Döbbenetes leleplezésre készült Welsz Tamás?


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Welsz-Tamás-Simon-GáborTizenhat útlevél volt Welsz birtokában, még hozzá egyik ismerőse szerint “olyan emberek okmányai, akiknek a személyén mindenki meg fog lepődni” és ezeket az információkat akarta a nyilvánosság elé tárni – értesült a hvg.hu

Az idézett ismerős szerint nem igaz, hogy Welsz Tamásnak komoly anyagi vagy magánéleti gondjai lettek volna, a lakásán 44 ezer eurót találtak, “több bizniszben benne volt”, a közelmúltban vett lakást, autót, de gyűjtötte az értékes járműveket. Így volt egy Cadillacje, házának udvarán pedig egy harmincmilliót érő amerikai lakóbusz parkolt.

Igazságügyi orvosszakértői boncolás döntheti el, hogy mi okozta Welsz Tamás halálát – értesült a HavariaPress

Mivel a 41 éves vállalkozó rendőri eljárás során vesztette életét, halálának okát a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság Rendkívüli Haláleseti Osztálya vizsgálja. Ilyen esetekben mindig végeznek igazságügyi orvosszakértői boncolást. Az első információk alapján szívinfarktus miatt halhatott meg Welsz, de időközben olyan hírek is napvilágot láttak, melyek szerint a férfi öngyilkos lett, mérget vett be, mielőtt a rendőrök elindultak vele a Központi Nyomozó Főügyészségre.

A Hír24.hu pénteken reggel adott hírt arról, hogy Welsz a csütörtöki házkutatás során közölte a hatósági emberekkel: “Uraim, bevettem valamit. Semmit sem tudnak tenni ellene.” A hírportál szerint a rendőrautóban már nem volt tudatánál, újraélesztése sikertelen volt. Az Index szerint öngyilkosságra készült, sőt, a portál tudni vélte, hogy alvilági körökből akart fegyvert vásárolni, hogy végezhessen magával.

Az idei választás fő kampánytémájává vált Simon-ügy kulcsfigurája volt Welsz Tamás, aki csütörtök kora este, váratlanul és rejtélyes körülmények között meghalt. Welsz érdi házából került elő nemrég a Simon fényképével, Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevél is, amellyel Simon számára bankszámlát nyitottak a budapesti Magnet Bankban. A számlán a hírek szerint 75 millió forintnak megfelelő euró volt, az ausztriai számlán fellelt 240 milliós összegen felül. A bissau-guineai, uruguayi és magyar hármas állampolgárságú Welsz otthonában több más útlevelet is találtak egy páncélszekrényben.

A vállalkozó neve több más botrányban is előkerült: az ő cége, a Charity March vette át tavaly novemberben a Sólyom légitársaság irányítását, és egy panamai csalássorozat miatt barátnőjével együtt az Interpol már jóideje körözte. Mint azt az Index feltárta, az Interpol-körözés alapján tavaly novemberben rövid időre őrizetbe is vették itthon, de a vádhatóság javaslatára a bíróság úgy döntött, nem adja ki Welszt, így szabadon távozott. A férfi egy alku részeként egyes hírek szerint ekkor “feldobhatta” Simont.

Suha György, a Gambiai Köztársaság budapesti tiszteletbeli főkonzulja a hvg.hu-nak korábban úgy nyilatkozott, hogy Welsz “kihasználta” a lényegében a kábítószer-maffia által kézben tartott Bissau-Guineát: mivel nincs központi hatalom, hatalmas a korrupció, ezért szerinte útlevelekkel, forgalmi engedélyekkel és rendszámtáblákkal üzletelt. Egy szocialista politikus pedig az Indexnek azt is elmondta, hogy Bissau-Guinea közismerten a titkosszolgálatok paradicsoma, Welsz pedig szerinte biztosan kapcsolatban állt egy vagy több szolgálattal. Sajtóhírek szerint Simonon kívül más is kaphatott tőle útlevelet, hírbe hozták Veres János volt pénzügyminisztert is, aki viszont tegnap az ATV-ben ismét cáfolta a vádakat, és jelezte: közokiratban rögzítette bizonyítékait.

Az Indexnek a számlákkal kapcsolatban Fáy Zsolt, a Magnet Bank elnöke azt mondta, nem követettek el szabálytalanságot a bank alkalmazottai. Az is kiderült, hogy mind a kilenc ügyfél 2013. november és 2014. február között jelentkezett be a banknál.

Hasonlóan tisztázatlan körülmények között hunyt el március elején Komáromi András, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa. Az üzletember a halálát megelőző napon írta alá az adásvételi szerződést, mellyel cége az állam tulajdonába került. A vállalat legfontosabb terméke, az EMIR az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását. A céget a tulajdonosok eredeti szándékuk szerint nem akarták eladni, a Miniszterelnökség viszont minden áron meg akarta venni, és határozott nyomást gyakorolt a cégtulajdonosokra. A tárgyalásokat az állam részéről Lázár János államtitkár vezette.

nepszava.hu

Facebook hozzászólások

0 hozzászólás a(z) “Döbbenetes leleplezésre készült Welsz Tamás?” bejegyzéshez

  1. Most már lehet fellélegezni mindegyik érintettnek, elmúlt a vész! Nyugodtan alhat Veres János is.
    Welsz Tamást profi módon eltették láb alól.
    Nagy Péter

  2. Most írásba adom, hogy az égvilágon semmi érdekes dolog nem fog kiderülni! Közösen az msz(m)p és a likud fidesz tette el láb alól a többszörös rendőr gyilkos sintér-pintér olajmaffiózó, keresztapa utasítására! Mindegyik bandának érdeke, hogy ne “énekeljen”, szép csendben el fog simulni és semmi sem fog napvilágra kerülni abból amit tud. Egy csapat az egész bagázs különben már régen akasztófán száradtak volna el!
    kató rudi

  3. Már a Sólyom-botrány önmagában is megbocsáthatatlan lenne, s hol van a többi? Welsz halálával azonban nem ért véget semmi, most jönnek még a többiek.
    Anna

  4. Már bocsánatot kérek de nem hiszek a rendőrök őszinteségében, szavában. Amikor a sorozatos romák elleni gyilkosságnál a szitává lőtt férfi halálára füst mérgezést állapított meg.
    Milyen eljárás ez?
    Eltussolásokban verhetetlen a szakmailag hozzá nemértő rendőreink.
    Csík F

  5. Pintérsanya módszere.
    Lőtte már magát fejbe reggelizés közben az ő idejében az egyik fő olajnyomozó is Békésben. Az állam-maffia újra gyilkolt. Gondolom a fidesznek sem jött volna jól, ha Welsz a szocik mellett kipakol az asztalra egy rakás fideszes afrikai útlevelet is.
    E hó elején meg Komáromi András : “Szombaton aláírta, amit soha nem akart, másnap meghalt a pályázati szoftver volt jogtulajdonosa – Lázár János megszerezte”
    http://444.hu/2014/03/03/meghalt-a-welt-2000-alapitoja/
    Így járt nemsokra rá Welsz is. Micsoda véletlenek…. Ez ma Magyarország.
    üdv Aranyapa

  6. Hatalom éhes gyilkosok,a fideszesek és a szocik is.Mi meg éhen döglünk a fizetésünkből,vagy elhalálozunk a katasztófa sújtotta nincstelen kórházainkban,addig ők milliókon osztozkodnak és hatalmi harcot vívnak azzal, hogy nyírják egymást:-)

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Kárpátalját senki sem szentesítette Ukrajna részévé
Megbukott az áfarendszer?!
Mégsem az izgalmak végeztek Welsz Tamással – hanem öngyilkos lett?
Close