KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Budaörsiek! Ezt Ti, -mint magyarok!!! Szó nélkül hagyjátok????

Olvasói levél: Így beszél egy Közoktatásért, Művelődésért, Ifjúságért Bizottság elnöke a mai Magyarországon, amit mára már nem a magyarok, hanem a PT vezet.

Drága Barátaim, Ismerőseim!
Ez azért NEM SEMMI!!!
Tegnap későn este olvasgattam a Nemzeti Hirhálót, -amit rendszeresen kapok-, és többek között erre a kis videóra “rákattintottam”! Bizony Isten nagy kár volt, mert rendesen felzaklattam magam. Most reggel megnéztem ennek a hölgyeménynek a honlapját, és mit látok? Végzettsége: ELTE Bölcsészkar, francia-MAGYAR szakos Középiskolai tanári diplomát tudhat magának,és a Budaörsi képviselő-testület közoktatásért, művelődésért, ifjúságért és sportért “felelős” bizottság elnöke. Most már nem csodálkozom, hogy miért is van gond az oktatással, mert ha “ilyenek” okosítják gyermekeinket, ott valóban NAGY GOND VAN!! Ez a bejátszás, csak egy kis töredék mindabból, amit ez a véglény mondott, hiszen megtekintve a teljes “felszólalását” látszik, hogy egy kétlábon járó idegzsába! És a neve sem akármi: BAKÓ!!!
“Biztonsági öveket bekapcsolni”, mielőtt nézni kezditek!!!
(Vigyázat: a fejének ide-oda bólogatása beszéd közben ragályos lehet!)
JÓ, és NAPSÜTÉSES NAPOT KÍVÁNOK SOK SZERETETTEL:
Dobrova Éva
Budaörsiek!
Ezt Ti, -mint magyarok!!! Szó nélkül hagyjátok????
Nem veszitek észre, hogy ez a véglény a PT (Párhuzamos Társadalom) képviselője és nem a tietek, a magyaroké???
Frissítés, beküldte “evaanyu12345”:
A Budaörsi Polgárok a http://www.peticiok.com -on 2016.02.28-án “Bakó Krisztina távozzon a közéletből” címmel indítottak aláírásgyűjtést, és 2 nap alatt eddig 2092-en írták alá, és percről-percre nő az aláírások száma!!!! Lehet csatlakozni!
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

17 thoughts on “Budaörsiek! Ezt Ti, -mint magyarok!!! Szó nélkül hagyjátok????

  1. Képtelenségek és sületlenségek garmadája. Vicc,Rreméljük ezt nem oktatja sehol a tanár néni…

  2. Kedves Krisztina! 10 percig még hallgattuk felszólalását. A magyar-francia szak kevésnek bizonyult, hogy a MAGYAR – és az európai történelem leaglább csak egy részét átlássa és levonja a megfelelő következtetéseket.

  3. Megnéztem más honlapon az egész felszólalását, kb. 8 perc.
    Nem is a szöveget figyeltem annyira, hanem a testbeszédet.
    Nem vagyok orvos, de szerintem ez a nő egy izgága, idegbeteg benyomását kelti. A szöveget majd értékelik mások, mert az enyém olyan lesújtó, hogy leírni is szégyenlem. Rádióban ezt kisípolják, most képzeljenek el a felszólalásával azonos hosszúságú sípszót.
    Amúgy, ha öngyilkos akarna lenni, elég ha leugrik az egójáról az IQ-jára.

  4. A szülők bűne, hogy ilyenek oktathatnak. Ha lenne legalább alapműveltségük, ha ki mernének állni az igazuk tudatában a gyerekeik érdeke mellett, akkor ilyen hulladékok nem uralhatnák sem az oktatást, sem a közéletet. Én is ugyanazt tanultam az iskolákban, mint ők, ezért merem kijelenteni, hogy nem kötelező beszűkült látókörűnek maradni. Nekem is vannak gyerekeim, akik a tananyag mellett az igazsággal is megismerkedhettek. Sajnos a kortársaimat sem a könyvek, hanem a média neveli, mert könnyebb a TV elé lerogyni, mint hiteles forrásokból tájékozódni.

  5. A Budaörsi Polgárok a http://www.peticiok.com -on 2016.02.28-án “Bako Krisztina távozzon a közéletből”cimmel inditottak aláirásgyűjtést,és 2 nap alatt eddig 2092-en irták alá,és percről-percre nő az aláirások száma!!!!Lehet csatlakozni!

      1. 70 oldalt átnéztem, az aláírók közül 11 budaörsi volt. (2016. márc.01. 8.57)

  6. “az a beszéd mely mellőzi az igazságot fecsegésnek is hitvány! Hogy idáig jutott,nem csak az ő hibája. Azoké, aki engedték egy felsőoktatási intézményben tanulni,majd taníthatta(?) a hülyeségét,bizonyítja a tanárai(?) alkalmatlanságát is. Mind tanár,mind ember szánalmas!!
    Hány embernek látszó lény(egtelen) hizlalja hitvány testét a Magyarok Kenyerén és utána oda piszkít,ahol előtte falt. Sajnos ez a Magyar valóság, politikában,oktatásban.
    ” tanár az lesz,aki a versenyszférában nem mer,nem tud részt venni,de hogy valami hatalma,sikerélménye legyen neki is,elmegy tanárnak.Itt legalább kiélheti alantas ösztöneit,uralkodhat gyerekek felett. (idézet, egy misztikus filozófustól, aki harminc éven át járta a világot,tartott előadást) Persze, tisztelet a kivételnek!

    1. A budaorsiek azert felnek mert : 1. Vagy alapbol gyavak, 2.vagy meg vannak felemlitve, mert latjak napjaink kormanyainak igazsagos tetteit / 2006-os rendorterror, politikusi terror, Gardak es Hazafiak uldozese, Dr Horvath professzor koncepcios pere, meghurcolasa. stb./ 3. vagy hasonlo a lelkivilaguk, elveik, mint a Bako-e.

  7. Nekem csak annyi hozzáfűzni valóm van az egyik véleményhez, hogy ez egyáltalán nem a magyar valóság, hanem a magyarországi valóság. Valahogyan ketté kellene már választani a lélekszámában egyre jobban fogyatkozó igaz magyarokat a semmivel se törődő agyhalott, semmilyen értéket nem képviselő magyarországi lakosságtól. Vattay Szabolcs

  8. Ez a nő? csak ahhoz ért,hogy hogy kell fogni a betevőt amit bekap.
    H.B.

  9. figyeljűk a Vattay Szabolcs kommentjét, kövessük, ez A keserű igazság. De felhábordásunk, sajnálkozásunk, siránkozásunk helyett azon gondolkozzunk hogyan tudunk változtatni. Az idő sűrget, mivel minnél tobb MAGYAR honfitársamon elutalkodik a pesszimizmus, a közöny, többen vállnak(sájna az értelmiségiek között is) agymosottá. Ne feledjűk : Megoldatlan problémák nincsenek.

  10. Ettől a lotyótól el kell venni az állampolgárságot és kiutasítani az országból.
    H.B.

    1. Horvath Bertalannak igaza van ! Az ilyeneket, akar politikusok, akar tanarok, vagy MTI tagjai, vagy a Hazanak csak kart, rosszat, terhet “alkotokat, ingyeneloket, magyargyuloloket, magyargyalazokat, hazaarulokat meg kell fosztani az allampolgarsaguktol es orokre kiutasitani Magyarorszagrol ! De ezt csak igaz magyar es becsuletes politkusoktol, torventhozoktol lehet elvarni ! Akinek nem tetszik a magyarsag, annak elete, multja, igaz tortenelme, jelkepei, az menjen oda, ahol nem latja mindezeket !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük