Óriási földrengés rázta meg Kamcsatkát, cunamiriadó Japánban és Hawaiin
    

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Csúnyán lebukott a Politico a NatCon ügyében

Baloldali ámokfutás a demokrácia állítólagos fővárosában – számolt be a konzervatívok meghiúsított konferenciája kapcsán a Mandiner. Brüsszel polgármestere, Philippe Close azzal fenyegette meg a rendezvény szervezőit, hogy elvágják az áramszolgáltatást.

Láthatóan előre megírt forgatókönyv alapján tenné tönkre Brüsszel szocialista városvezetése, a radikális Antifa-tagok és a Politico a NatCont – a lap a békepárti és migrációellenes rendezvényről olyan tényeket állított, amelyekről akkor még a szervezők sem tudtak.

A Politico és rá hivatkozva a baloldali magyar sajtó már akkor megírta, hogy a rendőrség megszállta és félbeszakította a Nemzeti Konzervatívizmus Konferenciáját (NatCon), mielőtt ez valóban megtörtént volna – ráadásul a brüsszeli portál még csak leplezni sem próbálja, hogy a város szocialista polgármesterének narratíváját közvetíti.

Az eseményt az elmúlt években Londonban, Washingtonban, Rómában, Miamiban, sőt két éve Brüsszelben is gond nélkül tartották meg.

Idén az Európa számos nagyvárosában, köztük Budapesten is randalírozó szélsőbaloldali Antifa mozgalom tagjai támadással fenyegették meg a rendezvényt. Az európai demokrácia állítólagos fővárosának vezetősége a békepárti és migrációellenes konferencia helyett a radikális, ártatlan járókelőket brutális kegyetlenséggel bántalmazó aktivisták mellé állt. Bár a baloldal mindent megtett az esemény lefújásáért, az egy harmadik helyszínen végül elkezdődött, telt ház előtt.

A brüsszeli polgármester nyomására a rendőrök előbb 11 óra körül érkeztek meg a helyszínre, ám az üres fenyegetéseket követően távoztak is, majd szűk két órával később adták át a főszervezőknek a hivatalos tiltást tartalmazó parancsot, amelynek elolvasására és elfogadására 15 percet adtak. Az indoklás politikai érveket tartalmazott – még egyszer, a demokrácia fővárosáról van szó, az Európai Unió otthonáról.

Brüsszel polgármestere, Philippe Close egészen addig ment, hogy azzal fenyegette meg a rendezvényt, hogy elvágják az áramszolgáltatást.

MH

Kiemelt képen: Philippe Close, Brüsszel polgármestere / Fotó: AFP/Dursun Aydemir

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!