Bizarr mondatok az EU legfrissebb migráns jelentéséből – Morvai idéz
A migránsoknak nem csak befogadást, hanem munkahelyet, teljes társadalmi integrációt, tanulást, egészségügyi ellátást, szociális támogatást is kell biztosítani – hangsúlyozza az Európai Parlament legfrissebb jelentése a témában. Ugyanakkor nem tagadják el azt, hogy az Európai Unió lakosságának negyede szegénységben él vagy a szegénység által közvetlenül veszélyeztetett. Ebből a két kijelentésből rögtön le is vonják a következtetést: tovább kell bővíteni a migráció körét, egységes menekültügyre van szükség, az EU államok tehát nem dönthetnek e kérdésben szabadon, továbbá: „aggodalommal tekintenek” azokra az országokra, amelyek saját hazájukat megvédik. Morvai rámutatott arra, hogy ő egy ilyen országból érkezett, és történetesen büszke rá.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Teljesen egyet értek Morvai Krisztinával, akit a legbecsületesebb és legnemzetibb magyar uniós képviselőnek tartok. Legközelebb is rá szavazok, hacsak addigra az UNIO nem válik ýſa pur eſ chomuv -vá, amit szívből remélek, mert mára már az EU nem más, mint a Gonosz Birodalma