Czakó István: Rabként az állítólagos szabadságban
Manapság állandóan a demokráciáról és szabadságról beszélnek, holott valójában semmiféle ilyen nem létezik.
Miféle demokrácia az, amikor a világ urai béklyóba kötik az emberek kezét, lábát? Mondjon nemet valaki arra, amit a cégvezetőség akar, s máris az utcán találja magát! S nem talál másik állást, tehát jártathatja ugyan a száját, de viselje a következményeit. Ez nem demokrácia. Miféle demokrácia az, ahol a felelős állampolgárok helyett csőcselék dönt fontos kérdésekben a „sok lúd disznót győz” elvén? Ráadásul megcsúfolták a demokrácia eredeti tartalmát, mert a görög társadalomban nem rendelkezett mindenki szavazattal. Ma pedig az a puszta tény, hogy valaki betöltötte a 18 évet, szavazati joggal jár. Mindegy, hogy teljességgel járatlan a közéletben, nem is törődik a valóság megismerésével, hanem környezete ráhatása alapján szavaz. Bizony, a szavazati jogot meg kellene szereznie mindenkinek, megfelelő szűrőkön keresztül. A nemtörődöm állampolgár igenis veszíthesse el a szavazati jogát. Az alapiskolázottságot nem teljesítő szintén. S lehetne még finomítani a rendszert, hogy valóban felelősen gondolkozó, a köz dolgaival törődő ember szavazhasson. Aki azt hangoztatja, hogy ő nem politizál, az ne is szavazzon!
De demokrácia ide vagy oda, az állítólagos szabadságban az ország nagy része igenis rab. Hiába van papíron szabadság, hogyan utazhat akár csak az országban is az az ember, akinek nincs állása, netán minimálbéren él, kisnyugdíjas,… ? Elvileg mehet, csak pénze soha nem lesz rá. Mert a megélhetés nagy úr! Lényegében gazdasági rabszolgaságban vagyunk! „Mintha” országban élünk. Az ide látogató külföldi úgy látja hazánkat, mintha szabadság, demokrácia, rend lenne, de mi tudjuk, hogy nem így van. Mintha sajtó-, szólás- és véleménynyilvánítási szabadság lenne, de nincs. Állítom, már sokan el is felejtették, miféle törvényeket hoztak nem is oly régen, ha valaki tiltakozni mer a terrorista-politikusok ellen.
A dolgozók azért nem szólhatnak, tiltakozhatnak, nem mondhatnak ellenvéleményt, mert azonnal elveszíthetik munkájukat, a munkanélküli pedig földönfutóvá válhat. A nyugdíjasról, fogyatékosról már nem is beszélve. De ugyanez a helyzet az utazással, pihenéssel, nyaralással kapcsolatban. Akinek kellene, mert sokat dolgozik, s ráférne a pihenés, vagy már éppen végig gürizte az élete nagy részét, az nem tud elutazni, pihenni, mert örül, hogy egyik napról a másikra megél. A fogyatékosok aztán végképp sehova nem mehetnek, mert se pénzük, se megfelelő eszközök nincsenek.
Így aztán a szabad országban szabad kussolni, csendben lenni, otthon (a négy fal között) dekkolni, s különösen szabad megdögleni. Legjobb, ha az illető kimegy a temetőbe, megássa a sírját és belefordul, vagy – s ez az igazi megoldás -, felgyújtja magát, mert akkor a hamvasztás is megvan. De ebben az esetben előbb letétbe kell helyeznie a környezetkárosítás birságának összegét, és a maradékainak eltakarítási költségét. Az igazán jó állampolgár előre leteszi a hagyatéki eljárás, és az esetleges örökösödési illeték összegét is, biztos, ami biztos alapon. Ez jelenleg a nagy büdös magyar szabadság. A ’48-asok és ’56-osok valószínűleg nem erre gondoltak, de őket már magas ívben lepiszkolják!
Elgondolkoztam újra nyelvünk (mármint az eredetié, nem azé, amit ma a fiatalok nagy része makog – fokozott tisztelet a kivételnek) nagyszerűségén, amikor a rabszolga szót forgattam elmémben. Benne van ebben a rab is, és a szolga is. Igen, a bűnöző-maffiózó réteg kivételével legtöbben rabszolgák vagyunk, s nem csak helyhez kötöttek, de talpnyaló szolgák is lettünk. Azért a kis alamizsnáért. Eszembe jut a bibliai „a gazdag és Lázár” történet is. Valahogy így vagyunk mi most. Még a lehulló morzsákat is a kutyák eszik meg. A sok-sok kivert, kidobott kóbor kutya. Velük kell viaskodnunk azért a pár morzsáért. S míg a jobb esetben munkahellyel bíró szerencsétlen éhbérét kidolgozza a belét is, a bandatagok több tíz-, sőt százmilliós végkielégítéseket, havi milliós fizetéseket markolnak fel a rombolásukért. Feje tetejére állított, sátáni világ ez.
Egy „Hanter” nevű blogoló naplójában találtam az alábbi pár sort, ami tökéletesen kifejezi a hazai viszonyokat:
„Felveszi Rabszolga a fizetését, elmegy Dagobert unokahúgához, vesz ír disznóhúst, holland hagymát, török krumplit, lengyel vodkát, és orosz gázzal megfőzi a perkeltet. Miután jóllakott, felveszi a tajvani tornacipőjét, hozzá vietnami melegítőt, beül a cseh Skodába, megtankol orosz benzinnel, és elmegy egy Multiplex moziba, megnéz egy amerikai filmet. Visszafelé vesz a gyerkőcnek egy Coca Colát, meg egy hamburgert, beugrik a Szlovákiában bejegyzett gumijavítóhoz, és vesz két osztrák használt gumit a verdára. Hétvégén lemegy a faterjához Mucsára, aki eldicsekszik neki, az idén be sem kell indítania az MTZ-t, mert az állam akkor fizet, ha nem ültet semmit a nyóc hektár földjébe. A szőlővel is nagy üzletet csinált, mert hektáronként kapott másfél millát, mikor tövestől kihúzgálta. Tüzelőre sem kell költeni az idén, mert még tart a fa a három hektár almásból, amit tavaly pusztított ki, mert a léüzem átvételi ára nem fedezte a permetszert. Este a mutter begyújt a sparheltba, megnézik közösen a híradót, ahol kedvenc miniszterelnökük ismét felvilágosítja választóit, hogy az államnak nincs dolga a piacba avatkozni, mivel a liberális piacgazdaságban maga a piac szabályozza önmagát. Viszont a nagy gazdasági világválság miatt a kormány számit az állampolgárok áldozatvállalására, még egy kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat. Hazafelé indultában Rabszolga még lemossa a verdát, percekig szeretettel simogatja a törlőronggyal az új országjelet, a kék csillagokkal díszített H betűt. Valahogy majd csak lesz, mert ugyan ki tehet róla, hogy begyűrűzött a válság?”
Így élünk, élek tehát ma Magyarországon, Európa szemétdombján, az Unió fogolytáborában.
Czakó István, 2009.10.14.
Nemzeti InternetFigyelő
Mementó 2006 emlékmű
Erre most ébredsz? Az áldott jó polgári demokráciában nem így volt 100-200év óta? Művelt ember aki nem olvasott „polgári írókat?