KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Devizahitelesek: Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda jelenti

Ma reggel 8.30-kor kezdődött a Varsányiban a tárgyalás. Ehhez tegnap este fel kellett utaznom és szállodában aludni, mert a reggeli tárgyalási időponthoz igazodni lutri. Budapestről elmentem Zalaegerszegre, majd haza. Az egész „karika” volt vagy 470 km. Ami azért nem kevés.

Ehhez képest a reggeli tárgyaláson – ami már a harmadik volt – még mindig nem lehetett kihúzni a bank jogi képviselőjéből egy árva mondatot sem. Jöhet a negyedik tárgyalás. Iszonyatos költségeket okoz a bíróság pipogyasága.

Zalaegerszegen már vagy a századik tárgyalás volt.

A kihallgatott két bankár zseniálisan nyilatkozott. Az egyik konkrétan bankfiók igazgató volt. Arra a kérdésre, hogy mit tudott 2004-ben a deviza nyilvántartású kölcsönökről, azt a választ adta, hogy kb. annyit, mint egy átlagos fogyasztó, és ő is beleszaladt ebbe a csapdába.

Nos, a vallomása jelentős, korrekt, és lényegre törő. Fiókszinten senki nem tudott semmit, esély nem volt arra, hogy a fogyasztóknak tisztességes tájékoztatást adjanak.

Üdvözlettel,
Ürögdiné Kocsis Zsuzsa
urogdine.kocsis.zsuzsa@gmail.com
06-20-3370629

skype: urogdine.kocsis.zsuzsa
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Ez is érdekelheti:  Szöul: Legkevesebb száz észak-koreai katona meghalt a Kurszki régióban

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Devizahitelesek: Dr. Marczingós László Ügyvédi Iroda jelenti

  1. Még csoda, hogy kiderült a drágalátos bankárok neve, mert mind macskakaparással vet a papír aljára valamit, vagyis nem cégszerűen, a nevüket is titkolva, miközben a hitelesekről még azt is tudják mikor fekszik, kel, szaglásznak a lakása,háza, a szomszédai körül. Tíz av alatt rengeteg aljas húzást csináltak, de a minap volt a legaljasabb.
    Decemberben lakásom eladása árán kielégítettem a kielégíthetetleneket, legalábbis úgy hittem. Adásvételi, földhivatal törlési kérelem, rendben. Aztán egy hónap múlva a lakás átadása előtt pár nappal, az ügyvéd lekérte biztonságból újból a tulajdoni lapot, amin a svájci frank egész(!) hitelösszege újból szerepelt, mintha az egésszel tartoznék. Be a bankba, se elnézést, semmit nem kértek, közölték, hogy a forintátváltásakor 2010-ben ötször hívtak telefonon, nem értek el és ezért most 2016-ban nem kérték a törlést, csak a forintosított hitelre. (Megjegyzem a forintra váltás 100 ezer forintba került és nem kevesebb, hanem több lett a havi törlesztőrészletem.) Pökhendien közölték, hogy majd kipostázzák, várjak türelemmel. Nem voltam türelmes, kivártam, hogy végül fél óra alatt elkészítsék azt a kb. 10 sort. Gúnyos mosollyal búcsúzva még közölték, hogy a Földhivatalnál újból be kell fizetnem a 6.600.-Ft-os törlési díjat, mert az engem illet. Aki hiteles, tudja miről van szó, de ajánlom mindenkinek, hogy a Pénzügyi Békéltető Tanácshoz forduljon a legkisebb szemétkedéskor is, mert az egyoldalúan emelgetett különböző banki költségeket a PBT segítségével tudtam egymillió(!) forinttal csökkenteni. És ez még csak a kezdet. A bank neve: Raiffeisen.

  2. A devizahitelesek súlyos problémáiról olvashatunk, hallhatunk rendszeresen. Senki nem beszél a diákhitelről, mellyel -szó szerint- rabszolgasorba kényszerítik a diákokat, akik végzéskor szembesülnek a következményeivel. Ha magánemberként ilyen feltételekkel adnék kölcsönt bárkinek is, uzsorázás címen már rég elítéltek volna! Hazánkban a bankárnak, a multinak, a politikusnak és az etnikumnak szabad keze van, a magyar a prédájuk!

  3. Ma láttam a Tv-ben,ahogy a bankrabló kirabolja a rablóbankot – nem sajnálom egyik bűnözőt sem.
    H.B.
    Az emberszerű külső alatt egy lárva morálja húzódik meg, amely a zsákmányra nyáladzik és mindenre képes, hogy azt megkaparintsa, főleg ha van még hozzá hatalom is!
    Hazudni, csalni, lopni, megjátszani magukat, ez nem ár érte, a konc a fontos!
    Miért lehetséges ez? – kérdezhetnénk jogosan.
    Erre a válasz az: MERT NEM TANULTUK MEG MÉG MINDIG FELISMERNI ŐKET!!!

Itt várjuk hozzászólását!