Csíksomlyó – 2025… – „Erős várunk, nekünk az Isten!”
Különleges és egyben különös nép a magyar. Amíg jólétben, egészségben, gazdagságban él, általában elégedetlenkedik, civakodik és a lehető legmesszebb kerül hitétől, Istentől.A baj viszont, összehoz minket és alázatosan könyörgünk segítségért és támogatásért, közbenjárásért. Magyar, keresztény hitünk semmilyen más nép hitéhez nem hasonlítható, hiszen tudjuk, hogy Krisztus Édesanyja jó édesanyaként gondoskodik népünkről, a rossz, hűtlen gyermekekről, akik csak akkor szaladnak és kapaszkodnak kötényébe, amikor elesnek és a vérük kicsordul.
Az idei somlyói búcsút lehetetlen a meghatódás könnyei nélkül nézni. A Nyereg csordultig megtelt. Előtte, heteken keresztül figyeltük a bajt, ami testvéreinket sújtotta és önkéntelenül is az jutott eszünkbe, hogy valami talán hibádzik… Valami elromlott, valamit elrontottunk és ez annak a következménye. Persze, ezek csupán az emberi logika emberi gondolatai. Ám, mégis sokaknak eszébe juthatott, hiszen a nép betölti a Hármas-oltár előtti teret, a hegyet és az erdőt is.
A katasztrófák sorozata eszébe juttatta a népnek, hogy az egyetlen oltalmunk a Megváltó Krisztus. Nincs az a földi hatalom, amely a magyarok valódi javára volna, csakis a szilárd hit és az összetartás az, amely megóv és megtart minket.
Ezekben a nehéz pillanatokban, amikor testvéreink szenvedését látjuk, engedelmesen és alázatosan egyesül itt Magyarország. Nem az állam, hanem Mária országa és a régi könyörgések újra felsírnak. A nép nem felejt és ínség idején félmillió székely és magyar vallja meg hitét, könyörög égi Édesanyjához közbenjárásáért és megvallja bűneit.
Jelen van a magyar nép, mind testvérek, székelyek, csángók és magyarok, jelen van Krisztus egyháza. Nem hárman, de félmillióan gyűltek össze az Ő nevében. Együtt vagyunk, és Krisztus velünk van… nem vagyunk egyedül! Az egyház pásztorai szolgálnak, s közben jelen van az igazi Pásztor. Jelen van a szeretett nyáj soraiban, a nép között.