Dohán Mihály: Húsvét után (II. rész: Támadások)

Semmelweis tragédiáját olvasván nem hagyott nyugton a dolog és tovább léptem. Kiválasztottam Batthyány-Strattmann Lászlót, akiről a következőket tudtam meg:

„Klinikai sebészeti gyakorlata után 30 ágyas modern kórházat rendez be köpcsényi birtokán. A kórháznak kezdettől fogva akkora a ,,forgalma”, hogy a fiatal orvos belebetegszik a szolgálatba. Barátai tanácsára szemész lesz, a szemsebészetben specializálja magát. Páratlan kézügyessége, hidegvére és határozottsága a legbonyolultabb esetekben sem hagyja cserben. Legfőbb segítője és egyben asszisztense saját felesége, aki férje és közös szolgálatuk végett megtanul magyarul. Doktor Batthyány tudatosan a szegények orvosa akar lenni. Honoráriumot sohasem fogad el, gyakran a fölírt gyógyszereket, sőt páciensei útiköltségét is ő fizeti.

Hozzávetőleges számítás szerint kórháza 10 év alatt egy millió aranykoronába került. Az első világháború idején kórházát hadikórházzá alakítja át, immár 70 ággyal, ugyanakkor vállalja a körorvosi teendőket is.” (Puskely Mária: Nyisd fel szemeidet és láss!)

Érdekes, hogy a vele foglalkozó Wikipédia szócikkben egyetlen elmarasztaló szót sem találtam róla, viszont a hivatkozott Csókai-beszélgetés során Csókai doktor közölte, hogy: „Őt (Batthyány-Strattmannt) is elképesztő, igaztalan kritikák érték élete során. Az orvosok szakmai folyóiratában, az Orvos Szövetség Lapjában például megjelent, hogy passzióból húz fogakat, vág le lábakat, miközben a szegények orvosának hirdeti magát.” (kiemelés tőlem)

Mit szólnak hozzá?

Egy mai vélemény: könnyű volt neki, mikor olyan gazdag volt, hogy megtehette. Erre csak azt tudom mondani, hogy a világ tele van gazdag emberekkel, de csak egyetlen Batthyány-Strattmann-ról tudok. Soros végtelenül gazdagabb, mint Batthyány-Strattmann volt, de ő a „filantrópiáját” inkább taposóaknák gyártásába való „befektetésekben” élte ki ingyen kórház fenntartása helyett. (Bocsánat, csak most jutott az eszembe, hogy Albert Schweizer is Batthyány-Strattmann jellegű ember volt. … De jó, hogy újólag átnéztem a szöveget, mert most magyarországi szent Erzsébet neve is az eszembe ötlött. Óriási! Már sikerült hármat találnom.)

Ha már lúd, legyen kövér: A következő választásom Teréz anya volt. Közismertsége miatt nem foglalkozom a tevékenységével. Nagyon sokat mond róla, hogy a többségében muszlim Albánia fővárosának a repülőtere az ő nevét viseli. Albán volt ugyan, de nem a mai Albánia területén született, hanem Szkopjéban, a mai Észak-Macedónia fővárosában. Az életéről szóló filmet bemutatta a magyar televízió, emellett gyakran beszéltek róla, gyakran méltatták a magyar írott és elektronikus sajtóban. Gondolom, közismertnek tekinthetem a munkásságát, vagy legalábbis annak a világméretű megítélését.

Az alábbiak, csak emlékeztetőül, itt olvashatók.

„1962-ben megkapja a Padma Shri (Pompás lótusz) díjat India elnökétől, és a Nemzetközi megértés díját a Fülöp-szigetek kormányától.”

„A nagy elismerések sorát az 1971-ben VI. Pál pápa által adományozott XIII. János pápa békedíj nyitotta meg. Még ebben az évben Kennedy-díjat, 1972-ben Nehru-díjat, 1975-ben Albert Schweitzer-díjat, 1985-ben Szabadság Érdemérmet, 1995-ben Kongresszusi aranyérmet kapott Teréz anya. 1996-ban megkapta az Egyesült Államok tiszteletbeli állampolgárságát.”

1979-ben Teréz anyának ítélték oda a Nobel-békedíjat. Amikor átvette a díjat, megkérdezte: „Hogyan segíthetjük elő a világbékét?” Nagyon egyszerűen, válaszolt: „Menjünk haza és szeressük a családunkat.” Az ünnepi banketten való részvételt lemondta, és a kapott 6000 dollárt Kolkata szegényeinek juttatta el. A Szeretet Misszionáriusainak kolkatai házát 1986. február 3-án II. János Pál pápa is meglátogatta. Teréz anya ezt a napot élete legboldogabb napjának nevezte.”

A következő mondat nagyon fontos:

„…Bár India nem keresztény ország, a kormány mégis három napos nemzeti gyászt rendelt el, és állami temetést rendezett. Halálát az egész világ az emberiség nagy veszteségeként értékelte.”

Mindezek ismeretében érthető, hogy meglepetéssel olvastam, amit a New York Times írt róla.

A cikk címe: „Teréz anya nem érdemli meg a szentté avatást”.

A szerző (a nevét kihagyom, mert most sem személyeskedem) a Montreali Egyetem „psychoeducatio” tanszékének a professzora. Társszerzője egy Teréz anyáról készített tudományos tanulmánynak.

„Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ilyen gyorsan kanonizálnunk kell Teréz anyát, mégpedig ezért.

Az ő jótékonysági missziója a világ egyik leggazdagabb szervezete volt és ma is az, ennek ellenére a felügyelete alatt álló intézményben a használt fecskendőket csak hideg vízzel leöblítették, a tüdőbajos betegeket nem különítették el és fájdalomcsillapítót sem írtak elő. Teréz anya úgy gondolta, hogy a szenvedés közelebb visz Istenhez.”

…

„Azokban az években, amikor több mint 29 millió dolláros költségvetésből vezette Indiában a kórházat, nagy árvizek voltak. Az egyik 200 halottat és 300 000 hajléktalant hagyott hátra. És mit tett Teréz anya a pénzével? Felajánlotta, hogy imádkozik.”

Nem tudom, hogy valóban ekkora költségvetése volt-e Teréz anyának, de ha volt is, ha nem ismerjük a kiadási oldalt, csak a bevételit, abból semmit sem tudunk meg a lehetőségeiről. Ha pedig a betegei étkeztetését szorította volna meg, hogy abból adjon a károsultaknak, akkor biztosan azt kifogásolták volna, mégpedig joggal, hogy milyen alapon koplaltatja az amúgy is rossz ellátásban részesített betegeit.

Ugyanerről a honlapról még azt is megtudhatjuk, hogy:

„A legátfogóbb, jelentős kutatással és dokumentumokkal ellátott kritikai gyűjteményt Dr. Aroup Chatterjee, egy indiai (kalkuttai) születésű brit orvos készítette, aki rövid ideig még dolgozott is a Teréz által üzemeltetett otthonban; a kutatásain alapult a brit Channel 4 által 1994-ben készített „Hell’s Angel” (Pokol angyala) című dokumentumfilmje, illetve az egyik készítő, Christopher Hitchens által 1995-ben kiadott „The Missionary Position: Mother Teresa in Theory and Practice” című könyve, illetve Chatterjee a pénzügyekre és gyakorlatra vonatkozó anyagait a 2003-ban megjelent „The Final Verdict” (A végső ítélet) című könyvében foglalta össze.

Teréz anya, a „pokol angyala” elleni vádak között szerepel az is, hogy „politikai kötődései miatt számos emberi jogilag megkérdőjelezhető döntést támogatott; szélsőjobboldali személyekkel tartott kapcsolatot, gyakran pénzügyi érdekből; hogy közreműködött nagy összegű sikkasztásokban; hogy haldoklókat keresztelt vagy kereszteltetett meg azok jóváhagyása nélkül; hogy a szegényekre vonatkozó jótékonysági tevékenysége a valóságban nagyon kevés számú (pár száz) embert érintett és hogy az erre felvett pénzeket térítési tevékenységekre fordították; hogy támogatásokat hinduknak gyakran csak akkor adtak, ha azok megkeresztelkedtek.”

Ebben az tetszett nekem a legjobban, hogy „ szélsőjobboldali személyekkel tartott kapcsolatot, gyakran pénzügyi érdekből”. Képzeljünk el egy koldust valahol a metró aluljáróban, aki táblát tart a kezében azzal a felirattal, hogy „adományokat csak baloldaliaktól fogadok el”, mert véletlenül sem akar szélsőjobboldaliakkal kapcsolatba kerülni „pénzügyi érdekből”. Azt hiszem, felkopna az álla, amellett, hogy kiröhögnék. Egyébként ez igazi, „elvszerű” , európai magatartás: inkább fázom és éhezem, pontosabban fáztatom és éheztetem a népet, tönkreteszem Európa gazdaságát és elszegényítem az országait, de nem kellenek az „autoriter”, putyinista, szovjetszagú orosz földgázmolekulák. A szocialista értékek – bocsánat, megbotlott a nyelvem – az európai értékek alapján meghozunk minden áldozatot az ukrán nép szabadságáért és a (népi?) demokráciáért: „A dolgozó népért a hazáért – Rákosival előre!” Ha az un. uniós elit lemondana a jólétéért eme világtörténelmi fontosságú ügy miatt, még hagyján, de nem mondanak le róla, sőt fizetésemelési javaslatot „dolgoztak ki” a maguk számára és emellett „elvszerűen” még azt is megakadályozzák, hogy a világ legszegényebbjei kapjanak orosz gabonát és műtrágyát. (Ezt a szót, „elvszerű”, a kommunisták nagyon szerették. A „szocialista embertípus” magatartása volt „elvszerű”. Azóta teljesen kikopott a használatból. Fölváltotta a „nyugati értékek”.)

Ami pedig Teréz anya ügyében valóban elképesztő az az, hogy az indiai kormány még arról sem tudott, hogy hinduknak csak akkor adtak támogatásokat, ha megkeresztelkedtek. Nem érdekes? Nagy ravasz lehetett az a Teréz anya, hogy így átverte őket! Hiába világosította fel őket a brit orvos, mégis mindenféle kitüntetéseket adtak neki. S mindezt a nagy átverést úgy hajtotta végre, hogy a nővéreinek többsége indiai volt. Arról nem emlékezett meg a Wikipedia, hogy muszlimoknak adott-e támogatást és őket is megkeresztelte-e. Ez azért lett volna érdekes, mert ha egy muszlim megkeresztelkedik (hitehagyóvá válik), akkor a sharia szerint a megölése nem bűn. (Ld.: Germanus: „A félhold fakó fényében” és Henry Boulad: „Az iszlám”.) Látva az iszlám fundamentalisták viselkedését, biztos akadna is, aki fütyülve a világi törvényekre, meg is tenné. Hogy „kényszerkeresztelés” esetén a Sharia szerint kit kell megölni, azt nem tudom, de gyanakszom, hogy egy „tömeges kényszerkeresztelő” nem nagyon úszná meg szárazon, de a többségében muszlim Albániában sem nagyon neveznének el róla repülőteret.

„Szintén kutatásokra alapozva mások hasonló kritikákat fogalmaztak meg, illetve ezeken túl felmerült, hogy az egészségügyi ellátás, melyet nyújtottak nemcsak gondatlan, de gyakran egyértelműen elhanyagolt vagy akár kártékony is volt és hogy számtalan esetben könnyen gyógyítható betegségekben hunytak el betegeik, vagy akár amúgy egészséges ápoltjaik; hogy intézményeikben vallási indokok alapján nem alkalmaztak semmiféle fájdalomcsillapítást, illetve a szenvedő betegeket ágyhoz kötözték fájdalomcsillapítás helyett; hogy semmiféle esetben nem támogatta a terhességmegszakítást (beleértve a nemi erőszakot).”

„A Stern német magazin szerint 1991-ben a Szeretet Misszionáriusai által kapott adományoknak csak 7%-át használták fel jótékonysági célra.”

Tehát Teréz anya, az egyik korábbi idézet szerint több mint 29 millió dolláros évi költségvetéssel dolgozott, de csupán 7%-ot, évi 2 milliót használt jótékonysági célra és mindössze pár száz emberrel jótékonykodott. Emiatt a pár száz ember miatt adta az indiai kormány a kitüntetéseket és csinálta körülötte a felhajtást, mint a három napos nemzeti gyász meg az állami temetés? Elképesztő! Hogy a másik 27 millió dollárt hová tette, nem tudom. A kórházában úgy spóroltak a betegeken, hogy még az injekciós tűket sem fertőtlenítették, fájdalomcsillapítót sem adtak. De ez még mind semmi ahhoz a jogtipráshoz képest, hogy abortuszt sem végeztek. Mert nevezhető egyáltalán egészségügyi intézménynek az a hely, ahol még abortuszt sem végeznek? Ugye, hogy nem. Sajnálatos, hogy még Magyarországon is vannak ilyen egészségügyi intézmények. Valamelyik harcos lelkületű ellenzéki politikus fel is tehetné a kérdést egy napirend előtti felszólalásban, hogy miért nem végeznek abortuszt pl. a Szemészeti Klinikán.

Látván Teréz anya „sötét” ügyeit az ember elgondolkodik: mire költhették a rengeteg pénzt? Meg a sikkasztásokból származó összegeket? Nincs mese: biztosan elitták, eldorbézolták, esetleg adóparadicsomok titkos bankszámláin rejtették el, hogy terroristákat támogassanak vele. „A pokol angyalától” bármi kitelhet. Még szerencse, hogy az „éberek” leleplezték őt. Látjuk: mindenki hülye, az indiai kormány különösen, mert a fentiek ismeretében hogyan történhetett meg, hogy bár „India nem keresztény ország, a kormány mégis három napos nemzeti gyászt rendelt el, és állami temetést rendezett.” Micsoda szerencse, hogy vannak „éberek” (woke-ok?), libsik, haladárok, akik lerántják a leplet a…(?) és akik feltárják a …(?), akik szembenéznek a …(?) és szembeszállnak a …(?), akik megvesztegethetetlen, „proletár őszinteséggel” ….(?), akik …stb. Hogy mit kellene a pontok és kérdőjelek helyébe írnom, azt nem tudom, de mindig akadnak, akik tudják. Olyan ez, mint a Brian élete c. filmben, amikor a demagóg feltette a kérdést, „de hát mit adtak nekünk a rómaiak?” Majd miután tételesen előszámlálják neki, hogy mennyi mindent adtak, újra megkérdi: „De ezeken kívül mit adtak nekünk a rómaiak?” Majd diadalmasan rávágja: „Na ugye, hogy semmit!” Az indiaiak pedig olyan buták, hogy nem is vették észre, hogy Teréz anya milyen fondorlatosan átverte őket. Kb. egymilliárd embert! Hiába, no: „elmaradott Kelet-ázsiaiak”. Igaz, hogy ott élnek a világ legjobb számítógép programozói, hogy a „Májkroszoft” programjait is jobbára ott készítik, de hát ez „nem minden(!)”. Ez igaz. Tényleg „nem minden”. De azért mégiscsak „valami”. Aki másképp gondolja, csinálja utánuk. Mi pedig a kritikusok példáján felbuzdulva – miután felvázoltuk az életműve értékelését – megkérdezhetjük, hogy „mindazokon túl”, amit tett, mit is tett még Teréz anya? Na ugye, hogy semmit!

Látva ezt a félelmetes erőlködést, hogy mindenkit besározzanak, eszembe jutott valamelyik általános iskolai (50-es évek eleje) történelemkönyvem. Nem tudom miért, de az ilyen hülyeségek gyerekkoromban megragadtak a fejemben. Kossuth turini éveiről volt szó és megállapították, hogy Kossuth elvtárs jó elvtárs volt ugyan, de nem volt elég „fejlett elvtárs”, mert – micsoda szégyen – még Marx tanait sem ismerte. Nem jogos-e az előzők értékelése után az a megállapítás, hogy Teréz anya nem érdemelte meg a szentté avatást, Kossuth pedig a mauzóleumot?

(folytatjuk…)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Előző rész:

Dohán Mihály: Húsvét után (I. rész)