Cs. Szabó Béla: A városállam
A városállam helytartója Isten kegyelméből őfelsége I. Gergő! Mindenben határozottan dönt. Ő állam az államban. Rá semmilyen szabály és törvény nem vonatkozik. Magyarországnak és a kormányának pedig COKI. Tudják, a középső új felmutatva! Mi az, hogy leinkasszózzák őfelsége számláját? És ráadásul még a”Dubaj” felépítéséhez sem akar hozzájárulni! Hát mi van itt! Már semmi sem szent és egy kis tisztelet sem szorult a magyar kormányba Budapest városállammal szemben?
Hol ezzel, hol meg amazzal próbálják megzavarni a békés nyugalmas fővárosi életet. Mi a (helytartó!) és a városállami vezetők óriási eredményeket értünk el a város közlekedésének reformjában, mert mindenki oda biciklizik ahova akar. És akkor, amikor akar! Igaz, hogy a szén-dioxid-kibocsátás egy kicsit megugrott, de áldozat nélkül nincs győzelem.
Most pedig jönnek holmi gyermekvédelmi törvénnyel és meg akarnak bizonyos csoportokat regulázni? Mi, I. Gergő kijelentjük, hogy ezt nem engedjük és nem hagyjuk. Nem hagyjuk, mert a városállamnak szüksége van – mint egy falat kenyérre – a szivárványos farkakra és a pucér seggekre. Nem beszélve a szakállas hímringyókról. Hova jutunk így ha a nép, akik mindennap hódolnak „Nekünk” őfelsége I. Gergő helytartónak, nem kapja meg az éves szivárványos izgalmát és büszkeségét? Be akarnak minket skatulyázni holmi ügetőre, ahol nem tudjuk megmutatni azt a büszke és meleg pillanatot, amikor két bajusz összeér, vagy amikor bajuszos nénik egymást átkarolva mélyen egymás szemébe néznek és eközben egymás popóját markolásszák. Hát mi lesz így a világgal, hová fogunk így süllyedni?

Mindig vegzálnak engem I. Gergő őfőméltóságunkat, holmi hiánnyal kapcsolatosan. Ezúton is itt az online térben kijelentjük, hogy ezt a városállam belügyeibe való súlyos beavatkozásnak tekintjük! Nincs senkinek joga, hogy nézegessen, vizsgálgasson, hanem adják oda a pénzt minden esztendő minden napján és hagyjanak minket békén. Ha netán Magyarország kormányfőjének valamilyen mondandója van, hajlandó vagyok előzetes egyeztetés után fogadni, ha megfelelő stílussal és mondandóval közeledik a városállam vezetőihez és hozzám I. Gergő helytartóhoz. Kijelenthetem, hogy jó szándékkal és megértéssel fogadom Magyarország népének és vezetésének üdvözletét és figyelemmel leszünk kívánságaikra, amennyiben azt megfelelő összeggel alá is tudják támasztani.
Ekkor egy nedves hideg nyilallást érzett a feneke hátsó tájékán! Hirtelen felriadt és rájött, hogy a segge a hideg cella falához ért. Rögtön kifutott az álom a szeméből miközben lassan felült és két karját a priccs szélére tette. Szépen lassan rájött, hogy álmodott! A sötétben markába temette verejtéktől átázott arcát és még egyszer végiggondolta mit is álmodott!
– Csak egy álom lett volna? – tette fel magának a kérdést. Majd elmosolyodott! De, akkor is ….. milyen szép volt!!!
A szerző: újságíró, közíró
Toll és Igazság – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kiemelt képen: Karácsony Gergely / illusztráció / Fotó: MTI / Illyés Tibor
Ehhez egy 7 éves zene. https://youtu.be/LtoBSwHudE8