Orbán Viktor az Európai Parlamentben: Azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak (élő)
Többszöri halasztás után szerdán 9 órától vitázik az Európai Parlament a soros magyar EU-s elnökség programjáról és hallgatja meg Orbán Viktor miniszterelnököt.
Hírek, politikai elemzések, belföldről és külföldről
Többszöri halasztás után szerdán 9 órától vitázik az Európai Parlament a soros magyar EU-s elnökség programjáról és hallgatja meg Orbán Viktor miniszterelnököt.
A Demokratikus Koalíció (DK) aktivistája zavarta meg Orbán Viktor nyitóbeszédét a Strasbourgban tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök azonban felülemelkedett a szélsőbaloldali közjátékon, és zavartalanul folytatta beszédét.
Az Európai Néppárt vezetője szerint Orbán Viktor békemissziója csak meghosszabbítja a háborút.
Az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége megválasztotta az új vezetőségét, Vicsek Annamária határon túli magyar politikus helyett azonban egy görög jelöltet támogatott Magyar Péter pártja.
Kiderült, ki lesz az új Magyarország-felelős jelentéstevő az EP-ben, aki valamiért megint egy zöld politikus lett. Átnéztük elődei, Tavares, Sargentini és Delbos-Corfield tevékenységét. Ez alapján megint jönnek majd a társadalomátalakító … OLVASS TOVÁBB!
Erre a szándékos vagy véletlen anomáliára Orbán Balázs hívta fel a figyelmet.
Az EP óriási többséggel szavazott meg egy újabb háborúpárti állásfoglalást. A Tisza Párt képviselői megszavazták azt a módosítót javaslatot, amelynek értelmében az állásfoglalás sürgeti a tagállamokat, hogy aktívan gyakoroljanak nyomást … OLVASS TOVÁBB!
Az Európai Parlament határozatot hozott arról, hogy törvényesnek tekinti a csapásmérést Oroszország katonai célpontjaira, és felszólította a tagállamokat, hogy azonnal engedélyezzék Ukrajnának minden nyugati fegyverrendszer bevetését Oroszország ellen – jelentette … OLVASS TOVÁBB!
Új parlament, régi trükkök, az Európai Parlament (EP) háborúpárti többsége ismét hazugságokkal támadja a békepárti magyar kormányt, az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) szerdán ugyanis „hamis vádak … OLVASS TOVÁBB!
Immáron több mint egy hét telt el azóta, hogy Szlovákiával közösen kezdeményeztük az Európai Bizottság fellépését Ukrajnával szemben az olajszállítások tiltása miatt. Eltelt több mint egy hét és az Európai … OLVASS TOVÁBB!