Bogár László: Kínai parasztok

„Kölcsönt veszünk fel a kínai parasztoktól, hogy megvegyük azokat a dolgokat, amelyeket a kínai parasztok gyártanak” – ezt mondta J. D. Vance a Fox Newsnak adott nyilatkozatában, amikor a Donald Trump által elindított vámháborúról beszélt. A kínai külügyminiszter egy diplomatához illő visszafogottsággal csak annyit „válaszolt”, hogy az amerikai adminisztrációnak kicsit tárgyilagosabban illene megnyilvánulnia a két ország egész világra hatással bíró kapcsolatát illetően. Mivel feltehetőleg mindkét fél tisztában van azzal, hogy kettejük kapcsolata valóban nem is akármilyen hatással van a világra, így nekünk, mint e világ apró „részecskéinek” talán érdemes eltöprengeni e szóváltás mélyebb rétegei felől.

Az amerikai alelnök tehát azt mondta, hogy kölcsönt veszünk fel Kínától, hogy e kölcsönből kínai árukat vásároljunk, amely azt jelenti, hogy elfogyasztjuk a kínai árukat, de fizetni nem fizetünk érte. Az interjú szövegkörnyezetéből egyértelmű egyébként, hogy az alelnök úgy véli, hogy ez így nagyon nem jól van, és ebben igaza van. Felmerül viszont a kérdés, hogy ha így nem jól van, akkor mi a teendő, vagyis miként lenne jól? Ehhez azonban kicsit hátrálnunk kell az időben.

Az amerikai birodalom miután két világháborúban (az újabb „harmincéves háborúban”) világossá tette a német birodalom számára, hogy ő a világ ura, a Bretton Woods-szerződésben 1944-ben vállalta, hogy fix árfolyamon aranyra váltja minden nemzet jegybankjának dollártartalékait. Ám ezután két évtizeden át óriási kereskedelmi deficitje volt Amerikának Nyugat-Európával szemben, mert az európai bérek sokkal alacsonyabbak voltak az amerikainál. Az óriási dollártartalékokat az amerikai birodalom igen „kreatív” módon „tüntette el”. Felfüggesztette a fix árfolyamon való aranyra váltást, majd egy „csinált” arab–izraeli háborúval tizenhatszorosára emelte az olajárat, „kötelezővé” tette, hogy olajat csak dollárért lehet vásárolni. Így Európa rövidesen „megszabadult” a dollártartalékaitól.

Az amerikai birodalom ezzel a globális rablóhadművelettel százezermilliárd dolláros kárt okozott Európának, az derült ki, hogy Európa lényegében ingyen szállított árukat a háború utáni harminc év során. Ezt követően a birodalom kiszervezte egész termelési rendszerét az alacsony béreivel igazi aranybányának számító Kelet-Ázsiába. Az amerikai ipar leépült, a munkaerő-tulajdonosok reálbérei pedig ma is alig magasabbak, mint amekkorák a hetvenes években voltak. A népesség felső egy százalékának tulajdonában van a pénzvagyon ötven százaléka, ezzel szemben viszont a népesség alsó ötven százaléka csak a pénzvagyon egy százalékával rendelkezik, s az olló rohamosan nő. A leggazdagabb négy-öt személy vagyona nagyobb, mint az egész magyar nemzeti vagyon. Az amerikai „gazdaság” hetven százalékát a FIRE uralja, amely a pénzügyi, biztosítási és ingatlanbusiness globális hatalomgazdaságát jelenti. Így aztán nem meglepő módon a kereskedelmi mérlegben egyre hatalmasabb, ma már minden évben messze ezermilliárd dollár feletti deficit mutatkozik.

Ám hogy világos legyen, nem Kína és Kelet-Ázsia követ el kereskedelmi agressziót Amerika ellen, hanem a globális hatalomgazdaság „amerikainak látszó” osztagai teszik mindezt. Az egész hatalmi játszma lényege, hogy az amerikai költségvetés és kereskedelmi mérleg egyre súlyosabb deficitjeit az okozza, hogy minden, ami „költség”, az a nemzetállam Amerikát terheli, és minden, ami ennek a haszna, az a globális birodalmi Amerika óriáscégeinek profitját gyarapítja.

Az Egyesült Államok éves gazdasági teljesítménye csaknem harmincezermilliárd dollár, az államadóság harminchétezer-, az állam, a lakosság és a cégek teljes adóssága pedig meghaladja a százháromezermilliárd dollárt. Ez természetesen soha nem lesz visszafizetve, sőt folyamatos növekedését sem képes most már megállítani senki. Csak az államadósságért fizetendő kamat több mint ezermilliárd dollár, a teljes adósság kamata pedig a háromezermilliárd dollárhoz közelít. (Összehasonlításul Magyarország teljes nemzeti vagyona nagyjából ezermilliárd dollárnak felel meg.)

Az elnökválasztás valójában „birodalomváltás” volt. Megbukott az „óbirodalom”, amely permanens háborúval akarta a világot arra kényszeríteni, hogy folyamatosan „refinanszírozza” ezt a felfoghatatlan adósságtömeget. A Donald Trump által képviselt „újbirodalomra” most egy olyan együttműködési rendszer kialakítása vár, amely békés egyezség keretében próbálja elérni mindezt. Stratégiai törekvésének lényege, hogy újraiparosítsa Amerikát, lehetővé téve azt, hogy óriási deficit helyett tartós aktívuma legyen a kereskedelmi mérlegben. Ez helyes törekvés, ám van egy kis bökkenő. Ehhez ugyanis legalább egy évtizednyi idő, nagyságrendileg százezermilliárd dollár és a dollár árfolyamának folyamatos csökkentése kell. Csakhogy a nemzetállam Amerika jólétének a növeléséhez meg tartósan igen erős dollár kellene, hogy az amerikai társadalom és a külföld megfinanszírozza ezt a gigantikus adósságszolgálatot. Egyszerre kellene a dollárnak nagyon gyengének és nagyon erősnek lennie, és ez nyilvánvaló képtelenség.

Ám Vance alelnök bevezetőben idézett, kicsit „érdes”, de lényegre törő mondatára visszatérve, két lehetőség adódik. Létezik egyszerű megoldás, nem kell kölcsönt felvenni a kínai parasztoktól, és nem kell megvenni az áruikat. Van egy másik, kicsit „rázósabb” megoldás, és ez az, hogy legalább ugyanannyi árut kellene Kínának eladni, mint amennyit ő ad el Amerikának. Ja, hogy mindkét esetben jelentősen romlik az amerikai életszínvonal, hát, ez pech.

A szerző közgazdász

Magyar Hírlap