Dohán Mihály: Az általános választójog természetjogi értelmezése


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Kiindulás:

Az alábbi dolgozat vezérelveit a “Közteherviselés a Szent Korona Országában” c. dolgozatban ismertetett, a társadalmi és gazdasági életben érvényesítendő természetjogi alapelvek képezik. Ez azt jelenti, hogy az itt ismertetett javaslatok sem lehetnek ellentétben az ott lefektetett alapelvekkel.

Történelmi tanulságok

1. Az emberiség hosszú története során most jutott el abba a helyzetbe, hogy a “homo sapiens” saját tevékenysége eredményeként atomháború nélkül is képes önmagát és a földi életet elpusztítani, mégpedig szégyenletes módon pontosan ugyanolyan öntudatosan, mint egy zárt baktériumtenyészet, amely életének a végét vagy a fenntartásához szükséges tápanyag elfogyása, vagy az anyagcsere végtermékek felhalmozódása okozza, aminek az emberiség esetében a környezetszennyezés a megfelelője. (Az ötvenes évek vicce volt, hogy az ellenőr kifogásolta a gyógyszertárban, hogy a falon nem volt egyetlen, a munkaversenyre utaló, lelkesítő felirat sem. A gyógyszerész, hogy eleget tegyen az igénynek, kiírta a falra, hogy: “Mióta munkaversenyben dolgozik a darmol, a fejünk sem látszik ki a sz…ból.” Ezt a helyzetet a globalizáció, a munkaverseny helyébe lépő gazdasági növekedéssel, nyomasztó valósággá tette.) Emiatt parancsoló szükségletté vált, hogy a politikában fokozottan figyelembe vegyük az élet fenntartásának a szempontjait, ezen belül a jövő generációk érdekeit.

2. Az újkori történelem egyértelműen bizonyítja, hogy az általános választójog követelése a pénzhatalom egyik eszköze volt arra, hogy a hagyományos elitet kiszorítsa, és a helyébe tolakodjék. Ugyanis az általános választójog tette lehetővé, hogy a pénzhatalom a zsoldjában és a birtokában lévő sajtó segítségével irányítsa a tanulatlan tömegeket a saját érdekeinek megfelelő politika támogatására (ld. a “dicsőséges” 19., vagy a mai Amerika és a terrorizmus elleni háború). Miután a hatalomátvétel megtörtént, az általános választójogot elértéktelenítették, és a látványdemokrácia díszletévé alakították át. Ez a torzulás kétféle beavatkozás szükségességét veti fel: a választójog korlátozását és a sajtó szabályozását.

Javaslatok:

Az 1. bek.-hez: A jelenlegi választási rendszerben nincs megoldva a fiatal korosztály érdekképviselete. Ennek a ténynek a társadalmi veszélyességét erőteljesen fokozza a társadalom elöregedése, a nyugdíjasok sosem-volt magas aránya, amit egyes szociológusok “szürke veszedelemnek” neveznek. Ennek a társadalmi rétegnek a túlnyomó része az uralkodó materializmus hatására teljesen közömbös az utána következő jövő iránt és semmi más nem érdekli, mint saját pillanatnyi anyagi helyzete, a nyugdíja, ami miatt a magukat eufemisztikusan politikusnak nevező hatalomüzérek és maffiózók nagyon olcsón meg tudják őket vásárolni. Emellett sokan törvényszerűen vesztik el az ítélőképességüket, ami miatt nagyon könnyen válnak a demagógia áldozataivá. Ezt a veszélyt ki lehetne küszöbölni a nyugdíjas réteg választójogának a megvonásával, sőt, az igazságosság alapján még meg is lehet indokolni: ne hozzon döntést az, akit nem terhel a végrehajtás nehézsége. Vagy hoszabb időtávra szóló döntés esetén ne szavazzon az, akit a várható életkilátásai miatt nem fonak érinteni a döntés következményei. (Azok számára, akik most nemzedékek közötti ellentétek szításával vádolnának, közlöm, hogy több éve nyugdíjas vagyok.) Ez a megoldás azonban ütközik az emberi személy méltóságáról megfogalmazott alapelvvel. Emellett nekik is joguk kell legyen a saját érdekeik képviseletére.

A másik megoldás, hogy a gyerekek is kapjanak választójogot, amelyet nagykorúságukig a szüleik vagy gyámjuk gyakorol helyettük. Ez nem jelentene jogfosztást az idős nemzedék számára, ugyanakkor a jelentőségének megfelelő súlyt biztosítana a jövőben érdekelt rétegnek. Egy gyermekes szülőtől sokkal inkább elvárható, mint egy nyugdíjastól, különösen gyermektelen nyugdíjastól, hogy ne csak a jelen iránt, hanem a távolabbi jövő iránt is felelősséget érezzen. Mivel a kiskorú gyermek, mint emberi személy, ugyanolyan értékes, mint egy munkaképes, vagy nyugdíjas felnőtt, nem látom indokát, hogy töredék szavazati jogot kapjon. (Aki ezt a véleményt nem osztja, annak szükségszerűen egyet kell érteni azzal, hogy a magasabb iskolai végzettségűek is több szavazati jogot kapjanak, mint a kevésbé iskolázottak. …Vagy mégsem? Akkor maradjunk abban, hogy a gyerek is teljes értékű ember.) El tudom képzelni, hogy egy egészséges családban a fiúgyermekek szavazati jogát az apa, a leánygyermekek szavazati jogát az anya kapja meg, vagy kettéosztják közöttük. Nem érzem magam illetékesnek, hogy egy ilyen törvény részleteire is javaslatot tegyek (pl. nevelőszülők kérdése, intézeti gyerekek, stb.), mert a sokféle jogi esetet meg kellene vizsgálni, és egyedileg szabályozni a gyermeki szavazójog gyakorlásának a módját és a visszaélések megelőzését. Az is előfordulhat, hogy adott esetben nincs olyan személy, aki megkaphatná egy gyermek szavazati jogát.

Ezzel kapcsolatban ide másolok egy részletet Fekete Gyula egyik előadásából:

“… gondoljuk meg, hogy a gyerekek érdekérvényesítése sincs rendben. Én elmegyek szavazni. A vénember elmegy szavazni, és szavaz. Nekem megvan az érdekérvényesítésem. Követelem: a nyugdíjat emeljék. Hát a nagykorú is elmehet szavazni. A kiskorú érdekérvényesítés a szülőkre volna bízva, de nekik csak egy szavazati joguk van, tehát az nem külön érdekérvényesítés. Nem tudom, látta-e valaki a tv-ben. … A Havas Henrik rám vetette a szemét, de idáig még mindig pórul járt velem. Ekkor is. Volt egy műsor, nem tudom már a nevét, de közönsége is volt. …

Jól körülültetett engem olyanokkal, akikről tudta, hogy ellenfeleim voltak. Természetesen a Ferge Zsuzsa, a Józan Péter, és volt még egy… – jaj, nem mondom őszintén, mert akkor csúnyát kell mondanom – … azt hiszem Makara, és ott volt az akkori miniszter, aki rögtön befürdött az első körben. Befürdött, mert hát azt mondja, hogy 81 óta, ugye, a népesedésünkkel baj van. Helyre kellett igazítanom, hogy 57. óta van baj, miniszter úr. 81 óta már a teljes népesség fogy, de az utánpótlás már 1957. óta. Ő, akinek ez volna a szakmája, akkor tudta meg ezt meg, és csodálkozott: “Né, hát tényleg? Olyan régen?” Így nézünk ki. Ez azért jutott eszembe, mert ott került elő ez a dolog. Ott vetette fel valaki a közönségből, hogy igazság szerint az volna helyes, hogyha a szülőknek annyi szavazati jogot adnának, ahány gyerekük van. Na, láttam fehéredni a Havas Henriket: ”hogy ez a hülye miket mond”. Megkérdezett engem is, hogy mit szólok hozzá. Mondom, hogy persze, ez helyes volna, ezt meg kéne csinálni. Ezután feltette szavazásra, és 80 % mellettünk szavazott.”

(További érvek és adatok: Fekete Gyula: Véreim, magyar kannibálok.)

Ezt a részletet csak azért iktattam be, mert azt jelzi, hogy a magyar társadalomban az azóta is tartó szakadatlan agymosás ellenére van még talán fogadókészség a méltányosságra.

A 2. bek.-hez: A választójog korlátozását a pénzhatalom uralta sajtó indoktrinációja (tudatformálása, agymosása) miatt ma mindenki a demokrácia elleni támadásnak tekinti. Pedig a választójog ma is korlátozva van: gyermekek nem választhatnak, mert “még nem elég érettek”, tudomásom szerint a gyámság alá helyezettek sem, az ítélőképességük, szellemi képességeik lecsökkenése miatt, vagy a polgári jogaiktól törvényellenes cselekedeteik miatt megfosztottak. Az is felvethető, hogy egy írástudatlan, egy szellemi fogyatékos, rendelkezik-e elegendő ítélőképességgel ahhoz, hogy választójoga lehessen. Az nem a polgár fogalmának a megcsúfolása, ha egy írástudatlan velem azonos politikai beleszólási joggal rendelkezik? Én ezért a választójog korlátozását sem az emberi személy méltóságával, sem a demokráciával nem tartom összeegyeztethetetlennek. Csak azt nem tudom elfogadni, ha a korlátozás születési joghátrányból, társadalmi esélyegyenlőtlenségből, stb. fakad, mert az valóban ellenkezik a minden ember azonos személyes méltóságának az elvével. De az a társadalom, amelyben az említett jelenségek előfordulnak, nem demokrácia, tehát egy ilyen társadalomban a választás csupán az általános politikai hazugságkultúra egyik Patyomkin eleme. Az én megközelítésemben a választójog olyan valami, amit egy felnövő polgárnak ki kell érdemelnie. Fel kell nőnie hozzá. Hogyan? Ha pl. egy országban van egy kötelező, ingyenes alapképzés, annak elvégzése kötelezően megkívánható a választójog elnyeréséhez. Aki nem képes, vagy nem hajlandó a 8 általánost, vagy a 12 osztályt elvégezni, az ne kapjon szavazati jogot. Az írástudatlanokról nem is beszélve. Minden szakma foglalkozásszerű gyakorlásához szükséges a szakmai végzettség bizonyítása. Miért csak a politikai döntéshozatalban való részvétel nincsen tanultsághoz kötve? Talán azért, mert ahhoz nincs szükség tudásra és értelemre? Un. „politikai döntés’” hozására minden imbecillis képes? Ahhoz semmi képzettség, semmi intelligencia nem szükséges? Igaz volna ez, politikus urak? Vagy inkább azért, mert ezek az emberek manipulálhatók, irányíthatók a legkönnyebben, ezért a magukat eufemisztikusan politikusnak nevező hatalomüzérek leghasználhatóbb eszközei?

A választójog további feltételének tartanék egy állami vizsgát, amelyet legkorábban a nagykorúság elérése előtti évben egy állami vizsgabizottság előtt lehetne letenni. Az anyaga a középiskolákban, vagy ingyenes tanfolyamokon és magánúton is elsajátítható volna, de a vizsgáztatás jogát nem adnám meg az oktatónak, hogy a fontosságát tudatosítsam. Az állami vizsgabizottság előtt letett érettséginek, szakmunkásvizsgának esetleg része lehetne. Akár úgy is, hogyha valaki csak ebből bukik meg, hadd kapja meg az érettségit vagy a szakmunkás bizonyítványt, de a választójogot ne. Nem nevetséges, hogy a magyar állampolgárság elnyeréséhez állampolgári vizsgát kell tenni, de egy született magyar állampolgárnak semmit sem kell tudnia a saját államrendjéről, társadalmi rendjéről, az állama működéséről és a saját jogairól? Ugyanakkor ez az ember megy, és szavaz a NATO és EU csatlakozásról. Szerintem ez a demokrácia megcsúfolása. Összefoglalva: választójogot csak annak adnék, aki a mindenkori kötelező, ingyenes iskolai alapképzettséggel rendelkezik, és emellett letesz egy – nevezzük jobb híján így – állampolgári alapvizsgát. Ez utóbbinak az alkotmányos alapismeretek mellett az állami költségvetés és a társadalmi infrastruktúrák valamilyen szintű megértése is része kell, hogy legyen. Ezt a tárgyat nem úgy képzelem el, mint az ötvenes évek alkotmánytanát, amely az akkori politikai berendezkedésről szóló dicshimnusz volt, hanem úgy, hogy a létező rendszernek a legszélesebb ellenzéki és “másként gondolkozó” körökben elfogadott kritikáját is bemutatná, tehát éreztetné, hogy a politikai berendezkedés egyáltalán nem kifogástalan, nem is a “legtökéletesebb”, és nem is változtathatatlan, hanem azért ilyen, mert “mi ilyet akartunk”, és ha másmilyet akarunk, megváltoztathatjuk. Ez a megoldás a gyerekek szavazati jogával kapcsolatban megfogalmazható olyan, sajnos nem alaptalan félelmek okát is megszünteti, mint pl. sokgyerekes, iskolázatlan emberek, lumpenproletárok olcsó ígéretekkel megvásárolható többszörös szavazatai. Továbbá a politikai ismeretek szintjének az emelésével csökkentené a sajtómanipuláció és a demagógia társadalomromboló hatását is. Arról is meg vagyok győződve, hogy a vizsgakötelezettség felértékelné az emberek szemében a választójogot. Különösen, ha még vissza is hívhatnák a nekik nem tetszően viselkedő képviselőt.

Biztos vagyok benne, hogy “él- és áldemokratáink” fölhördülnek ettől az ötlettől, amely, úgymond, megfosztaná az állampolgárok egy részét “alanyi jogon járó” választójogától. De a KRESZ vizsga megkövetelése nem foszt meg embereket a gépkocsivezetéshez való “alanyi joguktól”? Az miért nem “alanyi jog” a mai gépkocsizó világban? Mert balesetet okozhat? És a rossz politikai döntés nem okozhat balesetet? Az nem volt elég súlyos baleset, hogy a manipulált és tanulatlan amerikai tömegek elnökük néhány gátlástalan hazugsága miatt belementek több százezer iraki legyilkolásába? Aki nem képes a KRESZ vizsgát letenni, az nem vezethet gépkocsit, de részt vehet az állam, az ország vezetésében? Sőt, megszavazhatja a megelőző csapásmérő háború indítását. Nem képmutatás ez, politikus urak? Nem ez a demokrácia megcsúfolása? Ez több, mint az. Ez társadalmi méretű indukált gyengeelméjűség. Igaz, az is a demokrácia megcsúfolása volna, ha az állam akadályokat gördítene annak az útjába, hogy általa nem kívánatosnak tekintett néprétegek levizsgázhassanak, ahelyett, hogy segítené őket a szavazójog gyakorlásához szükséges elemi ismeretek megszerzésében, és ezáltal felelősebb állampolgárrá válásukban.

A sajtó kártékony hatásának a kiküszöbölésére sok mód van. Ezek egyike a sajtómonopóliumok felszámolása. További ötletek forrása lehet a sajtó valódi érdekeltségének a felismerése. Tehát miben érdekelt a sajtó? Mi az, amit a sajtó elad? Mi a sajtónak a valódi terméke? Mondhatnánk, hogy maga az újság, esetleg a benne található hírek.  Azonban mindkét válasz a sajtó, legalábbis az európai és amerikai sajtó szerepének a félreismerésén alapszik. A sajtó ugyanis olvasóközönséget ad el a hirdetőknek. Ebből él. A lapok anyaga nem az ismeretek, hírek terjesztését szolgálja, nem a tisztánlátást, a politikai folyamatok megértését segíti, hanem egy adott olvasóközönség megszerzését és befolyásolását. A hirdetők mindig azokban a lapokban hirdetnek, amelyeket az általuk megcélzott vevőkör olvas. Az alsóbb néposztályok számára írt újságokban nem hirdetnek luxusjachtokat és magán repülőgépeket, a horgászújságban nem hirdetnek a sertéstenyésztők számára készített berendezéseket.  Olyan országokban, ahol a termelés kvázimonopol és monopol nagyvállatok, tőkés társaságok kezében van, mint az un. “fejlett” világban, ott a sajtó nem mer olyan cikkeket közölni, amelyek sértik a hirdetőik érdekeit. Épp ellenkezőleg: csak olyan nézeteket továbbítanak, amelyek elősegítik a hirdetőik, főleg a legnagyobb hirdetőik, a legnagyobb tőketulajdonosok érdekérvényesítését. Ezért a nagy lapok még akkor is a globalizmus szó csövei volnának, ha nem ugyanazon tőkeérdekeltségek birtokolnák őket. Ez utóbbi helyzet az említettnél még sokkal messzebb menő következményekkel jár, amelyre az amerikai sajtó szolgáltatja a legszembeszökőbb példát. Közismert, hogy az amerikai nagytőke egy jelentős része kritikátlanul elkötelezett Izrael mellett. Ez már olyan mértékű, hogy nem egyszer kifejezetten ellentétes az USA gazdasági és politikai érdekeivel, mint pl. az iraki háború esetében. (Jól szemlélteti ezt az a tény, hogy az ENSZ 65 határozatban ítélte el Izraelt, de az USA mindet megvétózta, az amerikai sajtóban pedig nem a hatvanötször elítélt izraeliek a terroristák, hanem az egyszer el nem marasztalt palesztinok.) Noha ez széles körben ismert, az un. “mainstream” (a pontosabb német kifejezés „gleichgeschaltet”, azaz egyenirányított) médiában mégsem jelenhet meg Izraelt bíráló cikk. Ezt a helyzetet nyugodtan lehet úgy értelmezni, mint a sajtószabadság gyakorlati fölszámolását. Mert igaz ugyan, hogy jogilag van sajtószabadság, de gyakorlatilag – kis példányszámú, helyi lapoktól és az Internettől eltekintve – nincs szabad sajtó.

Ennek a helyzetnek a megváltoztatására több, de együttesen alkalmazandó eszköz létezik. Az egyik annak a törvényi megtiltása, hogy gazdasági érdekeltségeknek lapkiadási joguk legyen (kivéve a cégnevükkel jelzett, érdekkörükbe eső szakmai lapot), hogy lapokat vásárolhassanak, vagy anyagilag támogathassanak. (Persze ez istenkáromlás, vagy felségsértés a mai világban, mert a “TŐKE JOGAINAK” a korlátozását jelentené.) Korlátozni kell az egy kiadó által kiadható lapok számát is, hogy a kiadók kénytelenek legyenek versenyezni az olvasóközönség növeléséért. (Egyszer annak idején láttam egy jegyzéket, amely szerint a VICO-nak tucatnál több magyar lap volt a tulajdonában.) Végül a hirdetést állami monopóliummá kell tenni, amit természetesen törvényileg kell szabályozni, nehogy ezzel az állam váljék a sajtó urává. A lényeg az, hogy ennek az eszköznek a révén sem a gazdasági érdekeltségek, sem az állam ne tudja befolyásolni a sajtó szabadságát. Végre valahára, a 21. században meg kéne végre teremteni a független sajtót, amely független a nagytőkétől és az államhatalomtól is. Amíg ez meg nem történik, hazugság és képmutatás szabad sajtóról beszélni. Lehet, hogy az Egyesült Államokban van még sajtószabadság, de hogy szabad sajtó nincs, az tény. Az un. „fejlett világ” sajtója egységes, egyetlen érdekcsoport által vezérelt hazugsággyár, amelynek a profitszerzésen kívül egyéb célja nincs, mint a tömegek agymosása, indoktrinációja, félretájékoztatása, hogy még gondolatban se próbáljanak az őket terelgető és kizsákmányoló un. elittel szembeszegülni. A közmondásosan emlegetett „göbbelsi propaganda gépezet” vagy a szovjet idők sajtója ártatlan gyermekszáj volt az un. „nemzetközi közösség” mai egyenirányított, ”polkorrekt” sajtóhoz képest. Meg kell mondanom, hogy a kádári időkben a sajtó nem volt annyira hazug, mint most. A Népszabadságra és a Ludas Matyira egyaránt rá volt írva, hogy az MSZMP lapja. Ma mindegyik lap függetlennek és elfogulatlannak hazudja magát, pedig mindegyik csak egy kis érdekcsoport érdekeit képviseli és annak az utasításait, utasítások híján elvárásait teljesíti.

Ma ott állunk, hogy a 19. századi magyar politikai közállapotok és közgondolkodás sokkal demokratikusabb volt, mint a mai, mert akkor, ha az abszolutizmusra gátlástalanul törekvő Habsburgok valamilyen okból összehívták az Országgyűlést, a megyék a követeiket kötött mandátummal küldték el, és ha azok nem a választóik akaratát teljesítették, akkor azonnal visszarendelték őket. Nem voltak „bebetonozva” a székeikbe, mint ez a demokráciáról papoló, de felelősséggel nem a választóknak, hanem kizárólag a „frakciónak” tartozó politikai csőcselék, kiket csak „felségsértés” esetén büntetnek, azaz ha megszegik a „liberális párt fegyelmet”. Ezt nevezik képviselői felelősségnek! Ehhez a „politikusi” tevékenységhez valóban nem kell tanultság és értelem: a gombot utasításra egy analfabéta is meg tudja nyomni. Észbontó!

Dohán Mihály
Nemzeti Internetfigyelő

Facebook hozzászólások

4 hozzászólás a(z) “Dohán Mihály: Az általános választójog természetjogi értelmezése” bejegyzéshez

  1. Korrekt gondolatmenet. En meg azt is el tudom kepzelni, hogy ha valaki gazdasagi buncselekmeny vagy hatalommal, beosztasaval valo visszaeles miatt barmilyen, akar felfuggesztett buntetest kapott, attol ne csak a buntetes idejere vonjak meg a szavazoi jogot, hanem vegleg. Esetleg ebbe be lehetne vonni azokat is akik a torvenyek kiskapuit eleve beepitettek a rendszerbe es akik a korrupcio lehetosegevel eltek is, sot akik jogi vegzettseguket arra hasznaljak, hogy a csalokat, sikkasztokat megkimeljek a borton koszttol.
    A valamilyen tudasszint megkovetelese szerintem nem csak logikus, hanem teljesen demokratikus is.
    Ezen felul az allami apparatusban is megkovetelendo lenne a megfelelo szintu kepzettseg, akkor is ha part jeloltjerol van szo. Fontos beosztasokat ne toltson be senki erettsegivel vagy marxista “egyetemi” vegzettseggel.
    Az utobbi idoben nagyon leertekelodtek a tanult szakmak, az elet minden teruleten. A tanulasba, szelemi fejlodesbe fektetett ido es energia sokkal tobb megbecsulest igenyelne. A fiatalok egy resze nem is lat ebben (uzletet) fantaziat. Remes arra gondolni, hogy hany tehetseget vesztettunk mar el ezert es a nep fogyatkozasa miatt is.
    A kepzettseg es szavazati jog osszekapcsolasa esetleg kicsit javithat ezen a helyzeten, az igy szavazati joggot szerzok onbecsuleserol nem is beszelve!
    Szerintem altalaban rossz allapotok uralkodnak onerzet, onbecsules, becsulet teren.
    Mivel nem alanyi jogrol van szo es azt el is lehet vesziteni, mindenki kicsit megbecsultebbnek erezheti magat es talan jobban aterzi a vele jaro feleloseget is.
    Lehetoseg nyilik az igazi felelos valaszto polgari reteg kialakulasara ami nagyjabol a gondos gazdaval egyenerteku.
    Nekem mar a valasztas szoval is bajom van, ez nem egyenerteku manapsag a dontes szavunkkal, ami jobban kifejezi a dolog komolysagat. A szavazo, valaszto polgar nem egyenerteku a donteshozashoz hozzajarulo, teljeserteku allampolgarral. Az utobbi kicsit megfontoltabbnak tunik.

  2. Mindenben egyetértek.
    Van rá példa, például Svédországban, hogy tantárgy a -gyors fordításban- társadalmi orientáció, vagy tájékozódás. Ez nem kimondottan értelmes szavazóképeseket akar formálni már 8-általános szinten is, de segít abban, hogy az iskola elvégzése után, a társadalomba kikerülvén, mint önálló személy, eléggé tisztában legyen azzal, hogy mibe is csöppent bele tevékenyen.
    Ha ez lehetséges ott, akkor itt az is lehetséges lenne, hogy iskolában a társadalom dinamikájában működő folyamatokat is megértetnénk az ifjúsággal.
    Nem okvetlenűl “pártos” nevelésre gondolok, sőt pont nem arra, hanem, szerintem, akit a szó nemes értelmében magyarnak nevel az iskola, például az igaz történelmünk megismertetésével, annak további iránya, sőt k1vánatos iránya is világosabb lenne. Ez éppen nem pártokban gondolkodó, vagy pártok által befolyásolt embert adna ki, hanem hazafit, és akár tudatosabb szavazót is.
    Hazafiságra nevelés?
    Igen, ez régóta hiányzik már. Körülbelül Horthy ideje óta.
    A történelemkönyveket átírni, (erre már vannak ígéretes próbálkozások), a finnugor tanszéket agyagba döngölni, az osztályokban való gondolkodást nemzetben való gondolkodással fölváltatni, stb…
    Ilyen előrelátó változtatásokra akkor is szükség van, ha esetleg törvény szabályozza a szavazati jogot olyan értelemben, ahogy a fenti cikk elgondolja.
    De csupán egy törvényi szabályozás nem oldja meg teljesen és hosszú távon a nemzet javára való politikai szavazások ügyét, ha nem teremtünk nemzetben gondolkodó, tudatos ifjúságot.

  3. 90 éves múltam, így “hazabeszélek”, de meggyőződésem, hogy a tapasztalt öregek véleményére minddenképpen szükség van. Ők át-élték sok-sok évtized folyamatát, mindenféle “szisztémát” láttak, és mindennek az ellenkezőjét is. Az öregeknek legfeljebb ahhoz kellene segítség (döntéshozatalukhoz), hogy mik a lehetséges következmények, perspektívák. Ne meg-szoksából döntsenek valamely párt mellett. (Egyébként legjpbb lenne minden pártot feloszlatni.)

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Czakó István: Rabként az állítólagos szabadságban
Siklósi András: Magyarország maradjon a mienk!
MSZP – kiugrottak a süllyedő fővárosi hajóról
Close