KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dávid Fia, vagy kis kerecsen?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Deédes-AranyasszonyHazánkban felvirágzóban van az újpogányság. Ennek egyik jellemzője, hogy a keresztyénség – Biblián nyugvó – állításait összekeveri az ősmagyar vallásból származtatott tételekkel. Ezek közül a legaggasztóbb, egyben a legnagyobb képtelenség, hogy Jézus Krisztus nem volt zsidó, vagyis nem Dávid Fia (utódja), hanem Nimród leszármazottja, valójában pártus herceg. Az ezt bizonyítani igyekvő irodalomból a jóhiszemű, de a Bibliában, a keresztyén hittanban és történelemben járatlan olvasó elképesztő dolgokat tudhat meg Jézusról. Például, hogy nem Mária méhében növekedett, hanem a Mennyei Fény „sűrűsödött össze” Mária ölén, a bába e súlytalan gyermektestet vette karjába a „szülés” után, s csak a karjában lett súlya.

E koncepció szerint Jézus az egyik isteni kinyilatkoztatás hordozója, akit „kis kerecsenemnek” szólított(*1) anyja. Jézus legrégebbi szimbóluma nem a kereszt, hanem a szárnyát széttáró szent (kerecsen)sólyom, a Pártus Birodalom turulmadara. A mennybemenetel nem volt más, minthogy Jézus fénnyé változott és így távozott. De a legfőbb állítás: Jézus nem Megváltó, hiszen maga a gondolat is megalázó, hogy megváltásra szorulunk…

Az ide vonatkozó művekben egymást követik a tudományos szakkönyvek elferdített, összefüggéseikből kiragadott idézetei, a hajmeresztő szómagyarázatok, a kései apokrifus evangéliumokra épített következtetések, amiket természetesen „tudományos tényekként” közölnek. Állításaik a Biblia, illetve a történelmi keresztyénség minden felekezete ellen irányulnak. Ezek ugyanis szerintük meghamisították Jézus alakját és tanításait, azt hirdetve, hogy ő a zsidók irgalmatlan Jahve Istenét, nem pedig a sumérok jóságos „mennyei atyját” jött megismertetni. Némelyek kijelentik: a biblikus keresztyénség képviselői a magyarság elárulói, hiszen elszakítják a népet valódi gyökereitől, megakadályozzák, hogy megtalálja identitását, lehetetlenné teszik a nemzeti összefogást, s kiszolgáltatja a magyarságot a zsidóknak. Ennek a politikai színezetű, összeesküvés-elméletekben utazó újpogányságnak képviselői egyik-másik médium, politikai párt és nemzetépítő szándékú magyar szervezet támogatását is bírják. Nyilván ezért látták szükségesnek szeptemberben a római katolikus felekezet vezetői egy állásfoglalás kiadását az új erőre kapó „ősmagyar szinkretizmussal” illetve a szélsőséges liberalizmussal szemben, melyek egyaránt rombolják sokat gyötört s szenvedett népünket!(*2)

Szemtanúk feljegyzései

Mit válaszolhatunk arra az állításra, hogy Jézus nem zsidó, hanem Nimród fia, pártus herceg? Mindenekelőtt arra kell felelnünk: az újszövetségi kanonikus evangéliumok, mint az első század közepéről származó, legkorábbi beszámolók történetileg hiteles képet adnak-e Jézusról. Az újpogányok szerint ugyanis a Biblia meghamisított irat, ezért nem szabad ráhagyatkozni e kérdésben sem. Ugyanakkor ma már konszenzus van a kutatók közt a tekintetben, hogy a Jézus életéről szóló evangéliumokat röviddel az események után írták. A rendelkezésünkre álló legkorábbi ilyen lelet a Máté evangéliumának részleteit tartalmazó oxfordi töredék (Magdalen-papirusz), melynek keletkezését 66-ra datálják(*3), a másik pedig egy Márk evangéliumából (Mk6,52-53) származó töredék (7Q5), amit legkésőbb 68 elején írtak, de vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy akár 35-50 közt is keletkezhetett(*4). János evangéliumának legkorábbi töredéke 100 körülre datált (p52), de tekintettel arra, hogy Egyiptomban találták, ami szélesebb elterjedtségét bizonyítja, a keletkezését 70 elé helyezik.(*5)

Akit az újszövetség történeti megbízhatóságának kérdése érdekel, az erre vonatkozó hatalmas irodalomból javaslom F.F. Bruce: „Az újszövetség történeti megbízhatósága” (*6) című könyvét vagy J. McDowell: „Bizonyítékok a keresztyén hit mellett” (*7) című átfogó alkotását. S hogy ne csak elfogultsággal vádolható keresztyént idézzünk, hadd említsek néhány kiemelkedő zsidó személyiséget is. G. Klein, aki 30 éven keresztül kutatta az újszövetséget, így írt: „.a következőképpen összegezhetem gondolataimat: egyetlen más ősi tanítást sem őriztek meg, ami ragyogóbb, pontosabb és személyesebb lenne, mint Jézusé.” (*8) J. Klausner az újszövetség megbízhatóságáról – Rousseaut idézve – ezt mondta: „Barátom, az ilyeneket nem tudják kitalálni! A Szokratészról szóló tényeket senki nem vonja kétségbe, pedig sokkal gyengébb alapon nyugszanak, mint azok, amik a názáreti Jézusról beszélnek.” (*9)

Megjegyzem, a liberális protestáns teológia – egyébként kiváló felkészültségű – tudósai már a XIX. században végigjárták az utat, amin a magyar újpogány „kutatók” járnak: próbálták elvitatni a Jézusról szóló bibliai beszámolók hitelességét, sőt Jézus történeti létét is megkérdőjelezték. Végül a híres „Jézus élete kutatás” csődbe jutott, s maguk a kutatók fújtak visszavonulót. A Biblia történetiségét továbbra sem képes senki megcáfolni, sőt az előkerülő régészeti emlékek mind történeti hitelességét támasztják alá. Úgy vélem, ha a Biblia kiállta a valódi kutatók eszeveszett ostromát, kiállja e mostani próbálkozásokat is.

Jézus, a rabbi

Az újszövetség minden kétséget kizáróan azt hirdeti, hogy Jézus valóságos emberi természete szerint zsidó volt. Mária is, „akitől Jézus született” (Mt1,16) zsidó volt, nem rejtelmes „pártus hercegnő”, hiszen Lukács evangéliuma közli, hogy „rokona” (szüggenisz – egészen közeli nőrokon) volt Zakariás pap feleségének, Áron lányának (Lk1, 5.36). A szülők feljártak a jeruzsálemi zarándokünnepekre, ahol egy ízben a 12 éves gyermeket az írástudók körében találták. Jézus, aki nyilvános fellépésekor harmincas éveiben járt, először Galileának zsinagógáiban tanított „dicsőíttetvén mindenektől”. Így tett neveltetésének helyén, Názáretben is, ahol először nyilatkoztatta ki, hogy ő a próféták által előre megígért Messiás (Lk4, 16 kk). A jeruzsálemi templomot egyszer „Atyja Házá”-nak is nevezte, sőt tanítványaival együtt a két drachmás templomadót is megfizette. Tanítványainak első missziói kiküldetésükkor megtiltotta, hogy a pogányok (értsd: rómaiak, görögök, szírek, pártusok stb.) és samaritánusok közé menjenek, viszont elküldte őket „Izrael házának tévelygő juhaihoz.” Aztán látjuk, hogy Jézust a kívülállók is legtöbbször „rabbi”-nak (Tanító, Mester) szólították (ahogy csak a zsidók tették előljáróikkal). Ő pedig ezt természetesen elfogadta.

Ami az öltözetét illeti: a vérfolyásos asszonyról szóló bibliai történetben (Lk8, 44) azt olvassuk, hogy a beteg nő megragadja Jézus ruhája szélét, és nyomban meggyógyul. Az eredeti szövegben a ruha szegélyét jelentő szó (kraszpedon) bojtot is jelent(*10), vagyis Jézus a vallásos zsidók ruházatát viselte, aminek alján bojtok voltak, hogy emlékeztesse viselőjét Mózes törvényének betartására. A samáriai asszony azt kérdi Jézustól: „zsidó létedre hogyan kérhetsz inni tőlem, amikor én samáriai asszony vagyok? A beszélgetés során Jézus ezt mondja: „Ti azt imádjátok, amit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.” (Jn4,9 ill. 22).

A Jézust halálra ítélő zsidó vezetők még a per során sem hozakodtak elő azzal a képtelenséggel, hogy Jézus nem zsidó, sőt: fő vádjuk volt, hogy zsidóként követett el istenkáromlást, magát Istennel egyenlővé téve (Mt26, 65), s ezért saját törvényeik szerint méltó a halálra. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy tanításai és tanítási módszerei mennyi szállal kötődnek ószövetséghez. Ezt nagy alapossággal illusztrálja H.L. Strack – P. Billerbeck szerzőpáros által kiadott többkötetes újszövetségi kommentársorozat, mely segít megérteni a názáreti Jézus tanításainak, tetteinek zsidó gyökereit, kötődéseit.

Aki Jézus zsidó voltát tagadja, annak mind a négy evangéliumot el kell vetnie, vagy át kell írnia. Az újszövetségi beszámolók szerint Jézus egyetlen kortársa sem vonta kétségbe zsidóságát – még azok sem, akik hitetlenül fogadták. Ez a későbbiekben sem változott.

Dávidnak Fia

Az Ószövetségben Dávid király a következő ígéretet kapja Istentől: „.felemelem majd utódodat, aki a te véredből származik és szilárddá teszem az ő királyságát. . megerősítem trónját örökre. Atyja leszek és ő fiam lesz. Így a te házad és királyságod örökre megmarad és trónod örökre szilárd lesz.” (2Sám7, 12-16) Az ígéret – a zsidó írásmagyarázók szerint – Salamonra is, de egy titokzatos személyre, a Messiás királyra is vonatkozott. A Dávid Fia cím a Jézus korabeli zsidók számára egyértelműen a megígért, eljövendő Messiás neve és címe. Amikor Jézus megkérdezte a farizeusoktól, hogy a Messiás kinek a fia, rögtön azt felelték, hogy a Dávidé. (Mt22,41-45)

Jézus fogantatásakor az angyal azt mondja Máriának, hogy születendő gyermekét „.a magasságos Fiának mondják majd, az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját.” (Lk1,32) Jézus e kritériumnak megfelelt: Dávid nemzetségébe került azáltal, hogy – noha nem volt vér szerinti gyermeke Józsefnek – József „magához vette” Máriát, így Jézust is bekerült családjába.(*11) A Római levélben melynek keletkezését a különböző kutatók 55-57-re teszik, Pál apostol Jézust Dávid Fiának nevezi.(*12)

A Biblia tartalmazza Jézus nemzetségtáblázatét, de igen nehéz feltételezni, hogy – amikor Jézus családtagjai még javában éltek – azokat minden igazoló adat nélkül egyszerűen kitalálták és utólagosan megszerkesztették, ahogy némelyek állítják.(*13)

További megfontolandó tényeket közöl Eusebius egyháztörténetíró. Hegesippusra – a legrégebbi egyháztörténet zsidókeresztyén szerzőjére – hivatkozva állítja, hogy Domitianus császár a jeruzsálemi templom lerombolása után biztosítani akarta magának a zsidók lojalitását. Ezért parancsba adta, hogy kutassák fel és hozzák elé Dávid összes leszármazottját. Nyilvánvalóan tudott arról, hogy a zsidók szerint Dávid házából származik az, akinek vezetésével majd legyőzik a rómaiakat. E rendelkezés miatt Júdásnak – Jézus testvérének – unokája is a császár elé került. Amikor a császár megkérdezte, hogy Dávidtól származik-e, igennel felelt.(*14) Ez a történet azt jelzi, hogy Jézus családtagjai az I-II. fordulóján is éltek és Dávid utódainak tartották magukat. Egyébként Jézus korában nemcsak az ő családja, hanem más családok is Dávid leszármazottainak tartották magukat.(*15) Például a Midrash Rabbah egy Jeruzsálemben talált nemzetségtábláról beszél, ami szerint Hillel rabbi is „Dávidtól ered” (*16)

Jézus önmagáról nem állította, hogy Dávid Fia de nem is utasította vissza, hogy így nevezzék. (Mk10,47; Lk18, 38 Mt9, 27; 12,23; 15,22; 20, 30-31; 21,9; 21,15) Ugyanakkor a kitüntető cím viselőjével kapcsolatos politikai elvárásokat visszautasította: nem akart földi királyságot létrehozni. Amikor az egyik csodája után királlyá akarják tenni, elmegy közülük (Jn 6,15), hiszen mandátuma nem arra szólt, hogy a zsidók politikai vezetője legyen, hanem hogy élete feláldozásával elvégezze a bűnösök megváltását. Kortársainak éppen ezzel okozott dilemmát. Akik azonban tudták, hogy Dávid családjából származik és Betlehemben – Dávid városában! – született, ezenkívül látták, hogy csodákat művelt, amik rendkívüli hatalmáról tanúskodtak, s ráadásul éppen megfeleltek a Messiás megjövendölt csodatetteinek (pl. Ézs35, 5-6) – azok egyértelműen azonosították a názáreti Jézust a Dávid Fiával, Izrael Messiásával: „Mester, te vagy Isten Fia, te vagy Izrael Királya” (Jn1,49)

Jézusnak – vádlói szerint – nagy bűne, amivel a rómaiak halálos ítéletét kiérdemelte, hogy magát Messiás királynak vallotta. Attól féltek, fellázítja a zsidókat a császár ellen. (Lk23, 2) Jellemző a római katonák gúnyolódása, amikor Jézust királynak öltöztetik és gúnyolják; majd a Pilátus által keresztre szegeztetett titulus: „Ez Jézus, a zsidók királya.” (Mt27, 37)

Jelenits István megállapítja: „Jézust nem feszítették volna keresztre, ha nem lett volna zsidó. Jeruzsálemben, a zsidók húsvéti ünnepén azért kellett halálra adni őt, mert az ünneplő tömegben sokan lelkesedtek érte, Dávid Fiaként köszöntötték. Egy pártus herceg a pártusok közt találhatott volna veszedelmes népszerűségre, Jeruzsálemben legfeljebb kinevették volna. De minek is ment volna oda, ha nem akart valóban Dávid Fiaként fellépni?” (*17)

Mindezek ismeretében nagy elfogultság kell – s ekkor még finoman fejeztem ki magam –, hogy valaki megkérdőjelezze az összes, életszerűen hiteles újszövetségi történeti híradást, melyek Jézusnak, mint embernek zsidó származását, Dávid Fia voltát hirdetik és a napnál világosabban bizonyítják, hogy ezernyi szállal kötődött népe hitéhez, az ótestamentumhoz. Semmiféle elfogadható bizonyíték nem támasztja alá azt a hipotézist, hogy Jézust csak azért sajátították ki a zsidók, hogy Jézus hite által – Pál apostolon keresztül – uralmuk alá hajtsák az egész emberiséget.

„Turulkörökben” manapság gyakran elhangzik: „nekünk a zsidó Jézus nem kell, mert az más, mint a mi Jézus urunk”. De egyáltalán mit tudhatnak az így gondolkodók „Jézus urunkról”? Amint utaltam rá, a XIX. század liberális teológusai próbálták a történeti Jézust megtalálni azáltal, hogy a bibliai Jézus alakját megtisztítják az állítólag reá rakódott legendáktól. Végül azonban a történeti Jézus kicsúszott a kezükből. Vajon ma mi marad azok kezében, akik – egymásra épülő spekulációik segítségével – meg akarják tisztítani Jézus személyét az „álnokul reá rakott zsidó szennytől”? Kijelenthetem: semmi. Legfeljebb egy emberek által kigondolt, hamisított Jézus. S az ilyen hamis Jézussal bíró vallás nem több, s nem kevesebb, mint akármelyik, emberek által kiötlött ideológia. Hiába tartalmaz keresztyén elemeket is, nem több a marxizmus vagy fasizmus „vallásánál” és semmi köze Istennek a Bibliában adott kinyilatkoztatásához. Aki ennek az ideológiának hívévé szegődik, előbb-utóbb elfordul a Szentírástól, az egyháztól, a hiteles keresztyén emberektől s társául szegődik a hamis prófétáknak, táltosoknak, tévtanítóknak. Isten óvjon bennünket ettől!

Sípos Ete Zoltán református lelkipásztor

  1. forrás: http://hetiválasz.hu
  2. forrás: http://szentkoronaradio.com
  3. C.P. Thiede: Aki látta Jézust, Gold Book Kft.
  4. C.P Thiede, Die Alteste Evangelien-Handschrift? R. Brockhaus Verlag, Wuppertal, 1994. 37-38.old
  5. C.P Thiede, im 19-20.old
  6. Evangéliumi Kiadó, Budapest, 1993.
  7. KIA, Budapest, 2004.
  8. R. Santala, A Messiás az Újszövetségben, Budapest, 2001. 15.old
  9. R.  Santala, im 19.old

10. Varga Zsigmond J.:Újszövetségi görög-magyar szótár, Ref. Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 1992.

11. R.Santala, im. 74.old

12. Balla Péter, Az újszövetségi iratok története, Károli Egyetemi Kiadó, Budapest, 2008.196.old)

13. O. Cullman, Die Christologie des Nt; J.C.B. Mohr, Tübingen, 1958.128-131.

14. Euszebiosz, Egyháztörténet, III.20, 1-6

Forrás: ujszeged.ref.hu

Végül egy kis kiegészítés és egy kapcsolódó írás:

Az utolsó idők ámítói

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől. Mert ezek közül valók azok, akik belopakodnak a házakba, és rabul ejtik a bűnökkel terhelt és sokféle vágytól űzött asszonykákat. Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg. Ahogyan Jannész és Jambrész ellenszegültek Mózesnek, úgy álltak ellent az igazságnak ezek a megromlott értelmű, hit szempontjából megbízhatatlan emberek is. De nem jutnak messzire, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt, mint ahogy amazoké is az lett.” (2Tim 3: 1-9)

Az evangéliumi szolgálat hű betöltése

„Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 4: 1-5)

Az említett kapcsolódó írás pedig ITT olvasható!

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Dávid Fia, vagy kis kerecsen?

  1. A gengszter váltás óta sok felületes ismereten alapuló ostobaság jelent meg a szélsőjobboldali médiában (is). Például Jézus mint pártus herceg, ergo magyar. Szegény Badinyi Jós Feri bácsi egyik előadása után megkérdeztem, akkor mi legyen a Bibliával, pontosabban az Újszövetséggel? Semmi ki lehet dobni…Nem csoda hát a nevezett körök számára, kínos Jézus Krisztus zsidó származása, amely szöges ellentétben áll az Újszövetséggel és még a Koránnal is.
    Pedig ezt még Hitler sem vonta kétségbe.
    Káldi József

    1. „Becsülöm” önben Káldi József/Mara Tomi, hogy még egy professzornál és annak teljes stábjánál, és egy sor világhírű régész tudósnál is okosabb, olyanoknál, akik egész életüket ennek a kutatásának szentelték!
      Nagy Péter

      1. Kedves Nagy Péter!
        Megtisztelő a feltételezés, de csak egy másik számos és egész életüket a régészetnek szentelő tudós véleményével azonosultam.
        .A tudásom pusztán néhány könyv elolvasásából áll, szemben az Önével ami lehengerlő elismerem, az „átkosban ” is elég volt Leninre hivatkozni…és mindenki kussolt… szinte.
        Engedelmével maradnék a kétségeimnél, hiszen a tűz felfedezése és használatba vétele egyik oka az volt, hogy hátha tévednek a nyers hús evők…bár év tízezredek óta ez volt a konyhai recept, mégis akadtak akik ezt kétségbe vonták és a sültre szavaztak.
        tisztelettel:
        Káldi József

    2. Káldi József/Mara Tomi!
      „Tisztelem” önben, hogy Badinyi professzor úrnál, annak teljes stábjánál és sok világhírű régész tudósnál is többet tud, sokkal okosabb!
      Máskülönben sehol másutt nem tapasztalom, hogy egy nemzet tagja saját népére ilyen szinten tekintsen fröcsögő gyűlölettel, Vagy lehet, hogy a „saját népe” kifejezésben keresendő a hiba oka?
      Amúgy Hitlert olvasgat?
      Nagy Péter

      1. Badinyi úr és stábja tévúton járt erre eléggé meggyőző bizonyítékai vannak a magyarság kutatással foglalkozó ellen oldali régészeknek. De ez egy vita, ahol nem szükséges mindenkinek egyetérteni 1990 óta.
        Igen olvasgattam Hitlert, ugyan is ő kényszerítette rá Magyarországra futóbolond elméleteit, amelyeket egyrészről elutasítás, másrészről mély egyetértés fogadta. Másrészt hogyan hasonlíthatnám a JOBBIK-ot hozzá, ha nem ismerném állításait?
        off
        Megjegyzem boldog Salkaházi Sára neve kimaradt a 18 000 oldalas Nagy Magyar Lexikonból…amelyet 1990 után adtak ki.
        Káldi

  2. Tisztelt Simon Ete lelkipásztor Úr!
    Az Ön hivatkozott Bibliáját történetesen V. Sixtus-pápa 1590-ben saját tetsző érdekeinek megfelelően lefordította és újra szerkesztette, vagyis átírta. Ami a „pápa” címe mögé rejtett szabdkőműves-zsidó világhatalom akkori érdekeinek nem felelt meg, azt eltüntették, amihez pedig érdek fűzödött, azt beleírták. Ezért, aki nem akarja magát a Sátán hatalmára adni, az semmit nem hisz el olyannak, aki és ami Rómából származik. Ennyit a hivatkozott Bibliáról.
    A zsidók saját irataikban, pl. a Talmudban Önnél hitelesebben nyilatkoznak Jézusról és anyja származásáról. Én a zsidók saját használatukra írt dokumentumának hiszek. Márpedig a zsidók gójnak tartják Jézust, és természetesen anyját is.
    Ön abban hisz, amiben akar. Higgye, hogy porból lett, mint a zsidók és porrá lesz, együtt a zsidókkal, a zsidók Yahve-jával együtt. Én tesvéremnek, a Fény Fiának hiszek, hogy mi magyarok Fényből lettünk és Fénnyé válunk. A Fény Fia személyesen vetette el az Ön által hivatkozott „Könyv” (Torah=Ó-szövetségi Biblia) érvényét, és adott számunkra új törvényt, a szertet törvényét. Ezért kérem, hogy a Sátán megtévesztő förmedvényét, az Ó-szövetségi Bibliát legalább itt ne reklámozza. Éppen elég sokat idézik napjainkban a „szent misék” keretében a Biblia terrort terjesztő, gyűlölködő szövegeit. Szégyellje is mindenki magát, aki a zsidó tömeggyilkolászásokat terjeszti példabeszédként.
    Bár egy hazában élünk,Ön a Sátán útján jár, míg a magyarok a Teremtő Isten gyermekei. Ez nem baj, Ön szabadon választotta útját, de minket ne zavarjon saját útunkon!
    Aláírás: Varga László

    1. Tisztelt Varga Úr!
      A Bibliát V. Sixtus óta senkinek nem jutott eszébe vissza írni, így azután így maradt.
      A zsidóknak az volt a problémája, hogy nem hitték / nem hiszik el, hogy Jézus személyében a várt és áhított Messiás jött el…ezt a problémát a békés egymás mellett éléssel oldotta föl az utóbbi 4 pápa.
      A lelkipásztor urat a Sátán útját járónak nevezni az admin dolga lett volna helyre tenni, de ő csak az én szerény írásaimra szorítkozik rendbetélelileg.
      Káldi József

  3. Jézus Anyja, Szűz Mária zsidó lett volna? Ugyan már! Ha Mária Nagyasszonyunk nem volt zsidó, akkor Jézus mitől lett az?
    Ez megint nem más, mint a kereszténység elleni szokásos támadás.
    Amúgy zsidót mióta feszítettek keresztre?
    Jézus Urunk arámi származású volt és soha nem volt zsidó.
    Jézus Urunk azt üzente a cikk szerzőjének, hogy jajj a hamis prófétáknak!
    Célszerű a János 8-at olvasgatni, ott Jézus a sátán népének nevezi a zsidókat.
    Nagy Péter

    1. Tisztelt Nagy Péter/Évaanyu!
      Azt gondolom, hogy a Tisztelendő úr is olvasgatta a Bibliát, még János 8-at is, de talán még (Máté 12,30)-t is.
      Elképesztő, a katolikus, a református, az evangélikus…etc egyházak véleménye szerint mégis csak zsidó volt Jézus, Mária etc…kínos?
      Ha elhisszük a János-8-at akkor miért vetjük el a (Máté 12,30), vagy a János 7-et ?
      Káldi

  4. Haladjunk csak sorjában. Látom Káldi rabbi megint megjelent. Jól van ez így. Lássuk csak. Jézust azért nem fogadták el a zsidók megváltónak mert nem Dávid házából való volt. Ők maguk írják le, hogy Nimród unokája. (talmud, pesachim 94a-94b) Ők úgy fogalmaznak, hogy „az átkozott Nimrud unokája” Akkor most mikor teccenek hazudni? Ebben vagy abban? (János 8:44)
    A turul vagy kerecsen(-y) ünnepe a karácsony. Jézus azt mondja magáról, „én vagyok a világ világossága”. Vagyis karácsonykor a fény születését ünnepeljük. Milyen érdekes, hogy sumir nyelven a tur-ullu azt jelenti fényhozó. Az meg pláne, hogy a téli napforduló alkalmával éppen 24-én reggel kel fel a nap egy hajszálnyival korábban mint előtte 3 napon át. Ugyanis 21-22-23-án a leghosszabb az éjszaka.
    Jézus a szeretetteljes mennyei atyához imádkozott nem a zsidók irgalmatlan, büntető istenéhez. Csak az egymás iránti szeretet vezethet el egy igazságos társadalomhoz, amiben nem egymásból, hanem egymásért élünk. Csak a „minden egy” felismerése és átérzése hozhatja meg azt a békét és Isten akaratába való megnyugvást, ami által ismét egyensúlyba kerülhet az élet a földön. Ma még a magukat kereszténynek mondó papok túlnyomó többsége sem érzi át mit is jelent ez a „minden egy”.
    Jézusról először a III. századból származó írásos anyagokban tesznek említést. Viszont mind az újszövetség, mind az ószövetség (tóra) nagyon sok elemét úgy vették át a zsidók a a sumír hitvilág lejegyzett történeteiből. Pl Mózes története is megvan már vagy ezer évvel előbb a sumíroknál. Már akkor is loptak.
    Jézus prozelita adót fizetett. Ezt a nem zsidó származású, de zsidó hitre tért embereknek kellet fizetni. Galileában, ahová Jézus való volt, születése előtt jó tíz évvel kitelepítették a zsidókat. Sehol nem szerepel az, hogy Mária zsidó lett volna. Csak József eredete a tisztázott, de az meg nem számít, hiszen nem ő a valóságos apa. Az első bekezdésemben idézettek alapján tehát a zsidók el kell, hogy vessk az összes evangéliumot.
    Ismét ott vagyunk. A zsidók a „belső használatra” írott könyvükben mint „az átkozott Nimrud unokája”-ról beszélnek. Az újszövetségnek ezek a részei a zsidók általi hamisítások.
    A magyar ősvallás hogyan gyökerezik a sumír hitvilágban? Talán ugyan az a magyarázata, ami annak, hogy a nagyapám (a XIX. század végén született magyar paraszt ember volt) aktív szókincsébe hogyan tartozott bele a „gamó” só, ami sumírul kampót, hajlatot, kanyart jelent. Vagy esetleg azzal, hogy honnan szerepelt a mondókáink között gyerekkoromban, a ’60-as években az”An tan té nusz” kezdetű, ami, mint kiderült, a sumír eredetije a magyar „Süss fel nap” kezdetű versikének. Káldi rabbi, próbálkozzon máshol.

  5. Az utolso vacsoran mondja Jezus: itt a kenyer az en testem , itt a bor az en verem
    egyetek igyatok es a TESVEREIM lesztek!!!
    Aki ahany nyelvet beszel olvas ir, forditsa le!!??
    most miröl is vitatkozunk??
    tisztelendö atyam???

  6. A fenti hitvitát nagyon egyszerű bibliai alapon rövidre zárni.
    A Máté ev. 1 fejezet és a Lukács ev.3:23-38.-ig József geneológiáját ismerteti,aki ugyebár nem volt Jézus testszerinti atyja…
    A János ev. 8.-ban a zsidó farizeusok viszont Jézust nem zsidónak jelentik ki,sőt kurafiként(a mai napig a Talmudban!)tételezik.
    A Ján 8:56-ban a zsidők ős-atyjáról úgy beszél,hogy ,,Ábrahám a TI atyátok…” …
    Egyébként ebben a fejezetben állandó visszatérő momentum a faji ellentét,a galileai nem zsidó(ti. Jézus) és a faji-soviniszta zsidó vallásvezetők között
    Mária geneológiájáról nem ír semmit a Szentírás…
    Kijelenthető,hogy Jézus Urunk zsidóságát sehol nem támasztja alá a Biblia!

  7. A Talmud idézeta Luzsénszky/ Rohling féle hamisítványból származik, ez kimaradt. Ha Jézust és az Újszövetséget elfogadjuk, akkor ez az érvelés hibás.
    Káldi József

    1. halakhah.com : „Thou wicked man, son of a wicked man descendant of the wicked Nimrod, who in cited the whole world to rebel against Me during his reign!” Persze tisztában vagyunk vele, hogy ami rossz színben tünteti fel a zsidókat, az mind hamisítvány.

  8. eszel tesvér megint megjelent, az érvelése sajnálatos módon szembe megy az eddig a katolikus egyházat vezető pápákkal, a református püspökökkel…de így is szórakoztató olvasmány, azért a fehér ló* áldozásáig ne menjünk vissza.
    * fehér ló sajnos nincs, ez sem Árpád sem Horthy idején nem létezett, mint lovakhoz egy kicsit értőnek higgyék el…csak szürke, a magyar lótenyésztők szerint.
    Káldi József
    off aki ugyan nem rabbi, de ezt elismerésnek veszem, köszönöm szépen. Sokkal jobb mintha nácinak neveztek volna..:)

    1. Mint alább írtam, én Istenben hiszek. Emberek, még ha pápák is, lehetnek hamisak, mint ahogy voltak is és lesznek is hamisak.
      Ez a nácizás már betegség, szerintem kezeltetni kellene magát. Olvassa el a tórát. A zsidók története a népek kiirtásának története. Pusztító, gyilkos fajzat. A sátán gyermekei. Hozzájuk képest a „nácik” ártatlan óvodások.

      1. Kedves eszel!
        Elolvastam, attól tartok Ön a Talmuddal keveri…a Rohling/ Luzsénszky féle hamisítvánnyal…de ez gyakran elő fordul az antiszemitákkal. Luzsénszky úr bár azt állította ő fordította a Talmudot héberről, de a bíróságon egy etlen szót sem tudott az őt kérdező rabbinak válaszolni héberül. Ha mégis tévednék és Ön mégiscsak Tórát szeretett volna írni akkor nem értem mi benne a probléma, ugyanis a Tóra: a Mózesi könyvek vagy Pentateuchus a Biblia ótestamentumi részének első öt könyve, amelyet a zsidó és a keresztény hagyomány a 18. századig, kevés kivételtől eltekintve Mózesnek tulajdonított, és amelyet a konzervatív bibliamagyarázat lényegét tekintve ma is Mózestől származtat. Érdeklődéssel várom a tiszaeszlári vérvádban hívők hozzászólásait is.
        Káldi

  9. Tisztelt Nagy Péter:
    „Jézus Anyja, Szűz Mária zsidó lett volna? Ugyan már! Ha Mária Nagyasszonyunk nem volt zsidó, akkor Jézus mitől lett az?”
    Innen csak a cáfolat és holmi forrásokkal alátámasztott néhány mondat hiányzik…
    „Ez megint nem más, mint a kereszténység elleni szokásos támadás.
    Amúgy zsidót mióta feszítettek keresztre?”
    Érdekes az eddigi pápák elfogadták a Szentírást, a püspökök is a katolikus/református/ evangélikus etc…szintúgy.
    „Jézus Urunk arámi származású volt és soha nem volt zsidó.
    Jézus Urunk azt üzente a cikk szerzőjének, hogy jajj a hamis prófétáknak!
    Célszerű a János 8-at olvasgatni, ott Jézus a sátán népének nevezi a zsidókat.”
    Ennek szellemének megfelelően át kell írni a Szentírást, és értesíteni kell a testvéri Lengyelországot arról, hogy Jézus nem zsidó volt..ők ugyanis eddig nem tudták.
    János maga is zsidó vot, mint a 12 tanítvány, a négy apostol, és…az Újszövetség szerint Mária is. Ha pedig Mária zsidó volt, akkor legnagyobb sajnálatukra Jézus is…aki pedig a Szentírás szerint Isten fia…Ha 1944-ben jött volna el, nem keresztre feszítik, hanem gázkamrába küldik a magyar királyi csendőrség és a „dicső szövetségeseink” a német nácik.
    „Amúgy zsidót mióta feszítettek keresztre?”
    A kereszt egyszerű kínzó eszköz volt a rómaiak legszégyenteljesebb kivégző és kínzóeszköze volt, addig csak a rabszolgákat büntették ezzel..szóval ez nagy öngól volt.
    Káldi József

    1. Maga szerencsétlenKáldi József/Mara Tomi! Azt hiszi, mindenki hitelt ad annak, amit ön állít?
      A nácizásával és fasisztázásával már-már klinikai eset. Még amikor Jézus urunkról szeretne vitatkozni, abba is belesző egy kis fasisztázást!
      Csak sajnálni tudom, hogy világhírű történész kutatókkal, kutatócsoportokkal, tudósokkal, tárgyi és egyéb bizonyítékok tucatjaival szemben ön mindent jobban tud. De hát önnek ez a feladata! (Harcolj megtévesztéssel!)
      Önnek Jézus Urunk zsidó volt, nekem soha nem lesz az, nekem arámi marad!
      A zsidók szent könyvei mind utálattal és mély megvetéssel szólnak Szűz Máriáról és Jézus Urunkról, gúnyolódnak rajta. Máriát mint charja (ganéj), Jézust bolondnak nevezi és Jesuként (kiirtandóként) említi. Ha zsidó lett volna, ugyan vajon miért?
      Mennyei Atyánk mindenkinek megadta a szabadságot, hogy hozzá fordulhat – vagy nem. Ez önnek is joga és szabadsága, hogy elfogadja-e vagy sem. Ön nem a szeretet Istenéhez fordult, hanem e világ urához – ez az ön dolga!
      Ön és én köztem áthidalhatatlan szakadék van. Önből fröcsög a gyűlölet az iránt a föld iránt és nép iránt, ahol él, egy pillanatra sem bírja véka alá rejteni. Még ha egészen másról próbál vitázni, akkor sem. Csak szánom érte, bocsássa meg önnek az Isten.
      Nagy Péter

      1. Tisztelt Nagy Péter /Évaanyu!
        Az itt folytatott vitákból egyértelműen kiderül, hogy néhányan bizony a szélsőjobb politikai nézeteit osztják, Évaanyunak már megírtam, hogy mi támasztja alá a JOBBIK náci nézeteit, hiszen ők maguk demonstrálják, és úgy gondolom, hogy ezek a szélhámosok nem állnak messze Öntől. A gyűlölet azokból fröcsög akik még a meggyilkoltak emlékét is rendre meggyalázzák, nem pedig belőlem aki szóvá teszem.
        „A zsidók szent könyvei mind utálattal és mély megvetéssel szólnak Szűz Máriáról és Jézus Urunkról, gúnyolódnak rajta. Máriát mint charja (ganéj), Jézust bolondnak nevezi és Jesuként (kiirtandóként) említi. Ha zsidó lett volna, ugyan vajon miért?”
        Megtenné hogy ezen állításai forrását ide kopizza?
        Mert ez valóban sértő és elfogadhatatlan lenne számomra!
        Az 1944 -es évben bebizonyosodott, hogy ki kit gyűlöl és mennyire?
        Káldi

  10. Ennyi zagyva hozzászólást rég olvastam,….
    Aki képtelen logikusan és a tudományos eredményeket (bizonyított dolgokat) figyelembe véve gondolkozni, ráadásul lusta utána járni annak, amit a cikk szerzője felsorakoztatott, az ne hangoztassa a butaságát.
    Szerintem az előttem hozzászólók vagy el sem olvasták a teljes írást, vagy semmit nem értettek meg belőle.
    Elképesztő, ahogy elhisznek mindent, ami Jézus származását megkérdőjelezi, de semmit abból, ami a cikkben világosan le van írva!
    Ez valóban az utolsó idők ámítóinak biztos jele!
    „Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.”
    Czakó István

    1. A hit veszélyes dolog Czakó úr! Csak Istenben hiszek. Amit emberek papírra vetnek, azt meg is hamisíthatják, mint ahogy meg is hamisítják. Az irományok túlnyomó többsége a zsidó hamisítás áldozatául esett, illetve csak olyat adnak közre, amit kellő módon meghamisítottak. Az ember pedig már csak olyan, hogy amiről először hall életében, abban a hallottak alapján hinni kezd. Onnantól pedig vége. Miért hiszi azt, hogy az „egészséges tanításnak” ön a letéteményese?
      Nem csak az árt, amit nem tudunk, az is árt, amit rosszul tudunk!
      Ön ott állt V. Sixtus mellett, amikor „átszerkesztette” a Szentírást? Esetleg ott volt a niceai zsinatban? Hallgatta személyesen Jézus tanításait? Akkor honnan tudhatja annyira biztosan, hogy amiben elkezdett hinni annak idején, gyerekkorában, az az igazság? A hit ugyanis furcsa dolog. Ha elkezdünk hinni, utána csak olyanokat vagyunk hajlandóak igaznak elfogadni, ami erősíti a már meglévő hitünket. Tehát végső soron teljesen egyoldalúan hajlandó szemlélni a világot. Az egy oldal pedig nagyon kevés.
      Üdvözlettel.

    2. Kedves Czakó Úr!
      Magam is megdöbbentem az „ennyi zagyva hozzászólást rég olvastam” szövegtől.Ne haragudjon,de az hogy mi „tudományos”,és mi nem az,azt engedtessék meg,hogy mi magunk-olvasók- döntsük el!,Erre élő példa a „MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA”,ami se nem magyar,se nem tudományos,és hogy akadémia? hát ezzel sem értek EGY-et(Tisztelet a kivételnek,aki valóban tudásának tárházával,elméjének nagyságával kapta meg ezt a kitüntető cimet!!!).Széchenyi bizonyosan nem erre adta -a köz javára- 1 éves jövedelmét,és az is biztos,hogy ha élne visszavenné azt,de mivel Úri Ember ilyet nem tesz,csak nagyon erős rosszallását fejezné ki mindarra ami ma -is!!!-ebben az „intézményben”folyik.Az „éremnek”-ha tettszik,ha nem -mindig két oldala van,és a tudásszomjat,ősiségünk mibenlétét talán nem kellene ennyire ledegradálni-csúnya idegen szóval-,és semmibevenni azok hozzászólását,akik nem azt tartják „egészséges tanitásnak”,amit sugall a cikk irója,mint egyházi személy.Hol van itt a SzER-ETET,és mindaz,amiért mi a MAG népe erre a Szent Földre leszülettünk.Megjegyzem: a SZER-ETET ellenpárja a GYŰL-ÖLET!!Hogy lesz ebből EGY-ség? A mi csodálatos anyanyelvünkben,-amit naponta használunk-feketén -fehéren rögzitve van minden, csak gond-olkodni,és ész-szerűen következtetni kell.Sajnálom,hogy most nem értek Önnel EGY-et,de amig élünk:fejlődnünk,tanulnunk kell hogy eligazodjunk ebben a rút,csúf,gonosz,elanyagiasodott világban,ami ma körbevesz minket.Biztosithatom affelől,hogy végigolvasva,végiggondolva mindazt amit a NIF feltett,mi a biztositék,bizonyosság arra,hogy mindaz IGAZ(csak emlékeztetőül:ha a szó elejéről elvesszük az „I” betűt,egész-en más,az ellen-kezője lesz a végeredmény!!!),amit Sipos Ete református lelkipásztor úr leirt.Ő biztos abban amit leirt,mert igy tanulta,ebben a tudat-ban él,de miért KELL nekünk azt elfogadni.Már a cikk elején megfogalmazott „újpogányság” szóval IS GOND-om van,ami pedig utána következik,hát?????? Hányszor irták át a mi -MAGYAROK-történelmünket(szorgos kezek,és csalafinta hamis-itók ??)és a mai napig SEM a VALÓS történelmünket tanitják,pedig „AKI A MÚLTJÁT NEM ISMERI,A JÖVŐT NEM ÉRDEMLI!!!!”
      Ahogy a magyar mondja: Jó!!Napot kivánok!
      Évaanyu

      1. Evaanyuval nagyon egyetértek
        2014. március 31. 15:31 „Nemzeti InternetFigyelő” írta, :
        > evaanyu12345 hozzászólt: „Kedves Czakó Úr! Magam is megdöbbentem az > „ennyi zagyva hozzászólást rég olvastam” szövegtől.Ne haragudjon,de az hogy > mi „tudományos”,és mi nem az,azt engedtessék meg,hogy mi magunk-olvasók- > döntsük el!,Erre élő példa a „MAGYAR TUDOMÁN” >

      2. Tisztelt Évaanyu!
        Kérem, ha már így „cakompakk” mindenestől lesöpri a Magyar Tudományos Akadémiát az összes tudósával együtt és a saját itt is tapasztalható csodálatos tudását teszi a helyükbe…kérem hívjon majd meg a Nobel-díj átvételi ünnepségére…
        Amíg ez meg nem történik, kérem szíveskedjen a még érvényben lévő magyar helyesírást alkalmazni, amíg az Önére nem cseréli az MTA…ha kérhetem.
        Néhányunk szerint a valós történelmet tanítják, max. ezt lehetne tényszerűen cáfolni…az viszont nem cáfolat amit egy olyan „tudós ” állít aki szerint az egyiptomiak tőlünk tanulták az írást pl..és a hasonló zöldségek, amelyeket pl Badinyi úr írásaiban olvashatunk, holmi bizonyítékok nélkül.
        Tisztelettel:
        Káldi

    3. Néha olyan érzésem van, hogy mesét óhajtó felnőtteket olvasgatok.
      Fispán Géza

  11. Esetleg valakit érdekel a genetika ? Hogy genetikailag Jézus nem volt zsidó , beszédjét is nehezen értették meg akcentusa miatt , mert az oda telepített pártusok-arámiak leszármazottja.
    A mostani Magyarország területén élő emberek mind magyarok ? ( ennek a szimpla analógiának megfelelően az akkor ott élt emberek mind zsidók voltak ? )

    1. Kedves szarvas, ha befejezted a legelészést, nézz be egy könyvtárba…
      Káldi

      1. Lehet,hogy észrevételem nem kerül nyilvánosságra az oldalon,DE ÉN AKKOR IS LEIROM!!!!
        Káldi „úr”(????)
        Nem akartam személyeskedni,de nem fogok visszahúzódni,mint csiga a házába,mert ELÉG VOLT!
        Elég volt a „nácizásából,a testvérezésből”..stb….!!!
        EGYÁLTALÁN TISZTÁBAN VAN A SZAVAK ÉRTELMÉVEL,-amit használ???,mert NEM ELÉG HASZNÁLNI,azt ÉRTENI IS KELL!
        NEM ÉRTI,mert ez tűnik ki mindabból amit ,és akit képvisel!
        Ön nem csak szűklátókörű,elfogult,hanem kifejezetten BUNKÓ!- a SZÓ: SZOROS ÉRTELMÉBEN,a fenti,és az azt megelőző hozzászólásaival együttesen!!!
        Csak azt tudnám,hogy mit is keres ITT,ezen az oldalon!
        Vegye már észre,hogy SENKI(legalábbis aki arra használja az eszét amire az való!) NEM KIVÁNCSI MINDARRA,AMIT ide irkafirkál.
        Sajnos, nem csak ennél a cikknél,hanem máshol is.
        Szomorúan látom,hogy nincsen egyedül,ugyanis vannak „szellemi társai”,ami (gondolom) az Ön számára -mint a nektár- megédesiti mindennapjait,- ragacsossága ellenére!!!!- „olajozza” agytekervényeit,és egyre jobban sarkallja,ösztönzi gátlástalan GYŰL-ÖLETében.
        Pedig EZ A SZÓ-mint annyi minden más CSODÁLATOS,ŐSI!!! (Káldi „úr” lehet hahotázni,de mondhatnám azt is hogy röhögni,de attól még az IGAZ!!!) ANYANYELVÜNKBEN- tartalmazza a szó ÉRTELMÉT!
        Nem olyan régen-de Hála Istennek!!!!már „eltünt”- volt itt a NIF-en,egy olyan -Önhöz hasonló -„cikkirogató”,és természetesen : „mindentudó”,
        aki rendszeresen le”PROLI”-zta mindazokat akik nem értettek vele egyet.
        (Akik évek óta rendeszeresen olvassák ezt az oldalt-ahogy én is-tudják,hogy kiről „beszélek”.)De mint emlitettem volt fentebb:”eltünt”! .
        Kivételesen most, engedtessék meg nekem: hadd legyek én is-az Ön szintjére lealacsonyodva: FARAG-AT-LAN,és felszólitsam,hogy húzzon innen álságos,”mindentudó” szövegével az Önnek „kijáró”,ott mindig melegebb!!!égtájra.
        Remélem értette mire gondoltam,és végre ELDUGUL-véglegesen,visszavonhatalanul- mint a lefolyócső,ha hatalmas piszokhalmaz kerül a csőrendszerébe,és végleg cserére szorul!
        Ennyit Önnek Káldi „úr”(????) !
        Ha érzésem nem csal „vágtázó csodaszarvas” személyében,(hogy valójában ki is Ő) MINDEN TISZTELETEM CSALÁDJÁÉ,AKIK TÖBBET TETTEK MAGYARSÁGUNKÉRT,TUDÁSUNK CSISZOLÁSÁÉRT-Értékes,Alkotó Munkásságukkal!!!-MINT MI ÖSSZEVETVE,ahányan a NIF-et olvassuk!Hozzáteszem mégegyszer:ha érzésem nem csal!!!,és Szer-etet-tel Üdvözlöm!!!
        Mindezek után : JÓ!!! NAPOT!!!(és nem szépet,mert az csak egy jelző,de nem minőség,ezzel szemben a JÓ a minőséget jelzi!!!!) KIVÁNOK: IGAZ MAGYAR SZIVVEL,mert a SZER-etet,mig a GYŰL-ölet ,és MI a SZERETET NÉPE VAGYUNK,Isten Óvó Áldásával!!!,Úgy Legyen!:
        Évaanyu

  12. Badiny Jós Ferenc összehordott már egy pár böszmeséget Jézus-ügyben. Lassan már mindenki magyar volt!
    Loviaguin Alexander

    1. Valóban, de Jézussal kezdte…azt is mondta, hogy 30 000 éve már itt lakunk, csak egy kört csaptunk Ázsiában és visszajöttünk, az írást is mi fedeztük fel, a piramis építésben is jók voltak a hieroglifák kifejezetten ékírás szerűek. A Dél-amerikai indiánokkal egy magyar felfedező simán megértette magát. ( Azt mondjuk nem mondták, tudott -e a felfedező spanyolul vagy portugálul…?)
      Maradhatna az a szomorú hír, hogy Mária, Jézus, a 12 tanítvány, és a 4 kanonizált evangelista zsidók voltak…pech.
      Káldi József

    2. Biztos benne, hogy böszmeség? Tudja ill. lehet tudományosan cáfolni?
      Nagy Péter

      1. Tisztelt Nagy Péter /Évaanyu!
        Tudományosan, hogy lehet egy áltudományos tételt cáfolni?
        Káldi

  13. Nagyobb hazugságokat, meséket, baromságokat nem igen lehet kitalálni, mint amik a bibliában vannak. Legfeljebb az egyik baromságot kicserélik egy másikra.
    Én a magyarok baromságait szívesebben olvasom, mint a zsidók hasonló ökörségeit, úgyhogy nem zavar, ha hazánkfiai átköltik a zsidók írta bibliát a saját fantáziájuk szerint. Csak azt nem értem, minek kell nekünk egyáltalán foglalkozni ezzel az egész zsidó sztorival. Nem a mi ügyünk, ne a mi történetünk, ráadásul már keresztes hadjárat sem indul ellenünk, nem akarnak kiirtani, ha nem mantrázzuk bőszen a zsidók történeteit. Esetleg még megszokásból. Mer’ hát nagyapám is ezt mormolta, akkó biztos ezt kell csinálnom nekem is…
    Mondjuk már ki: Ehhez a ránk erőltetett idegen handabandához semmi közünk. Ideje volt, hogy végre megszabadultunk tőle. Ha mást nem legalább ezt megköszönhetjük a komcsiknak.
    üdv. Aranyapa

  14. evaanyu12345, on 2014/04/01 at 09:12 said:
    Lehet,hogy észrevételem nem kerül nyilvánosságra az oldalon,DE ÉN AKKOR IS LEIROM!!!!
    Káldi “úr”(????)
    Nem akartam személyeskedni,de nem fogok visszahúzódni,mint csiga a házába,mert ELÉG VOLT!
    Elég volt a “nácizásából,a testvérezésből”..stb….!!!
    EGYÁLTALÁN TISZTÁBAN VAN A SZAVAK ÉRTELMÉVEL,-amit használ???,mert NEM ELÉG HASZNÁLNI,azt ÉRTENI IS KELL!
    Tisztelt Asszonyom!
    Köszönöm, hogy bár elküld melegebb éghajlatra és azt állítja, hogy senki sem kíváncsi a véleményemre, mégis meglehetősen hosszasan foglalkozik velem…:)ami természetesen igen megtisztelő számomra!
    A magyar szavak jelentésével, tisztában vagyok, mi több még pár másik nyelvével is _ ezt csak azért írom Önnek, mert egyes a magyar nyelv ősiségét bizonyítandó (pl hogy a szlovák nyelv a magyarból tulajdonítódott el..:) )_ szóval e tekintetben ritkán szorulok az értelmező szótárra, melyet Ön viszont haszonnal forgathatna. szerintem. A „náci ” szó használatát bátorkodtam a beírásaimban használni, mégpedig a JOBBIK náci párttal összefüggésben de nem alaptalanul. Íme a szemléletes példa, hogy miért?

    KisCsaba balmazújvárosi képviselő jelölt JOBBIK :
    Nacionalistaként indultam az úton. Végignézve a világot, a társadalmi berendezkedéseket, a II.világháború győzteseinek mocskát, Európa jövőjét, a kor kihívásaihoz igazított nemzetiszocializmusban látom.
    A kampányában személyes jelenlétével segítette Vona Gábor és Pörzse Sándor, és nem tiltakoztak ennek a szövegnek az elhangzásakor sem.

    A nemzetiszocializmus ( =Nationalsozialismus )röviden nácizmus aki a követője az náci..bizony. A „testvér ” a nyilas párttagok egymás közti megszólítása volt, ha óhajtja hozok pár száz példát a neonyilasok szövegeiből is, de Ön is megteheti, ha a keresőbe beüti a nyilas szót. Remélem eléggé meggyőző voltam az említett szavak értelmezése területén. Egyébként szívesen tanulok …már akitől lehet. A XX. szd. történelmével eléggé sokat foglalkoztam, ha Ön is foglalkozik a témával nyilván cáfolja majd az állításaimat, holmi forrásokkal alá támasztva.
    Azért én nem ragadtatnám el magam az Ön helyében, hogy mindenki (!) más helyében nyilatkozzak, de nem vagyunk egyformák, és lám Ön is hosszasan foglalkozik írásaimmal, aminek kifejezetten örülök, mert a kevéske ismerettel bírók ragaszkodnak leginkább a dogmáikhoz, az ő meggyőződésük a legnehezebb feladat, mondhatni csaknem lehetetlen.
    A gyűlöletről is szívesen értekeznék, talán ha figyelmesebben elolvassa az ide küldött írásokat, találkozik vele, csak éppen nem az én írásaimban.
    Sajnálom, hogy nem tehetek eleget „elhúzásilag”, ezt max. a moderátor teheti, hogy letiltja írásaimat, de ő eddig megelégedett, annak említésével hogy javítsak a stílusomon, ami nyilván elüt pl az Önétől.
    Köszönöm, hogy a végén mégis csak kipréselt magából néhány kedves szót, én is kívánok Önnek jó egészséget és annak tudomásul vételét, hogy ellentétben a nácikkal, kommunistákkal _mi egy viszonylag szabad, demokratikus országban élünk_ elviseljük a más véleményt is ..
    Tisztelettel
    Káldi József

    1. Káldi úr(????)!
      Most és utoljára:Eddig sem,és ezek után sem várom válaszát!
      Látom hogy nem fogadta meg a tanácsom-azaz-: NEM ÉRTETTE MEG!!!-és még türelmetlen is!
      Azért hogy legyen minek örülnie is!!!
      Megnyugtatom,hogy a hozzám intézett levelének utolsó soraiból „annnak tudomásul vételét,hogy ellentétben a nácikkal,kommunistákkal-mi egy viszonylag szabad,demokratikus országban élünk-elviseljük a más véleményét is….”MEGÉRTETTEM,hogy a nácikon,kommunistákon kivül-EGYÉBB MEGNEVEZHETŐ NEM IS LÉTEZIK-egyedül és kizárólag a „MI” mit jelent (az egyértelmű),de a MÁS helyett, a szó bővebb változatát kellett volna irnia! Csakis a szeret jegyében!!!!
      Nagyon sok ráérő ideje lehet,hogy folyamatosan provokál mindenkit-nem csaki itt,más cikkeknél is!-,és összemossa a neveket -csak úgy leegyszerűsitve-ne kelljen annyit irnia.
      Ünnepélyesen kijelentem : nem ismerem Nagy Péter Urat,és a többi Olvasóstársam sem,ami nem zárja ki,hogy ne legyen ez másként,másképpen!
      Ön valóban nem gyűlölködő!!!!????Á,dehogy!!Sőt,tiszta szer-etet !!!: „kedves szarvas,ha befejezted a legelészést,nézz be egy könyvtárba”!
      A folyamatos „kiokitásunk” helyett inkább tanulmányozza-ha már ennyi szabadidővel rendelkezik- mit is tanitanak az ifjúságnak a „magyar” történelemkönyvekben-természetesen az általam már fentebbi levelemben is megnevezett MTA engedélyével,hozzájárulásval !
      Kizárólag szánalmat érzek Ön iránt!(remélem tudja,tisztában van vele,hogy kit szoktak szánni!)
      Évaanyu

      1. Tisztelt Asszonyom!/Nagy Péter!
        Örömmel látom,hogy a helyesírása ugrásszerűen javul, és köszönöm, hogy ily együtt érző lett. Lám a tények közlése Ön szerint is provokáció lett, így érveltek anno a nácik és a kommunisták is. Nem tűrték az egy igaz ideológiától való eltérést. Azután mind két banda letűnt a történelem színpadáról egyelőre legalább is…
        A vita folytatása reménytelen, én nem is térnék vissza rá.
        A szánalom érzése kölcsönös, az enyém ráadásul indokolt is.
        Tisztelettel:
        Káldi József

Hozzászólás a(z) Czakó István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük