Cuki Pápa, tényleg cuki. Nagyon cuki. Cukicukicukicuki . . . . .
Ferenc, az álszent
Furcsa világot élünk mostanában. Olyannyira furcsát, hogy lassan nekem sem sikerül már kiigazodnom rajta.
Gondoljunk csak bele: ki gondolt volna arra 10 éve, hogy 2016-ban a katolikus pápa szavait fogják visszhangozni a legdurvábban egyházellenes liberálisok, hogy olyanok, akik zsigerileg gyűlöltek mindent, ami keresztény, most ezen vallás egyik legnagyobb tekintélyét fogják ajnározni? Pedig ez történt. Mondhatnánk, hogy ez haladás – azonban valójában ez egy súlyos visszalépés.
Legutóbb Martin Schulz (félig sem) barátunk dicsérte Szentatyánkat fennen, mikor az átvette a Nagy Károly-díjat, és ez alkalomból mondott egy beszédet, amelyben követelte, hogy bontsák le a falakat Európában, és mindenkit, feltétel nélkül engedjenek be.
Hogy ehhez a beszédhez a díj névadója, a nagy frank császár, aki ezrével ölte a Hispánián keresztül beözönlő muszlimokat, mit szólt volna, nem tudom. Szerintem egy motolla sebességével forog díszes kőszarkofágjában…
Ferenc álszent. Nagyon álszent. Ugyanakkor, igazi sztáralkat. Cukipápa. Nagyon cuki. Szegényen helikopterezget vidéki kastélyába, ráadásul arany trónuson, 8 méteres betonfalak mögül osztja az észt Európának. A sok agyhalott liberális meg zabálja a szavait.
Persze, mondhatni, hogy ő legalább példát is mutatott, hiszen tizenegynéhány muszlimot nemes egyszerűséggel áttelepített Leszboszról a Vatikánba. Hogy azok a szerencsétlenek, akik számára a képtilalom evidencia, hogy érezhetik magukat Bernini meg Michelangelo szobrai, freskói, mozaikjai és egyebei között, arra most ne térjünk ki. Akinek van iszlám „teológiára” járó közeli ismerőse, az tudja, hogy ezek az emberek Európába látogatva nem pont a katolikus templomokért lesznek oda, mely szerintük az istenkáromlás színtere, és majd az első adandó alkalommal szépen ki is fognak minden ilyen „istenkáromló” dolgot szórni onnan, ahogy tették azt anno a Mátyás-templomban is, midőn a maihoz hasonló csellel bevették Budavárát.
Arról se beszéljünk, hogy amennyire tudom, több hónapon keresztül figyelték a kiválasztottakat, hogy valóban alkalmasak-e a vatikáni életre – és itt kiderül, hogy a pápa továbbra sem fogad be embereket minden feltétel nélkül, vagyis issza bort és prédikálja a vizet.
Inkább arról írnék egy keveset, hogy vajon milyen pásztor az, aki a saját nyáját hagyja veszni csak azért, hogy egy idegen nyáj juhait mentse? Hát, nem tudom, én erdélyi vagyok, nálunk az ilyen pásztor rövid idő után koldusbotra kerülne – a Nyugaton pápa lesz belőle.
Híre járt, hogy a pápa ugyanis megígérte a Leszboszon rostokoló keresztényeknek, hogy őket is áttelepíti a Vatikánba. Ezt később őszentsége nemes egyszerűséggel elfelejtette, így azóta a szigetre került Krisztus-hívők nagy részét vissza is toloncolták Törökországba, ahol rájuk valószínűleg nem az aranyélet vár…
Az egyház önjelölt pásztora veszni hagyta Istene nyáját csak azért, hogy Allah nyáját menthesse…
Hát ilyen ez a Ferenc. Méltatlan a pápai címre, méltatlan arra, hogy pap legyen, méltatlan még arra is, hogy kereszténynek nevezzék.
A Biblia ugyanis, amely vallásunk alapirata, megköveteli, hogy a keresztény elsősorban keresztény testvérét mentse, és csak ha azt már mind kimenekítette, akkor forduljon a többi felé. A pápa viszont pont a fordítottját teszi.
Felszólal azért, hogy feltétel nélkül fogadjunk be mindenkit, aki idejön, de arról egy szót sem ejt, hogy keresztények milliói szenvednek az Iszlám Állam, a Nuszra Front, vagy a szíriai „mérsékelt” ellenzék gyilkos dühétől, és hogy az elvben keresztény Európának elsősorban őket kéne befogadni. Nem. Ezek az emberek Ferencet nem érdeklik.
Őt nem érdekli más, csak a hírneve. Sztár akar lenni. És ma akkor lesz valaki sztár a liberális világban, ha a liberálisnál is liberálisabb és a pogánynál is pogányabb. Na, Ferenc erre pont jó. Ő aztán tudja, mit kell mondania, hogy minden liberális őt imádja – és mindezt ki is mondja. Hogy közben egy földrészt pusztít el, az őszentségét nem érdekli. Ő úgyse idevalósi, ha itt felégetett mindent, visszamegy a távoli Argentínába, s felcsap melegjogi aktivistának.
Mi azonban itt vagyunk. Itt vagyunk, és miközben a liberális csőcselék tapsikolva ünnepli az egyházfőt, mi szomorúan nézünk, hogy mi történt? Mi lett a katolikus egyházból, amely egykor oly erővel védelmezte a hitet? A liberálisok ünnepelnek, a keresztények kiábrándulnak az egyházból… Mi történt?!!
Valóban ez lenne a cél? Lerombolni a kereszténységet, az európai kultúrát? Sajnos, egyre inkább úgy látom, igen. Pápa elvtárs meg szolgai módon segít ebben a világi vezetőknek. Hogy Isten előtt hogyan fog elszámolni, azt nem tudom.
Azt viszont tudom, hogy annak idején sokat terjengett egy nostradamusi idézet a neten, mely szerint Ferenc lesz az utolsó római pápa. Nem szoktam hinni az ilyen jóslatoknak, ugyanis Nostradamus összes szövege kétértelmű, így mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Azonban, ha ez az álszent Ferenc még sokáig fog a Vatikánban ücsörögni, akkor lehet, hogy ez lesz az első ilyen jellegű jövendölés, mely igaz lesz.
Európa el fog pusztulni… Láthatjuk már ennek a jeleit, Londonban például már pakisztáni a polgármester, és „dicsőség Allahnak” felirat van a piros emeletes buszokon. Ez azonban még csak a kezdet… Ha így folytatjuk, jön Franciaország, Németország, Olaszország, esetleg Ausztria… A Vatikán pedig az egykori Konstantinápoly sorsára jut. A Szent Péter-bazilikából lesz majd nagymecset, a nagy apostol csontjait pedig kidobják. Vatikánvárosból minden nap ötször fog imára hívni a müezzin hangja, és azok, akik egykor ujjongva ünnepelték Ferencet, leborulnak majd Mekka felé, mert nem lesz más út, Allah mai katonái sem tűrik a hitetlen gyaurokat…
Ferenc viszont addigra már jó messze lesz. Argentínában, otthon. Jól ellesz. Lehet, hogy megint eladja majd a gyermekeket peónrabszolgának a katolikus otthonokból, de az is lehet, hogy kampányt indít azért, hogy Argentína is fogadjon be pár európai menekültet, szegényekkel csúnyán bánt a sors úgyis. Így lesz cukipápa megint sztár – csak mostmár a világ túlfelén…
Orientalista.hu – CrusaderNemzeti InternetFigyelő (NIF)
Nem kell ide cukipápa gyilkos , meggyilkolja ez önmagát
„…8 méteres betonfalak mögül osztja az észt Európának. A sok agyhalott liberális meg zabálja a szavait.” Igen magas fokozatú biztonságban lehet a pápa. A falakat pedig feltehetően még ólom is borítja, hogy csak szavai érjenek ki, de gondolatai rejtve maradhatnak.
A betonfalakat eloszor a Kozel keleten kell bontani!!!!
A tájékozott keresztények utálják – ez vajon nem zavarja ferit?
H.B.
„A keresztény vallás [passzív], még csak nem is védekező, hanem meghunyászkodó jellegű: ‘ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel, ha megütnek, tartsd oda a másik orcádat is’. [Nem tudni kik és mikor tették meghunyászkodóvá, mert például Jézus annak idején korbáccsal verte ki a kereskedőket a templomból!] A zsidó vallás ezzel szemben határozottan kirekesztő, sőt támadó (agresszív), terjeszkedő, másokon uralkodni vágyó, s elhiteti, hogy az igazságos zsidó Isten kiválasztott egy népet arra, hogy a szent könyvben lefektetett parancsok által teljesedjenek ki, és uralkodjanak a világ népei felett. Ennek az isteni kiválasztottság tudattól hajtott népnek a világ meghódítására a Talmud valóságos eszköz, sőt fegyver. Míg a keresztény ember számára minden ember egyenlő, a Talmud már megkülönböztet, sorrendet állít fel a népek között, és ennek alapján szabályozza a zsidó és a goyim (a nemzsidó) viszonyát? Miféle vallás az, amelynek hívő népe kisajátítja egy másik nép földjét, lerombolja a házát, elrabolja országának önálló nemzetgazdaságát?”
Tisztelt Horváth Bertalan Úr!
Ha nem veszi tolakodásnak, szívesen ajánlanám Önnek elolvasásra,ha ezidáig még nem tette meg,a Hinduk Szent Könyvét, a Bhagavad- Gitát. Minden kérdésére(!) választ talál. Tisztelettel,Tóth F.
Minden kérdésre a válasz, és minden visszásság gyökere: a „judeokereszténység”. És nem csak a liberálisok agyhalottak, hanem mindenki, aki megeszi ezt a „keresztény maszlagot”, s az Istent a templomban keresi, ahol abból a Bibliából prédikálnak, melynek több mint felét a Talmud átirat „Ószövetség ” teszi ki.
Bocsánat, a Talmud nem a Biblia forrása, hanem a Törvény magyarázata (magyarán kézikönyv, amely arra tanít, hogyan játszhatod ki a Törvényt. Az egy másik kérdés, miért kell a „választott” nép történetét a kersztényeknek ennyire tisztelniük. A kereszténység nélkül a zsidó vallás egy alig ismert törpe kisebbség lenne a világ vallásai közt.
Bocsánat, de kiegészítem szavait. A Bibliában a Tóra, vagyis az Ószövetség tartalmában (oldalszámban) hétszerese, azaz 7-szerese a Jézusi Újszövetségnek.
És ez mindent megmagyaráz!
Itt egy cikk:
http://egyazegyben.com/lemondasra-szolitottak-fel-ferenc-papat-2099
” Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.” A zsidókhoz írt levél 7-28. Főpappá vagy főpolitikussá, egyre megy. Ember által írt törvényről van szó, és a mi életünk ezekre a külső törvényekre épül. Hogy még mindig ezen törvények megváltó rendteremtésében bízunk csak azt árulja el, hogy semmit sem értünk abból a Bibliából amire oly gyakran hivatkozunk. Még mindig egy életviteli kódexnek tekintjük, amely megmutatja hogyan kellene élnünk, hogy elnyerjük Isten tetszését. Azt mondják hogy a világban a legtöbb ember által olvasott írás. Én még hozzátenném, hogy a legtöbb ember által félreértett írás. Ha nem úgy olvassuk mint az Egri csillagokat meg a Tamás bátyja kunyhóját, hanem értelemmel, akkor azt is láthatjuk, hogy az a zsidó ajnározás sem fedi a valóságot. Akinek van szeme a látásra az látja, hirdeti az írás.