.

Tavaly, a választások előtt írtam egy cikket, amelyben többek között a zöldekre is fordítottam pár szót. Legjobb, ha idézem: „ Döbbenetes, hogy a magukat „zöldnek” és „természetvédőnek” nevezők még a saját emberi természetüket sem hajlandók elfogadni és a természet örök rendje ellen fellázadva magukévá tették a dzsenderideológiát. Ezek túltesznek a kommunisták hajdani „természetátalakító” képzelgésein. Ezek magát az emberi természetet vették célba és el akarják hitetni velünk, hogy azt, mint valami tésztát, kényük-kedvük szerint átgyúrhatják. (Az ember ura a természetnek – mondták a kommunisták. Egy gyerekkoromban olvasott szovjet propagandakönyvnek az volt a címe, hogy „Hogyan lesz az ember óriás”. (Per analogiam mondhatnám: Hogyan lesz a fiú lány, és fordítva.) Ehhez képest a szibériai nagy folyók visszafordításának hajdani terve gyakorlatias programnak tűnik. Pedig tudják, hogy nincs igazuk, tudják, hogy épeszű ember ilyesmiben nem hihet, tehát tudják, hogy hazudnak, de mégis mondják és mondják és mondják. Mi ez, ha nem „bizonyos meghatározott elvek vak hitében való sötét korlátoltság és ugyanezekért az elvekért való eszelős és alattomos harci készség”? Az „eszme” igazi győzelme a józan ész felett, a beteg képzelet győzelme a tudomány és az értelem felett, a sötétség győzelme a világosság felett. Micsoda végletes hiszékenység kell ahhoz, hogy elhiggyük, hogy az ilyen szélsőséges „természetátalakítók” fogják megmenteni a természetet.” (A vastag betűs szakaszt Hamvas Bélától idéztem.) (https://internetfigyelo.com/dohan-mihaly-miert-kell-orbannak-maradnia/ )

Bevallom őszintén, értetlenül álltam a jelenség előtt. Csak most, miután felidéztem a hivatkozott zöld mozgalmár könyvét, világosodtam meg. A zöld mozgalom kezdettől fogva csak a pénzről és a hatalomról szólt. Csak a csomagolás változott meg.

A kezdetekkor valamilyen figyelem ébresztő, az emberek érdeklődését politikai irányultságtól függetlenül felkeltő programra volt szükség. Olyasmire, ami gyökeresen különbözik a százszor megunt bal- és jobboldali, haladó és maradi, stb. pártprogramoktól. Ami rokonszenvet ébreszt és elfedi a mögöttes, alantas célokat. Hát akkor rajta! Itt a nagy ötlet. Mentsük meg a Földet! Gaia, a földanya, minden élet forrása, haldoklik! Ha meghal, mi is vele pusztulunk. Nem számít, milyen a „pártszimpátiád”. Ez a sürgető feladat mindent felülír! Minden jóakaratú, az emberiség jövője iránt felelősséget érző embert várunk a zöld zászló alá!

A föld megmentésének a jelszava alá a fennálló gazdasági, politikai rendszerrel szembeni minden jogos elégedetlenséget be lehetett csatornázni és ezzel híveket szerezni. Lehetett harcolni a városi zöldterületek növeléséért, az erdők irtása ellen, a vadászat ellen, a kapitalista rendszer kapzsisága ellen, rezervátumok létesítéséért, a veszélyeztetett fajok megmentéséért (annak ellenére, hogy azok is bocsátanak ki metánt a légkörbe), az iskolai oktatás zöldítéséért, a szeméttermelés csökkentéséért, a levegő és a víz tisztaságáért, a talajszennyezés ellen, stb., stb., stb. Ezekért a nemes célokért egyszerű emberek tömegei voltak készek dolgozni, voltak készek a mozgalmat munkával, pénzzel és szavazataikkal is támogatni. Az idő, a kitartás, a találékonyság és a fáradhatatlan tevékenység (hiperaktivitás) meghozta jutalmát. A mozgalmak párttá váltak és bekerültek a hatalomba. De – ahogy mondja a népi bölcsesség – evés közben jön meg az étvágy. Ízlett a pénz és ízlett a hatalom. Hát ha ilyen jó íze van, miért ne lehetne több? De honnan? Hát ha kevés, amit a „kisemberek” tudtak adni, akkor a „nagyemberekhez” kell fordulni. De mivel? Mit lehet a „nagyembereknek” ajánlani? Nyilván, ami nekik fontos, és amit – legalábbis eleinte – a „hagyományos” pártoknak nem akaródzott a zászlójukra tűzni. Akkor még viszolyogtak tőle. A zöldek körülnéztek és megtalálták a dzsenderideológiát.

Pont ez volna fontos a „nagyembereknek”? – kérdezhetik. Hihetetlen, de így van. Gondoljunk csak bele! Az Amerikai Egyesült Államokat általában a világ legfejlettebb, legdemokratikusabb, gazdaságilag, katonailag legerősebb, a tudományokban legelöl járó államának tartják, és nem oktalanul. Nos, ennek a legutóbb megválasztott elnöke, Joe Biden, a megválasztása utáni, programadó beszédében az Egyesült Államok két legfontosabb – tetszenek érteni -, legfontosabb feladataként a demokrácia és az LMBTQ…stb. jogok világméretű terjesztését határozta meg. Tudjuk, hogy az Egyesült Államok elnöke nem a hatalom birtokosa, csak annak a képviselője. Egyesek tiszteletlenül a hatalom tényleges, de névtelen gyakorlói kesztyűbábjának tartják. Mások marionett figurának. A hatalomnak a háttérben meghúzódó, tényleges birtokosa nem lehet „kisember”. Ő „nagyember”, sőt több „nagyember”, akiknek a „nagyemberségéhez” még végtelen vagyon is párosul. Amerikában „deep state”-nek szokták kódolni ezt a, – ahogy Bogár László szokta mondani – „nem létező” hatalmat. A tévében „dípsztéjtnek” szeretik mondani, de én inkább maradnék a kifejezőbb „háttérhatalom”, vagy a szemléletesebb „árnyékhatalom” szónál. A zöldek időben felismerték, hogy ennek a támogatását kell megszerezni, de mivel? Az árnyékhatalom kesztyűbábja, az USA elnöke, egyben az árnyékhatalom szócsöve is, megadta a választ a Zöldek kérdésére: a demokrácia és a dzsenderideológia terjesztésével. A demokráciával nem tudnak mit kezdeni, mert azt az USA légi ereje a „humanitárius” és minden bizonnyal „zöld” bombázásokkal hatékonyabban terjeszti, marad tehát dzsenderség. De van még más is. Ennek a háttérhatalomnak ui. régi terve az emberiség nagyobb részének a kiirtása. Ez nagyon durván hangzik, de – tetszik, nem tetszik – majd bemutatjuk, hogy így van.

Kissé pletyka szintű történettel kezdem, de elmesélem. Valamikor a 90-es években összehozott a sors valakivel, aki elmesélte, hogy egyszer Indiában kellett dolgoznia. Többen vettek részt a munkában és miután elfoglalták a helyüket a szállodában, kiderült, hogy a szobáikban előttük egy bizonyos McNamara nevű úrnak – akinek a nevét fiatalkoromban az egész világ ismerte – a munkacsapata lakott. Ennek az úrnak rögeszméje volt, hogy a világra leselkedő legnagyobb veszély a „túlnépesedés”. Ezt onnan tudták meg, hogy rengeteg hivatalos papírt hagytak hátra, amit aztán az új beköltözők elolvashattak, és amelyeknek szinte kizárólag ez volt a tárgyuk. Nekem a dolog akkor elég hihetetlennek tűnt, de mióta hitelesen értesültünk arról, hogy az USA jelenlegi elnöke a szigorúan titkos iratokat a garázsában meg egy korábbi lakásában tartotta, felejtette, már nem csodálkozom. Úgy látszik ott ez a módi. Emellett ezek nem voltak „minősítettek”.

Ezek a papírok, ahogy az ismerősöm előadta, mind azzal foglalkoztak, hogy a földön vészjósló túlnépesedés van és az ellen tenni kell valamit. Erre visszaemlékezve kissé nyomozni kezdtem McNamara után a világhálón. Megtudtam, hogy többek között az USA hadügyminisztere is volt, meg a Világbank elnöke is, és megszállottja volt a gondolatnak, hogy a világ népességét valahogyan le kell csökkenteni. Tanulmányokat és könyvet is írt erről. Tárgyunk szempontjából mindebből csak annyi érdekes, hogy a népesség csökkentés megszállottja volt.

1968-ban egy Paul Ehrlich nevű amerikai rovartanász kiadott egy hevenyészve összeállított, olcsó, kis könyvet „A népesedési bomba” címmel. A könyvből, amelyre viszonylag hosszú ideig senki sem figyelt fel, egyszer csak világsiker lett. Az alábbi idézetek a könyv ismertetőjéből származnak, amely itt lelhető fel: https://www.smithsonianmag.com/innovation/book-incited-worldwide-fear-overpopulation-180967499/ .

A könyv „a 20. század leghatásosabb könyvévé vált. … Az első mondat megadta az alaphangot: »Az egész emberiség táplálásáért folyó harc elbukott.« Az emberiség elveszett. A 70-es években – jósolta a könyv -, »százmilliók fognak éhen veszni.« Nem számít, hogy mit tesznek az emberek, »semmi sem tudja megakadályozni, hogy a halálozásai arányok ne nőjenek jelentősen a világon.«

…Ehrlich könyve úgy érvelt, hogy napjaink sok, nagyon riasztó jelenségének egyetlen mögöttes oka van: Túl sok ember, túl szűk térbe szorítva túl sokat vesz el a földből. Ha az emberiség nem csökkenti a lélekszámát – mégpedig hamarosan – valamennyien »tömeges éhhalállal« fogunk szembesülni a »haldokló bolygón«. …

Ehrlich … azt mondta … hogy a könyv legnagyobb eredménye az volt, hogy mint »vitatémát«, a népességszabályozást »elfogadhatóvá« tette. De a könyv ennél sokkal többet ért el. Hatalmas lökést adott a születőben lévő környezetvédelmi mozgalmaknak és mozgásba hozott egy népesség növekedés ellenes keresztes hadjáratot, ami világszerte emberi jogi visszaélésekhez vezetett.”

(Kiemelés tőlem)

A Vox honlapon ( https://www.vox.com/future-perfect/2019/6/5/18629801/emergency-in-india-1975-indira-gandhi-sterilization-ford-foundation ) Dylan Matthews és Byrd Pinkerton tollából olvashatók a következő sorok: „az 1960-70-es években a gyarmatosítás felszámolása és a hidegháborúnak az újonnan függetlenné vált országokban a szívek és elmék megnyeréséért folytatott harca közepette a világelit egy új veszély megszállottjává vált: ez a túlnépesedés.” Ezek után a cikk ismerteti, amit föntebb Ehrlichhel kapcsolatban már leírtam, de kiegészíti: „Ő határozottan megjósolja, ahogy Clyde Haberman a New York Timesban visszaemlékszik ( New York Times’ Clyde Haberman ), hogy 65 millió amerikai fog éhen halni és hogy 2000-re Anglia eltűnik.”

Visszatérve McNamarára, a wikipedia a következőt írja róla (https://en.wikipedia.org/wiki/Robert_McNamara ): „Mint a Világbank elnöke, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank 1968-as éves összejövetelén kijelentette, hogy azok az országok, amelyek lehetővé teszik a népességszabályozás gyakorlatát, kedvezményesen juthatnak pénzhez”- bocsánat, „forrásokhoz”.

Ha valaki nem tudná, ez nem diktatórikus kényszerítés, hanem természetesen demokrácia és egyenlő esélyek – a Nyugat alapértékei. Nálunk, az „átkosban” a demokrácia alapja a „proletárdiktatúra” volt. Az előzőkből úgy látszik, hogy a nyugati demokrácia alapja a bankárdiktatúra. Mindez a Föld védelmében, tehát „zöld” célokért.

A következők szintén a már fentebb idézett VOX honlapról származnak:

„Anglia még mindig létezik és nem halt éhen 65 millió amerikai. Noha Ehrlich jóslatai hamisnak bizonyultak, a hiedelmeit olyan nagy intézményeknek, mint a Világbanknak, valamint a Ford és Rockefeller alapítványoknak a tisztségviselői magukévá tették …. Ezek az alapítványok óriási sikereket értek el a népesedés szabályozás szentírásának a külföldi terjesztésében, különösen az újonnan függetlenné vált Indiában.

…Douglas Ensminger, a Ford Alapítvány egy tisztségviselője … létrehozta az indiai, tömeges terméketlenítés hálózatát, aminek a révén falun és városon férfiak millióin végezhettek vasectomiát abban a reményben, hogy lecsillapíthatják a népesedési fenyegetést.

… Ensminger erőfeszítéseinek a végeredménye elrémítő volt. 1975-ben India miniszterelnöke, Indira Gandhi kihirdette a nemzeti szükségállapotot. Önkényuralmat hozott létre, bebörtönöztette a politikai vetélytársait, és a fiának, Sanjaynak a segítségével nekiállt egy tömeges, kényszer terméketlenítési programnak, amelyre úgy emlékeznek, mint az ország újkori történetének legzavarbaejtőbb és legsúlyosabb emberjogi sérelmére.”

Ensminger és Ford az emberbarátság zászlaja alatt avatkoztak be egy idegen demokráciába és eme idegen demokrácia számára olyan eszközöket biztosítottak, amelyeket Gandhi óriási gaztettekre használt, amikor elhatározta, hogy felfüggeszti a demokráciát és önkényuralmat teremt. Akkor az eredmény ünneplést, nem pedig megdöbbenést váltott ki. A Világbank elnöke Robert McNamara megdicsérte Gandhit, mikor kijelentette: „Hosszú távon India a túlnépesedési gondjának a hatékony kezelése irányába lépett”.

Lám, lám, még a demokrácia sem fontos, ha mellőzésével megoldható egy jó, kis népirtás.

Ahogyan akkortájt a rádió híreiből értesült az ember, Sanjay módszere az volt, hogy rohamosztagokkal támadták meg a falvakat és válogatás nélkül sterilizálták a férfiakat. Mindenkit! Demokratikusan! Igazságosan! Nem volt kettős mérce.

Most már remélem megértik, hogy miért írtam fentebb, hogy: „Ennek a háttérhatalomnak régi terve az emberiség nagyobb részének a kiirtása.”

Mivel többször tapasztaltam, hogy hazánkban elég sokan hajlanak arra, hogy a keleti népeket kissé lenézően kezeljék és biztos vagyok abban, hogy sokaknak az is meggyőződésük, hogy ilyesmi egy művelt, fehér embernek eszébe se jutna, azokat megint ki kell ábrándítanom. Ilyen ötleteket művelt, fehér emberek is dédelgettek, mégpedig a 20. században.

David Irving, a brit történetíró, aki főleg a második világháborúval kapcsolatos kutatásaival és könyveivel szerzett hírnevet magának, írta az alább következő szemelvényeket a „Nurenberg, the Last Battle” (Nürnberg, az utolsó csata) c. könyvében ( http://www.fpp.co.uk/books/Nuremberg/NUREMBERG.pdf ) :

A megbeszélés során Roosevelt hozzátette: „Nekünk keményeknek kell lennünk Németországgal, úgy értem, a német néppel, nem csak a nácikkal. Nekünk vagy ki kell herélnünk a német népet, vagy oly módon kell kezelnünk, hogy ne folytathassák egy olyan nép újrateremtését, amely a múltbéli útját akarja járni. (Érdemes a kiherélés iránti elnöki érdeklődést észben tartanunk.) (18. old.)

Jackson bírónak „Rosenman elmagyarázta, hogy F.D.R. »azt gondolta, hogy a németek megérdemelték, hogy így büntessék őket« ahogy a bíró feljegyezte a naplójába »olyan keserűség töltötte el, hogy komolyan megvitatta a terméketlenítést és félig-meddig szórakozásból megszerkesztett egy gépet a műtét tömeges elvégzésére.«” (70. old.)

Élete vége felé Jackson nem volt hajlandó elhinni, hogy Franklin D. Roosevelt elnök, akit ismert, a rabszolgamunka mellett lett volna. (A kiherélést illetően nem foglalt véglegesen állást.)

Ez csak egy kis kitérő volt annak a szemléltetésére, hogy a „művelt, fehér” emberek számára sem volt idegen a gondolat, amit az indiaiak a gyakorlatba ültettek.

Az alábbiakban idézek még néhány példát egy tanulmányból, amely itt olvasható: https://www.cato.org/sites/cato.org/files/2020-07/pa-897-updated.pdf (Azoknak, akik többet szeretnének tudni a tárgyról, ajánlom, hogy olvassák el. Mindössze 36 oldal 225 forráshivatkozással.)

1983-ban az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) – akkor United Nations Fund for Population Activities – a világ legnagyobb, sokérdekeltségű forrása kormányzati népesedési programok támogatására, elkezdte kiosztani a Népesedési Kitüntetés nevű díjat, hogy évente adományozzák „ a népesedési kérdés tudatosításában vagy a megoldásában kiemelkedően közreműködő személynek, vagy személyeknek, vagy intézménynek”. Az első díjazottak voltak Indira Gandhi, India miniszterelnöke, aki nemzeti „szükségállapotot” hirdetett ki, felfüggesztette a polgári szabadságjogokat és nagyszabású terméketlenítési hadjáratot hajtatott végre 1979. és 2015. között és Qian Xinzhong, Kína Állami Családtervezési Bizottságának elnöke, aki az ország egy-gyermek politikájáért volt felelős, amely 1979-től 2015-ig tartott.

Az egy-gyermek politika eredménye 300 millió kínai asszony – akikbe módosított intrauterinalis eszközt helyeztek el, amit csak sebészeti úton lehetett eltávolítani -, több mint 100 millió terméketlenítés és több mint 300 millió abortusz. Ezekből a műveletekből sok erőszakos volt. Az indiai szükségállapot ehhez hasonlóan 11 millió terméketlenítést eredményezett, amiből sok kényszerített volt.

Az indiai szükségállapot természete és Kína egy-gyermek politikájának az embertelensége már közismert volt. A Nobel-díjas közgazdász, Theodor Schulz, a Chikagoi Egyetem Gazdasági Tanszék vezetője a díjazottak személye elleni tiltakozásképp távozott az UNFPA Tanácsadó Bizottságából.

2019. augusztusában az Egyesült Királyság Harry hercege arra célzott finoman, hogy a gyerekek megterhelik a földgolyót és felelős pároknak legfeljebb kettő lehet. Bill Nye, a „tudomány pasi” különleges adók vagy más állami büntetések kivetését javasolta „túl sok gyerek” miatt. Bill Mahner, a népszerű televíziós műsorvezető 2019-ben kinyilatkoztatta: „Nem tudok kigondolni a földgolyó számára jobb ajándékot, mint kevesebb embert kierőlködni a pusztítására … nekünk nem kisebb karbonlábnyomra van szükségünk, hanem kevesebb lábra (így).

A neomalthusiánus irodalom újabb példái között vannak olyan kiváló kiadmányokban megjelenő szerkesztőségi cikkek, mint az NBC News (A tudomány igazolja, hogy a gyerekek károsak a földnek. Az erkölcsösség azt kívánja, hogy hagyjunk fel a gyermekekkel.) és a New York Times („Tragédia volna az emberi faj kipusztulása?”, amely arról elmélkedik, hogy „lehet, hogy az emberiség kipusztulása jobb helyzetbe hozná a Földet”). 2019. áprilisában a FastCompany c. haladó képes újság forgalomba hozott egy videót, melynek címe „Miért a gyermekek szülése legrosszabb dolog, amit az ember a földnek tehet”.

Az elnökjelölt és korábbi alelnök, Joe Biden ki is jelentette, hogy elfogadja Kína családkorlátozását, amikor kínai hallgatóság előtt mondta: „Az önök politikája az, amit én tökéletesen értek – nem bírálom – családonként egy gyerek”.

2019. novemberében több, mint 11 000 tudós aláírt egy jelentést, amely a világ népességének a csökkentésére hívott fel a klímaváltozás elleni harcban.

Legutoljára tettem azt a hírt, amely ténylegesen arra mutat, hogy a Világ Urai számára – az indiai és a kínai kudarc után – még mindig milyen fontos ez a téma:

A 2020-as svájci Világgazdasági Fórumon (ahol tényleg a Világ Urai gyűlnek össze, mert a vezető politikusokat legfeljebb beidézik) Jane Goodall, a híres primatológus (emberszabású majmokkal foglalkozó tudós) így vélekedett: „mindezek a (környezeti) dolgok, amelyekről beszélünk, nem volnának gondok, ha a népesség nagysága olyan volna, mint 500 évvel ezelőtt.” 500 évvel ezelőtt a föld lakosságát 420-540 millióra becsülik, kb. 6,7 milliárddal kevesebbre, mint a mai.

Itt a feladat, amelynek a végrehajtásán még gondolkodnak a Világ Urai. Mindössze 6,7 milliárd embert kellene valahogy eltenni láb alól.

Szerencsére voltak olyanok is, akik mélyrehatóan bírálták a neomalthusiánus elméletet. Úgy tűnik, hogy a születési arányok kényszer nélkül is hajlanak a csökkenésre, ahogy az országok gazdagodnak és a népességnövekedés – hála az ember újítási képességeinek – bőségesebbé teszi a javakat. A közgazdász Julian Simon, például, úgy érvelt, hogy az emberi értelem az „alapvető erőforrás”, amely lehetővé teszi az emberiségnek, hogy más erőforrásokról gondoskodjon, helyettesítőket találjon az elhasználtak helyett és javítsa az erőforrások hasznosításának a hatékonyságát. A legújabb kutatások bizonyították Simon nézetét, kimutatva, hogy a lakosság minden 1%-os növekedéséhez kacsolódóan a fogyasztási cikkek ára kb. egy százalékkal csökken. Más szavakkal, minden újabb személy segít a forráshiány átlagos csökkentésében, ami azt sugallja, hogy az emberi lények, ha szabadon újíthatnak és vehetnek részt a piaci árucserében, inkább alkotó irányba mozdulnak, semmint rombolóba.

Arra is van bizonyíték, hogy ha az országok gazdagodnak és a gyermekek túlélési esélye nő, a párok kényszer nélkül hajlanak a kisebb családok felé. (Ezzel szemben ha a szülőknek nagy gyermekhalandósággal kell számolniuk a nagyobb családok irányába hajlanak, részben mintegy stratégiaként, hogy megjavítsák az esélyeiket arra, hogy legalább néhány túlélő gyermekük maradjon.) Ezt a jelenséget „termékenység átmenetnek” hívják. Manapság még a Szahara alatti Afrikában, a világ legszegényebb térségében is önkéntesen csökkennek a születési arányok. A földkerekség népességét hosszú távon csökkenőnek jelzik.

Ha netán valaki – és valószínű, hogy a túlnépesedés miatt aggódó emberek többsége így van – úgy gondolja, hogy a fentiekben ismertetett elméleteket a modern kor termelte ki, azt ki kell ábrándítanom.

Az angol pap, tudós és közgazdász, Thomas Robert Malthus 1798-ban adta ki „An essay on the Principle of Population” (Népesedés-elméleti tanulmány) c. könyvét, amelyben már előre vetítette a népesség növekedésből váratóan következő gondokat. Tehát nem modern korunk valamilyen új jelenségéről és felismeréséről van szó, hanem egy régi elmélet leporolásáról, tudománytalan, hisztérikus köntösbe öltöztetéséről. Malthus aggodalmait eltemette a 19. század ipari és tudományos forradalmainak a sikere és az abból következő általános derűlátás. A tudomány segítségével minden lehetséges lesz – gondolták. A 19. század teremtette meg a kapitalistáknak és a kommunistáknak azt közös tévhitét, hogy „az ember uralkodik a természet felett”. A 20. század nagy tanulsága volt, hogy ez nem igaz. Jött a pánik és a hisztéria, Malthus felfedezése és a neomalthusiánus tanok kialakulása, ahogy fentebb már leírtuk.

Az elmondottakból látható, hogy a Föld védelmezői tevékenységüket inkább szólamokkal, ijesztgetéssel, hatásvadászással, semmint tudományos megállapításokkal támasztották alá. Jól példázza ezt, hogy Ehrlich kasszasiker könyvének egyetlen jóslata sem jött be. A jakobinus önkényuralom főszereplőjéről, Robespierről olvastam, hogy nagyon primitív gondolkodású ember volt. Nem is nagyon törekedett a jelenségek megértésére, hanem intézkedett. A megoldás eszköze pedig nála mindig a nyaktiló volt. Valahogy rá emlékeztetnek engem a kínai és indiai népességcsökkentési intézkedések, vagy akár Ehrlich könyve. Nem is értjük igazán, hogy miről van szó, de nekimegyünk erőből. Egyik általános iskolai tanárom szavajárása volt az ilyen esetekre, hogy „nekimegy, mint bolond tehén az anyjának”. Amikor egyesek ma is a „csecsemőfingástól” féltik a légkört, az ember elképed: tényleg komolyan beszélnek? Nem csak hülyéskednek? Ha komolyan gondolják, akkor tudnak egyáltalán számolni? Nem látják a nagyságrendeket? Úgy látszik, nem!

Amikor a magyar kormány elkezdte bevezetni a családtámogatási rendszert, Angela Merkelnek erről Hitler és a nácizmus jutott az eszébe. Nehogy már ne haljon ki a magyar nép, ha már a németek a pusztulás szélén állnak.

Merkel böffenete juttatta eszembe, hogy a Szovjetunió széthullása után írta meg a francia kommunista párt korábbi főideológusa, Francois Furet, az „Egy illúzió múltja” c. könyvét. Egy helyütt – emlékeim szerint – arról elmélkedett, hogy milyen érdekes, hogy ha akár Moszkvában, akár New Yorkban durván összeszólalkoznak emberek, fasisztázni szokták egymást. Tán el is felejtettem volna Faurisson észrevételét, ha magam is nem lettem voltam szemtanúja egy esetnek, mikor két feldühödött részeg fasisztázta egymást. (Talán nem kell mondanom, hogy nem Magyarországon történt. Érdekes, itt ez nem divat.) A világháború vége óta ez a legszörnyűbb jelző, amit a sajtóban használni szoktak. (Elnézést, megfeledkeztem a párjáról, az „antiszemitáról”.) Mindenkire használják, aki nem tetszik nekik. Volt már fasiszta Szaddám Husszein, Trump elnök, sőt már Netanjahu is. És íme, Furet megfigyelése annyira általános, hogy maga Merkel is ezt a mintát követte a fenti megjegyzésével, csak diplomatikusabban. Szerinte Orbán fasiszta, mert támogatja a gyermekes családokat. Szégyellje magát az ilyen. Nincs helye a polkorrekt (értsd: jó) társaságban. Furcsa ez az Orbán. Merkelt Hitlerre emlékeztető fasiszta, de ugyanakkor Putyin bábja is. Nem kis teljesítmény.

A zöldeknek ezt a népirtási szándékot nem volt nehéz felismerni, de a kínai és indiai botrányok után az állami erőszakot nem lehetett folytatni, ezért ki kellett találni valamit helyette. Rájöttek, hogy az emberiség irtásának egy jól álcázható eszköze lehet az un. „kisebbségvédelem”. No, nem akármilyen kisebbségeké, hanem kizárólag a nemi devianciáké. Ha a deviáns emberek arányát sikerül növelni, az un. „hagyományos családmodellt” pedig fölszámolni, a családokat szétzilálni, az nyilván segíti a népirtási terv megvalósítását. Az álcázás pedig a „szabadságjogok”, az „önmegvalósítás” és az „emberi magatartásformák egyenértékűsége”. Nincs jó, és nincs rossz, nincs egészséges és nincs beteges magatartás. Ezt tagadni pedig gyűlöletbeszéd, nácizmus, homofóbia.

A zöldek tehát a tettek mezejére léptek. Egész Európában ők váltak a „speciális kisebbségi jogok” legfőbb szószólóivá és hangadóivá. Ők, akik állítólag védik a természetet, minden erejükkel az ember természetének a tönkretételén, és következményképp magának az emberiségnek az elpusztításán dolgoznak. Lehet, hogy ez Gaia megmentésének egy sajátos formája? Csak emlékeztetőül idézem a New York Times cikkét: „Tragédia volna az emberi faj kipusztulása?” Ők egyértelmű nemmel válaszoltak.

Eme főcsapás mellett léteznek kisebb, alkalmi szolgálatok, amelyekre mindig boldogan rácsapnak, hogy a „Gazdi” kegyeit kiérdemeljék. Mivel Magyarország már több mint ezer éve szálka a ma már „supermannak” átvedlett Nyugat-európai Übermensch-ek szemében, ezért nekik minden jó, ami valahogyan, közvetlenül vagy közvetve, árt Magyarországnak. A zöldek első, nagy közszereplése, még „az átkosban” a nagymarosi vizilépcső elleni tiltakozáshullám megszervezése volt. Elképesztő tiltakozást, tüntetéseket szerveztek a zöld energia ellen. A sajtó tele volt velük. Akkor a zöld beruházást megalomániás, szocialista gigaberuházásnak, dunaszaurusznak, meg „dunagate”-nek nevezték egy korabeli amerikai politikai botrányra utalva. A céljukat elérték. Magyarországról zsákszámra vitték a pénzt az osztrákok és a szlovákok emiatt. A Mosoni-Duna kiszáradt, annak az újraélesztése is vitte a pénzt. A szlovákok meg köszönik, jól vannak, mert a Duna azóta is nekik dolgozik. Nekünk pedig a megkezdett nagymarosi mederalakítást is vissza kellett bontanunk és gondoskodnunk a Mosoni Duna kiszáradásának a megakadályozásáról.

Aztán jött az atomenergia elleni őrület. Mikor a németek elkezdték bezárni az atomerőműveiket, itt is beindították a szenvedélyes tiltakozást. A demagógiájuknak az volt a csúcsa, hogy népszavazást követeltek a paksi atomerőmű ügyében. Az embernek mindig előjönnek a régi emlékei a tudatalattijának a „borzalmak temetője” nevű rekeszéből. Marxizmus-leninizmusból tanultuk a műszaki egyetemen, hogy „Lenin elvtárs” arra a következtetésre jutott, hogy a bíróságok a kapitalista rendszer infrastruktúrájához tartoznak. Épp ezért a fejlett szocialista és kommunista társadalmakban nem lesz szükség rájuk. Helyüket „a nép bölcs gyülekezete” fogja átvenni. Nem kell bizonyítási eljárás, nem kell törvényszéki szakértői vizsgálat, mert mindent megold a „a nép bölcs gyülekezete”. Azért emlékszem a kifejezésre, mert megdöbbentőnek találtam a demagógiának ezt a fokát. És mit kellett megélnem? A „zöldek”, a paksi atomerőmű megépítése ügyében a döntést „Lenin elvtárs” mintájára „a nép bölcs gyülekezetére” bízták volna, hiszen népszavazást követeltek az ügyben. A történelem nem egy esetet jegyzett föl, amikor „a nép bölcs gyülekezete” hozta meg a döntést. Úriember módra úgy nevezték, hogy „népítélet”. Amerikai hétköznapisággal pedig lincselésnek nevezték. Mióta az Unió az atomenergiát zöldnek nyilvánította átmenetileg abbahagyták, de találtak új témát, az akkumulátort. Évek óta verik a tamtamot, hogy elektromos autók kellenek. Rendben, legyen, mondta a kormány. Sajnos az elektromos autókhoz akkumulátor is kell. Az már ne legyen! Akkumulátorokat gyártsunk a gyarmatokon! Igaz? Úgy látszik, valahol gyarmatosítanunk kéne a zöldek szerint. Vagy mégsem? Amikor egy tv tudósító fölhívta Schmuck Erzsébet figyelmét erre az ellentmondásra, arról kezdett dadogni, hogy ők tulajdonképpen azt szeretnék, ha csökkenne az emberek „mobilitása”. Akkor miért nem ezt mondták korábban? Miért az elektromos autókat nyomták, mikor tulajdonképpen megszüntetni szeretnék az autózást? Most is miért nem erről beszélnek az akkumulátor helyett? Mivel érveik nincsenek, „Lenin elvtárs” tanácsát követve megint „az összegyűlt nép bölcs gyülekezetére” bíznák a döntés. Megint előhúzták az aduászt, a „népszavazás kártyát”. Ha a gépkocsi közlekedés csökkentése a céljuk, akkor miért nem arról tartanak népszavazást? Miért a debreceni akkumulátor gyárról? Félnek, hogy elvesztenék a maradék támogatottságukat? Igen! Ezzel nem lehetne lincshangulatot kelteni. Sem verekedésig fajuló népgyűléseket szervezni. A közlekedési állapotokat mindenki ismeri, ahhoz minden gépkocsizó ember értelmesen hozzá tud szólni. Csak nem ez a baj? Az akkumulátorgyártáshoz viszont a szakembereken kívül senki sem ért. Az utóbbiakat viszont nem hallgatja meg a művelt nagyközönség, mert nem slágereket énekelnek, hanem csak hosszadalmas, fárasztó és unalmas, érthetetlen fejtegetésekkel untatnák a nagyérdeműt. Legalább reppelve mondanák, de még arra sem képesek ezek a buta mérnökök. Az ismeretlen, csak fáradságos munkával megérthető dolgokkal viszont nagyszerűen lehet ijesztgetni. Hát akkor rajta! Ijesztgessünk! Minél hangosabban és minél szenvedélyesebben! Vessük be a rémületnek, a terrornak, a zöld terrornak a fegyverét, a zöld terrorizmust. Ez a hatalomba vezető bolsevik út. Ha elérik, hogy sose legyen nagymarosi vizilépcső, hogy ne legyen paksi erőmű, hogy ne legyen akkumulátorgyár, hogy ne legyenek motoros járművek, ha ránk virrad a dzsendervilág szivárványszínű hajnala, és mindenki megérti, hogy csak a zöld internacionalizmus mentheti meg a népet a leselkedő veszélyektől, akkor eljön a zöld paradicsom, amelynek lényege, hogy nem a karbonlábnyom lesz kisebb, hanem a lábak lesznek kevesebben, ahogy már idéztem.

Annak idején az általános iskolában tanultam, hogy a vasútállomások azért vannak sok esetben nagyon távol a falvaktól, mert az emberek sokszor tiltakoztak ellenük a várható veszélyek miatt. Akkor is voltak, akik hergelték a népet, hogy a saját érdekei ellen harcoljon, hirdetvén, hogy a szikrát okádó gőzmozdonyok föl fogják gyújtani a falvakat.

Képzeljük el, milyen volna Magyarország helyzete, ha az „átkosban” nem építették volna meg a Barátság Kőolajvezetéket és a százhalombattai olajfinomítót. Amikor ezek épültek, még nem léteztek zöldek, mert ha lettek volna, még ezeket sem engedték volna felépíteni.

Vagy egy apróság. Ha a zöldek tényleg szeretnék csökkenteni a gépkocsizást, miért nem lelkesednek a kormány által tervezett területi közlekedési bérletekért? Miért nem lelkesednek a vasútfejlesztésekért?

A következő történet ugyan nem kifejezetten zöld eredetű, de az eljárás „zöldszerű”: Úgy emlékszem, az EU kötelezővé tette, hogy Paks 2-höz Európából is vásároljunk valamit. Az oroszok nem tiltakoztak, mi belementünk, megrendeltük. Most hálából nem szállítják, mert az oroszok a fővállalkozók, és ugye, a „szankciók”… . Pontosabban a francia külügyminiszter már engedélyezte, de a német szabotálja, mert ő nagyon törvénytisztelő és nem engedi, hogy „kijátsszuk a szankciókat”. Üzleti megbízhatóság! Az oroszok megcsináltak volna mindent, de az EU felháborodott, hogy ők kimaradtak a üzletből: ez diszkrimináció! Tűrhetetlen! A magyar kormány hitt nekik, hiszen „szövetségesek” vagyunk, megrendelte náluk. Erre nem szállítják, pedig nem SMS-ben rendeltük. Valószínű, hogy előleget is fizettünk, mert ilyen nagy értékű rendeléseknél ez a szokás a külkereskedelemben. Pont olyan gusztustalanul jártak el velünk szemben a kereskedelmi szerződésünk ügyében, mint a németek, a franciák és az ukránok az oroszokkal szemben a minszki megállapodások ügyében. Hazudtak, erőszakoskodtak, beugrattak, hogy aztán visszaélhessenek a helyzettel. Kifogás persze van: a „szankciók”!

Régen, emlékezetem szerint jó néhány éve olvastam valamelyik újságban, hogy a kormány – természetesen „idegen érdekek” szolgálatában – az országot egy hatalmas gáztározóvá akarja változtatni, ami persze elfogadhatatlan és ez ellen a környezetrombolás és jövőpusztítás ellen össze kell fogni és végre tenni kell valamit, amíg nem késő. Úgy emlékszem, a cikk szerzője még olyasmit is kilátásba helyezett, hogy akár az egész ország fölrobbanhat az elképesztő méretű gáztározók miatt. Később már nem találkoztam a tárggyal, gondolom, elvtársai leintették a szerzőt, hogy ne tegye nevetségessé magát. De gondoljuk csak meg, mi történhetett volna, ha nem épültek volna meg a gáztározók és nem tudtuk volna tavaly az ellátásunkhoz szükséges mennyiségű gázt betárolni? Fáztunk volna és nyilván a gáztározók elégtelenségét vetették volna a kormány szemére.

Van egy kis bugyuta népdalocska: „Azt sem tudom, mit csináljak, haladjak-e,vagy megálljak. Ha haladok, elfáradok, ha megállok, nem haladok.” Ez a helyzet: semmi sem jó! Nem csak azért, mert az ellenzék ilyen, hanem, mert az élet is ilyen. Tessék megtanulni: az élet is ilyen. Bárki, aki kicsit is komolyan foglalkozott műszaki és gazdasági kérdésekkel, tudja ezt. A megoldás mindig valami elfogadható középút keresése az ellentmondó szempontok és értékek között. Régen az emberek ezt arany középútnak nevezték. Pl.: amikor a TV-ben a tudósító a debreceni BMW gyárról beszélve büszkén mondta, hogy ezen a területen tavaly még kukoricaföld volt, én nagyon szomorúan vettem ezt tudomásul. (A zöldek nem tiltakoztak a kukoricaföld védelmében.) Arra gondoltam, hogy Budapesten milyen sok elhagyott gyártelep van, nem kellett volna-e inkább oda telepíteni az új gyárat. Nem hangzik rosszul, de megkérdezhetjük, hogy szabad-e még tovább növelni a budapesti vízfejet? Nem helyesebb-e a vidéket fejleszteni, még ha ilyen ára is van? Budapesten pedig talán nagyobb szükség lehetne a régi, használaton kívüli és elöregedett gyártelep helyén létesíthető zöldterületre. (Nem méhlegelőre gondoltam.) Én nem tudom, mert egy gyár telepítése nagyon összetett program, mint Budapest fejlesztése is. Debrecenben van munkaerő, a „munkaerőnek” van otthona, viszonylag közel az új gyárhoz, van felsőoktatás, jó a közlekedése, és még ezer szempont van, ami nem is jut az eszembe. Nem hiszem, hogy a kérdést elemző szakemberek kockadobással döntötték el, hogy hol legyen a gyár. Persze, tudom, hogy van kijárás, előszobázás (újmagyarul lobbizásnak mondják), meg korrupció is van, de ez a zöldek soraiban sem hiányzik. Az ilyen nagy döntések mindig komoly szakmai és érdekharcok eredményeként születnek meg. Ezekben, sajnos, az önző, személyes érdekek is szerepet játszanak. Ennek ellenére nem hiszem, hogy kívülről történő bekiabálással lehet javítani a helyzeten. Nem azt akarom mondani, hogy a zöld mozgalmak sose legyenek részesei a döntéseknek, de csak akkor, ha értelmes műszaki és gazdasági érveik vannak, ha javítani tudnak, mert lincshangulat keltésével csak kárt lehet okozni. Mint pl. az a kár, amit a nagymarosi vizilépcső ügyében okoztak.

Egy kedves barátom, akivel ritkán volt nézetkülönbségem, felhívott, hogy mi a véleményem a Debrecenben készülődő „tragédiáról”. Mondtam, hogy semmi. Nem értek hozzá, de jobban bízom a gyárat tervező mérnökökben, a magyar hatóságokban és Debrecen város vezetőségében, mint a „forradalmi zöldekben”. Elmagyaráztam neki, hogy nincs olyan nagyberuházás, amelyről ne készülne környezetvédelmi hatástanulmány is. Javasoltam, hogy keresse meg a világhálón Paks 2 környezeti hatástanulmányát. Megtette, majd E-mailben közölte: „Ez valóban óriási anyag… Nagyon részletes, tudós hozzáállás, de ki tudja ezt koordinálni?” Hát van valaki, vagy valakik, akik tudják, hiszen elkészült. Igaz, nem zöldek készítették, hanem szakemberek.

Most az atomiparban az oroszok helyére az amerikaiak a Westinghouse-t akarják benyomni. Szerencsére ez nem könnyű, mert a cégnek még semmi sem sikerült Európában. Felháborító, hogy az oroszok jobbak! Elfogadhatatlan! Ki kell zárni őket a versenyből, mint a sportolóikat, hogy több legyen a nyugati aranyérem. De van még egy legalább ilyen súlyos gond velük, a radioaktív hulladék kezelése. A Westinghouse ezzel nem foglalkozik, a Roszatom visszaveszi, elszállítja és gondoskodik róla. Ha a Westinghouse esetleg képessé válna arra, hogy használható fűtőelemeket szállítson Magyarországra, és az USA és az EU „barátilag” rákényszerítene bennünket arra, hogy az övét használjuk, akkor atomtemetőt kellene létesíteni Magyarországon. Ehhez mit szólnának a „zöldek”? Ha a „zöldekben” egy csipetnyi elkötelezettség volna a környezet védelmére, akkor most tüntetéseket szerveznének, hogy az EU-s szankciók ne érinthessék az energiaipart, főleg az atomenergiát. De nem teszik. Pedig tudják, hogy az USA is a Roszatom fűtőelemeit használja. Hogy miért nem teszik? Mert a céljuk nem a környezet megóvása, hanem a kormány megbuktatása és a hatalomra kerülés. A „zöld” mozgalom egész Európában és nálunk is csak a hatalomról szól. Ezért háborúpártiak, ezért dzsenderpártiak. Én évekig ki nem állhattam a Fideszt és jó okom volt rá, de most minden erőmmel támogatom. Támogatom, mert a béke pártján áll. Támogatom, mert hatalmas erőfeszítéseket tesz a szomszédainkkal való jó viszony fejlesztése érdekében. Támogatom, mert a háború utáni történelmünkben ő az egyetlen, aki foglalkozik a határon túli magyarokkal. Támogatom, mert együttműködésre törekszik nem csak az USA-val és az EU országaival, hanem Oroszországgal, Kínával, a Közép-ázsiai országokkal, Törökországgal, Indiával és másokkal is. És örülnék, ha a kis Zöldfoki-szigeteken is kialakulna az a nézet, hogy Magyarországgal lehet és érdemes együttműködni. És főleg azért támogatom, megismétlem, mert a béke pártján áll.

Fiatal fiú voltam 1956-ban. Emlékszem arra, amikor Mindszenti bíborost kihozták a börtönből. (Csak emlékeztetőül: azt a fiatal katonatisztet, aki felhozta Pestre, Kádár felakaszttatta.) Kiszabadulása után egy rádiótudósító azonnal a véleményét akarta hallani, de elzárkózott attól, hogy nyilatkozzék. Néhány nap múlva megtette. Hallottam és belém rögződött. Nem kerestem meg a szövegét, hogy pontosan idézzem. Csak úgy mondom, ahogy akkor megragadt a fejemben és azóta is emlékszem rá. „Barátságban kívánunk lenni az Amerikai Egyesült Államokkal és békében akarunk élni a nagy orosz birodalommal.” Emlékszem, hogy nem Szovjetuniót mondott, hanem „nagy orosz birodalmat”. Akkor szabadult a kommunisták börtönéből, de ennek ellenére békét akart „a Sátán birodalmával”, ahogy Reagan nevezte később a Szovjetuniót. Nem úgy, mint a Momentum. Szeretem idézni Werner Heisenberget, a 20. század egyik legnagyobb atomfizikusát, aki azt mondta, hogy a politikai mozgalmakat nem a hirdetett céljaik, hanem az alkalmazott eszközeik alapján kell megítélni. Ha valaki a célját háborúval akarja elérni, mint Biden és Johnson, meg a „bandájuk” (mert Biden kényszerítette bele Oroszországot a háborúba és Johnson akadályozta meg a békekötést tavaly márciusban), valamint a DK, a Momentum és a zöldek, akkor biztosak lehetünk abban, hogy fennszóval hirdetett szép elveik csak félrevezetésre szolgálnak. Ez a fő oka annak, hogy a zöldek minden megnyilatkozását kétkedve fogadom, még ha látszólag igazuk is van. Mert nyugaton ők a támogatják leghangosabban a háborút és az itthoniaktól sem hallom soha, hogy kiállnának a béke mellett és támogatnák a kormány békepolitikáját.

Szerintem „Oroszország nem a Sátán birodalma”. Sőt sokkal európaibb, mint a nyugat. Nem az oroszok teszik indexre Shekespeare-t, hanem az angolok. Nem az oroszok tiltják be Mark Twain-t, hanem az amerikaiak. Nem az oroszok tiltják be Wagner zenéjét, hanem az izraeliek. Nem az oroszok döntik le az USA történelmi emlékműveit, hanem az amerikaiak, nem az oroszok zárják be a templomokat, hanem a Nyugat-európaiak. Nem az oroszok űzik a dzsenderpropagandát, hanem a nyugatiak. Hogy Tolsztojt és Dosztojevszkijt, Csajkovszkijt és Musszorgszkijt az USA-ban betiltják, nyilván mert veszélyesek a rendszerre, mert tényleg azok, hiszen jóságról, szépségről és igazságról szólnak, már csak hab a tortán. Persze ez sem „oroszgyűlölet”. Szerencsére a dekadens nyugat a végnapjait éli.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Ami vigasztaló, hogy kb. 100 évvel ezelőtt az oroszoknál is lezajlott egy olyanfajta őrület, amilyet most nyugaton látunk. Igaz, szörnyű emberi szenvedések árán, de vége lett. Úgy látszik, hogy eljött az ideje, hogy a nyugat is végezzen egy hasonló emberkísérletet. Kell a kijózanodásukhoz. Remélem, hogy a felgyorsult idő miatt ez nem fog olyan sokáig tartani, mint a szovjet kísérlet. Bízom benne, hogy az USA népe fölébred a woke és dzsender mákony okozta kábulatból, tudomásul veszi, hogy nem ő a világ kizárólagos ura, és akkor elkezdődhet a békés építkezés. Akkor vége lesz a zöld mozgalmaknak is, mert a környezet- és természetvédelem ugyanolyan szerves része lesz a mindennapi tevékenységünknek, mint minden egyéb munkavégzés. Azután természetesen biztosan jönnek újabb gondok, újabb hisztérikus válaszok és újabb őrületek. Mert a földön sosem lesz mennyország. Ilyet csak a hazug, materialista ideológiák ígértek, ígérnek.

Ez utóbbi, komor gondolatok után vigasztalásul idemásoltam egy szép képet, a moszkvai, újjáépült Megváltó Krisztus templomét. A templom felrobbantása a szovjet kultúrharc egyik diadalmas pillanata volt az ateizmus világméretű győzelméért folytatott „könyörtelen” hadviselésében, hogy a helyén felépítsék világ legmagasabb épületét, a Szovjetek Palotáját. Jellemzően sosem építették fel. A rombolás könnyebb volt. A felvilágosodás, és csúcsterméke, a marxizmus-leninizmus, valamint utódja, a neoliberális globalizmus a leghosszabb és legtöbb gyilkossággal terhelt történelmi út az istenhittől az istenhitig. A templomot hálából építették a Napóleon feletti győzelemért. Mára az istentelen, marxista-leninista forradalom feletti győzelemnek is a jelképévé vált. Napjaink sok iszonyattal terhelt történelme utáni békének az lesz a látható jele, az „idők jele”, hogy az USA-ban elkezdik helyreállítani a lerombolt szobrokat, a hangversenytermekben és színházakban újra láthatók és hallhatók lesznek az orosz művészet remekei. De addig keményen kell dolgozni, ahogy miniszterelnökünk megfogalmazta az évértékelő beszédében. Íme, egy nagyszerű feladat: építsünk egy csúcstechnológiás, nem környezetszennyező lítiumakkumulátor gyárat! Mert nem felépíteni, nem nagy kunszt. Tessék környezetkímélően felépíteni. Ezért kéne a zöldeknek harcolni, ha nem csak a hatalom vágya mozgatná őket. Továbbá építsük fel a mohácsi Duna-hidat, Paks 2-t, állítsuk helyre az élelmiszeriparunkat, stb. stb. stb.! Van mit tennünk. Nagyon sajnálom, hogy pár nap múlva a 83. évembe lépve, én már csak kibic lehetek ebben a munkában. Úgy érzem, nagy dolgok fognak történni Magyarországon. Életemben most először sajnálom, hogy nem vagyok fiatalabb. Isten áldja Magyarországot.

Írta: Dohán Mihály

2023. február 21.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)